Általános iskolai zeneórán még dalművek fontos részeként említették a dallamot. Igaz, akkoriban a legfiatalabb (oktatott) zenei stílus a jazz volt. Death metal még nem létezett hazai látókörünkben, ezért csak tanulmányokkal nem alátámasztott véleményemet tolmácsolhatom: ez egy nehéz műfaj.

Megértéséhez - átéléséhez nagyon primitívnek vagy épp hogy zeneileg képzettnek, nyitottnak kell lenni és emócióval fogadni a dalokban megfogalmazott komplex érzelmi világot, melyet felszínes pszichiáter minimum két szem Xanax-al kúrálna. A szöveg értése (ez anyanyelvi szinten sem könnyű) nélkül hangulata, mint "Olyan sötét van és hideg, éhes is vagyok. Bár csak itt lennének a többiek!"

Szerencsére a tömegigény kikövetelte könnyedebb változatát, s megszületett a melodic death metal. Az örömszerzésre kétféle koncepciót figyeltem meg. Elsőként a szám végig dallamos, csak a gyors tempóban és sikoltozással váltogatott mély hangú morgásban köszönnek vissza a DM jegyei. Csavarosabb, agyafúrtabb módszer szerint egy darabig majdnem olyan idegesítő torokhangú hörgés-kántálásból álló fehér zaj, mint a klasszikus DM, azonban egy ponton hirtelen beköszön a markáns dallam. Teszi mindezt brutális őserővel, hogy felsejlik: ezeknek a viking leszármazottaiknak génjeiben kitörésre várva még ott lapul egy lehajtható sapkás, agresszív őrült. A skandináv húsgolyó lehet az oka.

Suotana - Frostrealm album: Child of Frost. Katarzis: 1.09

Ez egy csapásra feloldja a halmozott feszültséget és akkor jó nekünk. Ilyenkor szalad meg a sarokcsiszoló, üti el a bróker a számokat (mert hogy melómetál válogatást olvasnak). Mai válogatásomban több előadó - általában skandinávok - demonstrálják a műfaj életképességét. Segítségként feljegyeztem az említett "feloldó" dallam megjelenését, ha van. Kellemes hallgatást!

Damned Ritual - Roots of Evil album: Scum. Katarzis: 2.05

Arch Enemy - Khaos Legions album: Under Black Flags We March. Katarzis: 3.30.

Aeveron - Impending Doom album: Dead and gone. 

Tízes válogatás a felhozatalból:

És végül még egy Arch Enemy a műfajjal ismerkedőknek. Will To Power album: The Eagle Flies Alone. Őszintén szólva első megtekintéskor kerestem a mély hangú énekest a háttérben, mert nem gondoltam, hogy ilyen torka van Alissa White-Gluz-nak. Az Arch Enemy szerintem bármelyik házibuli népszerű slágere lehet a szalonspicc fázisban.

... és hát szövege is csak annyira szélsőségektől mentes, sablonosan lázadó, hogy biztos nem 600 éves norvég fatemplom felgyújtásával folytatódik az est programja.

   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.
De ha unod a Facebookot, kövess inkább a Twitteren!