Faipari tanácsok következnek lakkozás, lazúrozás előtti felületkezelésről. Bátorkodtam egy ártatlan lambériadarabot csíkokra vagdalni és áztatni, kenni, pácolni, ezzel illusztrálva a leírtakat. Ha a kis felbontású fotókon szinte egyformának tűnik is mindegyik állapot, de az ecset "húzásán" és a festék fogyásán meglátszik a különbség a kezelt és kezeletlen anyag között.

Az alapanyag, száraz lambéria némi csiszolás után

Tökéletes felületkezelés csak megfelelően előkészített fafelületen lehetséges. Nagy szerepe van a szakszerű csiszolásnak. Az első hibát itt követik el a legtöbben. Hiába a drága lakk, minőségi viasz vagy lazúr, bútorunk nem lesz tetszetős, ha nem készítünk megfelelő alapot neki. Ha a felület kitöredezett, karcos, kezdjük durva csiszolóanyag használatával.

Itt a bizonyíték, hogy a nem kellően csiszolt anyag az első réteg lazúr után kissé kiszálkásodik

Általában elég a 80-as papír, de egyes esetekben (pl. keretek kiálló csapvégeinek szintbecsiszolása, vagy egalizáló csiszolás) 60-as papírra is szükség lehet. Lehetőleg szálirányba csiszoljunk, vagy azzal 5-10 fokot bezáró irányban. Így elkerülhető a karcos, „csíkos” felület kialakulása. Fenyőfánál, puhafáknál esetenként indokolt lehet a keresztszálú csiszolás is.

A finoman csiszolt alapanyag már az első festés után tapinthatóan simább

A csiszolást ezután 100-120, keményfa esetén 150-180-as papírral fojtassuk. A szemcseméretet csak fokozatosan finomítsuk, hiszen csak így tüntethetők el az előző csiszolás nyomai. Figyelem, a kopott 100-as nem helyettesíti a 150-es papírt! Így a rostokat csak visszapréseljük a felületbe, melyek majd a pácolás vagy a lakkozás során fognak újra „felágaskodni”, felületünk érdes lesz!

Fapácokból széles színpalettát kínál a kereskedelem vizes és szeszes kivitelben. Én a vizest használom, mert természetes és szagtalan. A végső árnyalatot befolyásolja a vizes oldat töménysége, valamint az áztatás ideje (egy vagy többrétegű felhordás).

Bonyolult felületek
Mi tegyünk, ha a nem egyenletesen lapos felületet kell finomra csiszolnunk, melynek mintái közé nem fér be a csiszolópapír? Az alábbi ábrán látjuk, hogyan fekszik fel a papír a kiemelkedő felületekre. Kézzel simítva is csak mérsékelt eredményt érhetünk el.

Előrebocsátom, a bemutatott Scotch-Brite™ kézi lapka fémtárgyak simogatására készült, de a kreatív anyagfelhasználás jegyében tettem vele egy próbát faanyagon is. Jelek szerint a dörzsi szivacshoz hasonló laza szövet anélkül kitölti a réseket, hogy a közelebbi felületeket erősebben igénybe venné. Nem törik meg összehajláskor, mint a csiszolóvászon, van húzása, rugalmas helykitöltés jellemzi és nem ereszti szálait.

Kétféle színben, érdességben kapható a legfinomabb csiszolóvászon helyett-mellett. Úgy tűnik, legjobban az első réteg lazúr-lakk lesimítására használhatjuk faanyagok felületkezelésénél.

Felvizezés
Ha később pácolni akarunk (különösen vízpác esetén), nem maradhat ki a „felvizezés”, de lakkozásunk is tetszetősebb lesz. Ezt alaposan kicsavart ronggyal végezzük. A nedves anyaggal végigtöröljük a felületet, éppen csak a felületét megnedvesítve. Ne áztassuk el az anyagot, csak a felületét nedvesítsük! Várjuk meg a teljes száradást! Felületünk ekkor kissé érdes lesz, a víz felhúzza a csiszoláskor visszanyomott rostokat. Ha ezt a műveletet kihagyjuk, a pácolás, vagy az első lakkozás lesz szálkás, érdes.

A fotón nem látszik, de lazúr valóban jobban kiszálkásította az anyagot, mint a kezeletlen mintát

Száradás után 150-es papírral, vagy 120 (esetleg 150-es) csiszolószivaccsal csiszolunk.
Használhatjuk vizezés helyett a Milesi szállekötőjét is (XHC-1), ez egy vizes emulzió, melyet különböző mennyiségű vízzel lehet hígítani. Vigyázzunk vele, mert csökkenti a pácok, lazúrok színező hatását. Színpróba készítése szállekötő használata esetén melegen ajánlott! Használata hossztoldott ablakfrízek esetén is célszerű, így elkerülhetjük a különböző nedvszívású darabokon kialakuló „foltos”, „parkettmintás” rajzolatot.

Olajozott felületkezelés
Legismertebb anyaga a lenolaj. A legolcsóbb, legegyszerűbb, legegészségesebb szer a piacon. Ez egy száradó olaj, a levegő oxigénjével reakcióba lépve szárad. Kötőanyagként használják olajfestékek, lazúrokhoz, lakkok gyártásához, de önmagában is jó felületkezelő anyag. Kiemeli a fa rajzolatát, élénkíti színét. Lassan szárad, ezért felületkezelésre inkább a belőle készített kencét használják, vagy hígított változatait (olajos hígító, vagy félolaj). Alapozni hígított változata javasolt, mert jobban beszívódik a fába.

Felhordása legegyszerűbb ecsettel. A felületen maradt anyagot az eldolgozás után töröljük vissza, mert ragacsos, ráncos foltokat hagy a felületen. Alapozás után finom papírral csiszolunk, majd újra kenjük. Lenolajkencéhez minden festékboltban hozzájuthatunk. Ha tartós védelmet szeretnénk, célszerű legalább két réteget felvinni. Időnként célszerű egy-egy felújító kezeléssel felfrissíteni a felületet. (Az igénybevételtől függően 1-2 évente).
A lenolajkence jó alapozó az olajfestékek ill. viaszolás alá. Ne használjuk kültéren csak önmagában, mert előbb-utóbb beszürkül, befeketedik a fafelületünk.

Az első réteg lazúr hígíthatjuk kicsit, a másodikat finom csiszolás után - épp csak végigfuttatva a csiszolóvásznat vagy a fent említett kézi lapkát  - már gyári sűrűségben kenjük fel.

Gondos csiszolással akár ilyen felületet is kialakíthatunk

A szakmai tippekért köszönet a Faipari mesterfogások oldalnak, a teszt alá vett kézi lapkáért pedig a 3M-nek.

   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.