Kisjavítások műanyag redőnyökön

2014.01.07. 09:04 | Írta: -nos-

A redőnyök  szinte minden évszakban használatban vannak és ez előbb-utóbb kisebb meghibásodásokat eredményez. Nyáron árnyékolják a lakóhelyiségeket, télen pedig mintegy külső pajzsként fokozzák az ablakok hőszigetelését, tehát fontos a karbantartásuk. Az állandó használat miatt előálló apróbb hibáikat azonban akár saját kezűleg is meg lehet szüntetni.

muanyag.jpg

Gyakori hibájuk a viszonylag keskeny mozgató hevedereiknek a kopása, felfeslése, vagy ezt követő szakadása. Ezt a vezetőgörgő kengyelének a dörzsölő hatása okozza. Ilyenkor érdemes megvizsgálni a vezető idom széleit, mert egy kis sorja az új hevedert is kikezdi.

gurtni.jpg

Lecsiszolva, esetleg csekély kibővítésével ez kiküszöbölhető. A felső bevezetőnek pedig mindig a redőnytengely hevederdobjával egy vonalba kell lennie.  Ha pedig hevedercserére kerül a sor, annak a hosszúságát, szélességét és még a vastagságát is ajánlatos jól megválasztani. Általában 14 és 23 mm a szélességük és többnyire 5 m-es hosszúságban szerezhetők be. A behúzása előtt teljesen fel kell a redőnyt húzni, rögzíteni, és a régi kiemelése után a helyére fűzhető az új heveder vége. Ezt többnyire a dob résén átbujtatva csomóval lehet rögzíteni. A heveder dobra helyezését az eredetivel azonos módon kell befűzni. A dobon két-háromszor átvetve biztosítható a redőny teljes leereszthetősége. Az új hevedert az alsó csévélő dobjára, azt a régi darab teljes kihúzásával felhúzott csévélő dob rúgójának előfeszítését követően lehet az eredetivel azonos módon rögzíteni a bevezető kengyelen történő átbujtatása után. Ehhez ajánlatos a műanyagházas alsó csévélő oldalsó burkolatát is leszerelni, mert így könnyebb hozzáférni a dobhoz. Ha a csévélő tokja repedt, vagy törött, ez kompletten megvásárolható a szaküzletekben.

redony02.jpg

Ám vannak olyan ablakok, amelyekre az utólag felszerelt műanyag redőnyt mozgató heveder nem fért el, ezért ilyen esetekben zsinóros húzókat építenek be a szakemberek. A zsinórt felül csavart rugós kivezető és többnyire műanyag levezető görgő vezeti meg. A számos megvezetési pontatlanság miatt a zsinórok viszonylag hamar elkopnak, a görgők pedig félre kopnak, ami a zsinór megszorulását és akár a szakadását okozza. E mellett a redőny sem mozgatható könnyedén. Ilyen esetekben a zsinórt és a levezető görgőt is cserélni kell. Ez utóbbi lehetőleg már fémgörgős legyen, amelyek ugyancsak a redőny alkatrészeket is árusító szaküzletekben szerezhetők be éppen úgy mint az 5 mm átmérőjű fonott és erős műanyag húzózsinór. Lecserélésükkor a redőnyt teljesen le kell ereszteni, a görgőtartó kiszerelése után a laza zsinórt a redőnytengely dobjából már könnyű ki oldalt kihúzni és a rögzítő csomó átvágását követően a bevezető görgőn átvezetve már a dobra lazán kétszer feltekerve kibujtatható annak alsó furatán az új zsinór vége, amelyet a végének elcsomózásával lehet rögzíteni a redőnydobra. A redőny leengedése után már csak az alsó csévélő acél tekercsrugóját kell a kihúzott zsinórral „felhúzni”, majd a vékony bevezető zsinór hurkába akasztva a redőnyt mozgató zsinór végét, az óvatosan visszacsévéltethető a dobra. A zsinórok végét előzőleg hevítve célszerű megolvasztani, ami meggátolja a felfeslését.

A régebbi műanyag redőnyöknek van még egy fogyatékosságuk, nevezetesen, hogy a léceik még nincsenek oldalirányú elmozdulás ellen biztosítva. Ezt az újabb redőnyökön az oldalvezető arriterek gátolják meg. A gyakori használat során azonban a nem biztosított lécek az oldalsó lefutók és a redőnydob közötti szabad részen oldalra csúsznak és így megsérülhet a szélük, vagy rossz esetben fel is akadnak a lefutók tetején. Az ilyen elcsúszott léceket még viszonylag könnyen a helyükre lehet csúsztatni a külső tokos változatokon, mivel ezeken hátulról hozzáférhető a redőny minden léce, a redőnytest szakaszos emelését követően. A beépített tokos redőnyöknél is megoldható az ilyen korrekció, de ehhez le kell emelni a redőnytok fedelét. Az ilyen apró javítások elvégzése ugyan kissé időrabló munka, de utána újból használható lesz a régi műanyag redőny is.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr285697919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zirowe 2014.03.20. 02:43:05

Lehetséges a régebbi műanyag lécek elcsúszását végleg megoldani?

Lehet ezekre utólagosan arritert rakni?
süti beállítások módosítása