Dekopír fűrészlapok és rögzítésük

2019.06.03. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

posztba0422_13.jpg

Kaotikus kicsit az egyenes mozgású fűrészlapok megnevezése, befogásuk módszerei is változatosak. Ebben próbálok rendet tenni és bemutatni a gyakran felmerülő problémákat. Tipikus hibalehetőség, majd elhárítása kerül napirendre gépboncolással egybekötve, illetve egy végre stabil, életszerű gyári megoldás példáját szeretném bemutatni testközelből.

image16_10.jpg

Dekopír fűrészlapokat látunk lent. Mivel dekopírnak az asztali, vékony szállal dolgozó fűrészt is hívják, nevezzük másik nevén: szúrófűrésznek. Ez az elnevezés találóbb, mivel a dekopír szálat két végén fogatjuk fel, a szúrólapot csak egyik oldalán és itt kezdődik a probléma. Talán nem is tűnt fel eddig, de a szúrófűrész lap visszahúzáskor vágja az anyagot (ezért hívhatnánk húzófűrésznek is), szemben minden más (kör-, szalag-) társával szemben. Ez feltételezi, hogy erőteljes befogást igényel, mert a fel-le mozgó szerszámtartó nem felülről nyomja, hanem oldalról szorítja a lapot. Minden normális téridőben egy ilyen szerszámlap végén furat helyezkedne el, melyen áttolva egy tengelyt, minden irányban biztosan és szilárdan rögzítené azt.

image8_20.jpg

Ehelyett T-szár, avagy BOSCH befogású lapokat látunk és a "T" oldalai logikusan feltételeznek valami beakadással rögzítő megoldást. Ez végül megvalósult, de addig sok időnek kellett eltelnie és az általam látott megoldások oldalcsavarral, pusztán a súrlódás erejével igyekeztek helyén tartani a munkadarab vágásakor keletkező ellenállással szemben.

image11_12.jpg
Itt egy U-szárú, Black & Decker befogást látunk. Itt viszont felmerül a kérdés, hogy mi járhatott a tervező fejében, mikor beterjesztette elgondolását, illetve hogy kik és miért hagyták jóvá ezt? Remélem első ránézésre érthető problémázásom. Egy vékony, kis felületet nyújtó befogó, melynek félköre helyén tartja a lapot, de semmivel sem járul hozzá, hogy biztonságosan, erősen szoríthassuk bele a gépbe. A szokásos, imbuszfejes hernyócsavarpár nyomja egymáshoz - ráadásul nem a lapját, hanem élét szorítva. Hogy minél kisebb legyen a szorítófelület és ezzel elegendő bosszúságot - dührohamot okozzon a felhasználóknak? 

Elsőként egy kritikus pillanatban tönkrement fűrész részleges (de nagyon sikeres) javítását mutatom be, majd egy végre normális befogatási módszert megtestesítő példány kerül sorra. Mivel a szúrófűrész népszerű, mással nehezen pótolható fűrészfajta, így bő merítésből beszámoló típusismertetőre is sor kerül.

kezi_dekopir5.jpg

Tessék, itt egy becsületes szúrófűrész, mely már nevében igyekszik eloszlatni kételyeinket, hogy márkás, profi szerszámról van szó. Neve: Budget. Nomen est omen, viszont ehhez képest példás teljesítményű (750W), kiképzése ergonomikus és ügyeltek a fogórészek csúszásmentes kivitelére. Emellett hatfokozatú (500-3000 1/min) sebesség-, háromfokozatú "valami a fűrészlappal kapcsolatban" állítási lehetőség és lézeres irányfény segít a vágásban. Tökéletes az árkategóriájában.

kezi_dekopir8.jpg

kezi_dekopir9.jpg

Apróhirdetésben bukkantam rá és ezzel a történettel véget érni látszott használtszerszám-vásárlási "korszakom". (Utóirat: azóta összefutottam új Hyundai szerszámokkal, melyekre legalább annyira illik a technorasszista hangulatú "sárga szemét" fogalma, mint egy használt noname berendezéres. Még egyszer átgondolom ezt a használtcikk-fogadalmat.)  Tehát mi történt a műhelyben, a zongora tetején?

kezi_dekopir3.jpg

Végre eljutottam odáig, hogy a termetes méretű és már (100 évvel korábban) beépített, két centi vastag deszkából kivágjam a hangszórókávák helyét. Nincs hibázási lehetőség, pontosan kell dolgozni. Azonban a két hernyócsavar ereje kevés, hogy két fémdarab közé szorítsa a fűrészlapot. Öt centi vágás, anyagba ragadt a fűrészlap, anyázás, visszafogatás. Végre, a hatodik után beszakadt a csavarmenet és ez véget vetett meddő, egyre bosszantóbb próbálkozásaimnak. Gyors buszozás az OBI-ba (mely vasárnap este is nyitva van, ezt az érdemét nem feledhetjük) és az új géppel befejezni a munkát.

posztba0422_13.jpg

Hetekkel később akadt egy szabad órám és eltűnődni a roncs felhasználási lehetőségein. Könnyen szétszedtem, nem esett darabokra + szétugró szénkefékre. Az ismeretterjesztés jegyében tekintsék meg belsejét és így láthatóvá vált működési elvét.

32.jpg

image4_21.jpg

image5_34.jpg

image2_50.jpg

Egyetlen darabot találtam a megfelelő hosszúságú M4 csavarból, de ez is elegendőnek bizonyult, hogy az eddigi felfogatás furatát átmenőként használva egyszerűen összecsavarjam a két alkatrészt.

fur2.jpg

Minden korábban kiberhelt alkatrésznek sikerült eredeti helyét megtalálni és még össze is illettek, így régi fényében pompázik ez a jószág.

fur1.jpg

Ezzel az egyetlen kis csavarral olyan erősen beszorítható a fűrészlap, hogy a kemény, 20 mm vastag szárított bükkfa sem okozott nehézséget neki és lazulás nélkül helyén maradt.

f3.jpg

Utódja egy kisebb teljesítményű fűrész, melynek befogatása bepattantós, nem pedig szorítós kivitel. Nem is értem, miért kellett erre ennyit várni? Szabadalom védte vagy tényleg szadistáék tervezték kevésbé hatékony elődeit?

posztba0422_04.jpg

posztba0422_03.jpg

Tanácsom tehát, hogy ilyen fejet keressenek leendő fűrészükön:

posztba0422_05.jpg

 

Végül tegyünk egy időutazást 2011-be, mikor "Törölt nick" felhasználó fejtette ki találkozását egy fórumban a barkácsbolt választékának szemlézése után. Tanulságnak és sorvezetőnek idekívánkozik:

"Az üzletben végignéztem többször is a választékot, kb 20 különböző dekopír fűrész volt kirakva a polckra bemutatónak és ezenkívül még jópár volt a polcokon alul bedobozolva ami nem kerül fel a bemutató pultra. Így összesen kb 30 féle tipust tudtam a helyszínen összehasonlítani.

Tapasztalatok :

Bosh ---> csak zöld bosh termékek voltak kiállítva, elsőnek ezeket néztem meg. szinte az első pillanatban hangosan kijelentettem, hogy ez egy nagy rakás szar. Az eladó persze egyből megsértődött, hogy hogyan merem leszarozni az ő termékeit. (minden márkához saját eladó volt). A bosh dekopír fűrészeken a fűrészlap befogó szerkezet teljes egészében műanyagból volt. ezért szaroztam le. Ott is hagytam a bosh pultot, 4-5 féle dekopír fűrész mindegyike ilyen szar műanyagból volt. Pedig volt 30-40 ezres kategóriájú gépük is, de azok is ilyenek voltak. A legerősebb gép 80mm vágásvastagságot és 530 W-ot tudott.

Skil ---> 3-4 féle dekopírfűrész volt kiállítva, a legerősebb egy 20-onezres árkategóriájú gép volt, azzal nagyon szemeztem. Igen erős robosztus anyagból volt mindegyik skil gép fűrészlap befogó része, nem gagyi műanyagból nem is alu, hanem acél befogó, oldalán imbucsz csavar rögzíti a fűrészlapot. A legdrágább gép abban tért el a többitől elsősorban, hogy a fűrész talpa nem egy 2mm-es AL lemezből volt kipréselve hanem kb 5-6mm vastag Al öntvény volt. Elég brutálisan nézett ki. az olcsóbb skil gépeknek mindnek préselt talpa volt csak ennek az egynek volt ilyen brutális talpa. Ez azér lényeges, mert nekem többször volt hogy felhajlott a B&D régi gépem talpának az eleje amit vissza kellett egyengetni. Főleg akkor görbült fel, ha sokat vágtam 10 cm-es gerendákat. Na ez a vastag talpú gép nagyon tetszett. A vágási rész egy led világította meg.

Extol ---> Kinézetre jól nézett ki, elég kézreálló és komfortos is volt, lézeres vonalvezetés porelszívás, porelfújás, stb. A legerősebb gép 800W-os volt, a fűrészlap 4 különböző irányban lehetett rögzíteni, így akár oldalra is vágni lehetett vele nemcsak előre. A fűrészlap befogója az sajnos AL spiáterből volt, ilyen volt a régi B&D gépemen is ami állandóan elvetemedett. Emiatt nem választottam ezt a gépet.

A D&D gépekből elég szép választék volt, a belépő kategóriás, közép kategóriás és a top kategórás gépekből is. A top kategóriás gépek csak a pult alatt voltak papír dobozban, azok nem voltak felrakva a bemutató pultra, ott csak a belépő kategóriás és a közép kategóriás gépeket állították ki. Elég komfortosak voltak a kiállított gépek, lámpa, lézer, porelszívás, porelfújás, öteltes talp dönthetőség, a gépek oldalán egy kis lenyitható rekeszben a 3 db tartalék fűrészlap ami nagyon praktikus ha tetőn dolgozik az ember. A top kategóriás gépet az alsó polcról bányásztam elő, nincs benne sem lámpa sem lézer, viszont ennek a gépnek a talpa nem AL lemezből volt préselve, hanem horganyzott acél lemezből. érződik is a gép súlyán. 620W-os teljesítmény, 85mm vágási vastagságot tudott, egyedül a a B&D gépekbe lehetett berakni a T és U végű fűrészlapokat, semelyik másik gép nem tudta ezt. A talp megdöntése is nagyon ötletesen volt megoldva, egy karral lehet a rögzítést feloldani, majd a gép oldalán egy kis ablakban fokskála alapján lehetett beállítani a döntési szöget. A fűrészlap befogásához nem kell szerszám. A belépő és közép kategóriás B&D gépeken a porelszívó cső olyan gagyin volt megoldva, hogy féltem megfogni, mert ott helyben letörik a csatlakozó cső. A top kategóriás gépen viszont a hagyományos hátsó cső kivezetés volt ami már nem sérülékeny. A talp döntés folyamatos, nem csak fix szögekben lehet megdönteni, hanem tetszés szerint.

Hitacsi ---> csak belépő kategóriás gépek voltak, max 400 W és 60mm vágás mélységgel, az is csillagászati áron. Túl csicsásak voltak a gépek, számomra egyik sem volt bizalom gerjesztő.

Hunday ---> Csak 2 középkategóriás gép volt, azok gyengék voltak nekem a vágási vastagságban. Amúgy elég jó kis gépeknek néztek ki, kár hogy nem volt top kategóriás az összehasonlításhoz.

Strauss ----> Csak belépő és középkategóriás gépeik voltak kék szinben. Hiába volt 700W meg 115mm vágásmélység lézer meg led, egyik sem nyerte meg a tetszésemet. Gyenge talp, amit csak lépésekben lehet állítani. az egyik gépnek a burkolatát be tudtam ujjal nyomni az oldalán olyan vékony műanyagból volt.

Noname gépek tömkelege ---> Budget, kingstrom, optimum, fein és társai szinte kivétel nélkül mind tele volt csicsával, lézer, led világítás stb, de már első vizsgálatra kiderült, hogy vékony puha AL lemezből volt mindegyik talpa, bivaly erős motor és műanyag alkatrészek tömkelege. Álltalában mindegyiknek imbusz kulcsos volt a fűrészlap rögzítése, a talp állítás is imbusz kulcsos, de a talp és a műanyag váz között fogazottak voltak, így csak fix szögekben lehetett a talpukat elforgatni. Egy csomó noname gépen még porelszívó csatlakozó sem volt, nemhogy porlefújás. Volt olyan gép aminek a lámpájához és a lézerhez külön 3V-os gombelemet kellett belerakni a gépbe, a trafó leágaztatást és az egyenirányítót is kispórolták belőle. Pofásak voltak a gépek, de szinte egyik sem állt kézre, mintha egy Picasso álltal tervezett szobrot fogtam volna a kezembe, ami valahogy nem simult a markomba. Több volt a csicsa mint a használhatóság.

Volt olyan gép is amelyiknek a kulisszája műanyagból volt vagy volt olyan is aminek AL-ből volt ami ugye nem igen tartós főleg nem a bivaly erős motorral. Volt 800 és 1100W-os is ezekből.

Extol ---> megfizetehetettlen kategória volt csak." 

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.
De ha unod a Facebookot, kövess inkább a Twitteren!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr9614865960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GregDzsi 2019.06.03. 14:36:44

"Noname gépek tömkelege ... fein" :)
Hát a Fein az nem igazán noname. Azt nem azért nem ismerik, mert nincs neve, hanem azért, mert annyira drága, hogy földi halandó nem veszi meg:)

Kiszúrófűrész: lézerezhetünk, vezetőzhetünk, de ez alapvetően egy pontatlan műfaj. Leszabni, méretre vágni pontos ívet vágni nem ez való, pláne nem vastagabb anyagban - ott a nem is a gépen, hanem a fűrészlapon úszik el a pontosság. Legyen megbízható lapbefogása, és lehetőleg masszív talpa, oszt' hajrá: stafnifát levágni, mosogatót bevágni a pultba, takart parketta/padlólap levágása, széldeszka esetleg vékonyabb szaruzat díszítő ívelésére jó. Ha derékszögben akarunk vágni - akárhonnan is nézve:) - akkor azt ne ezzel akarjuk.

kkm.furdancs 2019.06.03. 15:06:08

@GregDzsi: Nekem az a fura, hogy az Extolból ilyen drágát talált. Becsületes középkategória, de megfizethetetlen?

Vannak helyzetek, mikor nincs jobb megoldás. Zárt alakzatot fűrészelni egy lapba, főleg, ha már be van építve... Kivágni, amennyire pontosan lehet, kis ráhagyással, aztán majd a ráspoly pontosít. Ez a lézeres dolog csak elsőre hangzik jól, igazából maximum egyenes vágásnál segít.

halaloszto 2019.06.04. 08:20:29

1. az élet szorítós cuccal az a fő gond, hogy szerencse kérdése, hogy a géppel parallelre sikerül-e a lap befogása. Nagyon kicsi kopás elég, hogy ferdén álljon benne a nap.

2. a bepattintóst addig fogod szeretni, amíg egyre nehezebb nem lesz kivenni a lapot belőle.

Nekem makitám van, teljesen elégedett vagyok vele
- 400W, de a 20mm bükk az nem ellenfél. Kicsi felnevettem, hogy a 750wattos gépnél eredménynek tekintjük a két centit keményfában. A problémák a 4centi konyhapult meg hasonlóknál kezdödnek. Amúgy a maki viszi azt is megfelelő lappal, csak nem gyorsvonat. Jópár mosogatót kivágott már.
- nincs benne lézer, meg csicsa meg micsa. koffer sem járt hozzá. azt a 20ezer forintot amit kiadtam érte, azt mind arra költötték, hogy a fűrész jó legyen. A lézer árán is a fűrészbe tettek több anyagot, a koffer helyett rendes kábelt tettek rá meg nem lemezből préselt izé a talpa, hanem öntvény.
- T befogású, és egyetlen csavar szorítja a lapot. Viszont soha nem csúszott ki. Soha. Nem mindegy miből van az a csavar.

gigabursch 2019.06.04. 21:31:49

Köszönöm. Ez hasznos volt. Főleg a vége.

zooltek 2019.06.05. 06:06:42

Tényleg érdekes, hogy a kínai vackokat külön felsorolja, a Fein-t meg kínai vacaknak hívja :)

A rugós befogás nem újkeletű, nekem egy 1997-es AEG van, már azon is megtalálható.

@kkm.furdancs: Extol, mint becsületes középkategória? Rendeltem egy csapágylehúzót, nagggyon olcsó volt, meg tudom, hogy Extol, de mégis beleugrottam. Úgy voltam vele, hogy egy pár csapágyat csak leszedek vele, mielőtt megszakítom az orsót. Nos, az első csapágynál kiderült, hogy ez a lehúzó a büdös életbe' nem fog elromlani. Ugyanis a három körmös szárból az egyik fél centivel hosszabb a másik kettőnél! Gyakorlatilag használhatatlan.

kkm.furdancs 2019.06.05. 07:49:52

@zooltek: Nem tudom, hol vetted, de az Extol garanciás és szervizhálózata is van. Csehek különben, vagy legalábbis ők az elosztóhálózat a környező országokban.

Kopasz Szuzukis 2019.06.05. 12:56:34

Megfizethető árkategóriában az ukrán DNIPRO gépek igen csak figyelemreméltóak. A 650W-os szúrófűrészük az 5 centis, csontszáraz tölgyfapallót hosszában-keresztben úgy vitte, mintha colos fenyődeszka lenne. És gyártanak hozzá 150mm hosszú pengéket is "T" csatlakozós, gyorszáras.

Wildhunt 2019.06.05. 21:44:57

@Kopasz Szuzukis: Szeretem a márkát, de Iván az olcsó motort a kiégéstől azzal védi benne, hogy ráeresztette egyenesben a Katrina-hurrikánt. Nem láttam még gépet, ami ennyire beszedné a port.

Egil 2019.11.02. 22:07:29

Sziasztok!
Hátha még valaki olvassa... hol a fenében lehet ilyen csavaros rögzítőt venni? Nekem az ment szét, pedig fémből volt. mondjuk elég szar fémből...

Köszi.

kkm.furdancs 2019.11.03. 07:21:03

@Egil: Szia! Ha a gyártónak van honlapja, esetleg lehet alkatrészt utána rendelni. A Güde például kirakta az összes robbantott ábrát, azon fel vannak tüntetve az alkatrészek cikkszámai.

Egil 2019.11.03. 10:37:09

Hát, ez egy T.I.P. márkájú cucc, találtam német honlapot de nem működik a webshopjuk. Van egy magyar vízpumpa üzemük, írtam nekik.
Igaz, ma gyorsan vettem egy Parkside gépet a jó befogóval, lézerrel, minden csicsával:-)

oregbeatsuhanc 2019.12.20. 22:31:30

1986 ban vettem Kasselban a METRO áruházban 7 db. Black & Decker kék színű barkács gépet.
A DN 531 - 350 W -os dekopírfűrész gépemben sajnos most tört el egy vasszinter csapágy ami már nem kapható hozzá a szerviz üzletben.
Mondták is ott a szakik, hogy ne hozzak ide ilyen történelmeket.-:)
( Látták volna az amerikai 115 V - os aluminium házas kézi fúrógépemet. )
Néztem szinterbronz csapágyakat, de azok járatos méretek, ennek a gépnek egyik se felelne meg.
A szakik javasolták, hogy esztergáltassak csapágy anygból csapágyat a géphez, amit amúgy magam is meg tudnék csinálni, de az már nem szinter lenne, vagyis időnként kenést is igényelne.
Talán valami gömbgrafitos öntvény anyagból még megpróbálom.

Állítólag ez a csapágy törés általános hibája volt ezeknek a gépeknek. Elég furcsa, hogy a csapágy olyan helyen tört ketté, ahol még benne volt a csapágyházban, talán ez nem fordult volna elő ilyen könnyen, ha ez a csapágy is szinter bronzból van.
Szóval azért nem adom még fel, mert szeretem ezeket a kezes, könnyű kis gépeket amik még több, mint 30 év után is működnek.

oregbeatsuhanc 2019.12.22. 02:40:57

@kkm.furdancs:

Az, meg pláne történelem volt a szerviz üzletnek, amikor megmutattam az 1986 augusztusi METRO áruház reklám újságot , amelynek a címlapján reklámozták a DN 228 -as körfűrészt, a DN 10 A sarokcsiszolót és a D 136 RS kézi fúrógépet, amiket többek között megvettem. - : )

villanyember 2019.12.22. 05:46:30

@oregbeatsuhanc:

Azért ne felejtsd el, hogy 86-ban a kék B&D volt a profi kategória. Azok még tényleg jó gépek voltak. Nekem fúrógépem volt ilyen. Végigszenvedte a házépítést. Amit az kapott...

oregbeatsuhanc 2019.12.22. 10:18:25

@villanyember:
Igen, azt mondják, hogy a kék gépek jobbak voltak, a rezgő csiszolót viszont drapp színnel kaptam, az nem sokáig bírta.

Ha jól emlékszem az Evig kicsit később fekete színben is gyártotta a ezeket a gépeket.

A fúrógép a maga 500 wattjával tényleg nagyon bírta a hajszát 15 cm - es talpszelemeneket 16 mm es fúróval fúrtam át a lehorgonyzo csavaroknak.
Én is a ház építéshez hoztam be a gépeket, amiben rengeteget segítettek.
A fúrógépet és a rezgő csiszolót később eladtam egy műszaki bizományiban, ahol két kézzel kaptak utánna.
Bosch gépeket vettem helyettük, ( zöldet ) később már bántam, hogy a B & D -hez hűtlen lettem.

oregbeatsuhanc 2020.04.09. 08:36:36

@GregDzsi: Szerintem sem ezzel kellene.
Én is csak a mosogató, vékonyabb lécek stb. férőhelyekhez, ívelt felületekhez használtam a 86 óta meglévő gépemet.
Hangszóró káva minőségi kivagashoz jobb egy kör kiszúró.(két oldalról használva a vágó él hossza, és az átszkításkor keletkező sorja csökkentése érdekében.)
10 cm vastag anyagot, ha nincs láncfűrész, akkor inkább körfűrésszel vágok el két oldalról.
Nagyapám bognár szerszámai közt volt kézi lyukfűrész, ami a rókafark fűrészhez volt hasonló, vékonyabb pengével.
süti beállítások módosítása