Csőtörésből mozaik

2014.11.07. 09:33 | Írta: qty108

Ha a témához szorosan nem is, de az igazsághoz mindenképpen hozzátartozik, hogy jelen esetben igazából a csőlyukadás lenne a megfelelő megnevezés. Történt ugyanis, hogy egy sarokpolcot akartam a falra felszerelni és eközben sikerült megfúrni a falban húzódó vízcsövet. Mivel ez nálam rézből van, és mint ilyen nem túl kemény, az ütve fúrónak nem jelentett komolyabb akadályt, mindenféle átmenet nélkül simán átvitte. Aki teheti, az ilyen munkához használjon fém detektort, azzal talán megelőzhető a probléma, nekem sajnos nincs. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a melegvízcső esett áldozatul, így nem maradtunk teljesen víz nélkül, csak a melegvizet kellett másnapig nélkülözni. Ekkor jött a falbontás és a lyukas szakasz kicserélése, amit pár könyökkel és forrasztással sikerült megjavítanom.

 

Ezután a csőszigetelést követően begipszeltem az üreget, és csemperagasztóval a fal síkjáig elsimítottam.

A következő problémát a javítás burkolása vetette fel, mivel nem rendelkeztem tartalék csempével, és az ugyanolyan mintázatú beszerzése nem egyszerű feladat, ha egyáltalán lehetséges. Ekkor jött az ötlet, amit a szabálytalan de egy kis fantáziával (a vizesblokk csak ráerősített) hal alakú folt ihletett, legyen mozaik. Mozaik csempét mindenféle méretben és alakban lehet kapni a barkácsáruházakban ill. online is rendelhető. A pontos formát egy rajzlap és zsírkréta segítségével a feleségem rajzolta meg, valamint a minta megalkotása is az ő érdeme.

 

Mivel könnyebbnek tűnt az asztalon végleges formába önteni, mint a fürdőben egyenként pepecselni az apró darabokkal, egy 2 cm vastag kemény szivacsból készítettem neki öntőformát. Az aljára műanyag fóliát raktam, hogy ne ragadjon rá a bútorlapra, erre szintén műanyag szúnyogháló került, ami az elválasztás után egyben tartotta az egészet. Aztán a forma alját kikentem híg csemperagasztóval, ebbe lettek belenyomkodva a mozaik darabok.

Száradás után még az asztalon rögtön ki is fugáztam.

Így egy a lyukkal azonos formájú csempéhez jutottam, amit csak be kellet ragasztani a helyére és a széleit ismét körbefugázni.

Minden bizonnyal a Kölni Dómban is hasonló módon próbáltak egy főnyomócső törés okozta kárt helyreállítani és ezen kényszerűség szülhette az alábbi remekművet.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr968763634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása