Matiné: Csettegők

2019.06.21. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

Mai posztunk tisztelgés a vidéki Magyarország autentikus művész-konstruktőrei előtt, akik bátran szemébe nevetve a Volkswagen hazudta károsanyag-kibocsátási normáknak, szinte illegalitásban őrzik és ápolják járműgyártási népszokásainkat. Utólag már nehéz lenne cáfolni, hogy a német autógyárak e szellemi örökség - kreatív kapacitás előtti főhajtásként lepték el hazánkat.

tricikli1.jpg

A hajtómotortól függően négykerekű segédmotor kerékpár vagy lassú jármű kategóriába tartozó  csettegőről szól mai videoválogatásunk.

Pár évig Kiskőrösön laktam. Ott figyeltem fel először a lovaskocsi vázra épített, általában Pannónia vagy Jawa motorral és primitív kormányszerkezettel ellátott járművekre. A Kecel - Soltvadkert - Kiskőrös "Aranyháromszög" kétes hírnévre tett szert akkoriban az olajszőkítésben, borhamisításban és hatósági korrupcióban elért eredményei kapcsán. Épp ezért nem meglepő, hogy más jogszabályok mellett a segédmotoros kategóriába eső csettegők teljesítmény- és közlekedés-biztonsági korlátait is rendszerszinten kacagták ki konstruktőreik.

Némelyiket mintha egyenesen versenycélokra építették volna, ahogy hatvannal bevágtak egy Zsiguli elé a kereszteződésben és már csak gúnyos kacajuk hallatszott, midőn eltűntek egy szőlőskertbe vezető mellékút felkavart porában. Ha léteztek volna akkortájt hőerőgépek, Petőfi is egy ilyennel lépett volna meg korteskedése egyik sikertelenebb pillanatában, midőn a felhergelt csőcselék vérére áhítozva megkergette.

tricikli2.jpg

Talán uniós tagságunk és az ezzel járó agyonszabályozottság eltüntette időlegesen útjainkról a csettegőket, de ha mégiscsak bevetik az atomarzenált, majd a földönkívüliek támadását követő szökőár okozta járvány lenullázza a civilizációt és beköszönt a poszt-apokaliptikus világrend(etlenség), akkor Halatlan Joe vagy Mad Max követői ilyen járművekkel erednek a sivatag porába, hogy ételt, benzint és a Cser kiadó legújabb könyveit (reklám) beszerezzék. Háromkerekű tricikli, 2041-es évjárat? Tessék:

tricikli3.jpg


És még csak most kezdődik a videoszemle:

Erről meséltem. Soltvadkerti szőlősgazdák csettegői a Totalcar műsorában.

Ajándék csettegő útnak indítása a németországi Bodelshausen városába. Hogy megtanuljanak végre rendes autót építeni? - Nem, akkor a franciáknak küldenénk.

Lovaskocsi alváz+Pannónia motor. Klasszikus.

A gépészeti zsenialitás nem korlátozódik puszta alvázépítésre. Takarmánykeverős csettegő a rutinpályán.

 

 Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr338762988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Stupid 2016.08.16. 18:00:00

Nyilván a vidék Ferrarija...:)) Amikor látok ilyet szembe jönni, simán veri az egész sort, ami mögötte tötymörög... Merci, Brömös, Lexus és egyebek mind-mind lemaradva... elöl meg a csettegő:D

kkm.furdancs 2016.08.16. 18:04:55

@Stupid: Ötös út Soroksártól kifelé, Dabasig egy IFA vezeti a sort :) Kis nosztalgia a '80s évekből.

Is 2016.08.17. 08:56:48

Jó régen, egy költözés folyamán édesapámmal egy csettegő segítségével költöztünk. Egyes, kettes, majd édesapám véletlenül rükvercbe rakta. Sebaj! Vissza kettesbe és mehet tovább hármasba! Na ilyet nem tud semmilyen más jármű sem. :D

üregi 2016.08.17. 12:15:05

A csettegő, vagy más nevén: háztáji kocsi a hétköznapi városlakó fejében valahol a betyár-világgal esik egy megítélés alá. Romantikus, kicsit illegális, kicsit darabos, de mégis amolyan virtus szülte dolog. Csakhogy ezek nem unatkozó emberek munkái! A járműfajta kitenyésztődésének sokkal prózaibb oka volt: a „háztáji” megműveléséhez traktort és felszereléseit nem vette meg a gazda. Vagy nem volt rá pénze, vagy értelmetlenül nagy beruházás lett volna „arra az 1-2 holdas darabra”. „Józsi, a téesz-traktoros egy liter borért megszántja, megtárcsázza, amikor kell; a többit meg úgyis kézzel kell megcsinálni.” Viszont valami meg jó lett volna, mert apa mégse a család szeme fényével, az új ezeröcsivel menjen már permetezni.
A spirálrugós Zsigulik, Wartburgok, Moszkvicsok megjelenésével a régi, letámasztott laprugós járgányok darabjai a szimbiózis jegyében elkezdték új életüket. Így születtek valódi szerelemgyerekek is, de a nagy többség inkább a zabi kategóriát erősíti.
A szerkezet viszont korántsem lovaskocsi! Igen sok Zuk, Volga, Moszkvics, stb. futómű vált a háztáji lelemény donorjává. Első híd ki, hátsó híd ki, két nagyobbacska zártszelvény rá, aztán a motort, váltót, kormányművet, pedálokat, üléseket, platót, kasznit pedig valahogy majd megoldjuk. De az igazi ász az UAZ volt. Szinte csak le kellett vágni a kabint és platót rá! Meg másik motort, a torkos és megbízhatatlan sajátja helyett. És összkerekes!
A meghajtást kezdetben leginkább az alapvetően stabil, pl. szivattyúzásra használt egyhengeres, hosszúlöketű motorokkal oldották meg. Ezek hangja volt a névadó! Ám ezek száma véges révén más donorok után kellett nézni. A Pannónia motorblokkja szintén a körülmények szerencsés összjátékából került sok ilyen hajtáslánc élére. Apa már letette, mert vett inkább egy MZ-t, vagy megunta. A blokkja így került nagy számban a háztájiba, mert ha mindkét váltó egyesben volt, akár 900 m/órával is tudott „menni”, viszont cserében a két konténer paradicsom 10-15 mázsája, vagy a trágya 25-30 mázsája meg se kottyant neki. Dehogynem!!! A hűtést meg egyszerűen a lendkerékre applikált szíjtárcsával meghajtott ventilátor adta. Később így kerültek Trabant, Zsiguli, Wartburg motorok a későbbi példányokba.
Sőt, az igazán perverz példányokon már lehetett akár (kardán) kihajtás, pl: permetező szivattyúnak, csörlőnek, hidraulika szivattyúnak a billenő platós példányokhoz(!), mifenéhez.
Szóval, a csettegő egy igen hasznos célszerszám volt. A leleményesség korszakának gyermeke, amikor volt pénz, mert minden relatíve olcsó volt, de nem igazán lehetett semmihez hozzájutni. A leleményé, melynek segítségével a nép egyszerű fia a lehető legolcsóbban előállította a termelő eszközét. Lásd: Recycling, DIY, handmade, etc.

Untermensch4 2016.08.17. 12:58:39

"Talán uniós tagságunk és az ezzel járó agyonszabályozottság eltüntette időlegesen útjainkról a csettegőket,"
Á, dehogy. Az agyonszabályozásban mi vagyunk a centrum, az egész eu csak periféria. A lassújármű és a mg-i vontató nemzeti kategória, eu-tól függetlenül simán létezhet csak nehéz átlépni vele a határt. A négykerekű smkp (quad, tudom hogy van 50ccm feletti is) meg olyan fura dolog hogy nálunk nem lehet, európában meg még gyári utánfutók is vannak.
Ne kenjük az eu-ra a bennszülött politikusférgek sarát.

kkm.furdancs 2016.08.17. 13:37:19

@üregi: Ez annyira tökéletes komment volt, hogy ha beleegyezel (esetleg kiegészíted), kiteszem később külön posztban.

kolololo 2016.08.18. 14:31:38

üregi, sok régi emlék jutott a kommentedről eszembe. :)
Nagyszülők nyírségiek és mi, mint debreceniek sokat jártunk hozzájuk. Kb fél gyerekkoromat ott töltöttem. Papim Szergejnek hívta a saját Pancsi motoros, háromkerekű csettegőjét, amiből volt több is, de Szergej mindig maradt, ő volt az örök (kb. 10 éve lett eladva, sajna nem tudom, mi lett vele). A 120 fás almáskertet permetezte, locsolta, SZÁNTOTTA, szüretkor 8-10mázsával megpakolva szállította a ládákat! Én is rengeteget vezettem. A gumilabdás duda hangja örökre belém ivódott. :) Természetesen -mint akkor szinte mindenkinek a nyírségben- volt szivattyú kihajtása és egy 2 hengeres szivattyúja (amiből a szép, nagy fémgolyókat mindig meg akartam kaparintani). Kb 7-8 éves koromtól segédkeztem a javításokban, és az autodidakta módon megszerzett tudással felvértezve kb 14 éves koromban összeraktam a saját, kétkerekű Pancsimat (blokkot, vázat, mindent egyedül). Ott körül kezdtem el sajnálni a félbevágott Pannóniákat. Végül informatikus lettem, de a gépek szeretetét nagyon mélyen belém ültették ezek a kis masinák és most is épp egy T5H-t újítok fel. :)

villanyember 2019.06.21. 07:06:45

Hát igen, a magyarember találékonysága legendás. A Pannónia motor meg örök darab. Nem csettegő ugyan, de régen amikor falun laktam, az egyik koma rotakapát épített. Pannónia motor, derékszöghajtómű a tsz-ből. Rákerültek a kapatagok, az egész volt vagy 140 cm széles. Bivalyerős masina lett, szántott mint a bolond. Igenám, de egyszer sikerült elkapni vele a drótkerítést. Mire lefulladt, vagy 30 métert tekert fel betonoszlopostól.

zooltek 2019.06.22. 04:08:52

@villanyember: Nagyapám Panniján olyan rossz volt a gyújtás, hogy fordítva is be tudott indulni a motor. Azok a borulások, meg káromkodások, amikor berakta egyesbe, és megindult rükvercbe... :)

gigabursch 2019.06.30. 20:16:36

Bőregérről is írsz/írtál?
süti beállítások módosítása