Otthon füvet nyírni jó dolog. Tudatosul bennünk, hogy egyáltalán van kertünk és az egyhangú tili-toli közben gondolataink - ötleteink támadhatnak. Friss levegő, testmozgás, fűillat. Mindez fokozottan nem igaz azonban a fűkaszálásra, mely gerincnyomorító, hangos és büdös.  Ráadásul meglehetősen hülyén nézünk ki teljesen beöltözve védőfelszerelésbe - összetekeredő hámba, ahogy a kormányszarvba kapaszkodva kiegyenesített derékkal mereven kaszálunk jobbra-balra. Mint egy béta fázisban ragadt droid.

További csapás, hogy még nem találták fel a tökéletes damiladagoló szerkezetet. Idővel elromlik a gyári, az olcsó vagy drága pótfej, alkatrészei szanaszét repülnek a kertben, nekem egy kis ládányi van már belőlük. Sok kereskedő ígért már biztosan működő fejegységet, de ezek a "Rontáslevétel imával" hatékonyságával vetekedő álmok csupán, s mikor erőfeszítéstől kéklő ujjakkal próbáljuk kipattintani a használattól lecsiszolódott alkatrészt, ránk kacag a valóság. Ráadásul hőerőgép hajtja, melybe folyadékokat kell töltenünk, azok áramlási útja eltömődhet, büdös és mocskos.

Azonban vannak kertrészek, melyeket nem lehet mással lenyírni. Szűk folyosók, szegélyek oldala, egyenetlen és köves sarkok. Cserjék - fás szárú gaz leirtásához hatékony eszköz pengés fejjel használva.

Egy ilyen - a sík területekhez képest többször elszabotált - nyírásba kezdtem volna. Persze nem indult elsőre, de ez már többször előfordult. Szinte megszoktam, hogy a munkát csak az első, ujjamon megjelenő vízhólyag után tudom elkezdeni - köszönhetően a berántó fogantyú kialakításának - pedig a fűkasza viszonylag új. A szívatógombot megnyomva a szokásos, túlméretezett nyeléshez hasonló hang helyett sípoló szörcsögés volt a válasz. Levegőt kap, nyilvánvaló. Ekkor figyeltem fel a műanyag tartály alján sodródó fekete csőre. Talán a benzin volt kemény (irónia), de eltört a szelepgumira hasonlító tápvezeték.

Nem tűrt halasztást a kerítés és málnakordon közötti szűk, de hosszú rész gyomtalanítása, ezért megoldást kellett keresni. Három fűnyíróm van, nem fogok sarlózni - határoztam el és nekiláttam benzincső-helyettesítőt keresni. A négyeres telefonkábel nem kifejezetten csonkra húzásra tervezték, de kis öngyilkos (érdekes, ezt a szót gépeltem be tudatalattim üzenetére), tehát öngyújtós melegítés segített. Természetesen nem a tartály felett nyílt lánggal, hanem biztonságos távolban, egy kúpos pontozóval tágítva ki a cső végét. Rászorult a porlasztó kivezetésére és pont beleillett a tartály nyílásába is. Négy percet bírjon ki! - drukkoltam, csak négyet!

Kibírta. Kérdés, hogy a fűnyíróban egyébként megtalálható, bevált merev benzincső helyett miért kellett ilyen anyagot használni?

   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.
De ha unod a Facebookot, kövess inkább a Twitteren!