Ez a mai egy kicsit rendhagyó poszt lesz. Ráadásul a címe is becsapós... Itt a blogon főképp a munkáról szokott szó esni, még ha ez a munka sokszor kikapcsolódást is jelent annak, aki épp végzi. Azonban jól tudjuk, hogy a kiegyensúlyozott élethez, - sőt, igazából a nagyjából elviselhetőhöz is – fontos, hogy néha úgy igazából is kikapcsolódjunk. Mondjuk zenehallgatással.
Hollywoodoo - Gozsdu Manó Klub
Zenét persze sok helyen és sok módon hallgathatunk. Azonban talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, az igazi zenehallgatás bizony az élő, koncerten történő zenehallgatás. Ezen belül is a kisebb, emberléptékű klubokban történő. Egyszerűen azért, mert ezekben sokkal közelebbről, sokkal közvetlenebbül hallhatjuk a zenét. Jómagam erre vagy másfél éve döbbentem rá, azóta csinálom a klubkoncert.blog.hu blogomat, amely direkt ezekről a kisebb koncertekről, és ezek hangulatáról szól. És persze arról, mennyi olyan zene és zenész van akárcsak a saját országunkban vagy városunkban is, amiről nem tudunk szinte semmit.
Ráadásul – és ez a legjobb a dologban – ezek a koncertek nem csak hétvégén kerülnek megrendezésre. Budapesten legalábbis (sajnos tagadhatatlan, hogy ezen a területen is nagyfokú Budapest-központúság tapasztalható) gyakorlatilag bármelyik hétköznap találunk néhány klubkoncertet a bulinegyedben (Gozsdu-Kazinczy tengely) és azon kívül is.
Nagy Edi - Szimpla kert
Jómagam az elmúlt másfél évben több mint 100 ilyen koncerten jártam. Egy klubkoncert persze teljesen más világ, mint a nagyszínpados koncertek. Az egyik pillanatban beszélgetsz egy sráccal, a következőben meg már fent áll a színpadon és nyomja a produkciót. Ez persze azt is jelenti, hogy pár méterről látod, hogyan is zenél. Ez például inspirálhat, de le is lombozhat néha. Jómagam tettem bizonyos kísérleteket a gitár nevezetű hangszer kezelésének elsajátítása érdekében, de ez azzal zárult, hogy kénytelen voltam megállapítani, hogy az átlagos humanoidok végtag-felépítése nem gitározásra lett kialakítva. Igaz, néhány, ennek ellenére gitározni tudó kollégám és barátom ezen megállapításomat vitatta, és a mai napig vitatja, ők a 'gyakorlás' szót szeretik hangoztatni, de engem nem tévesztenek meg. Az említett klubkoncertek viszont repedéseket okozhatnak a legszilárdabb meggyőződésen is. Ugyanis három méterről látni, ahogy egy gitáros penget meg mindenféle húrokat fog le, az bizony kellemetlen gondolatokat ébreszt az emberben a saját kitartásával kapcsolatban.
A másik, fontosabb rádöbbenésem (van ilyen szó vajon?) a koncertek látogatása közben, hogy milyen sok és milyen jó zene lehet még akárcsak a budapesti klubéletben is, amiről nem tudok semmit. Jómagam meglehetősen vegyes zenei ízléssel rendelkezem, hallgatok szinte mindent, tehát még a műfaji besorolások sem kényszerítenek szelektálásra. Így aztán kicsit kétségbeejtő, hogy mennyi stílus, azoknak mennyi alkategóriája, és azokon belül mennyi kis zenekar és előadó lehet szerte a városban, akiket még nem hallottam. Ugye, ott áll az ember a koncerten, figyeli és hallgatja ezeket az egyáltalán nem ügyetlen, sőt határozottan tehetséges előadókat, és közben óhatatlanul elgondolkodik, hogy eközben (különösen hétvégén, mondjuk szombat este) a város 20, 30 vagy akár 50 hasonló klubjában szintén hasonlóan tehetséges zenészek koncerteznek. Egyszerűen csillapíthatatlan vágy keríti hatalmába az embert, mindent meg kéne hallgatni a klubok repertoárjából.
Volumen - Old Man's Pub
Való igaz, egy hideg téli estén az ember nehezen lép ki a nyirkos, szeles és sötét utcára a jó meleg lakásból. Aztán az is eszébe juthat, hogy hát igazából elmulatni való pénze sem igen van. Azonban nem árt tudni, hogy ezek a kisebb koncertek bizony sokszor ingyenesek. Akár egy pohár sörrel a kézben is végig hallgathatók.
És az élmény, amit adnak, mindenképp feltölt a hét további munkanapjaira. Szóval csak azt javasolhatom, ne hezitáljatok, lépjetek ki a lakás ajtaján, és menjetek klubkoncertet hallgatni.
A klubkoncert blogon és a facebook oldalán találtok némi további kedvcsinálót, érdemes lehet követnetek az ott történteket is.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.