Úgy látszik, vannak olyan témák, amelyeket időről időre érdemes újra elővenni. Lehetnek ezek általános szerelési tanácsok is, de ilyen például az is, hogy miért is szeretünk barkácsolni, vagy miért érezzük úgy, hogy a dolgok saját kezünkkel végzett megjavítása, további használatra alkalmassá tétele fontos dolog.
Már megszoktuk, hogy időnként beesik egy-egy hozzászóló, aki nem érti, miért is jó megjavítani valamit, amikor újat is vehetnénk helyette.
Hát, most akkor megint elmondom, mit gondolunk erről. Figyelem, szerteágazó gondolat-cunami következik, lesz itt áltudomány, chemtrail, fogyasztó pirula… merthogy ezek bizony mind összefüggnek a poszt alapgondolatával.
Hogy a társadalom, és az azt alkotó emberek mennyit változtak akár csak 100 év alatt is, jól mutatja az alábbi történet:
Jóbarátom a Leatherman itteni képviseletét ellátó cég vezetője. Ő mesélte, hogy egy fiatal, telekommunikációban utazó menedzserrel volt egy megbeszélése. A fickó rákérdezett, hogy tulajdonképpen mi is a termék amivel a barátomék foglalkoznak. Ő elmondta, hogy ez egy kis méretű, hordozható, amolyan »mindig-velünk-van« multiszerszám-család, és hogy mi mindenre használható. Menedzserünk nem nagyon értette a dolgot, mármint azt, hogy miért fontos, hogy szerszám legyen nálunk, pláne mindig... Barátom mondott pár példát, a meglazult csavarok, kibontani való csomagolások, kipattintani való elemtartók témaköréből, meg olyanokat is, hogy mondjuk egy csöpögő wc tartályt, vagy épp meglazult tengelyű kerékpárt, konyhai gépet, laza elektromos villásdugót, vagy akár egy autó levegő- vagy vízcsövének bilincsét egy ilyen szerszámmal azonnal meg lehet javítani, ahogy észrevesszük a gondot. A fickó nagy szemeket meresztett, hogy ő ilyesmivel bizony nem foglalkozik, ha ilyen gond merül fel, akkor a saját megoldása erre az iPhone, felhív egy szerelőt, aki ezt megoldja.
És hogy ez mennyire így van, azt saját tapasztalatom is megerősíti. Időnként besegítek egy asztalos barátomnak, aki amolyan gyorsszerviz/hibaelhárítás megbízásokat is vállal. És bizony nem ritka, hogy valaki valóban egy lötyögő kilincs, vagy szoruló, nehezen zárható bukó-nyíló ablak miatt hív ki szakembert, miközben ezeket a problémákat az én családomban a 14 éves lányomtól a 70 éves, bankár nagybátyámig bárki meg tudná oldani magának. Ezek a népek meg fizetnek kiszállási díjat, meg óradíjat, néhány csavar kicseréléséért, meghúzásáért. Hát, egészségükre…
Mindenesetre, így talán érthető, honnan jönnek azok a kommentek, akik magát a házilagos szerelést sem értik. Szerintünk viszont az emberi léthez hozzátartozik, hogy értsük, hogyan működnek a dolgok körülöttünk. Az igénynek meg kellene lenni mindenkiben arra, hogy lásson, tanuljon, megértsen. Meggyőződésünk, hogy ez, mármint a megismerés igénye, egy hihetetlenül fontos momentuma az életnek. Kis ugrás: Az, hogy mostanság mekkora teret képesek nyerni a legkülönbözőbb áltudományos tanítások, a rákellenes csodaszerektől a chemtrail agymenésekig, épp ide vezethető vissza. Mert ha tágabban szemléljük a dolgot, és a mechanika, meg a mérnöki tudományok mellé odavesszük a természettudományokat is, a megismerés igénye, a nyitott szem, az utána olvasás mind-mind segítenek abban, hogy ne dőljünk be mindenféle áltudománynak.
De vissza az alapgondolathoz: Ha valamelyest tisztában vagyunk egy szerkezet működésével, akkor jó eséllyel az is következik majd, hogy érdekelni fog, hogyan lehet azt szükség esetén megjavítani. Itt jegyzem meg gyorsan: természetesen mi sem hisszük azt, hogy mindent meg tudunk oldani magunk. Azért a szaktudás fontos és létező dolog. De kétség nem férhet ahhoz, sok terület van, ahol némi műszaki érdeklődéssel, töprengéssel, utána olvasással magunk is sikereket érhetünk el. És pont ezek a sikerek azok, amelyek hajtóerőként szolgálhatnak a saját javítások elvégzésében. Mert ez jó és hasznos kikapcsolódás is, és persze sikerélmény és tanulság. Egyszerűen vagyunk páran, akiknek élvezet kiismerni egy elsőre bonyolultnak tűnő szerkezetet, majd kitalálni mi is a probléma a működésében, és ezt hogyan is tudjuk megjavítani.
A másik kifogás azt szokta érinteni, hogy miért érdemes javítani egyáltalán, mikor vehetünk újat is, ami szebb és jobb és modernebb. Azt is szokták mondani, hogy ezzel a javítási mániánkkal maradiak vagyunk, és gátjai a gazdaság működésének és a modern, környezetkímélő technológiák terjedésének.
Ezekből a hozzászólásokból számomra mindig az jön le, hogy írójuk alighanem ellógta a reál tantárgyak óráit, viszont szívesen járt a közgazdaságtannal meg üzleti tudományokkal foglalkozó szakkörre. Egyszóval, magáévá tette a »fogyassz és pazarolj« szlogenjét. Ebben a kérdésben teljes körűen állást foglalni végképp hosszú és kacifántos lenne. De azért annyit talán ideírhatunk, hogy bizony vagyunk páran, akik nem cserélik le a tévéjük pusztán azért, mert az új néhány száz képponttal nagyobb felbontású, vagy minden eddiginél térhatásúbb a hangja. És egy működő mosógépet sem fogunk két plusz jelért (mármint hogy ez nem pusztán „A” hanem mondjuk „A++” hatékonyságú már…) lecserélni. Sőt! Ha ez a tv vagy mosógép elromlik, és javítható, akkor bizony meg fogjuk javítani. Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy régi termék kidobása ÉS egy új legyártása bármilyen számítás szerint, - a környezet és a fenntarthatóság szempontjából - jobb megoldás lehet, mint a régi további használata.
Nem gondolom, hogy ez maradiságot jelentene. Ettől a hozzáállástól még nem leszünk mondjuk amish-ok. Ugyanakkor az igaz, hogy mondjuk egy új mobiltelefon vagy épp egy új háztartási eszköz hirdetését látva, azért az első kérdés az a fejünkben, hogy jó-jó, tényleg szép, de mennyivel is tud többet ez a termék annál amit most használunk? És tényleg jelent-e ez előnyt számunkra?
De mindegy is. Gondolkozni nem könnyű megtanítani másokat, pláne, ha erre – mármint a gondolkozásra - amúgy nincs különösebb indíttatásuk.
A poszt alaptémájára visszatérve, olvastam még gyerekkoromban egy sci-fi novellát, nem tudom már hol, és ki a szerző. A novella egy olyan világban játszódik, ahol törvény tiltja a használati tárgyak és eszközök szétszerelését és javítását. A rendőrség ügynökökkel kutatja, kik azok, akik ezt a törvényt megszegik, és börtönnel sújtja őket. Persze vannak ellenállók, de nagyon érzékletesen írja le a novella, hogy milyen fokú rosszullétet éreznek azok a polgárok, akik előtt mondjuk szétszednek egy karórát. Hasonlót ahhoz, mint amit mi érzünk esetleg egy kifordult belű állat láttán. A novella végén kiderül, hogy erre az egészre azért van szükség, mert az adott társadalomban már olyan fokú a túltermelés, hogy muszáj folyamatosan pazarolni, és mindent cserélni, egyébként szétesik az akkori világ szerkezete...
Hát, én azért nem biztos, hogy szeretnék egy ilyen világban élni, és talán vagyunk még ezzel így páran itt a blognál, és talán vannak ilyenek az olvasóink között is…
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.