Egyszer leszálltam a buszról és sáros lett az új cipőm. De a zoknim is, mert az 50 kilométernél nem többet futott, 30 ezres *** talpa fél év után eltört. Azóta vallom, az iparág legbecsületesebb szereplője Sárkány Huang és bandája, aki egy viharos tengeren hánykolódó dzsunkán hegeszti a 2400 forintos kiskereskedelmi árú lábbeliket, melyek nem akarnak többnek látszani, mint amik. Teszik a dolgukat és tudjuk, hogy másfél év múlva lefoszlik a lábunkról. Ők is tudják, ezért adják olcsón.

Valahogy mégis csak el kell nevezni a terméket, nehéz lenne követni a könyvelésben, ha mindegyiket "cipő"-nek neveznénk, sőt a figyelmetlenebb vásárlók jobban örülnek egy eredeti NKIE papucsnak. Ez a szociológiai jelenség ihlette mai védjegy-válogatásunkat, melyek az igényekben kicsit messzebbre merészkedő, többet akaró, ám egyben költségérzékeny vásárlók márkaéhségének kielégítésére születtek.

Egyfajta dacos proletár öntudattal nevethet Guci táskát lóbáló polgártársunk a valódi Gucci táskás burzsujokra (mert ki az az életunt nihilista, aki 5000 doboz sör árát veri el egy füles szatyorra, miközben...), a hamis Gucci tulajokat pedig lenézi, mert szánalmas exhibicionisták és más tollával dicsekednek, illetve "teszik magukat, a hűtő meg üres". Lássuk tehát a puszta, szegénységgel kombinált tudatlanság vagy épp a hihetetlenül kifinomult önirónia vezérelte fogyasztók Mekkáját, a félrevezető márkanevek gyűjteményét.

Fotóinkat az izismile.com,  piximus.net, dumpaday.com, acidcow.com, foehub.com gyűjteményéből válogattam, ahol további, a tudatalattira ható anagrammákkal hihetetlen kreativitást eláruló védjegyeket találnak. 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.
De ha unod a Facebookot, kövess inkább a Twitteren!