Érdemes-e reflektort építeni házilag?

2020.07.13. 05:00 | Írta: Gyökösi Attila

Kivételesen a cím szinte mindent tartalmaz, amiről most írni fogunk. Akár el sem kell olvasnotok, simán csak írjátok meg, mit gondoltok a kérdésről…

ref1.jpg

Itt a blogon persze sok szó esik az építés, a saját kezű alkotás szépségéről. Ez nyilván igaz is, ugyanakkor nehéz elmenni a mellett a kérdés mellett, hogy egy összetettebb, bonyolultabb termék vagy eszköz létrehozásakor néha bizony kompromisszumot jelent a saját kezűleg való készítés, különösen, ha igényesek vagyunk a termék kinézetére, vagy épp nem akarunk lemondani egynémely szolgáltatásról vagy tulajdonságról...

Belevágok:

Az van, hogy vagy egy éve, amikor a stúdió nagyjából elkészült, az elkölthető pénzem pedig rémesen elfogyott, készítettem két LED reflektort, mert az addig használt lámpáknál több fényre volt szükség.

Találtam 5500K színhőmérsékletű, extra fényerejű LED szalagot, ez adta a projekt alapját. Ami még kellett hozzá, azok nagyjából kéznél voltak, a lámpák testét egy félbevágott tepsi adta (alu, tehát jó hővezető, megoldódott a hűtés is) a fény terítését egy méretre vágott tejüveg lap végezte. Ezen kívül kellett még pár léc, csatlakozók, miegymás és 12V-os trafó is. A lámpák kaptak az aljukra egy-egy állványmenetet tartalmazó dugót, így fotóállványra felrakhatóak lettek. Persze ez fix 1/4 colos fotómenet, tehát például menet nélküli spigot fejes lámpaállványra nem megy föl, és nem is dönthető.

Ettől még persze örültem nekik, a fényerejük lenyűgöző, lámpánként 2,5 fm szalag került beléjük, így darabonként 6000 lumen körüli fényt bocsátanak ki. Ami azért bármilyen videós, sőt, sok fotós munkához is elég.

Használtam is őket. Aztán idén jött egy fejlesztés, és beszerzésre került többek között néhány kínai reflektor is, rendes Bowens foglalattal, amire ugye számtalan fényformáló, oktabox, beauty dish, miegymás csatlakoztatható. A fényerejük pedig tökéletesen szabályozható. Videós körülmények között is, vagyis villogás (interferencia) mentesen, ami a saját magam által épített lámpák esetében sosem sikerült, hiába próbáltam többféle dimmert is. Bónuszként több LED lámpa használata esetén csoportokba rendezhetőek. (Akár 6 csoport és 16 csatorna). Rendelkeznek persze ernyő rögzítési lehetőséggel is, a lámpa tartójának alsó részén kialakítva. Bár alapvetően hálózati üzemeltetésre valók, de a reflektortest tetején a szokásos SONY kameraaksiknak is van helye, tehát akkus üzemmódra is alkalmasak. A reflektor természetesen hűtött, a ventilátor azonban szinte zajtalan, egyáltalán nem zavar bele semmilyen videós felvételbe. 

Használhatósága, a valódi dimmelhetőség, a Bowens foglalat sokoldalúsága egész más ligában játszik, mint az én tepsi-lámpáim. A kinézete, az egész lámpa kidolgozottsága sokkal menőbb. Ugyanakkor maga a kibocsátott fényáram nagyjából hasonló.

Az egész onnan jutott eszembe most, hogy kezembe került a saját LED tepsireflektoraim anyagszámlája, ami nagyjából 25 ezer pénz volt a két lámpára vetítve. (LED szalag, csatlakozók, dimmerek, meg egy combosabb trafó.) Az új reflektorból épp egy fél darabot kapni ennyiért, ez valami 50+ ezer forint körül volt darabonként. Ugyanakkor a régiekhez közben vettem gömbcsuklós spigot adaptert, újabb - szintén nem tökéletes - dimmert. Majd később hosszabb kábeleket is. Szóval azóta az említett összeg is magasabb lett. És mi tagadás, volt már kontakthiba, igaz, egy forrasztás kellett csak az elmulasztásához.  

A két fényforrás árkülönbözete mindezek után azért elsőre komolynak tűnik. De ha a használhatóságot, bővíthetőséget, az egész "termék" kialakításának profizmusát tekintem mégis úgy gondolom, többet nem építek ilyesmit, inkább megveszem a gyári megoldást. 

Ti hogy vélekedtek erről? Érdemesnek látjátok ilyesmit 'faragni' otthon, vagy inkább a kész megoldást választanátok?

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr4815987432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morze 2020.07.14. 09:49:33

Én is építettem ilyet nemrég. Raktam bele 3000k es szalagot is, de egyszerre nem használható, mert túlmelegedne. Ikea zuhany függöny van a tejūveg helyett. Dimmer van tökéletes ali-n, több megoldás is: 1. Ipari ac/dc táp + "100w step down adjustable regulator" kb 5usd vagy "adjustable universal adapter 3-12v vagy 9-24v" kb 10usd

Günther von Kastenfrosch 2020.07.14. 11:48:54

Szerintem két esetben éri meg az ilyen fabrikálás:
1. Nem rendszeres, megélhetést nem biztosító, inkább hobbi-szerű felhasználás: ilyenkor a hiányosságok türelemmel/idővel pótolhatók, és még megvan az a (félig hamis) érzése is az embernek, hogy "az én hobbim nem is kerül sokba".
2. Annyira speciális, célszerszám jellegű felhasználás, amire nem gyártanak, vagy csak ésszerűtlenül drágán elérhető a felszerelés.
Minden egyéb esetben a jó beállíthatóság, a gyors csatlakozások, a többirányú kompatiblilitás a kompakt gyári megoldás mellett szól.
süti beállítások módosítása