Acélvázas házak

2018.05.16. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

framing.jpg

Aki látott már belülről autóbontó-szökevény, leginkább a Commodore 64 számítógép szín- és formavilágát idéző NDK lakókocsit, az összerezzen az UV-fény által kiszívott műanyagokra és arra a fura, de nem kellemes szagra visszaemlékezve. Talán még egy óvatos párhuzam is felmerül, mikor a könnyűszerkezetes házakra gondolunk, hiszen építőanyaguk szintén ásványi gyapot. Szerencsére az anyagfelhasználás és tartósság tekintetében a technika már túllépett a korai műanyagházak gyermekbetegségein.

A Géptemetők című sorozatban (ajánlom megnézésre) találkoztam a hulladékból fémlemez, abból merevített oszlopok, majd belőlük gyorsan összeállítható acélváz gyártástechnológiával. Nem csak a kedvező klímájú déli államokban váltotta fel a hagyományos favázat (mert azokat megeszi a termesz), hanem bárhol, akár téglaházak helyettesítésére is. Ha jobban belegondolunk, téglaházat pusztán azért építenek manapság, mert megszoktuk és bízunk a szilárdságában. Viszont annyira nem jó szigetelőanyag, hogy még külön burkolni kell ásványi-üveggyapot táblákkal. Ennyi erővel ki is hagyhatjuk a falazásos részt és építhetünk eleve szilárd váz + szigetelőanyag házakat (csak elbírja a tetőt).

godolloi-patocs-skoda-acelvazas-konnyuszerkezetes-haz16.jpg

Az első lépésben felállított vázra felhúzott borítás...

És a legnagyobb meglepetés, nem kell messzire fáradnunk példákért vagy kivitelezőért, még a nem különösebben rugalmasnak és megengedőnek ismert hazai építésügyi szabályzat kereteibe belefér az acélvázas, könnyűszerkezetes ház. Egy gyors kereséssel is több vállalkozást találunk, mely puszta váz felállításától a szerkezet-, fél- vagy kulcsrakész állapotú megvalósításig terjedő spektrumban áll rendelkezésünkre. No, ezek egyikétől nyúltam le a lenti, érthetően megfogalmazott, tartalmas szakmai anyagot. Nem reklámposztot olvasnak, viszont nem idézhetünk felelőtlenül legalább egy sima "Köszi!" és forrásmegjelölés nélkül, hova vezetne ez? Tehát köszi Rapid ház rendszer!

godolloi-patocs-skoda-acelvazas-konnyuszerkezetes-haz6.jpg

... elrejti a technológiát.

Családi házaktól az ipari épületekig terjedő választékban alkalmas építési technológia, a már megépített épület szerkezetére 50 év garanciát vállalnak. Előnyeit részletesen felsorolja az idézett honlap, azonban első lépés az érdeklődők számára a helyi építési szabályzat elolvasása vagy az önkormányzat megkérdezése legyen. Nem mindenhol toleránsak a mobilházakkal szemben, a könnyűszerkezetes házakra pedig konkrét szabályozást találhatunk a helyi rendeletben. Viszonyításként egy számot még: a vázállapot (Az épület acél vázszerkezete felépítve a helyszínen, TCS profilokból, csavarozott csomóponti kialakításokkal, tetőszerkezet rácsos tartó rendszerű) 38000 Ft + ÁFA.

Így készül fémlemezből az acéloszlop

Szokásos terjedelmünket már az előnyök felsorolása is kitölti, így nem is fér bele részletes ismertető. Remélem ennyi is elég inspirációnak leendő építtetők részére. Tehát, milyen előny van az acélvázas, könnyűszerkezetes házaknak?

A gyors építés, kivitelezés miatt alacsonyabb a munkadíj, a vékonyfalú 150mm-es acélprofilok könnyű súlya kevesebb szállítási költséget igényel mint a hagyományos típusú házaknál. A gyártás hulladékmentes, így Ön csak a beépített anyagot fizetjük. A jó hőszigetelés miatt ami, akár 50% fűtési költség megtakarítása is érhető, illetve ígény esetén könnyedén passzívház is építhető belőle kedvezményes, alacsony áron. Ez már csak a gépészeten múlik mivel a rendszerünk alkalmas hozzá. Az elkészült könnyűszerkezetes épület könnyen felfűthető és lehűthető.

Magyar nyelvű, kedvcsináló összeállítás szerkezet-gyártástól a helyszíni kivitelezésig

Ökológiailag a legkedvezőbb építési mód egyike. Nincs kedvezőtlen élettani hatás, semmilyen egészségkárosító anyag nincs benne. Az acélváz vegyi anyagoktól mentes, rovarok, rágcsálók nem telepednek meg, gombásodás ellen szükségtelen kezelni. Környezetbarát, az acél újra felhasználható, a jól hőszigetelt épület fűtéséhez kevesebb energiahordozót kell elhasználni, ami kevesebb káros anyag kibocsátást jelent.

Erős, stabil, szilárd szerkezet. Az acél vetemedés-, száradás-, repedésmentes. Az építkezést követően is sok évig stabil. 50 év garancia jár a fémszerkezetre. Az épület acélszerkezete tűzálló. Emellett kiemelkedően biztonságos, földrengés és viharálló. ÉMI alkalmassági vizsgával rendelkezik, ISO 9001 minőségbiztosítási rendszerben készül, ami biztosítja a műszaki, minőségi biztonságot. Az épület nem igényel villámvédelmet!

Itt egy komolyabb, többszintes váz felépítését követhetjük nyomon

A száraz építési technológiának köszönhetően a ház azonnal beköltözhető, nincs száradási idő. Emellett a falazott szerkezethez képest nagyobb hasznos alapterületet nyerünk vele.  A falvastagság egy hagyományos téglaházhoz képest 14 cm-rel kevesebb. Nincsenek méretmegkötések, íves falak és nyílások könnyen kialakíthatók. Egy átlagos lakóépület vázszerkezete a födémmel és tetőszerkezettel együtt 1 hét alatt kivitelezhető, 3 hónap alatt pedig kulcsrakészen átadható.

 

 Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr3413872028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KAMA3 2018.05.28. 10:30:31

Jó ez, csak ne akarj benne mobiltelefont használni.

Továbbá:

Valóban tűzálló, azaz nem gyullad meg a szerkezet, de egy tűz esetén kb. 12-15 perc alatt kilágyul, és összeomlik. Egy fából készült szerkezet kibír akár 40-45 percet is az összedőlésig, szóval ott van idő életet és akár értéket is menteni. Márpedig kigyullad a fémszerkezetes ház is, mert a padló és a falak egy részének burkolata is fából van. Ez azt jelenti, hogy tűzállóság szempontjából sokkal rosszabb egy fából készült társánál.
süti beállítások módosítása