Bár ez itt a Furdancs blog, ahol ugye inkább szerelős-építős-rácsodálkozós-bosszankodós írások a megszokottak, de azért néha talán tehetünk egy-egy kivételt. Például ma. És írhatunk mondjuk háziállatokról, mert azok jó fejek.

Az van, hogy itt nálunk van egy stúdiómacska, őt már sokszor láthatták törzsolvasóink mindenféle posztjainkban. Eredetileg egy hagyományos vidéki macska volt, vagy nyolc éve - még egész fiatalon - jelent meg az akkori vidéki házunk teraszajtajában. Aztán azóta velünk lakik, és amikor két éve visszaköltöztem pestre, ide is jött velem. Bár azt mondják, hogy a macska nem szeret lakhelyet változtatni, nálunk ezzel nem volt gond, abszolút megszokta a ház és az udvar nyújtotta körülményeket, pontosan ismeri a telekhatárokat, az utcára nem is megy ki. (Ez egy komoly félelem volt, hogy majd jól elütteti magát egy autóval, mert a vidéki házunk mellett nem volt autóforgalom, itt meg nagyon is van.)

Tudni kell még, hogy ez egy rendkívül magának való macska, soha semmilyen más állattal (más macskákkal sem) keveredett. Anno vidéken sem kedvelte az udvari macskákat, és itt sincs ez másképp, a néha az udvarra tévedő idegen macskákkal nem bandázik. Simogatni hagyja magát, ha valaki kellő megfontoltsággal közeledik hozzá, az élete pedig nagyjából arról szól, hogy fekszik a macskapolcon, és időnként fog egy-egy egeret az udvaron. Összességében rettenet kellemes és kényelmes élete van, szolgáljuk, ahogy tudjuk, ugye. 

Ez a helyzet borult fel pár napja. 

Ugyanis hosszú lelki rákészülés után idevettünk egy kutyát is. Eredetileg Ő is a vidéki házban született, a lányom kutyája lett, és az exnejemnél lakott. De a lányom azóta már egyetemista más városban, az ex meg eladta a házat, és lakásba költözött, mert elege lett az udvar- és ház karbantartásokból. Én meg bírtam ezt a jószágot mindig is, szóval az első perctől úgy volt, hogy jön ide pestre ő is. De azért halasztódott, nyúlt a dolog, mert hát azért a macsek lelkivilágáért is aggódtam, ráadásul közben tél lett, nincsenek nyitva az udvari ajtók, így a beszoktatás idején is kevesebb menekülési út van, ha mégis összezörrennének a jószágok. Igazából nem is a balhéktól féltem, sokkal inkább attól, hogy a macsek esetleg megsértődik, és világgá megy. De egy hete már nem lehetett halogatni a dolgot tovább, beautóztunk az ebbel. És azóta itt lakik ő is. Egyelőre nem ették meg egymást, az első időkben a macsek sokszor vette fel az "üvegmosófarok" formát, de ez lecsengett már. A kutya barátkozna, a macska viszont nagyon távolságtartó, egyetlen esetben próbált közelebbről szaglálódni a eb, kis híján ki is lett operálva a szeme egy mancsnyi macskakarommal. Azóta tüntetőleg nem vesznek tudomást egymásról, de a távolságot tartják. 

Éjszaka persze külön alszanak, és a kaját is máshol kapják, plusz a macskának vannak olyan területei, ahová a kutya nem tud bemenni, mert vagy hajólépcsőzni kéne hozzá, vagy macskaajtó védi, ahol ugye nem fér át. Ez most így működik. Az udvart inkább felváltva használják, a macsek így télidőben amúgy is csak a dolgát végezni meg karmot élesíteni jár ki.

Szóval most így élünk, a stúdiómacska mellett van már stúdiókutya is. Rengeteg előnye van a dolognak, például eddig minden macskaszőrös volt (a macskaszőr ideális kiindulója a pormacskaképződésnek, igazából macskás háztartásban kár is elrakni a porszívót). Most viszont már van rengeteg hosszú, szőke kutyaszőrünk is. Mondjuk a kutya legalább hagyja fésülni magát, a macskánál ez szóba sem kerülhet. 

Ugyanakkor azért egy kutya jóval interaktívabb, társaságibb lény, folyton mindenfélét akar csinálni velem, például sétálni menni, mert kiderült, hogy abban - dacára, hogy vidéki udvari kutyaként ezt korábban nem űzte - nagyon is jó. 

Anno nagybátyám az első kutyája beszerzésekor (nem ő akarta) tett egy megjegyzést, hogy remek dolog, de azért a kapcsoló, amivel le lehet állítani, szóval az néha hiányzik róla. Ez itt is így van, de mindegy már, így jártunk. Mindkét állat nyolc éves, van még nekik vagy ugyanennyi, ezt már féllábon is kibírom.