A bak

2020.12.11. 05:00 | Írta: Gyökösi Attila

Rögtön el kell szomorítsunk mindenkit, bár a címben a BAK szó szerepel, ez mégsem egy asztrológiai-horoszpókos írás lesz. Ez a poszt az asztalosok és mindenféle mesterek (különös tekintettel az ajtókat mázoló festőkre) egyik legfontosabb munkaeszközéről szól. Bakot már szerintem mindenki látott. Legfőképp terepen, külső helyszínen dolgozó mesterek használják, legfőbb funkciója, hogy ne a földön kelljen szerencsétlenkedni a munkadarabbal, hanem kellemes derékmagasságban. 

regi_bak.jpg

A bakokról azt kell tudni, hogy párban járnak és általában fából vannak, jobb esetben állítható a magasságuk. És az említett festők idővel össze szokták pingálni őket, szemben az asztalosokkal, akik viszont összefurkálják és fűrészelik.

Bakot kapunk akár már pár ezresért, például ilyen összecsukhatót: (Ez itt a képen bükkből van, ennél vannak még egyszerűbb, sima fenyőlécekből összerakott bakok is, azok mondjuk valóban szinte egyszerhasználatosak.)

299632_1.jpg

Vannak persze profibbak, szebben megmunkáltak is: (Ez mondjuk fenyő, nem összecsukható, viszont van szerszámtartója, szóval ez akár műhelyberendezés is lehet, ha vigyázunk rá. Akár állandó, állítható magasságú asztalnak is megteszi, egy alkalmatos munkalappal.)

21780589_a_1.jpg

Igazából nincs itt semmi látnivaló, lássuk be, egy bak rémesen primitív szerkezet, nemigen lehet róla egy posztot összeírni… Gondolhatják sokan és gondoltam én is évekig.

Mígnem a napokban elém ugrott egy hirdetés a nagy kék mancs oldalain. Én meg persze rákattintottam, aztán azóta szerelmes vagyok.

Ebbe: 

1796-7_toughbuilt-c700-osszecsukhato-munkabak--1-par.png

1796_toughbuilt-c700-osszecsukhato-munkabak--1-par.png

Azért ez már menő, szó se róla. Ide másolhatnám persze a tulajdonságokat, de ez a lenti videó nagyjából elmond mindent. A helyzet az, hogy az amerikai szerszámoknak, barkács-kiegészítőknek mindig volt egyfajta varázsa. Valahogy profik, átgondoltak és általában az anyag sincs kispórolva belőlük. Valahogy nagyon más világ, mint amit itthon látunk magunk körül. Persze nyilván megvan ennek az oka, valamint alighanem ott sem minden készül az örökkévalóságnak. Mindenesetre ezek a bakok engem meggyőztek, írtam is a jézuskának egy levelet ez ügyben. 

Nektek bejön ez a szerkezet? Írjátok meg kommentben, itt vagy a Facebook oldalunkon. 

 Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr2316324602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zweitakt 2020.12.11. 21:58:11

NODEKÉREM!
Rendes szakinak a BAK-ról a sör jut eszébe! A csillagok meg csak akkor, amikor ráb@x az ujjára, és meglátja őket!
süti beállítások módosítása