Mai posztunk tisztelgés a vidéki Magyarország autentikus művész-konstruktőrei előtt, akik bátran szemébe nevetve a Volkswagen hazudta károsanyag-kibocsátási normáknak, szinte illegalitásban őrzik és ápolják járműgyártási népszokásainkat. Utólag már nehéz lenne cáfolni, hogy a német autógyárak e szellemi örökség - kreatív kapacitás előtti főhajtásként lepték el hazánkat.
A hajtómotortól függően négykerekű segédmotor kerékpár vagy lassú jármű kategóriába tartozó csettegőről szól mai videoválogatásunk.
Pár évig Kiskőrösön laktam. Ott figyeltem fel először a lovaskocsi vázra épített, általában Pannónia vagy Jawa motorral és primitív kormányszerkezettel ellátott járművekre. A Kecel - Soltvadkert - Kiskőrös "Aranyháromszög" kétes hírnévre tett szert akkoriban az olajszőkítésben, borhamisításban és hatósági korrupcióban elért eredményei kapcsán. Épp ezért nem meglepő, hogy más jogszabályok mellett a segédmotoros kategóriába eső csettegők teljesítmény- és közlekedés-biztonsági korlátait is rendszerszinten kacagták ki konstruktőreik.
Némelyiket mintha egyenesen versenycélokra építették volna, ahogy hatvannal bevágtak egy Zsiguli elé a kereszteződésben és már csak gúnyos kacajuk hallatszott, midőn eltűntek egy szőlőskertbe vezető mellékút felkavart porában. Ha léteztek volna akkortájt hőerőgépek, Petőfi is egy ilyennel lépett volna meg korteskedése egyik sikertelenebb pillanatában, midőn a felhergelt csőcselék vérére áhítozva megkergette.
Talán uniós tagságunk és az ezzel járó agyonszabályozottság eltüntette időlegesen útjainkról a csettegőket, de ha mégiscsak bevetik az atomarzenált, majd a földönkívüliek támadását követő szökőár okozta járvány lenullázza a civilizációt és beköszönt a poszt-apokaliptikus világrend(etlenség), akkor Halatlan Joe vagy Mad Max követői ilyen járművekkel erednek a sivatag porába, hogy ételt, benzint és a Cser kiadó legújabb könyveit (reklám) beszerezzék. Háromkerekű tricikli, 2041-es évjárat? Tessék:
És még csak most kezdődik a videoszemle:
Erről meséltem. Soltvadkerti szőlősgazdák csettegői a Totalcar műsorában.
Ajándék csettegő útnak indítása a németországi Bodelshausen városába. Hogy megtanuljanak végre rendes autót építeni? - Nem, akkor a franciáknak küldenénk.
Lovaskocsi alváz+Pannónia motor. Klasszikus.
A gépészeti zsenialitás nem korlátozódik puszta alvázépítésre. Takarmánykeverős csettegő a rutinpályán.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.