Viccesen hamisított márkajelzések

2018.12.07. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

Egyszer leszálltam a buszról és sáros lett az új cipőm. De a zoknim is, mert az 50 kilométernél nem többet futott, 30 ezres *** talpa fél év után eltört. Azóta vallom, az iparág legbecsületesebb szereplője Sárkány Huang és bandája, aki egy viharos tengeren hánykolódó dzsunkán hegeszti a 2400 forintos kiskereskedelmi árú lábbeliket, melyek nem akarnak többnek látszani, mint amik. Teszik a dolgukat és tudjuk, hogy másfél év múlva lefoszlik a lábunkról. Ők is tudják, ezért adják olcsón.

nkie-620x339.jpg

Valahogy mégis csak el kell nevezni a terméket, nehéz lenne követni a könyvelésben, ha mindegyiket "cipő"-nek neveznénk, sőt a figyelmetlenebb vásárlók jobban örülnek egy eredeti NKIE papucsnak. Ez a szociológiai jelenség ihlette mai védjegy-válogatásunkat, melyek az igényekben kicsit messzebbre merészkedő, többet akaró, ám egyben költségérzékeny vásárlók márkaéhségének kielégítésére születtek.

cuggi_veske.jpg

Egyfajta dacos proletár öntudattal nevethet Guci táskát lóbáló polgártársunk a valódi Gucci táskás burzsujokra (mert ki az az életunt nihilista, aki 5000 doboz sör árát veri el egy füles szatyorra, miközben...), a hamis Gucci tulajokat pedig lenézi, mert szánalmas exhibicionisták és más tollával dicsekednek, illetve "teszik magukat, a hűtő meg üres". Lássuk tehát a puszta, szegénységgel kombinált tudatlanság vagy épp a hihetetlenül kifinomult önirónia vezérelte fogyasztók Mekkáját, a félrevezető márkanevek gyűjteményét.

adidas_reddit.jpg

fakebrands_12.jpg

fakebrands_11.jpg

fakebrands_10.jpg

fakebrands_09.jpg

fakebrands_08.jpg

fakebrands_02.jpg

fakebrands_03.jpg

fakebrands_04.jpg

fakebrands_05.jpg

fakebrands_06.jpg

fakebrands_01.jpg

fakebrands_07.jpg

fakebrands_13.jpg

fakebrands_14.jpg

fakebrands_15.jpg

fakebrands_16.jpg

fakebrands_17.jpg

fakebrands_18.jpg

fakebrands_19.jpg

Fotóinkat az izismile.compiximus.net, dumpaday.com, acidcow.com, foehub.com gyűjteményéből válogattam, ahol további, a tudatalattira ható anagrammákkal hihetetlen kreativitást eláruló védjegyeket találnak. 

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.
De ha unod a Facebookot, kövess inkább a Twitteren!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr8914445360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zooltek 2018.12.07. 06:04:15

A Dolce&Banana boltot hiányolom a felsorolásból, azon jót mulattam anno :)

kkm.furdancs 2018.12.07. 07:42:41

@zooltek: Valahol ott van az is a gyűjteményekben, találkoztam vele.

opati666 2018.12.08. 08:38:57

Poly Station konzolom volt nekem is. Az akkori elvárásaimnak nagyon megfelelt... :)

Ja, a nyolcvanas évek közepén pedig Adibas cuccban jártam...

Borogy 2018.12.08. 09:46:19

Olyan szomoru ezt latni, mennyi felesleges nyersanyag es energia megy el erre a legtobb termekre... ertelmetlenul...

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.12.08. 11:31:40

Az adiost nem látom a kamu adidas mátrixban..Valszeg azért vannak ezek az elírások, mert kisz kínai nem tudni jól írni fehéremberül..:) Képzeljük el, ha nekünk kellene kínai írásjeleket hamisítani..:)

Egy Hun Hunniából 2018.12.08. 11:33:24

A HelloTitty bejön! Nagy poén és kreativizmus!

kkm.furdancs 2018.12.08. 12:02:14

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Mint mikor valaki azt tetováltatta magára japán írásjelekkel, hogy "Férfi WC", mert azt találta a neten a legjapánosabb-harcművészetesebbnek :)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.12.08. 13:41:11

A Hello Titty abszolút nem illik a sorba, az nem hamisítvány, hanem egy poén.

cso zsi 2018.12.08. 14:13:04

Melós János, piros ajakhanggal. :D

Untermensch4 2018.12.08. 23:00:05

Hello Titty tényleg jó poén, nem hmisítvány hanem kreatív mém sztem is. :D
süti beállítások módosítása