A hét műtárgya: a beton

2019.07.29. 05:00 | Írta: Gyökösi Attila

A betont, mint anyagot elsősorban a városi ember környezetének jellemzésével kapcsolatban szokták szóba hozni. Pedig a beton a vidéki ember egyik legközelebbi barátja is (talán még a google is csak utána következik). A betonozás igénye előbb utóbb minden kertes házban élő embert elér.

Egy-egy ház körüli járdaszakasz, a kerti asztal alá szükséges betonplacc, kapuoszlopok, vagy épp – haladóbb szinten – egy vízóraakna… csupa olyan dolog, amit egy rendes furdancsos férfiember bizony magának csinál, esetleg szomszéddal-baráttal közösen, amolyan kalákaszerűen.

Manapság persze már nyilván kitermelődött az a réteg is, aki az ilyen munkákat inkább egy okostelefon segítségével hívott hivatásos csapatra bízza, de ez a réteg úgysem fogja túlélni az előbb-utóbb biztosan elérkező apokalipszist, tehát mi inkább továbbra is a saját kezünkkel végzett munkát propagáljuk. (Viszont aki képes betonból akár okostelefon-hátlapot is készíteni, biztos nem a bukásra ítélt csoporthoz tartozik...)

Betonozni egyébként pont olyan dolog, mint bármi más tevékenység. Pofon egyszerűnek tűnik, mindaddig, míg el nem kezdünk komolyabban érdeklődni iránta, amikor is fokozatosan kinyílik előttünk a beton-univerzum. Egyre többféle betont, keverési arányt, cement- és sóderfélét ismerhetünk meg, és persze rájöhetünk arra is, hogy a két éve készült betonjárdánk hivatalosan teljesen alkalmatlan technológiával és anyagokkal építettük. Szerencsére magát a betont ez kevéssé zavarja, tehát a járdánk ettől még tökéletesen használható lesz vagy 50 évig.

A beton cementből, vízből és adalékokból áll. A normál beton adaléka különböző szemcseméretű természetes kő. (Bizony, sóder, legalább is felénk. Van egy, az amerikai sziklás hegységben (Új-Mexikó) élő rokonom, ott minden, de tényleg minden vörös sziklákból áll. Elsőre érdekes volt, hogy arrafelé a betonba is zúzott vörös követ tesznek, hiszen nincs is más, ettől persze némileg más színű és struktúrájú lesz az ottani beton, mint a nálunk megszokott.) A beton szilárdsága a cement mennyiségétől, az adalékanyag szemcseméretétől, a hozzáadott víz mennyiségétől és az utókezeléstől is függ.  Fontos a víz mennyisége, mert minél több vizet adagolunk az adott keverési arányú betonba (ami persze könnyebbé teszi a betonmassza bedolgozását) annál kisebb lesz a szilárdság, mert száradás közben pórusok keletkezhetnek. A betont különböző konzisztenciával lehet elkészíteni, a földnedvestől (FN) a folyékony állapotig. Mind a bedolgozás, mind a tömörítés más-más folyékonyságú anyagot igényel a különböző szerkezetek esetén.

A normál keverési arány a jól ismert 1 rész cement, 4 rész sóder. Alapozásnál, földbe kerülő építményeknél a sóder arányát szokás növelni (1 az 5-höz arányig), nagy szilárdsági követelményeknél pedig a cementtét (1 a 3-hoz).

Hivatalosan az összetevők tömege kellene a keverési arány alapját képezze, a lapáttal való keverés pontatlan, azonban házilag általában ezt használjuk. Épp ezért házilag egy laikus építkező adott osztályba sorolt beton pontos kikeverésére nem képes. Szerencsére ritkán építünk 30 emeletes toronyházakat a kertben, a poszt elején említett felhasználási módoknál azért megfelel a mi betonunk is. (A beton szilárdsági osztályokba van sorolva. Ezek jelölése C betűvel kezdődik (C8, C10, C16). Az osztályokat az MSZ ENV 206-2000 szabvány tartalmazza.)

A beton épületelemek stabilitását vasrudakból vagy vashálókból álló vasalással lehet javítani, az ilyen betont vasbetonnak nevezzük.

Ha elég vasunk van, akár egy olyan magas épületet is építhetünk betonból, mint a hirhedt pécsi magasház...

Betonozáskor fontos lehet annak kiszámolása, mennyi betonra is lesz szükségünk? A szükséges mennyiség kiszámolásához legegyszerűbb, ha meghatározzuk a térfogatot (tehát megmérjük, hogy mondjuk a leendő járda milyen széles, vastag és hosszú, majd a kapott értékeket összeszorozzuk). Ökölszabályként elmondható, hogy a kapott értékre 10-15% tömörítési ráhagyást kell számoljunk. Nyilván nagyon fontos, hogy milyen nedvességtartalmú a homokos kavics amit használunk. Idővel nyilván kifejlődik bennünk a megfelelő érzék a becslés iránt, az első munkáknál viszont jó, ha előre kitaláljuk, hogy az esetleges felesleges betont hova fogjuk tenni…

A betont kézzel (lapáttal) és géppel is keverhetjük, fontos a valóban alapos keverés, géppel minimum egy percig forgassuk a betonmasszát. A helyére bedolgozott (belapátolt vagy beöntött) betonmassza légbuborékokat tartalmazhat, ezért azt tömöríteni kell. A földnedves (tehát szárazabb) betont döngölővel, a képlékenyebb fajtákat betonvibrátorral, vagy finomabb döngöléssel tudjuk tömöríteni. Nagyon fontos, hogy a bedolgozott betont nedvesen kell tartsuk! A túl gyors kiszáradás jelentősen csökkenti a szilárdságot. Különösen meleg időben, nyáron, az erős napsütéstől is célszerű védeni - mondjuk letakarással - az elkészült betonozást. A friss betont akár 5-7 napig is - időnkénti locsolással - nedvesen kell tartani.

Általánosan igaz az is, hogy egy betonszerkezet, különösen ha nagyobb vastagságú és méretű, teljes szilárdságát hosszabb idő után éri el. Ez akár 20-30 nap is lehet. Az esetleges zsaluzatot természetesen hamarabb is elbonthatjuk, de a szerkezet teljes terhelésével és különösen az esetleges további munkákkal (például, ha kerámia burkolólapokkal szeretnénk borítani a friss betonozásunkat) mindenképp várjunk a teljes száradásig.

A betonozás persze még sok érdekes részletet tartalmazhat. A zsaluzat megkonstruálása, a beton felületének kialakítása, a szerszámok használata vagy épp a speciális betonfajták mind-mind érdekesek lehetnek a valóban lelkes Furdancs olvasó számára. 

Egy ilyen hajlítható beton például jól jön, ha az országunk földrengések és vulkanikus tevékenységek által jobban sújtott részén élünk.

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.
De ha unod a Facebookot, kövess inkább a Twitteren!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr518763938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

invalid user name 2018.11.18. 02:19:13

a harmadik fotón (gumicsizmás lábak mellett) valószínűleg földnedves betont láthatunk (tényleg)

pattantyúk 2019.07.29. 13:28:24

Hófehér látszóbeton, mint a márvány, olyan.
vpi.hu/hu/

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.07.29. 15:41:02

"A beton szilárdsága a cement mennyiségétől, az adalékanyag szemcseméretétől, a hozzáadott víz mennyiségétől és az utókezeléstől is függ."
Annyit pontosítanék, hogy az adalékanyag esetén a legfontosabb az egyenletes szemeloszlás, azaz a nagyobb szemcsék hézagait ki tudják tölteni az apróbbak.
Amúgy egy kis "szak"irodalom:

VASBETON

Hogyha nyűg a húzóerő,
Oly sűrűk a betonvasak,
Beton beöntése merő
Science fiction! Könnyebb a sakk!

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2016/11/vasbeton.html

eßemfaßom meg áll 2019.07.29. 19:50:41

@invalid user name: Mixer nem fog neked földnedveset kiszálítani a képen meg pont azt látod ahogy a mixerből folyik a cucc.

Kimaradt a posztból, hogy a beton kötés közben hőt termel, ezért van az, hogy betonozás közben izzadunk mint a ló.

Medgar 2019.07.29. 23:39:45

@invalid user name: A földnedves betont bilenccsel hozzák, nem pumpálható
süti beállítások módosítása