Asztali körfűrész teszt

2016.11.03. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

Javíthatatlan optimista vagyok és kissé leharcolt eddigi fűrészem helyett egy pontos és új gépet szerettem volna műhelyem központi helyére. Párhuzamos élekkel rendelkező babaház falakat akarok rajta fűrészelni, de a sokadik üvegházam lécei is rajta készülnek majd. Tehát elsőrendű elvárás a pontosság és erő.

image56.jpg

Bemutatom új körfűrészemet, melyet teljesítménye, a típus már megtapasztalt erényei és ára miatt választottam. Sajnos gyártója egy fillért sem fizet nekünk, tehát nem reklám. Viszont nem tudnánk vásárlási tanácsot adni, ha közmédiás sunyisággal "Vettem egy körfűrészt. Piros. Bevált. Vegyenek maguk is." leírással jellemezném. Tehát egy Einhell TH-TS 1525 Eco vizsgálatunk tárgya.

image2.jpg

Az Einhell márkát rég ismerem, a barkácsáruházakat egy időben elárasztották, több gépem is származik tőlük. Az alsó kategória tetejének vagy a középkategória aljának origójába helyezném a gyártót. Tartósabb némileg, mint a többiek, bár a derékszöget más jelentéssel használják, mint ahogy tanultuk az iskolában. Inkább "A 89.1 fok egy nagyon derék szög. Hazaadja a fizetését és rendes a gyerekekkel"-értelemben.

image3.jpg

Volt már ilyen fűrészem. Kicsit korábbi típus, de a motor és meghajtás, valamint a szolgáltatások ugyanezek. Elégedett voltam vele, mert brutálisan erős, mechanikailag stabil és strapabíró volt. És nekem mégis sikerült kinyírni! Mikor kiköltöztünk egy rég lakatlan családi házba, a rengeteg fahulladékot, kemény tűzifát és egyszer az ujjamat daraboltam vele. Nem túl gyakran cseréltem a fűrészlapot és egy különösen nagy menet után leégett a motorja szegénynek. Amilyen állapotban volt, az újratekercselés is gazdaságtalan lett volna.

image44.jpg

 Az asztali körfűrész a műhely központi eleme, így érdemes megfontolni a vásárlás szempontjait. Az ár fontos, behatárolja lehetőségeinket. Szétnéztem az apróhirdetéses dílerek között és 30000 forintért már új, hasonló teljesítményű gépeket ajánlottak. De annyira ismeretlen márkákkal találkoztam, ráadásul ilyenkor a garancia is kérdéses, hogy inkább visszatértem a webáruházak kínálatához.

image4_1.jpg

Ezt a típust kihajtható asztal bővítés nélkül, akciósan, ingyen házhoz szállítással és két év garanciával végül 6000 forinttal drágábban vásároltam, mint az idézett nevenincs jószágot. Apró az esély és bizalmam határtalan, de néhány ezrest nem ér meg, hogy esetleg (esetleg!) Sátoraljaújhelyre kelljen elmotorozni a garanciális kérdések tisztázása végett.

image14.jpg

Az eddigi fotókon láthatták a géptestet magát és a kiegészítőket. Korábbi verziója még oldallapokból összecsavarozott borítást viselt, ez egyben fröccsöntött házzal rendelkezik. Lecserélték a korábbi, gyenge vágásmagasság állító kart is egy forgatókerékre. A motormechanika maradt a régi, mely gumiszíj-hajtással forgatja 5700-as fordulattal a vágótárcsát.

image39.jpg

A stabil állványzat munkavédelmi- és kényelmi szempontból lényeges tényező. Az öntött géptest nem annyira szilárd, mint a fémház és a vékony lemezlábak sem híresek a szilárdságukról.

image40.jpg

image41.jpg

Ha azonban úgy tervezték a támasztószerkezetet, mint egy gótikus épületet, hogy önmagát merevítse a sokrészes állványzat, már meglepően stabil gépet kapunk. Itt is ez történt. A láb összeállítása után a géptesthez erősítve semmilyen elmozgást-kitérést nem tapasztaltam. A tolóerővel szembeni lábakra külön kitámasztó háromszögeket terveztek, így nehéz eltolni a teljes gépet fűrészelés közben.

image18.jpg

Van, akinek mindenről az jut az eszébe...

image19.jpg

Soha ne távolítsák el a fűrészlapot burkoló fedelet! - intem most kedves olvasót, majd leszereltem az akadályt. Csinos kis - sosem használt - gyűjteményem van ilyen alkatrészekből. A motorból kifújó levegő szívóhatást fejt ki és a porzsák felé löki a fűrészport. Ebből a szempontból is hasznos találmány. A mellékelt csomagban találunk egy tolófát (műanyagból). Ne nyúlkáljunk a forgó fűrészlap közelébe, inkább használjuk azt keskenyebb tárgyak vágása esetén.

image42.jpg

Bekapcsolási próba. A motor 1500W teljesítményű. Kicsit indulhatna lágyabban (nagyot ránt bekapcsoláskor) és egyszer leverte a 16A biztosítékot, de lehet, hogy azon a fázison épp ment valami nagyobb fogyasztó is. Életlen fűrészlap rendesen túlterheli a motort és a vágás minősége is rosszabb. Nem túl drága hozzá a vídiafogas lap, de ügyesebbek élezhetik is. Saját tapasztalat: Ne használjunk nagyobb tömegű fűrészlapot hozzá, mint a gyári.

image12.jpg

Kapunk hozzá egy 250 mm átmérőjű, 30 mm tengelynyílású, 24 (2.8 mm széles) fogú lapot. Ebből adódnak megmunkálási határai, azaz 90°/45° döntéssel 75/48 mm magas anyagot vág. Ez elég sok kategóriájában. Tárcsa magasság állítás: 0-75 mm (fokozatmentesen). Fűrészlap döntés: 0–45°. Szögállítás: 2 x 45°

Lássuk a másik szempontot, a pontosságot. E kategóriánál kétfajta párhuzam-beállítással találkoztam. Kisebb fűrészem mindkét oldalán egy-egy milliméterskála húzódott. Egy oldalra elcsúsztatható vonalzót mindkét végén a skálához igazítottuk, majd olcsó műanyag tekerőkkel rögzítettünk. Persze, gyorsan tönkrementek és a skála is lemorzsolódott az asztallapról.

q1.jpg

Először gyorsrögzítővel odatapasztott anyagvezetőt használtam, majd készítettem egy stabilabb vezetőszerkezetet. Nem szép, de gavallér - mondták a Patásra (Indul a bakterház) a lányok, erre a megoldásra is tökéletes leírás. Természetesen itt a skála már nem kapott szerepet. Vékony lécek hosszvágására használtam, arra megfelelt.

q2.jpg

Másik módszer egy L-alakú vonalzó, melynek vezetőrésze merőleges a leolvasóval ellátott részhez. A nagyítós leolvasó hozzászámolja a fűrészlap vastagságot mindkét oldalon. Azonban egytámaszú tartó, tehát vagy nagyon pontos illeszkedés és merev kialakítás szükséges, vagy pedig el fog mozdulni oldalra, mikor a vágandó anyag oldalról nekitámaszkodik.

image35.jpg

Ez az oldalra kitérés néha hasznos lehet, mert biztosan tapasztalták már, hogy a vastag anyagok szeretnek megszorulni a fűrészlap túlsó végén. Ha egy kicsit lazábbra hagyjuk a vonalzó túlvégét és erősen koncentrálunk a párhuzamos tartásra, biztosan elmarad beszorulás.

image43.jpg

A beállítás (asztal elején) mért pontosságával nincs gond, a 130 mm az130 mm.

image45.jpg

Azonban én jobban szeretem, ha a beszorulás-mentességi eltérés opció, nem pedig probléma. Már szemmel látható volt, hogy az asztalba vágott vezetősínekkel és a fűrészlappal nem teljesen párhuzamos a vonalzó, hiába a rögzítés. Kézzel megmozgatva kissé kitért oldalra, pont ahogy a nekiszorított anyagnál fog.

image36.jpg

A fűrésszel egy időben érkezett a műhely új etalonja, egy 150X100 Helios Preisser fém derékszög. Szinte jobban örültem neki, mint a fűrésznek, mert rám fért az asztalos derékszög után egy pontos mérőeszköz. Elővettem tehát. Látják az eredményt, 150 mm-nél már szemmel látható a derékszögtől való eltérés. Ejnye!

image38.jpg

Már-már egy állítható támasztékon kezdtem el tűnődni, mikor pillantásom a mágneses szögbeállítómra tévedt. Lassan kis novellát tudnék kanyarítani annak felsorolásával, mennyi mindenre használható ez a látszólag ék-egyszerű eszköz.

image46.jpg

A kiegészítők felfogatására több horony is húzódik az asztalban. Ezekhez viszonyítva szemmértékkel be tudjuk lőni a vezetőléc párhuzamosságát, de akár mérhetünk is. Ha kész, a szögállító igen szilárdan rátapad a fém asztalra és nem mozdul el erősebb lökdösődésre sem.

A gyártó ajánlata kidomborítja előnyeit:
    Alumínium profilból készült asztal és vezetők
    Skálázott mm-es osztás és szögállítás
    Párhuzamvezető , szögállító
    0 – 45° dönthető fűrészlap (gérvágáshoz)
    Állítható magasságú fűrészlap (nútvágáshoz)
    Könnyen szállítható
    Saját stabil asztalával bárhol használható
    Alkalmas kemény és puhafa, forgácslap, osb , stb. vágáshoz
    Hosszanti-, haránt-, ferde - és gérvágáshoz, egyaránt
    Porelszívó használatával nagy mértékben növelhető a motor és hajtás élettartama
    Országos el- és visszaszállítási garancia: 1+1 év

Összegzésként vásárlásra ajánlott, mert ugyan barkácsolni kell már rajta a valós párhuzamos vágáshoz, de erre gyógyír a nagyon jó ár-érték aránya. A folytatásban vágáspróbát tartok különböző anyagokon és kipróbálom a hozzá adott kiegészítőket, illetve a ferde/süllyesztett fűrészlappal való munkát.

 

 Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr911915261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zooltek 2016.11.03. 06:15:55

Ezeket a kefés motorokat nem tartom szerencsésnek fűrészhez használni. Az óriási fordulat miatt nyitott ház kell a hűtéshez, és ilyen poros környezetben...
Javítottam már vagy hat ilyet (ill. a testvéreit), most is van nálam kettő, abból kéne egyet csinálni, a tapasztalatok:
- Csapágy: irtó gagyi minőségűek, hamar besülnek, rosszabb esetben a hátsó csapágy tönkrevágja a műanyag házat is, az pedig már nem javítható. Ha nekem lenne ilyen gépem (és megvan hozzá a tudás + egy csapágylehúzó), első dolgom lenne, hogy legalább a motor 2 csapágyát kicserélném 2 jó minőségű C3-asra.
- Ventillátor: 3 esetben ez okozta a galibát (kb. minden második esetben!). A fém lapát egyszerűen rá van préselve a forgórészre, és egyszercsak elszabadul. Semmilyen rögzítés vagy ütköző nincs, úgyhogy a ventillátor szépen lesétál az állórészhez és szétvágja a tekercset. Ha nincs elszívás, vagy indításkor leveri az automatát, 99%, hogy ez a helyzet áll fent.

(Ja, és tessék megnézni a Bakterházat, mert megkopott az emlékezet! :) )

kkm.furdancs 2016.11.03. 06:40:50

@zooltek: Igazad van, BUGA JÓZSI volt gavallér (de nem javítom ki, mert értelmét vesztené a kommented).

Hmmmmm. Mindenki ezt a motort használja a kategórián belül. Igazad van elvben és a szénkefe cseréje is a legrosszabb időpontban jelentkezik általában, de legyünk őszinték: ez használati idő függő és legtöbbje meg sem éri épségben az első cserét, illetve mástól hal meg, mint a csapágy.

A 800W verziónál szépen leszedegettem az oldalfalat, így földre hullott a fűrészpor. Szeretnek melegedni különben. Egy önfeledt, jó félórás folyamatos lécvágás közben figyeltem fel a szagra. Majdnem kigyulladt, valami már füstölt benne. Semmilyen következménye nem lett, de onnantól hagytam hűlni. (A régebbi).

zooltek 2016.11.03. 07:02:23

@kkm.furdancs: A legtöbb esetben a hibát a nem rendeltetésszerű használat okozza. Ez egy barkácsgép. Ami nálunk megfordult, szinte mindenki kivétel nélkül tűzifát vágott vele, megállás nélkül órákon keresztül. Ezt pedig ez a kategória nem bírja ki, mert nem is erre van tervezve. A gépeket még meg is lehet javítani, de sok esetben az embereket kellene.

Lzolcsi 2016.11.03. 10:33:42

Nahát, pont ilyet vettem én is nemrég a műhelyembe, annyi különbséggel, hogy annak van még két külön feltehető asztalbővítője. Ami azért jó, mert végül az egészet beépítettem egy nagyobb asztallapba... :)
A cikkel egyetértek, sok tapasztalatom ugyan nincs körfűrészekkel, de eddig úgy néz ki, hogy hobbi célra tökéletesen beválik. A párhuzamvezetős ötlet tetszik, szerintem én egy Aldi-s mágneses csavartartóval fogom majd kitámasztani... :)

anonymouse. 2016.11.03. 11:39:18

Akinek van ilyen és szeret barkácsolni, annak nagy segítség egy asztali körfűrész. Előveszi és össze üt vele ezt-azt otthon és örül neki, de ahogy írtad is ez egy barkács kategória, ami nem teszi lehetővé, hogy igényes, pontos munkát végezzen vele az ember. Sokszor jól jöhet, ha el kell vágni OSB lapokat, vagy gyalult deszkából kell össze állítani valamit. Nekem volt egy Aldis, de rájöttem, hogy igényes munkát, pattogásmentes bútorlapvágást nem lehet vele csinálni, eladtam. Asztali mobil körfűrészek között a ma kaphatóak közül a legjobb talán a Metabo-é. Összecsukható, pontos, strapabíró, bár az ára a többszöröse ennek.

kkm.furdancs 2016.11.03. 13:50:08

@anonymouse.: Bútorlap vágást semmilyen egylapos körfűrésszel nem tudsz pattogásmentesen végezni. Vagy szalagfűrésszel vágják, vagy pedig olyan kettős körfűrésszel, mely először félig vagy negyedig behasítja alulról, aztán pár centivel később jön a felülről vágó fűrészlap.

anonymouse. 2016.11.03. 15:04:00

@kkm.furdancs: Először én is így gondoltam... , de utána változott a véleményem! Ezért is adtam el az Aldis gépet. Azt nem tagadom, hogy két fűrésztárcsás ipari nyomógerendás lapszabászgépet nem überelheti semmi sem!

kkm.furdancs 2016.11.03. 17:38:14

@anonymouse.: Majd a tesztben kipróbálom. Egy biztos, óvatosan tolva a rétegelt lemezt is pattogás nélkül viszi, pedig az is érzékeny anyag.

kkm.furdancs 2016.11.03. 17:47:20

@Lzolcsi: Igen! Nálam is készült már egybeépített munkaasztal, de egyelőre megfelel ez az asztalméret.
Kérdés: a párhuzamvonalzó a kiterjesztett asztalrészre is átér? Tehát a mostani 30 helyett pl. 50 centit lehet vele vágni a vonalzó mellett?

Lzolcsi 2016.11.03. 18:22:30

@kkm.furdancs: Nem, a vonalzó ugyanúgy csak az "alap" asztalon van, ugyanazzal a hosszal. Egész konkrétan ez az enyém: technorollshop.hu/einhell_th_ts_1525_u_asztali_korfuresz

anonymouse. 2016.11.03. 20:43:39

@kkm.furdancs: Ez átlag előtolással van. Minkét oldal, mielőtt azt kapom, hogy a blap tetejét fényképeztem, amikor alól pattogós.
kepfeltoltes.hu/view/161103/20161103_203408_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/view/161103/20161103_203421_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

kkm.furdancs 2016.11.03. 21:06:49

@anonymouse.: Lehet, én vagyok igénytelen, de ez teljesen rendben van szerintem.

Jaroslav001 2016.11.08. 11:05:22

Szervusztok!

@kkm.furdancs: Nekem is egy szinte ilyen fűrészem van, csak én a legutóbbi ALDI akcióban vettem (WorkZone WZTS2000). Pár apró különbségtől eltekintve ugyanerről, a cikkben szereplő gépről van szó. Sőt az alkatrészcikkszámainál is az Einhell szó olvasható, tehet ALDI is tőlük rendeli ezt a fűrészt. www.einhelltools.co.uk/product-list.php?pg1-cid3252.html

A kérdésem az volna, hogy nagyon tetszetős ez a "mágnessel megtámasztom a vezetősínt" módszer, hiszen valóban nagy gond, hogy elhajlik a vezetősin. Azonban azt kérlek áruld el, hogy az öntvény alumínium asztallaphoz hogyan tapad hozzá a mágnes?

kkm.furdancs 2016.11.08. 13:07:29

@Jaroslav001: SZia!
Úgy, hogy nem alu öntvény, hanem sima - kb. 1 mm-es - fémlemezből van, csak ügyesen hajtogatták és így stabil :)
Lehet, ennyi különbség van a két típus között.

Jaroslav001 2016.11.08. 13:23:32

Szervusz kkm.furdancs!

Akkor valóban ez is különbség, mert az enyém tényleg 3-4mm vastag + alulról merevítőbordázott alu-öntvény. A jobbra-balra-hátra kinyúló felszerelhető kiegészítőasztalok viszont valóban ilyen peremezett pléhlemezek. Arra fog is a mágnes.

Kösz Jaroslav

Untermensch4 2016.11.10. 03:01:31

Több poszthoz valósi dolgok is vannak bennük de az egyikben asztali körfűrész is, ezért hát ide...
www.youtube.com/watch?v=lM-z9iSY7ng
www.youtube.com/watch?v=kcpFtvVTRlQ

kkm.furdancs 2016.11.10. 06:24:33

@Untermensch4: Nagyon jó, köszönöm!
Hetek óta posztötletként a listán van egy "fantasztikus gépezetek" című vázlat. De még csak a cím készült el, most kapóra jön :)

Untermensch4 2016.11.10. 16:35:40

@kkm.furdancs: Nos, kérnénk is majd magától valamit Pelikán elvtárs... :)
Szóval pár éve történt hogy felbuzogott bennem némi elektromos kerékpár -építhetnék, a pénzhiány mellett akkor némi utánaolvasgatás után rájöttem hogy nagyon nem értek a delejhez. A "nagyon nem" az úgy lett kimérve hogy olvasgattam az egyik e-bringa-építő fórumot és analitikus logikai úton (lehet hogy ez nem is az de szeretek latinos szavakkal villogni) hogy a "3034" (vagy vmi hasonló négyjegyű szám... már elfelejtettem) az vmi olyan kapcsolóféleség ami nem rögtön fullcontact-ban támad hanem először ilyen töredékmásodperces frekvenciával ki-be kapcsolgat, ennek pedig egy fizikai képlettel is illusztrálható oka van. Meg arra is rájöttem hogy ezt a két dolgot meg még jó sokat amit nem is sejtek, az áramszereléshez értők tudják és még így is tapasztalatokat kell megosztaniuk egymással a témában.
Tehát az ötletem (mivel máséval könnyű a cslánt verni) hogy micsoda fantasztikusan jó dolog lenne egy "áthidaló" cikk ("DIY E-bike building for dummies") azoknak a kezdőknek akik nem sokkal kompetensebbek annál a témában mint hogy még épp ne likvidálják magukat munkavédelmileg, ám a magyar oktatási rendszer (és mindenféle más, külső hibáztatható körülmény miatt, saját lustaságukat nem is említve) miatt nem igazán tudnának hozzákezdeni a dolog tervezési fázisához. (Közben eszembe jutott még kettő amire hosszas figyelés után rájöttem: használt öreg laptop-aksiból egyesek szerint cellánként össze lehet barkácsolni egészen jó egészen jó energiasűrűségű és ár/teljesítmény arányú áramforrást, ablaktörlőmotorok közül meg a ladáé gyerekbringához is gyenge, az ifáé meg felnőthöz is jó.)
Természetesen mivel szinte semmilyen komolyan vehető ellenszolgáltatást nem tudok felajánlani, ez csak egy kérés és ötlet (és nem kell túl szorosra venni a határidőt :) )... Másrészt jártam már olyan helyen ahol elektromos kerékpárokat is gyártottak és lenyűgözött hogy még olyan is alkalmas lehet erre aki úgy szerel kerékpárt össze hogy nem biztos benne miről lehet megkülönböztetni az első és a hátsó kereket... (akitől kérdezte az is ledöbbent úgyhogy ellenőrizte, a kérdés komoly volt).

kkm.furdancs 2016.11.10. 17:18:55

@Untermensch4: Magam is az oktatási rendszer áldozata vagyok. Több tudás rejtezett a kérdésedben, mint amit állítani tudnánk (teljes szerkesztőségünk összesen) a témáról. Nincs más, beteszem a FB-oldalunkra kérdésként.

Untermensch4 2016.11.10. 19:29:59

@kkm.furdancs: "DIY E-bike building for dummies"? Csak mert egyrészt facebook és egyéb korszerű technikától eléggé mentesen élek, másrészt meg tavaly még két frankó dolgozatot is smitteltem oktatási témakörben a web2.0 kiváló perspektíváiról az online oktatás terén. :) (és a forrás ugyanaz volt, a második témakör viszont nem is az online oktatáshoz kapcsolható tantárgy volt ha jól emlékszem; az oktatási rendszer smittpáldetektora meg nem kapott el, ez csak kommunikáció, szóbűvészet... Hirtelen az a vízióm támadt hogy a természettudományosan és műszakilag alulképzett populációnk furdancs-update -je is kinőhet a dologból... világhír, népszerűség (trollkodó villanyszerelői kommentek), pénz (helyett sündörgő hiénák a brand körül)...
"Több tudás rejtezett a kérdésedben..."
Ne dőlj be a látszatnak, ez az összes (azaz az összes) villanyszereléssel kapcsolatos tudásom (azon felül hogy "ráz, hozzányúlsz meghalsz" de ezt azért néhány éves kor felett tudni szokták az emberek), illetve még egy dolgot tudok: alu és rézvezeték összesodorva kigyulladhat de nagyon x-aktásan. Főleg nekem x-aktás mert a fizika és kémia is eléggé idegen tőlem (utóbbiból még a kovalens kötés előtt vagyok pedig az középiskola elsős tankönyv 4. oldal, immár huszon éve lapoztam bele először...) fizikából is a mozgási energia akkor installálódott amikor már darusként szakmai okokból epic fail videókat nézegettem.
Ettől függetlenül így kommentfelületen (is, élőben meg főleg) olyan jól adom elő magamat hogy véletlenül néztek már mérnöknek meg biológusnak is... mármint kommentben mindkettőnek, élőben csak azzal gyanúsítottak meg hogy mérnökféle vagyok.. (egyébként biológiából is a növény-állat-gomba elosztáson kívül néhány érdekesség innen onnan és finito...)
Most újra ránéztem a "400, ami 230"-ra vezetékek színkódja, fázis, nulla, kapcsolási rajz... na ezeket helyből mind nem tudom (a kapcsolási rajzon talán a kapcsoló és az izzó ikonja menne) meg azt is csak munkavédelem felől hogy 48 V -ig törpefeszültség, annál nagyobbat ne fogdossak.
Viszont ez a "furdancs update" ilyen közösségi bevonós (ugye legyen a fb-csoportokban olyan is aki ért vmihez...) szisztémában egyre jobb ötletnek tűnik. Kár hogy a szervezőkészségem nulla vagy negatív tartományú. :(

zooltek 2016.11.11. 05:35:47

@Untermensch4: "meg azt is csak munkavédelem felől hogy 48 V -ig törpefeszültség, annál nagyobbat ne fogdossak."

És még ez sem pont így van :) 20 000 Voltot is túlélsz, ha nincs benne amper, de egy lovat is ki lehet ütni 2 laposelemmel. Jobb az, ha a feszültség >0, akkor már ne fogdosd, az a biztos :)

anonymouse. 2016.11.11. 05:46:52

@Jaroslav001: Szerintem az asztal lapod első számú baja, nem is az, hogy alumínium, hanem, hogy nem egyenes. Ha precíz munkát akarsz végezni, már itt elvéreztél, ha tűzifát, akkor minden jó. Tegyél rá egy fémvonalzót és valószínűleg látni fogod, hogy hullámos. Nekem is volt, az volt a legelső, hogy ki egalizáltam kemény kartonnal. Ha pedig rendesen beállítod és megszorítod távtartón a csavarokat, akkor nincs szükség mágnesre, de érzéssel kell nyomni az előtolást, mert erősebb terhelést azért nem bír el.

kkm.furdancs 2016.11.11. 05:51:30

@zooltek: Ausztráliában évente meghal valaki, mert fürdőkádban elemet nyal :)

kkm.furdancs 2016.11.11. 05:59:47

@Untermensch4: Sajnos teljes tanácstalanság övezte az FB-lájkolóink részéről a kérdést, bár legtöbben a munkavédelmi bakik miatt olvassák.
Egy biztos, az elektromos motoroknál, de főleg az akkumulátoroknál igaz, hogy karakterisztikák és célfeladatra méretezett jellemzőkkel gyártják őket. Tehát egy önindító motor csak szakaszos üzemre, nagy áramfelvétellel használható. Egy laptop akksinak is megvannak a tulajdonságai, hogy mennyi áramfelvétel mennyi időn belül jelentkezik.
Lehet próbálkozni és elindulni elindul (főleg, ha laptop helyett egy normál motor akkumulátorral próbálkozol), de az alapanyagok adott méretei miatt lényegében tervezned és kivitelezned kell egy új konstrukciót.
Ha még frekvenciaváltókkal és hasonlókkal kell bolondítani...hát, nem tudom :)
Magam is mindig fellélegzem, ha apró vagy elektromos alkatrészekkel kell vesződni és boldogan térek vissza a 30*30-as acél zártszelvényhez. Az nem ilyen bonyolult.
Sajnálom, hog ynem segíthettem.

Jaroslav001 2016.11.11. 06:42:25

@anonymouse.: Szervusz! Az nem baj hogy aluminium, de kis hullamossag valoban van benne, tehat nem sik az asztallap, hanem a kozepe fele van egy 1mm alatti godor... egyutt tudok elni vele. A leszorithato parhuzam vezeto csavarjait kicsereltem 12.9 kemenysegu csavarokra, hogy imbusz kulccsal is meg lehessen rendesen szoritani. De a rahuzhato aluminium vezeto anyagaban hajlik ha veget cibalom jobbra-balra. Meg akkor is hajlik, ha lefektetett allapotban rogzitem. Mindegy, egy tamaszleccel es egy szoritoval meg tudom ugy tamasztani, ahogy kell.

Nem tudom ki hogy van ele, de szerintem tuzifa darabolasra nem jo ez a cucc. Egyreszt csak 80mm a vagasmelyseg, de ami ennel is komolyabb baj az az, hogy az enyemre az van irva hogy par percet lehet egyszerre hasznalni, utana pihenni kell hagyni, hogy visszahuljon a motor. Tuzifa vagashoz pedig jellemzoen egy folyamatos uzemu berendezes kellene.

Udv Jaroslav

Untermensch4 2016.11.11. 09:26:59

@zooltek: "meg azt is csak munkavédelem felől hogy 48 V -ig törpefeszültség, annál nagyobbat ne fogdossak."
No igen, a teljes sztori két részből áll. Egyrészt már korábbról tudtam tóla hogy az emberi szív tud olyat hogy ha sikerül a szerencsés pillanatban egy gombelemnyi delejt kapnia akkor leáll, meg a volt-amper arány kapcsán is sejtem a lényeget, így olyan aranyszabályokra törekszem mint "ne legyél áramkör része" , az a biztos :)
De amikor a daru csengettyűjénél kiszökdösött a delej a dobozból akkor tapasztaltam az érzést (nem a szívleállást) csak optimistán feltételeztem hogy ha már biztonsági okokból 48 V akkor ampert se terveztek bele sokat.

Untermensch4 2016.11.11. 09:56:22

@kkm.furdancs: Igen, a karakterisztika kapcsán adódik hogy ablaktörlőmotor, az folyamatos és szakaszos üzemet is bír, önindító-motor esélytelen. Aksinál indítóaksi szintén zsákutca, a bolti szép új, folyamatos üzemet bíró munkaaksi alternatívája (azok szerint akik játszottak már ilyet) olyan laptop-aksik celláit összebarkácsolni amikből össze lehet kombinálni kellő voltot és amperórát, és esetleg olcsón beszerezhető.
Az elektronikus bizbaszokat amennyire lehet mellőzni szeretném, van egy homályos elképzelésem hogy az egyszerűsítésért cserébe vmennyi hatásfokcsökkenéssel/energiaveszteséggel fogok megfizetni de "szenzor+elektronika" helyett inkább hidraulika-jellegű erőátvitel lesz (mert az elméletileg akár hat db alkatrészre leegyszerűsíthető), csak így hogy kirúgtak a melóból ahol ennek a partizános legyártását szerveztem volna, ez is halasztódott (halogatásban egyébként is jó vagyok).
Van egy másik megközelítése is a dolognak, kicsit sztímpánkosabb, sűrített levegő. Azóta birizgálja a csőrömet hogy egy muki itt a városkában megyei találmányi vállonveregetést kapott mert épített egy bringakerék tengelyére egy propellert (turbinalapáto?) amire ráfújt levegőt. Ez egy pb-palacknyi levegőből 5km-t tud csak gépi meghajtással megtenni. Én inkább dugattyús-munkahengeresben gondolkozom, hatékonyabbnak tűnik. És abszolút nulla elktronikával, sőt teljesen áram nélkül működhet. Jó lesz az majd ha jönnek a tripodok... :)

anonymouse. 2016.11.13. 07:31:47

@Jaroslav001: Az én asztalomba több volt és zavart is. A vezető léc derékszöges rögzítési pontja nálam is könnyebben kimozdult, fejből már nem emlékszem a lyukra, de segítséget jelenhet ha körmös anyát teszel a csavar alá. Meglepően jól rögzít (én is itt tanultam) :)

kkm.furdancs 2016.11.15. 15:43:05

@Untermensch4: Nemsokára... Nemsokára házi elektromos biciklis poszt kerül ki. :)

Untermensch4 2016.11.15. 18:08:36

@kkm.furdancs: De ne két youtube videó legyen ám. Én is olyan tartalomfogyasztó vagyok hogy legyen sok, jó, és ingyen :) :) :) Nem túl türelmes nethuszárként találtam régebben egy-két fórum felől megközelíthető épített gépet (benne az ultra-minimalista: váz, két kerék, egyikben az agymotor, fémdoboz az aksinak, 3+3 km melóbajárós minimumot kellet tudnia, középkék festés; egyébként az az illető sem bírta lelkileg feldolgozni hogy meghajtott legyen az első kerék pedig az agymotor-kit arra lett kitalálva eredetileg...). Ott pl a kis elvárt hatótáv miatt úgy emlékszem két kiöregedett autós indítóaksit megfelelőnek talált. Nemrég vmi cikkben volt (a kerékpárra szerelt napelem kapcsán) egy érdekes félmondat (régebben a kevésbé hatékony akkori napelemeket kerékpárutánfutóval próbálták használni), és érdekes hogy manapság amikor már sokkal olcsóbban jobb hatásfokú napelemek vannak, mintha irtóznának attól hogy ne a lehető legminimálisabb indurka-pindurka felületből próbáljanak áramot nyerni. * Mint ahogyan elektromos autóknál örülnek mint majom a farkának hogy "nulla fordulattól max nyomaték, nem kell sebességváltó", aztán tán a mindenféle frekvenciaszabályozós meg egyéb bűvészkedéssel kissé energiaveszteségesre épített autóban küzdenek azzal hogy drága és nehéz aksikat kéne elhelyezni... de a költséghatékonyság és a hatótáv nem olyan óriási élmény mint az hogy nem kell sebességváltó. Ha az nem kell az maga a megváltás.
Mondjuk az e-autóknál az aksisúly-para is féloldalas, benzineseknél senkit nem zavar hogy <200kg ember több tonnányi hardverrel utazik. Attól meg rettegnek hogy ezekből a tonnákból >kb400kg aksi legyen...
* Mivel nem értek hozzá, még a minimális számolási szinten sem, pl lehet hogy egy utánfutóval együtt ár közel folyamatos energiaszint elérhető és akár indítóaksi is jó lehet hiszen nem fog lecsökkenni nagyon a delej benne a folyamatos pótlás miatt, mintha csak a kocsiban a generátor töltené..?
süti beállítások módosítása