Hőpajzs - Reloaded

2013.07.12. 09:43 | Írta: ( x )

Eredetileg a cikksorozat következő része a HP4 bevonat pára és penészedés okozta problémák kezelésében való eredményeiről szólt volna. De miután jött néhány hozzászólás az első poszthoz, úgy gondoltuk, részben erre is kellene reagálni. A válaszadó a Hőpajzs Kft egyik kollégája, aki vállalta, hogy saját nevében, válaszol. (Ő közreműködött az előző írás létrejöttében is.)

energetikai-osztalyozas.jpg

Tehát az alábbiakban a Hőpajzs Kft. kollégája, Gyökösi Attila veszi át a szót:

„Pontokba szedett írás helyett inkább elmondom röviden, én hogyan és miért kerültem a Hőpajzs Kft.-hez. Ez egyébként csak néhány hónapja történt, elsősorban a kereskedelmi vonal megszervezése a feladatom. Nem titok, az épület energetika és az épületek tervezése nem szakterületem. Igaz, műszaki szabványokkal, laboratóriumi mérésekkel korábbi munkahelyeimen már volt dolgom. Amikor Hőpajzs Kft. HP4 bevonata először a látókörömbe került, semmit nem tudtam a témáról. Sok, a kommentekben is olvasható kérdés bennem is felmerült. Nyilván utána olvastam aminek tudtam, és megkérdeztem minden a kezem ügyébe kerülő szakembert, építész mérnököt, lakópark-beruházásokkal foglalkozó vállalkozót, hogy mi a véleményük a termékről.

Egyöntetűen azt a választ kaptam, hogy a termék működési elve ismert, a hővisszaverés egy valós fizikai elv. Ugyanakkor azt is elmondták, hogy a jelenleg alkalmazott energetikai számítások nem ismerik, és nem tudják értelmezni a hővisszaverés fogalmát, értékét. Minden képlet az anyagok hővezetési tényezőjével számol. Ez az érték a HP4 bevonat esetén 0,041 W/mK, azonban ez az ilyen bevonatok esetében nem ad reális képet a képességekről, ez az anyag nem hőszigetelő, hanem hővisszaverő anyag, hatását a hővisszaverés elvét használva fejti ki. (Bár a végeredmény, vagyis a fűtési költségek csökkenése ugyanaz lesz.) Némi kutakodással azt is sikerült kiderítenem, hogy néhány esetben már készültek hasonló működési elvű termékekről független laborvizsgálatok épp az anyag és az elv jobb elfogadtatása érdekében. Itthon a debreceni Egyetemen is végeztek ilyen vizsgálatokat, és megfelelő akkreditációval rendelkező németországi laboratóriumból is láttam jegyzőkönyvet. Azt is sikerült megtudnom, hogy ezek a vizsgálatok bizony nem pár százezres, hanem inkább pár milliós összeget képesek felemészteni. (Megjegyzem, számomra az is meglepő volt, hogy a gyakorlatban az energetikai minősítés meghatározásakor az utólagos hőszigetelések elvégzése esetén sem mérnek, csak számolnak. Pusztán az építőanyagok adatai és képletek segítségével kalkulálják ki egy adott épület energetikai besorolását. Én korábban azt gondoltam, legalább ilyen esetekben mérés is történik, hiszen azért egy ki tudja hány éve és hogyan megépített épületszerkezet korántsem biztos hogy "katalógus" adatokkal rendelkezik.)  

Ugyanezen idő alatt viszont volt módom kipróbálni az anyagot. Több referencia házat is végigjártam, és láttam olyan városi hőközpontból induló távhő-vezetékeket, amelyek egy-egy szakasza HP4 bevonattal volt bevonva. Rátehettem a kezem a pár mm vastag bevonattal ellátott vezetékre, amelyben belül egy lakótelep ellátására szolgáló forró víz áramlott. Saját szememmel láttam, milyen különbség van egy nedves pince HP4 bevonattal ellátott és a nélküli falrészén. És saját bőrömön éreztem a visszavert hősugárzás hatását. Megtudtam azt is, a jelenleg használt külső hőszigeteléseknek melyek az előnyei és mik a hátrányai. Hogyan reagálnak a szigetelésbe jutó nedvességre (akár 70%-al csökkenhet a szigetelés hatásfoka), vagy épp a tűzre (a paneltüzekről vannak érdekes videók a neten). Megismertem, hogy mit jelent a falak "hőtehetetlensége" és mikor jelent ez előnyt vagy épp hátrányt. Megismertem azt is, hogy még egy jó minőségű szigeteléssel ellátott házon is milyen rengeteg olyan hőhíd lehet, amit külső szigetelés használatával nincs mód megszüntetni. (A födém/mennyezet szintjéig feltolt nyílászárók, erkély-szerkezetek, redőnyszekrények, stb.-stb.)

Ezután döntöttem úgy, hogy érdemes megpróbálni ezen termék forgalmazásába jobban beleásnom magam. Megismertem a körülményeket is:  a Hőpajzs HP4 első TÜV és ÉMI minősítése 2008-ban történt, a most hatályos engedélyek a már továbbfejlesztett termékre 2012-ben lettek kiadva. A fejlesztő sok éve foglalkozik a termékkel, a forgalmazásra külön Kft. alakult majd két éve. Világ életemben ódzkodtam a tudományos megközelítés próbáját ki nem álló csodaszerektől. Miután korábban kenőanyag-forgalmazás területén dolgoztam, és több külföldi olajtársaság (Agip, Mobil, Fina) fejlesztő laboratóriumában is jártam, tudom, hogy egy új termék esetén bizony nem elég a hit, oda számadatok, fizikai képletekbe illeszthető értékek is szükségesek. De ez esetben azt gondolom, ezek az adatok meg is lesznek idővel. Több összehasonlító tesztünk fut jelenleg is, ezek eredménye persze csak minimum egy év elteltével (egy teljes év lezárása után) lesz publikálható. És persze akkor is kétségbe vonhatja az eredményeket bárki. A Hőpajzs HP4 nem csodaszer. De nagyon sok olyan terület van, ahol rendkívül jó hatásfokkal tudjuk alkalmazni. Akár önmagában, akár egy meglévő külső szigetelés kiegészítésére. És bizony akad számtalan olyan felhasználási terület, ahol ez a legjobb megoldás.

Szóval, olvasván az előző cikkre érkezett kommenteket, gondoltam reagálok én. Névvel, megtalálhatóan. Nem kívánok fizikai képletekről szóló vitákba bocsátkozni senkivel. Tudjuk, volt idő, amikor bármilyen tanult ember be tudta bizonyítani, hogy a levegőnél nehezebb repülő alkalmatosság sosem fog repülni. Szerencsére voltak akik nem ezzel foglalkoztak, inkább megépítették a repülőket. Aztán kiderült, lehet úgy számolni, hogy ez lehetséges legyen. A Hőpajzs HP4 terméke jó, és valóban jó hatásfokkal működik. Aki kíváncsi rá, bármikor megtapasztalhatja. Már persze ha hisz a saját érzékszerveinek.”

Ennyi Attila írása. Mi azért továbbítjuk a Hőpajzs Kft felhívását is. Szívesen várnak és fogadnak minden olyan érdeklődőt, aki szeretné megtapasztalni a Hőpajzs HP4 bevonat hatását. Miután szobafestők és más építőipari szakemberek, felhasználók számára folyamatosan szerveznek ismertetőket a termékkel kapcsolatban, bármikor bárkinek alkalma lehet meggyőződni a HP4 bevonat tulajdonságairól. A hopajzskft.hu oldalon minden szükséges elérhetőség megtalálható, szeretettel várnak minden érdeklődőt. 

film1.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr975396687
süti beállítások módosítása