Starlock

2019.03.28. 05:00 | Írta: Gyökösi Attila

Néhány éve jelentek meg a többnyire »multifunkciós« nevet viselő elektromos kéziszerszámok. Ezek azok a rezgőmozgással operáló eszközök, amelyekkel szűk és semmilyen más szerszámmal nem hozzáférhető helyeken tudunk dolgozni. A szerszám működési elve persze nem tesz lehetővé nagy anyagleválasztást, ezért – legalábbis eredetileg – ez pont a kis, finom, mással tényleg nem elvégezhető illesztési, vágási, tisztítási munkákhoz találódott ki.

stlnyit.png

Aki már látott ilyet, az tudja, hogy ezeknél az épp használt, az adott munkafolyamathoz szükséges szerszám egy központi csavarral és körben koronaszerűen elrendezett apró pozicionáló furatokkal rögzül az elektromos géphez. A szerszám általában sokféle irányban rögzíthető, épp azért, hogy bármilyen eldugott sarokba odaférjünk vele.

A legtöbb gépgyártó már készít ilyen masinát, persze sokan csak letudják a »kötelező« feladatot a géptípus választékukba vételével. Akadnak ugyanakkor gyártók, akik komoly innovációt tesznek a saját modelljük kialakításába. Ez utóbbi kategóriába tartozik a Bosch, amely a Fein-el közösen egy egész új szerszámrendszert fejlesztett ki, ez a Starlock rendszer.

stnyit_jpg.png

A Starlock elsősorban a szerszámok rögzítésében, azok eszköz nélküli cseréjében, illetve a szerszámok kialakításában, anyaghasználatában hoz újat, de a Bosch választékában találunk olyan elektromos géptestet is, amely sokkal nagyobb teljesítményű, mint a kategóriában megszokott, így – a saját tartozékaikkal – sokkal komolyabb feladatokra is alkalmas.

Nézzük hát, mitől is olyan különleges ez a rendszer:

Először is tudni kell, hogy háromféle Starlock rögzítés létezik, géptől függően mindhárom alkalmas az imbuszkulcs nélküli szerszámcserére, akár a szerszám érintése nélkül tudjuk cserélni azokat, ami egy vágási folyamat során felforrósodott vágópenge esetében például igen nagy segítséget jelent. (Plusz ugye, ha nem kell kulcs a szerszámcseréhez, nem is tud elveszni...)

st01.jpg

Az első a Starlock, az ilyen tartozékok gond nélkül használhatóak más gyártók hagyományos OIS rendszerű szerszámbefogást alkalmazó gépein is, de a Bosch és a Fein új rendszerű gépein is.

A következő a Starlock Plus, itt már elhagyták a körben elhelyezkedő furatokat, így ezek már csak a Bosch-Fein gépekhez alkalmasak.

A harmadik sorozat a Starlock Max. Itt főképp olyan tartozékokat találunk, amelyek a posztban már említett nagyobb gépteljesítményt igénylik, így ezek csak a gyakorlatilag hozzájuk tervezett Bosch és Fein gépekkel használhatóak. (Fontos tudni, hogy a nagyobb méretű, esetleg hosszabb szerszám-tartozékok sokkal jobban igénybe veszik a multiszerszám rezgést létrehozó mechanizmusát – hiszen itt nagyon nagy sebességű rezgésről van szó – a hagyományos, kisebb teljesítményre tervezett gépeket akár üresjáratban is tönkreteheti egy nem rá tervezett, nehezebb szerszám.)

A Starlock tartozékok egy egységes színkód rendszert is kaptak, tehát az adott tartozék színjelöléséből rögtön tudható, hogy milyen anyag megmunkálására szánja a gyártó. Ez persze sokaknak evidensnek tűnhet, de ne felejtsük el, hogy a Starlock rendszer már 100 feletti tartozékot kínál, számos speciális felhasználásra. Egy keményfém- vagy épp gyémántszemcséket tartalmazó vágólap esetében nem feltétlenül egyértelmű pusztán ránézésre, hogy milyen anyag megmunkálásához használjuk.

st1.png

A teljes rendszerről nagyon jól érhető leírást találunk a Bosch Starlock mikrooldalán, ide kattintva.

A Starlock rendszer szerszámai szinte végtelen vágási, csiszolási, tisztítási munkára kínálnak megoldást, mi most kiemelnénk néhány, számunkra érdekesnek tűnő tartozékot.

Például az íves felületek csiszolására alkalmas tartozékot:

bstives_1.jpg

Szintén jó ötlet a mélységütköző, amellyel beállíthatjuk, hogy mondjuk gipszkarton vágásakor milyen mélyen hatoljon a szerszám az anyagba, így biztos, hogy nem sérülnek a falban futó vezetékek:

Szőnyegvágó szerszám. Jómagam még nem találkoztam ilyennel korábban, viszont padlószőnyeget már kellett szabjak, szóval tudom értékelni ezt az eszközt…

szonyeg.jpg

Faiparosként szintén nagyon bizalomkeltőek a fa fűrészelésére való tartozékok, végre ebben a kategóriában is megjelentek olyan fogazások, amelyekkel tisztán, minimális kitöredezéssel lehet faanyagot, kompozit lapokat vágni.

osl212jf_hero.jpg

Lehetne sorolni napestig. Az bizonyos, hogy a Starlock rendszer valóban innovatív. Számos ténylegesen jól használható tartozékkal bír, és a szerszám nélküli tartozékcsere tényleg mindent visz. Ezek a tartozékok persze nem az alacsony árukkal hódítanak, ugyanakkor hosszú életűek lehetnek, ha betartunk néhány, erre a géptípusra érvényes szabályt:

Ezek a gépek nagyon kis kitéréssel de igen szaporán, gyorsan mozgatják a használt tartozékot. Ha ezeket erővel, gondolkozás nélkül rászorítjuk a megmunkálandó felületre, nagyon hamar felmelegszik, akár meg is éghet az adott szerszámtartozék, hiszen a leválasztott por vagy spén nem tud eltávozni a vágófogak, vagy a csiszolószemcsék közül. Ezeket a szerszámokat finoman, kis mértékben mozgatva kell használnunk, mintegy rásegítve a gép rezgésére. Igyekezzünk a rendelkezésre álló teljes vágófelületet használni, mozgassuk oldalirányban a gépet. Ha komolyabb feladatot végzünk vele, mondjuk egy masszívabb csavart, menetszálat, netán egy masszív, tölgyből készült küszöböt kell elvágjunk, érdemes kicsit pihentetni vágás közben a szerszámot, néha pár pillanatra csökkentsük a nyomást, hagyjunk időt a lehűlésre.

Ha ezeket a szabályokat betartjuk, valóban sokáig és kivételesen sokoldalúan használható segítséget kapunk ezektől a szerszámoktól kis méretű, főleg merülő vágást igénylő munkálatoknál. Érdemes kipróbálni. (És mindenképp ajánljuk a fent is linkelt Bosch Starlock mikrooldalt, érdekes ötleteket, felhasználási területeket, és persze videókat találunk ott. )

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr5314716671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kkm.furdancs 2019.03.28. 07:58:04

Most épp nagyon jól jött volna egy hegyesszögű találkozásba beleférő csiszoló szerszám. A forgófejes csiszolókkal durva belereszelést lehet elkövetni, a rezgőcsiszoló pedig nem fér oda.
süti beállítások módosítása