A tésztából való hídépítés nem feltétlenül ismeretlen az érdeklődőbb furdancs olvasók előtt. Pár éve már időről-időre hallani erről a főképp egyetemisták által űzött vetélkedőről. Egy tegnapi sajtóesemény kapcsán azonban személyesen is találkozhattam két építővel (Horváth Bence és Vincze Miklós személyében) és igazán sok érdekes háttérinfót sikerült megtudni erről a szórakoztató, de cseppet sem egyszerű hobbiról.
A verseny történetét a legjobban a versenysorozat honlapja foglalja össze, ide másolom a lényeget:
„ A tésztából épített hidak versengése több évtizedes hagyományokkal rendelkezik, ilyen versenyt több európai és tengeren túli mérnökképző intézményben is rendeznek. Magyarországon ezen a téren az Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Kar (2000 előtt Ybl Miklós Műszaki Főiskola) volt az úttörő. Az építészmérnök hallgatóik több mint húsz éve rendeznek versenyeket, amibe 2004-ben a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar (akkor még Bánki Donát Műszaki Főiskola) diákjai is bekapcsolódtak. A verseny a Bánki diákjai között gyorsan népszerűvé vált, hamarosan saját versenyt is rendeztek. Az itt elért kimagasló eredményeik alapján úgy gondolták, hogy nemzetközi versenyen is megméretik magunkat. A világon akkor legrangosabbnak a kanadai Okanagan University College versenye számított. Ezt a versengést a hallgatóink nehézsúly kategóriában az elmúlt 8 évben 6 alkalommal - legtöbbször világcsúccsal - megnyerték.
Az első nemzetközi versenyt 2005-ben rendeztük meg "RECCS 2005 - Kárpát Medencei Tészatahíd Építő Verseny" névvel. A megmérettetésre a hazai hallgatók mellett a határon túli mérnökhallgatókat is meghívtuk. Ezen a versenyen négy országból vettek részt: Magyarország, Románia, Szlováki, Szerbia. A hallgatók ettől kezdve a híd kategória mellett a tartó kategóriában is indulhattak. A versenyt öt évben rendeztük meg, és elmondható hogy a szoros mezőny, a kiváló teljesítmények a RECCS névjegyévé váltak. A győri egyetemről 2006-ban Vida Balázs például a tartó kategóriát 400kg-os eredménnyel nyerte meg. Ezt az eredményt az Óbudai Egyetem hallgatója Márkos Szilárd 2008-ban 560,3 kg-os új világcsúccsal szárnyalta túl. A jelenlegi világrekordot is ő tartja 578 kg-mal amit 2011-ben állított fel. A versenynek 2011 óta világbajnoksága is van, ez az Óbudai Egyetem által alapított RECCS. ”
Sokan gondolhatják, hogy tésztából hidat építeni inkább játék, nem komoly dolog. Én azt mondom, nincs igazuk, egy erős és szép híd megépítése, függetlenül attól, hogy milyen anyagból készül, komoly mérnöki feladat. Ezt éreztem ki az építők elmondásából is, nemcsak jó bulinak, de komoly szellemi kihívásnak is tűnik egy egy híd megalkotása.
A készitendő hidak főbb paraméterei pontosan szabályozottak, bár azért épp elegendő szabadságot biztosít az egyéni elképzeléseknek és a mérnöki ötleteknek is. Az előírások megtalálhatóak a verseny már említett honlapján.
A tervezésnél persze – végül is mérnökhallgatókról van szó – komoly számítógépes modellezőprogramokat is használnak, de van szerepe a megérzéseknek és a próbálkozásoknak is. Kívülállóként azt gondolnánk, hogy a tészta minősége a legfontosabb. Ez azonban csak részben igaz, sokkal fontosabb hogy a tészta – mint a híd építőanyaga – minél állandóbb, tervezhető minőségű legyen. Ehhez pedig a nagy, minőségi termékeket készítő tésztagyárak termékei az alkalmasak, hiszen ezeknél a legegyenletesebb a termék minősége. Rá is kérdeztem, hogy nem próbáltak-e saját tésztát készíteni, hiszen így esetleg jóval masszívabb, és persze a szükséges formájú építőanyaghoz jutnának. De azt a választ kaptam, hogy kézi eljárással, házilag készítve szinte kizárt hogy megfelelő lenne a minőség, a jónevű gyártótól származó spagetti vagy csőtészta szálak valóban szinte egyformák, de még itt is szükséges az alapanyag átválogatása. A használható és megfelelő házilagos technológia kialakítása reménytelenül hosszú idő lenne.
Ami azonban még ennél is fontosabb, az a felhasznált ragasztó! A Bánki csapata jelenleg a Loctite ragasztóit használja, méghozzá többfélét is. A Loctite komoly támogatást biztosít a csapatnak, nemcsak a szükséges ragasztókat, de technikai, mérnöki támogatást is ad. Mert bizony ez sem egyszerű kérdés, a híd különböző szerkezeti részei értelemszerűen különböző jellegű terhelést kapnak, van húzó, nyomó, csavaró, hajlító igénybevétel. És a tésztaszálak egymáshoz rögzítésénél ezt bizony figyelembe is veszik, különböző keménységű és rugalmasságú ragasztókat használnak.
A csapat tagjai azt mondják, tapasztalatuk szerint egyszerű, hagyományos ragasztók használatával maximum mintegy 300 kg terhelhetőségű hidak készíthetőek. A jelenlegi rekordok viszont majd kétszer ekkora terhelést jelentenek, ezeknél a gondos kivitelezés önmagában már kevés, ezek az eredmények már csak magas technológiájú ragasztókkal érhetőek el.
Jelenleg a Loctite 3090 kétkomponensű ragasztó az egyik favorit a tésztahídépítésben. Ez az ikertubusos termék a gyártó korábbi termékeinél is megszokott nagy ragasztási szilárdságot és gyors kötést biztosítja, azonban a hagyományos ragasztókkal szemben alkalmas akár 5mm-es rések kitöltésére is. Persze elsősorban nem tésztaragasztásra lett kifejlesztve, de miután szinte mindent ragaszt, így a tészta esetében is bevált. Az új keverőcsőr tökéletesen összekeveri a két komponenst, és nagyon pontosan adagolhatóvá teszi a ragasztót. A kötés 90-180 mp alatt megszilárdul, tehát gyors munkát biztosít.
Ahogy a fiúk elmondták, a verseny indulása óta eltelt néhány év alatt igen komoly fejlődésen ment át a technológia, mára korábban elképzelhetetlen terheléseket is kibírnak ezek az építmények. Persze erről eszembe jutott, hogy vajon meddig lehet növelni ezt, és egyáltalán van-e még lehetőség az előre lépésre? Kicsit sarkítva a kérdést, lehet-e még kihívásokat találni a hídépítésben, vagy a technológia és az építőanyag lehetőségei már teljesen ki vannak használva? Azért is kérdeztem ezt, mert a versenyek eredményeit végignézve, egyáltalán nem folyamatos az egyre magasabb terhelések felé haladó út, az aktuális eredmények nem minden esetben haladják meg a korábbi rekordokat, tehát kívülről kicsit úgy tűnik, mintha elértek, de legalábbis nagyon megközelítettek volna valamilyen határt.
Az egybehangzó vélemény szerint azért még van hova nőni, az eltelt időszak végül is épp azt mutatta meg, hogy a korábban nehezen elképzelhető határok is sorra megdőltek. A tészta mint alapanyag messze nem annyira szabályos tulajdonságokkal rendelkezik, mint mondjuk az acél, rengeteget számít a mérés idején a páratartalom, a hőmérséklet, vagy épp a napsütés. És ez az adott verseny eredményét is befolyásolhatja. Ezt persze az igazán fanatikus versenyzők igyekeznek is figyelembe venni, például a kész hidak szállításakor nagyon is odafigyelnek, hogy milyen napszakban, milyen külső viszonyok között a legcélszerűbb a szállítás. És ha az jön ki, hogy mondjuk éjszaka, vagy épp hajnalban az ideális, akkor is teszik. Biztosnak látszik, hogy lesznek még erősebb alkotások. Ugyanakkor folyamatosan gondolkoznak új kihívásokon is, például mostanában egy olyan versenyen törik a fejük, amikor egy adott, pontosan meghatározott terhelést kell elviselnie a hídnak, és az nyer, aki a legjobban megközelíti az adott értéket. Ez nyilván dupla csavar, hiszen erős hidat építeni vélhetően könnyebb, mint olyat, amelyikbe bele kell tervezni a maximális terhelést, vagyis egyfajta felső limitet is.
A jó eredményekhez fontos persze a lelkesültség és a komoly hozzáállás is. Miután a versenysorozat egyetemistáknak szól, így a résztvevők folyamatosan öregednek ki a csapatból. Szerencsére újak is jönnek a helyükre, bár ebben mintha az idei évben lenne egy kis megtorpanás. (Azt mindenesetre határozottan fura hallani, amikor egy huszonegynéhány éves fiú beszél a 'mai fiatalokról', miközben én túl járok a negyvenen, és még mindig szeretem fiatalnak gondolni magam...) A tésztaépítés lehetősége mindenki előtt nyitva áll, a jelenlegi csapat szívesen fogad minden érdeklődőt, segítenek is, ha szükséges, ugyanakkor szeretik, ha azt látják az új érdeklődőkön, hogy ugyanolyan lelkesek mint ők.
Mindenesetre tésztahidat építeni sosincs késő, mi is kipróbálhattuk magunk, és erre bíztatok mindenkit.
A tésztahidak persze nem tartanak örökké, márcsak azért sem, mert a versenyen persze rendre össze is törik őket a mérés folyamán. Az alábbi videón ez látható is, az 56. másodperctől érdemes figyelni... :
Aki élőben is megnézne egy ilyen versenyt, pont jó időben van. Az idei világbajnokság május 22.-én lesz az Óbudai Egyetem szervezésében, érdemes lehet rászánni egy napot.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.
