Egy egyszerű kérdést tettem fel itthon és külföldön dolgozó szerszámforgató barátaimnak: mi az az öt márka ami beugrik, ha kéziszerszámról van szó? A magyar válaszokon, megmondom őszintén, egy kicsit meglepődtem. Egyrészt nehézséget jelentett az öt márka összeszedése, másrészt meglepetésként ért a kialakult végső sorrend.

Würth, Berner, Beta, Facom, Stanley

Félreértés ne essék, nem a Würth-tel vagy a Bernerrel, mint termékkel van gondom, hanem azzal, hogy „professzionális” szerszámként égett be a hazai szervizes köztudatba. A világon a két márka sikerét a segédanyagok és kötőelemek alapozták meg, a kéziszerszám mint „síkosító anyag” van csak jelen a palettájukon. A Würth még csak-csak rendelkezik minimális távol-keleti szerszámgyártó egységgel, de túlnyomórészt (ahogy a Berner is) inkább gyártási kapacitást vásárol, ügyelve a minőségi feltételekre. Egy biztos: mind a két cég jó bizonyíték arra, hogy a klasszikus „ügynöki” kapcsolattartás még mindig erősebb fegyver bármilyen online marketingnél. Nekem nincs is bajom az agresszív kereskedelmi formákkal, hiszen a piac szabad, és bárki megpróbálhatja utánuk csinálni. Erről mindig az az anekdota jut eszembe, amikor megjelentek az első zsebrádiónak mondott rádiók Amerikában, amik valójában nem fértek bele az akkor divatos ingek zsebébe, a szemfüles házaló ügynökök olyan egyedi ingeket csináltattak amibe már igen, így a kedves vevő csak az első próbálkozásnál jött rá, hogy ez nem az amire számított.

A hazai piac „régi nagyjai” már kevésbé elnézőek a két nagy konkurenciával szemben, Ők úgy látják, hogy ez a kereskedelmi forma inkább hasonlít az indiánokat üveggyönggyel megvevő telepesek nyomulására, ahol maga a kéziszerszám csak arra szolgál, hogy termékeiket rátehessék az adott cég egyéb, a szárszámoknál lényegesen nagyobb és fontosabb palettájára (kenőanyagok, tömítések, kötőanyagok, asztalos ipari szerelvények stb.)

Engem az is érdekelt, hogy a 80-90-es évek nagy sztárja a Beta, hogy tudott így kiszorulni a piacról. Azt bevallották ők is, hogy későn reagáltak a hazai kereskedési, vásárlási szokásokra és érezhető volt a 2000-es évek elején bevezetett, költséghatékonyságból adódó minőségromlás okozta csalódás is. Az utóbbi években azért ez a romló tendencia kezd megfordulni, ami a mérlegadatokban is mutatkozik. Az okát arra vezetik vissza, hogy az elmúlt években a kis szervizek egyre jobban kezdenek megerősödni, ahol is a szerszámvásárlásnál inkább az eszköz minősége a fontosabb mintsem az egyéb kereskedelmi tényezők.

Szintén azonos véleményen vannak a kis volumenű, de profi szerszámok kereskedésével foglalkozó vállalkozások is. Már érzik a trend változását, őket eddig az ipari felhasználók tartották a felszinen, ahol nincs tévedési lehetőség a minőséggel kapcsolatban (pl. Paks, Mercedes), a Facommal nem tud versenyezni a Würth és a Berner. Az ad egy bájt a fent elmondottaknak, hogy a hazánkban működő Snap-on gyárba a Würth szállítja a kéziszerszámokat. Az eredeti Snap-on szerszámok már a Sopron környéki háztartásokat gazdagítják és egyszerűbb ( és olcsóbb) volt így pótolni. Azt azért figyelembe kell venni, hogy a repterekt még a Snap-on uralja

A kis házi közvéleménykutatásunk egyik furcsa eredménye, hogy feltűnt pár válaszadónál a Parkside, azaz a Lidl barkácsszerszám neve. Szerintem ennek oka a szegényes hazai szerszámkínálat és a praktikum, könnyen megveszem bevásárláskor (a sör mellé), de arra is rámutat, hogy szép csendben is lehet egy márkát építeni a barkácsszerszámok piacán. A Lidl is meglepődött, hogy az egyik legnagyobb hazai rajongótáborral rendelkeznek a közösségi médiában, nekik az igazi versenytársuk a barkácsáruházi termékek.

Egy biztos, a szerszám igaz, hogy nem profi, de garanciális szolgáltatásuk az egyik legprofibb az országban. Egy telefon és a szállító viszi-hozza vagy cseréli a gépet, nincs szöszölés. Megkérdeztem a Lidlt, hogy ezzel a szolgáltatással mennyire élnek vissza a magyar vásárlók, túlzottan még nincsenek rossz tapasztalataik. Azért a nagy barkácsáruházakban is lehet találni normális szerszámot, a lengyelek régi nagy márkáját a Proline-t

Egyetlen egy márka volt, ami a külföldi és a hazai listákon is feltűnt, az pedig a Stanley. Egy nagy különbség volt, amíg külföldön tökéletesen a saját, azaz a barkács kategóriába van pozicionálva, addig itthon a különböző kereskedések azt próbálják sugallni, hogy ez egy profi felhasználásra alkalmas termék. Fel is tettem kérdéseimet a Stanley hazai importőrének, de a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz.

A világ egyik legnagyobb szerszámgyártó cégcsoportja, tökéletesen tudja, hogy hol helyezkednek el a márkáik. Tavaly októberében a Tooyguyd-on publikált anyagból kiderül, hogy melyik brandet hova pozícionálják a csoporton belül.

A függőleges tengely az átlagos árfekvést mutatja (OPP= opening price point MPP= mid price point HPP= high price point), a vízszintes pedig a megcélzott vevőkört: fogyasztók, mesteremberek, profik, ipari felhasználás.

A végeredmény nyilvánvaló, minél magasabb igényeket kell kiszolgálni, annál magasabb az árfekvés.

A Black&Decker pozíciója nem szorul magyarázatra :) Rég megkopott már a nimbusz, ami övezte.

Ami viszont feltűnő, hogy az Irwint – akiké például a Vise-Grip termékcsalád - a Stanley alá pozícionálták, ráadásul a „simán” Stanley-hez és nem a prémium FatMax-hez képest. Ez a jelenről és a jövőről szól, nem a múltbéli érdemekről.

Európai szemmel viszont jóleső látni, hogy a francia alapítású Facom a legfelső polcon foglal helyet.

A Craftsman régebben a Sears bevásárlólánc házi szerszámmárkája volt, tavaly vásárolta meg a Stanley Black&Decker. Ahogy az ábrán látszik, nagyon széles használati területet fog át a márka kínálata, de a koordináta-rendszerből sajnos az olvasható le, hogy az ár-érték aránya gyenge. (Figyelembe kell venni, hogy  B+D kivételével minden termék eléri min. a professzionális minőséget, ha a szürke sáv teljes kiterjesztését nézzük)

Azt nehezen tudom eldönteni, hogy a nagy márkákat is felvásárló Stanley, egy ügyes szerszámgyártó, aki ért a befektetésekhez, vagy csak egy sima befektető, aki ért a szerszámokhoz. Ne felejtsük el, hogy ez a birodalom egy szerszámkereskedésből indult 175 éve és az ikonikus PowerLock mérőszalag tette híressé.

Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy a Britool szintén a Stanley Black & Decker cégcsoporthoz tartozik. A Teng Tools szintén a SBD által gyártott „private label” termék mely egykoron a SBD-nél dolgozó menedzser saját brandje. Mint ahogy azt is érdemes tudni, hogy a SBD a Würthnek is gyárt jelentős mennyiségű szerszámot.

Még tartozom az angolszász területen dolgozó barátaim listájának eredményével:

Snap-on, Britool, Mac Tools, Teng Tools, Draper

Nekik eleve könnyű dolguk volt az öt márka összeszedésében, némelyik meg sem állt 10 -ig., és megjegyzem, ezek közül a Drapper a leggyengébb minőség.

Arra a kérdésemre, hogy ezek a márkák miért nem tudtak megmaradni a hazai piacon, a kereskedők nagy része arra hivatkozott hogy "ezek túl drágák a magyar vásárlóknak”. Ezt azért nem értettem, mert van olyan Snapon villáskulcs vagy Facom racsni ami olcsóbb a Würthös versenytársánál, de minőségben nem lehet őket egy lapon említeni.

Szerintem a fő különbség a vásárlási szokás (erről már korábban itt is volt szó). Ameddig a német befolyású területeken a szervizek, vállalkozók, tulajdonosok biztosítják a szerszámokat, addig az angolszász területeken a szerelő saját szerszámmal rendelkezik, és a felszereltsége határozza meg, hogy milyen jellegű munkát tud vállalni.

Abban könnyű egyetérteni, hogy egy szerszám igazi értékét az határozza meg, ha azt valaki saját magának vásárolja, a saját megtakarításából, minden külső piaci nyomás nélkül.

Persze vannak „divatos” szerszámok, mint a Snapon, vagy a Mac Tool, de a divat az esetükben csak az árukat befolyásolják és nem a minőségüket. Ez egy iszonyatosan érdekes világ és állandóan lázban tartja a szerszámforgatók hadát, hiszen hasonlóan mint itthon a Würth vagy a Berner, hetente jönnek az ügynökök az aktuális újdonságokkal és rögtön kezdődik az összehasonlítósdi, hogy akkor most a hajlított Snapon villáskulcs fogása a jobb vagy a Facomé. Itt látszik, hogy érdemes jó szerszámot venni ( és vigyázni rá), mert az később is érték, irdatlan pörgés van a használt profi szerszámpiacán az interneten.

Egyik fiatal, most végzett kollégám is az „öregek véleményére" adva vásárolta össze a készletét használt szerszámokból, közel kétezer fontot költött rá, ami többszöröse egy új SEALY kezdő szettnek amit, építőipari gépek szerelőinek ajánlanak kb. 7,5 tonnás gépig.

Egy következtetést levontam, biztos nagy változás lenne a piacon, ha a szerviztulajdonosok döntenének a szerszámbeszerzéskor és nem a könnyen befolyásolható árubeszerzők, de a legnagyobb fordulat akkor következne be, ha nyomokban megjelenne az angolszász modell, azaz a szerelő a saját szerszámával együtt képviselne egy munkaerő-terméket.

sajna a szavazós táblázatban elírás történt, de ott nem tudunk javítani, Mag Tools nem létezik csak Mac Tools.

Ha van gépe és nem értékelt még, akkor rajta és éljen a barkács.

Csatlakozz a Furdancs és a  TotalTool Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.