Ha nyár, akkor kertibútor

2021.06.07. 08:22 | Írta: Gyökösi Attila

Ez megint csak egy olyan történet lesz, ami a végkifejlet előtt véget ér, mert a bemutatott projekt még nem fejeződött be. De, ahogy szoktam, itt is megígérem, hogy ha tényleg elkészül, bemutatom azt is majd. Ha el nem felejtem...

aszt1.jpg

Szóval az van, hogy két éve, mióta elkezdtem a stúdiót építeni itt a régi szülői házban, tervben volt, hogy kell csinálni az udvar egy nyugisabb részén egy akár 10-12 ember számára is megfelelő beszélgető-grillező helyet, ami akár arra is megfelel, hogy egy kamerát letéve mindezt rögzítsük is. Eddig ez valahogy mindig elmaradt, de idén úgy tűnik szerencsésebben állnak a csillagok, és végre szárba szökken az elképzelés. 

A székek kérdése igazából már két éve is megoldott volt, erről majd írok lentebb, az asztalt viszont most kellett megalkotni. Azt tudtam, hogy egy nagyméretű, komoly kerti asztalt akarok, ami a fenti party-felhasználás mellett mindenre IS alkalmas. Lehet rajta barkácsolni, nagyméretű munkadarabokat csiszolni/festeni, növényeket átültetni, de akár kerékpárt szerelni is. (Vagy szeretkezni akár, bár ahhoz itt sok a szomszéd.)

Egy ilyen asztalt az ember ugye gondosan megtervez, többször átgondol. Beszerzi jó előre hozzá a szükséges alapanyagot, aztán amikor minden oké, neki áll, és megcsinálja.

Aha...

Hát, itt nem így mennek a dolgok. Úgy alakult, hogy a kertrendezés során előkerült egy impregnált fa oszlop. Ezt egy hirtelen ötlettől vezérelve félbe vágtam, és a leendő asztal helyén két lyukat készítve nekik, elültettem. Némi betont is kapott az aljuk. Két nap alatt egész szépen oda nőttek. Ezután kezdtem gondolkozni, hogy akkor hogy is lesz ebből asztal?

aszt8.jpg

Végül a képen látható megoldást választottam. A lábakat összekötöttem két 5x10 centis pallóval, ezekre jött keresztben három 90 centi hosszú pallódarab. És erre került a colos deszka borítás, ami a lapot adja. A kész asztal végül 3 méter hosszú, és 95 cm széles lett, ami épp elegendőnek tűnik.

Jelenleg még kicsit magas, ugyanis az alatta lévő talaj/terület kap még 5-10 cm kavicsréteget, hogy kihozzuk vízszintesre. (Ez a legolcsóbb-legegyszerűbb módja a szintezésnek, erre jutottam.)  Amikor kész lett, kapott egy barna impregnálást, itt már kezdett asztalszerűen mutatni. (A vízmértékben a buboréknak a szeme sem rebben!)

aszt5.jpg

De végül kék színűre festődött az egész, idén ilyen görögösre veszem a stílust. A székek is fehér-kékek lesznek:

aszt9.jpg

Az asztal középső deszkái (a fehér színűek) kivehetőek, mégpedig azért, mert a terveim szerint oda a deszka helyére virágtartó ládába ültetett paradicsom/fűszernövény bokrokat vagy épp virágot lehessen helyezni, ha a felhasználás épp úgy kívánja. Erről még nincs képem, mert még nem készültek el az épp oda való virágládák. A lényeg az, hogy az asztal alapjául szolgáló párhuzamos palló közé pont odaférnek majd ezek a virágládák, jól fog mutatni az egész.  

aszt11.jpg

Ja, és a székek:

Van énnékem még régről egy csomó vasvázas, műanyag deszkás, nyitható székem. Ezek már többször, többféle színben hasznosításra kerültek. Most kapnak még egy esélyt. a vasvázukat lepucolom, és kékre festem. A műanyag 'ülésdeszkák' pedig egy műanyagra ajánlott alapozás után fehérre festődnek. Egyébként valószínűleg ez az utolsó esélyük, úgy látszik, az évtizedek UV sugárzása azért megtette a hatását, ugyanis ez a fehér műanyag szinte gipszszerűen porlik a csiszolás hatására. Gondolkodtam is a cseréjükön, csak ugye ezek hajlítottak/ívesek, amit mondjuk rétegelt lemezből készült pótlásokkal macerás volna újra megalkotni. Még egy-két szezont kibírnak talán. 

Ennyi a történet most. Ha igaz, a hétvégére minden meglesz, akkor majd mutatunk képet a kész állapotról is. Apropó! A múlkor volt egy írásunk a stúdió műablakáról. Amikor azt írtam, persze az sem volt kész még, zárásul iderakok most egy képet használat közben, a tényleg kész állapotról. Szerintem mutatós lett.

img_20210518_093747.jpg

Konklúzió nincs, ha csak az nem, hogy barkácsolni jó. Ha tetszett a poszt, osszátok meg, szóljatok hozzá, miegymás, ahogy szoktátok... 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr4116584210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomchy 2021.06.07. 10:59:07

Jó lett.
Ha az asztal közében a virágládába nem földet-virágot teszel, hanem jeget, az jót tesz a nyári party-k sörhőmérsékletének :)

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2021.06.07. 12:06:47

@Tomchy: Bizony! Nekem is van egy ilyen ideám is, hogy cserélhető betétekkel bizony ez is megoldható volna. Mondjuk alulról megvilágítva, mert ha már lúd, legyen kövér... ;)

gigabursch 2021.06.07. 20:24:48

Jópofa.

A stúdióban az esztétikum rendben van.
süti beállítások módosítása