Terasztető egyszerűen, 2. rész

2021.09.07. 08:10 | Írta: Gyökösi Attila

A hétvégén felkerült a fedés is a korábbi posztunkban bemutatott teraszra. Mint látni fogjuk, szinte mindent máshogy csináltunk, mint ahogy azt a gyártói ajánlás mondja, de van úgy, hogy így alakul...

tet.png

Mint írtam korábban, a terasz 5x2 méter méretű, és a légkamrás polikarbonát lemezből van ekkora méret, tehát toldás nélkül megoldható volt a fedés. 

A gyártói ajánlás szerint ezekkel a lemezekkel úgy kell dolgozni, hogy a szálirány, vagyis a légkamrák/cellák függőlegesen álljanak, hogy a beléjük került nedvesség ki tudjon folyni belőlük. A lemezek felső élét teljesen vízzáró szalaggal szokás lezárni, hogy felülről ne juthasson bele semmi, az alsó élét pedig egy, a párát átengedő szalaggal, hogy mechanikai szennyeződés, bogarak, por és persze víz ne juthasson be, viszont ha mégis kicsapódna - mondjuk hőmérsékletváltozás miatt - némi pára a cellákban, akkor az el tudjon távozni. 

Azonban itt a méret miatt a szálirány így, keresztbe jött ki. Így teljesen szabálytalanul úgy oldottuk meg a dolgot, hogy a lemez két rövidebb végét teljesen lezártuk, előbb légmentesen záró öntapadós szalaggal, majd erre ráhúzott alumínium U profillal. A felszerelés után az alu profil és a lemez találkozását még szilikon tömítőpasztával is kihúztuk. 

img_20210904_113157.jpg

A lemezt a fa vázhoz csavarozással rögzítettük, amihez persze át kellett fúrni a táblákat. Ezt úgy csináltam, hogy a csavarnak fúrt lyukakba - a lyukon keresztül - először szilikon tömítőpasztát nyomtam, úgy, hogy 2-3 centiméter szélességben töltse ki a cellát (egyfajta dugót képezve benne), majd belecsavartam a rugalmas tömítéssel rendelkező alátéttel a csavart, ezt is úgy, hogy szilikonnal kitöltöttem a csavar nyakánál is az alátétet. Picit babramunka, de kizárt, hogy itt nedvesség juthatna a lemezbe. 

Mint a képen látható, a lemez hosszanti, alsó éle egyelőre szabadon áll. Nem kapott külön alumínium szegélyt. Ezt még valószínű pótoljuk, de ennek csak szilárdság szempontjából van/lehet jelentősége. (Bár elég merev így is.)

És ennyi. Igazából nem tartott soká az egész projekt, aztán hogy sikerült-e, azt majd az idő eldönti. Én itthon már csináltam hasonló módon fedést, ott is keresztbe száliránnyal, az elsőnél voltak is gondok, de a második, ahol hasonlóan oldottam meg a nedvesség kizárását, több mint egy éve működik, gond nélkül. 

Ha tetszett az írás, osszátok meg bátran. Ne feledjétek, van már nekünk a Facebook oldalunk mellett  egy Facebook Furdancs Csoportunk is, direkt az olvasóink kapcsolattartását, eszmecseréjét könnyítendő. Szemmel láthatóan nő a tagok köre, csatlakozzatok  ti is! Kövessétek azt is, kérdezzetek egymástól, és persze osszátok meg a tapasztalataitok, büszkélkedjetek el az alkotásaitokkal, adjatok tanácsokat.  

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr9416677484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zooltek 2021.09.07. 15:51:21

Továbbra is megvannak a fenntartásaim, de ne legyen igazam, remélem tartós lesz. Mindenesetre tetszetős!

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2021.09.07. 16:04:08

@zooltek: Gondoltam is, hogy megemlítelek a posztban. De majd akkor, ha végül mégsem válik be. Meglátjuk.

zooltek 2021.09.07. 16:20:02

@Gyökösi Attila: Majd 3 év múlva visszatérünk rá, hogy még mindig átlátszó-e :)

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2022.02.02. 19:25:50

@zooltek: Zooooltek! Beszélnünk kéne, és a telefonszámod nem lelem. Messengeren írtam, de nem tudom használod-e még...
süti beállítások módosítása