Szerszámvásárlási szokások

2018.06.29. 08:10 | Írta: Pajer


1_2.jpg

Egy egyszerű kérdést tettem fel itthon és külföldön dolgozó szerszámforgató barátaimnak: mi az az öt márka ami beugrik, ha kéziszerszámról van szó? A magyar válaszokon, megmondom őszintén, egy kicsit meglepődtem. Egyrészt nehézséget jelentett az öt márka összeszedése, másrészt meglepetésként ért a kialakult végső sorrend.

Würth, Berner, Beta, Facom, Stanley

 

Félreértés ne essék, nem a Würth-tel vagy a Bernerrel, mint termékkel van gondom, hanem azzal, hogy „professzionális” szerszámként égett be a hazai szervizes köztudatba. A világon a két márka sikerét a segédanyagok és kötőelemek alapozták meg, a kéziszerszám mint „síkosító anyag” van csak jelen a palettájukon. A Würth még csak-csak rendelkezik minimális távol-keleti szerszámgyártó egységgel, de túlnyomórészt (ahogy a Berner is) inkább gyártási kapacitást vásárol, ügyelve a minőségi feltételekre. Egy biztos: mind a két cég jó bizonyíték arra, hogy a klasszikus „ügynöki” kapcsolattartás még mindig erősebb fegyver bármilyen online marketingnél. Nekem nincs is bajom az agresszív kereskedelmi formákkal, hiszen a piac szabad, és bárki megpróbálhatja utánuk csinálni. Erről mindig az az anekdota jut eszembe, amikor megjelentek az első zsebrádiónak mondott rádiók Amerikában, amik valójában nem fértek bele az akkor divatos ingek zsebébe, a szemfüles házaló ügynökök olyan egyedi ingeket csináltattak amibe már igen, így a kedves vevő csak az első próbálkozásnál jött rá, hogy ez nem az amire számított.

A hazai piac „régi nagyjai” már kevésbé elnézőek a két nagy konkurenciával szemben, Ők úgy látják, hogy ez a kereskedelmi forma inkább hasonlít az indiánokat üveggyönggyel megvevő telepesek nyomulására, ahol maga a kéziszerszám csak arra szolgál, hogy termékeiket rátehessék az adott cég egyéb, a szárszámoknál lényegesen nagyobb és fontosabb palettájára (kenőanyagok, tömítések, kötőanyagok, asztalos ipari szerelvények stb.)

4_2.jpg

Engem az is érdekelt, hogy a 80-90-es évek nagy sztárja a Beta, hogy tudott így kiszorulni a piacról. Azt bevallották ők is, hogy későn reagáltak a hazai kereskedési, vásárlási szokásokra és érezhető volt a 2000-es évek elején bevezetett, költséghatékonyságból adódó minőségromlás okozta csalódás is. Az utóbbi években azért ez a romló tendencia kezd megfordulni, ami a mérlegadatokban is mutatkozik. Az okát arra vezetik vissza, hogy az elmúlt években a kis szervizek egyre jobban kezdenek megerősödni, ahol is a szerszámvásárlásnál inkább az eszköz minősége a fontosabb mintsem az egyéb kereskedelmi tényezők.

Szintén azonos véleményen vannak a kis volumenű, de profi szerszámok kereskedésével foglalkozó vállalkozások is. Már érzik a trend változását, őket eddig az ipari felhasználók tartották a felszinen, ahol nincs tévedési lehetőség a minőséggel kapcsolatban (pl. Paks, Mercedes), a Facommal nem tud versenyezni a Würth és a Berner. Az ad egy bájt a fent elmondottaknak, hogy a hazánkban működő Snap-on gyárba a Würth szállítja a kéziszerszámokat. Az eredeti Snap-on szerszámok már a Sopron környéki háztartásokat gazdagítják és egyszerűbb ( és olcsóbb) volt így pótolni. Azt azért figyelembe kell venni, hogy a repterekt még a Snap-on uralja

 2_5.jpg

A kis házi közvéleménykutatásunk egyik furcsa eredménye, hogy feltűnt pár válaszadónál a Parkside, azaz a Lidl barkácsszerszám neve. Szerintem ennek oka a szegényes hazai szerszámkínálat és a praktikum, könnyen megveszem bevásárláskor (a sör mellé), de arra is rámutat, hogy szép csendben is lehet egy márkát építeni a barkácsszerszámok piacán. A Lidl is meglepődött, hogy az egyik legnagyobb hazai rajongótáborral rendelkeznek a közösségi médiában, nekik az igazi versenytársuk a barkácsáruházi termékek.

Egy biztos, a szerszám igaz, hogy nem profi, de garanciális szolgáltatásuk az egyik legprofibb az országban. Egy telefon és a szállító viszi-hozza vagy cseréli a gépet, nincs szöszölés. Megkérdeztem a Lidlt, hogy ezzel a szolgáltatással mennyire élnek vissza a magyar vásárlók, túlzottan még nincsenek rossz tapasztalataik. Azért a nagy barkácsáruházakban is lehet találni normális szerszámot, a lengyelek régi nagy márkáját a Proline-t

Egyetlen egy márka volt, ami a külföldi és a hazai listákon is feltűnt, az pedig a Stanley. Egy nagy különbség volt, amíg külföldön tökéletesen a saját, azaz a barkács kategóriába van pozicionálva, addig itthon a különböző kereskedések azt próbálják sugallni, hogy ez egy profi felhasználásra alkalmas termék. Fel is tettem kérdéseimet a Stanley hazai importőrének, de a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz.

A világ egyik legnagyobb szerszámgyártó cégcsoportja, tökéletesen tudja, hogy hol helyezkednek el a márkáik. Tavaly októberében a Tooyguyd-on publikált anyagból kiderül, hogy melyik brandet hova pozícionálják a csoporton belül.

 

 sbd1.jpg

A függőleges tengely az átlagos árfekvést mutatja (OPP= opening price point MPP= mid price point HPP= high price point), a vízszintes pedig a megcélzott vevőkört: fogyasztók, mesteremberek, profik, ipari felhasználás.

 

A végeredmény nyilvánvaló, minél magasabb igényeket kell kiszolgálni, annál magasabb az árfekvés.

A Black&Decker pozíciója nem szorul magyarázatra :) Rég megkopott már a nimbusz, ami övezte.

Ami viszont feltűnő, hogy az Irwint – akiké például a Vise-Grip termékcsalád - a Stanley alá pozícionálták, ráadásul a „simán” Stanley-hez és nem a prémium FatMax-hez képest. Ez a jelenről és a jövőről szól, nem a múltbéli érdemekről.

Európai szemmel viszont jóleső látni, hogy a francia alapítású Facom a legfelső polcon foglal helyet.

A Craftsman régebben a Sears bevásárlólánc házi szerszámmárkája volt, tavaly vásárolta meg a Stanley Black&Decker. Ahogy az ábrán látszik, nagyon széles használati területet fog át a márka kínálata, de a koordináta-rendszerből sajnos az olvasható le, hogy az ár-érték aránya gyenge. (Figyelembe kell venni, hogy  B+D kivételével minden termék eléri min. a professzionális minőséget, ha a szürke sáv teljes kiterjesztését nézzük)

Azt nehezen tudom eldönteni, hogy a nagy márkákat is felvásárló Stanley, egy ügyes szerszámgyártó, aki ért a befektetésekhez, vagy csak egy sima befektető, aki ért a szerszámokhoz. Ne felejtsük el, hogy ez a birodalom egy szerszámkereskedésből indult 175 éve és az ikonikus PowerLock mérőszalag tette híressé.

Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy a Britool szintén a Stanley Black & Decker cégcsoporthoz tartozik. A Teng Tools szintén a SBD által gyártott „private label” termék mely egykoron a SBD-nél dolgozó menedzser saját brandje. Mint ahogy azt is érdemes tudni, hogy a SBD a Würthnek is gyárt jelentős mennyiségű szerszámot.

5_1.jpg 

Még tartozom az angolszász területen dolgozó barátaim listájának eredményével:

Snap-on, Britool, Mac Tools, Teng Tools, Draper

Nekik eleve könnyű dolguk volt az öt márka összeszedésében, némelyik meg sem állt 10 -ig., és megjegyzem, ezek közül a Drapper a leggyengébb minőség.

Arra a kérdésemre, hogy ezek a márkák miért nem tudtak megmaradni a hazai piacon, a kereskedők nagy része arra hivatkozott hogy "ezek túl drágák a magyar vásárlóknak”. Ezt azért nem értettem, mert van olyan Snapon villáskulcs vagy Facom racsni ami olcsóbb a Würthös versenytársánál, de minőségben nem lehet őket egy lapon említeni.

Szerintem a fő különbség a vásárlási szokás (erről már korábban itt is volt szó). Ameddig a német befolyású területeken a szervizek, vállalkozók, tulajdonosok biztosítják a szerszámokat, addig az angolszász területeken a szerelő saját szerszámmal rendelkezik, és a felszereltsége határozza meg, hogy milyen jellegű munkát tud vállalni.

Abban könnyű egyetérteni, hogy egy szerszám igazi értékét az határozza meg, ha azt valaki saját magának vásárolja, a saját megtakarításából, minden külső piaci nyomás nélkül.

3_3.jpg

Persze vannak „divatos” szerszámok, mint a Snapon, vagy a Mac Tool, de a divat az esetükben csak az árukat befolyásolják és nem a minőségüket. Ez egy iszonyatosan érdekes világ és állandóan lázban tartja a szerszámforgatók hadát, hiszen hasonlóan mint itthon a Würth vagy a Berner, hetente jönnek az ügynökök az aktuális újdonságokkal és rögtön kezdődik az összehasonlítósdi, hogy akkor most a hajlított Snapon villáskulcs fogása a jobb vagy a Facomé. Itt látszik, hogy érdemes jó szerszámot venni ( és vigyázni rá), mert az később is érték, irdatlan pörgés van a használt profi szerszámpiacán az interneten.

ebay_1.png

Egyik fiatal, most végzett kollégám is az „öregek véleményére" adva vásárolta össze a készletét használt szerszámokból, közel kétezer fontot költött rá, ami többszöröse egy új SEALY kezdő szettnek amit, építőipari gépek szerelőinek ajánlanak kb. 7,5 tonnás gépig.

 

 

Egy következtetést levontam, biztos nagy változás lenne a piacon, ha a szerviztulajdonosok döntenének a szerszámbeszerzéskor és nem a könnyen befolyásolható árubeszerzők, de a legnagyobb fordulat akkor következne be, ha nyomokban megjelenne az angolszász modell, azaz a szerelő a saját szerszámával együtt képviselne egy munkaerő-terméket.

 

sajna a szavazós táblázatban elírás történt, de ott nem tudunk javítani, Mag Tools nem létezik csak Mac Tools.

Ha van gépe és nem értékelt még, akkor rajta és éljen a barkács.

 

Csatlakozz a Furdancs és a  TotalTool Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

30hwx6s.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr914069565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viliavereb 2018.06.29. 10:31:35

Volt egy ikonikus német márka ami sajna eltűnt, a Belzer nagyon jó szerszámokat kínált.
Úgy tudom a Bacho-ba olvadt be.
A Wiha elég jó csavarhúzókat árul.

Pajer 2018.06.29. 11:29:46

@Viliavereb: Persze vannak jó szerszámok, de valamiért messze nincs akkora kínálat mint más országokba, és ezt nem értem

Paco155 2018.06.29. 20:54:32

Az a legnagyobb baj, hogy a jó szerszámgyártókat a szerző sem ismeri.
Most hagyjuk a Gedore-t vagy a Proxxon-t, pedig azok is egy nagyságrendet vernek a Facomra. De valaki emlegette a csavarhúzókat és abban pl a Wera verhetetlen. Fogók? Knipex. Automotive eszközök? Nekem pl a Kamasa Tools a kedvencem, de a Matador sem rossz. Vagy a Bahco (a Belzer tényleg megszűnt). És akkor még nem beszéltünk ipari mérőeszközök területén a Starrett-ről, asztalosiparban pl. Lee-Nielsen, vágószerszámok CMT stb....

Szóval ezzel a tudással inkább nem kellett volna cikket írni.

Pajer 2018.06.29. 21:21:59

@Paco155 Gyermekkorba mindig édesapám Gedore készletét nézhettem a garázsba, ami akkurátusan ki volt rakva a falra, most a kedvenc csípőfogóm egy rozsdásan talált Knipex., és az első komplett szerszámos ládám egy az Agroforgba vett Bacho volt 1996-ban 320.000.- Ft ért. Mára az összes szerszámot kilopták belőle és csak a kocsi maradt. Közel 200 db, közép és felső kategóriás szerszámgyártó cég van 400 márkát meghaladó választékkal, most csak arra tértem ki, hogy mi az ami elsőre beugrik valakinek. Igaz ez csak egy 41-fős minta volt, de megpróbáltam becsülettel körbejárni. A tudásom lehet, hogy kevés, de most a hazai piacot sajnos az jellemzi, hogy szegényes.

TSandor Toth 2018.06.29. 22:20:39

Stahlwill, Knipex, Wera, Heyco/Heynen, Hazet.
Szerintem ez a TOP 5 ha az árat nem nézzük.
6.-nak a Facom. Gedore régóta felejtős. Csapágyszereléshez SKF.
Mellesleg a régi érából a barna csepeli Preciziós villáskulcsok sem voltak rosszak a maga idejében.
Ja, majd el felejtem, az apósom iránti tiszteletből használom 94 óta a tőle örökölt lengyel piaci noname villáskulcskészletet fekete műanyagból készült bepattintós tokjával. Azóta elengedhetetlen része a "vonulós" szerszámkészletemnek abszolút megérdemelten.
Amúgy izlések és pofonok, hogy kinek mi tetszik. Van egy kolléga aki a Beta-ra esküszik de nekem "nem áll meg a kezemben", lehet mert többnyire német gépeket babrálok.

TSandor Toth 2018.06.29. 22:32:46

Kedves Pajer az ismereted a témában na az a szegényes. Ma mindent megkapsz a hazai piacon amire szükséged lehet. Ráadásul mamár nyugodtan hazai piacnak lehet nevezni a világ összes internetes web shopját is. Ha ez nem elég költözz a marsra.

Pajer 2018.06.29. 23:45:49

@TSandor Toth: Én nem is tartom magam szerszám szakértőnek, mint a cikk elején írtam én is meglepődtem, hogy csak ezek a márkák ugranak be másoknak, pedig nsp mint nsp szerszámmal dolgoznak. Felhivtam egy csomó kereskedőt, kicsitől a nagyig, ök is arra panaszkodtak, hogy hiába van 20 nál több márka a kínálatukba jelentős forgalmat abból nem produkálnak.

zooltek 2018.06.30. 04:16:41

Proxxon, Knipex, Wera. De a fél karomat odaadnám egy Kukko csapágylehúzóért. Bár akkor nem tudnám használni...

Paco155 2018.06.30. 07:57:05

@Pajer: Az mesteremberek többségének nemhogy szüksége, de általában lehetősége sincs rá, hogy ipari minőségű szerszámot vegyen.
Harmad-negyed áron vesz olyat ami még épp megfelel neki. Legfeljebb 5 év múlva ha szükséges lecseréli. A magyar kisipar az általad beillesztett skálán a Tradesman kategória. Akinek jobban megy a bolt az talán megveszi a Professional-t. De az se, mert költséghatékonyságra tervez.
Aki a gyárban dolgozik azt meg nem érdekli, hog ymi a jobb vagy rosszabb azt használja amit a gyár a kezébe rak.
A maradék, az otthon barkácsolók meg anyagi helyzettől (azaz az ártól) függően vesznek szerszámot, nem pedig márka alapján. Valódi szerszámboltba nem nagyon mennek hanem az OBI/Praktiker/Bauhaus hármasban vasznek azt amit éppen lehet kapni. Vagy amit a helyi gazdabolt kínál.

Pajer 2018.06.30. 08:13:22

@Paco155: Akkor egy véleményen vagyunk. Én csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy van más is a megszokottak mellett.
Még az is nehezìtí a hazai lehetőségeket, hogy pl ugyan az a márkátol, ugyan az a készlete 117.300. Ft itt Angliában alapáron, otthon 135.990.- most ban.
@zooltek: Kezd kialakulni a fenti kommentek alapján egy új lista, ami már nem a vásarolt szeszámok, hanem a kedvelt szerszámok listája. Körbe is fogom járni az unalmas őszi napokon.

Komojtalan 2018.06.30. 10:05:52

Amikor tanultam, akkor csőszerelésben a Rothenberger csőfogók volt a legjobbak, csak kíváncsiságból ez hol helyezkedik el? A minőségéről annyit, hogy hamarabb veszett el, minthogy elkopjon, azaz túl jó is. Most nézem, 10k egy 1 1/2", tehát nincs is vészes ára, egy noname 2-3k. Amúgy a melyik a jobb szerszám olyan megválaszolhatatlan, mint a melyik a jobb film/zene/nő/ stb ...

Pajer 2018.06.30. 11:16:26

@Komojtalan: A felvetés teljesen jogos, néha érzelmileg kötődünk egy-egy darabhoz és nem minőségileg.
A Rothenberger a jó minőségű szerszámok közé tartozik meg mist is. Az írasban inkább a saját területemen, azaz a szervizes területen fellelhető márkákat figyeltem.

McKinney 2018.06.30. 13:25:03

gedore.
de lehet dolgozni ezekkel is: kingtony, beta, facom, proxon, hazet.
otthonra jó az unior is :)

egyuri 2018.06.30. 18:55:13

Mikor még a járműiparban dolgoztam a kilencvenes években nagy kedvenceim voltak a Walter szerszámok, sokkal masszívabbak voltak a Betahoz képest. A Beta vesztét a kilencvenesévekben a minőségromlás okozta, nem más, a többi csak duma. Drágán szart szép csomagolásban jól csengő néven marketing bullshit nem jött be. A mai helyzetet nem ismerem, lehet hogy észhez tértek. Utoljára Proxxon szerszámokat vettem, amik nagy csalódások. Konkrétan a Proxxon torx készlet annyira hitvány anyagból van, hogy egy noname kínai sokkal jobb nála. Érdekes, hogy kb. 18 éve vettem a Metróban egy teljesen noname dugókulcskészletet nagyon poton áron, rövidtávra. Máig megvan és hibátlan minden darabja. Az a baj, hogy sokszor "nagy" márkanévvel felcímkézve teljesen kiszámíthatatlan minősőgű szerszámot lehet kapni.

PomberMaci 2018.06.30. 22:00:59

OKÉ.

Snap On-t hol a fenében lehet kapni? Kb. 25 éve kint voltak egy autóipari kiállításon, akkor volt képviseletük, aztán egyszer rájuk kerestem és nem leltem őket.

Amúgy meg a Würth Zebra igen jó minőség. Mindattól függetlenül, hogy az egész cég egy bazi nagy lehúzásra épít, 3-szor annyiba kerül náluk minden mint másutt de legalább ők csak a címkét adják hozzá.

Pajer 2018.07.01. 00:14:21

@PomberMaci Pont ez a döbbenet, hogy egész Európában csak nálunk nincs hivatalos képviseletük. Gyáruk az van Sopronba. Győrben az Euro-Tools foglakozik Snap-onnal
eth.hu/kezdolap
Facom képviselet pedig Kiskunhalason található: intofacom.hu/

gabor123 2018.07.01. 13:41:13

Csak ház körüli munkára használok szerszámokat, de minőségben nekem a Facom vált be a legjobban. Árban magasabb kategóriát képvisel, de nem vesz az ember évente új szerszámot ideális esetben.

A minőség mellett még a tanácsadást is fontosnak tartom egy-egy márkánál, amit pl. egy webshopban vagy Obiban nem kapsz meg, ott ha kérdezel valamit, akkor azt kapod általában hogy "ha nincs kirakva a polcra, akkor nincs", vagy a "nem tudom" válasz is elég népszerű.

Pajer 2018.07.01. 17:08:49

@gabor123: Szerintem is a háttér szolgáltatás az egyik legfontosabb tényező és persze a minőség. Ez nem csak a kézi szerszámokra igaz, hanem a gépire is mint a Makita, Husqvarna vagy a Bosch

mrjake · http://mrjake.org 2018.07.06. 10:52:28

Feltörekvő még az én nagy kedvencem a King Tony. Taiwan, és jó minőség. Bár az is van amiben jó, van amiben nem. de inkább kialakitás végett, anyagminőség megvan mindenben. Otthoni kategóriában a Lidl féle Parkside tényleg jó, van aki rendesen használja, és bírja, (igaz, nem a racsnival lazít, hanem pl fix szárral...stb) A Parkside olyan budget "név" ami különböző rajnavidéki kereskedőcégek által van ellátva: OWIM, MEISTER, ADW (Abrahm Diderich Workzuage vagymi a tök) , ők sem gyártanak, hanem bérbe gyártattják a 3. világban, és Távol keleten. Elsősorban India, és Taiwan. Van pénz, van minőségi fém...ennyi. az ADW van amúgy az összes barkácsáruházban is saját nevén, a Meister viszonylag jól bírja, az OWIM meg most a legelterjedtebb, hétvégi cuccolásra jó az is. Aldis Workzone "kéziben" egy fokkal árnyaltabb ma már, de az is ugyanaz a hálózat Wupperthal-ból... Kimaradt még a Kennedy, az is jó, erős középkategória. Van a KS Tools (ez az ADW/OWIN/MEISTER céghármas, azaz parkside csak kereskedelmi néven...) Belzer nagy név volt tényleg, van tőlük aviation kategóriás inch-es negyedes dugókészletem, céges kukából mentettem, vadiúj volt amúgy. használni még nem nagyon tudtam. Más: Natúr Imbuszkulcs gömb fejjel. BONDHUS made in usa. csak az. Minden más gyártó képtelen normálisat gyártani. (igaz a gömbfejet a Bondhus "találta annó fel") Fogó Knippex... valaki említette a jóőreg "preciziós"-t. Nos ha létezne belőle csillagvillás, nem csak open end, akkor még retró értéke is lehetne, manapság már csak minden vidéki kockaház melléképületében megtatlálható rozsdás levélnehezék kategória. Amúgy látott abból bárki emberi méretet? 10-13-17...stb? általában úgy kerül elő, hogy ilyen 28 as körüli, meg egyéb gyakori méret :D

zooltek 2018.07.06. 13:18:30

@mrjake: "Amúgy látott abból bárki emberi méretet? 10-13-17...stb? általában úgy kerül elő, hogy ilyen 28 as körüli, meg egyéb gyakori méret :D "

Apámé volt, teljes készlet sima is meg csillagvillás is, mai napig használom. Meg van "emberi" méret is, itt egy 46-50-es :D Bár az 50 ki van marva 56-ra, mert az kellett egy diósgyőri présgéphez javításkor. Azért is lett elvágva, mert egy 2 méteres zártszelvénnyel lazítottuk a hollandikat :) Most már békésen pihen könyvtámaszként.

p1.picsto.re/jXmOT.jpg

zooltek 2018.07.06. 13:20:09

@zooltek: Nem présgép, lemezolló volt, bár a történet szempontjából mindegy.

mrjake · http://mrjake.org 2018.07.06. 13:44:38

@zooltek: "Preciziós" csillagvilás sorról van képed? légyszi-légyszi! :) megnézném.

zooltek 2018.07.07. 11:42:39

@mrjake: Na most megfogtál :) Precision van ráírva, és lengyel. Évek óta szinte minden nap a kezemben van, és még soha nem tűnt fel.

xvmx 2018.07.09. 08:57:58

Egy épületgépészeti szerelvényboltban dolgozok, mellette nap végén / hétvégén apámmal eljárok szerelni. A boltban a kéziszerszámok terén a Rothenberger foglalja el a csúcskategóriát, középmezőnyben a Truper / Petrul hasít, a "prosztó" minőség pedig a Berent.
A hétköznapi vásárló a fakanál mellől természetesen nem fog 3 közcsavar miatt megvásárolni egy Rothenbergert, viszont kellemes csalódás hogy a Rothenbergert nem csak a komoly szerelők viszik, gyakran beesnek hozzánk burkolók, festők, autószerelők, akik megvásárolják a Rotit, mert nem akarnak nagyot szívni egy munka során. A Truperről nem tudok semmi rosszat elmondani, hobbi szintre megéri beruházni rá.
Magam részéről én ami kéziszerszámot lehet, Milwaukee-ra cseréltem. Masszívak, több funkciósak, örök élettartam garanciát adnak egyes szerszámokra.

nagggy 2019.03.09. 09:12:07

@egyuri: Egyetértek. Tavaly vettem 2db Beta T-kulcsot (8-ast, 10-est). Annyira ócska a műanyag nyél kiöntése (fröccsöntése), hogy tényleg nem érte meg az árát. Inkább negyed áron vettem volna valami "elmegy" minőségű kulcsot akkor is jobban jártam volna.
süti beállítások módosítása