Egy magyar úr Angliában (5.)

2017.09.08. 05:00 | Írta: Pajer

 Lapvibrátor TESZT: SÁRGA vagy PIROS

angol6_04.jpg

Ahogy nagy dilemma volt régen a láncfűrészek piacán, hogy Stihl vagy Husqvarna úgy a lapvibrátoroknál  Wacker vagy Dynapac (most már Atlas Copco és annak klónjai) vagyis Sárga vagy Piros. Hát ez ebben az esetben még nehezebb, hiszen mind a kettő cégcsoport (és a több is) 99%-ban ugyan azzal a motorsorozattal dolgozik azaz Hondával.

De ne szaladjunk ennyire előre. Egy előző írásomban már érintettem ezt a témát, hogy mire is használjuk ezt az eszközt. Magyarországon 90%-ban kőburkolatok alatti ágyazat felső részének tömörítésére és magának a kőnek a bevibrálására egy gumilap segítségével, a maradék 10%-ban kisebb kátyúk javítására egy víztartály elhelyezésével, hogy az aszfalt ne tapadjon a vashoz. Na. ez Angliában pont fordítva van és így már számomra érthető, hogy miért olyan minőségűek a kisebb útjavítások és miért nem mennek tönkre a következő télen. Annyira bosszantó, hogy kishazánkba is minden adott, kezdve a kátyúval és a gépek is, csak valamiért nem vagyunk képesek szépen pár mozdulattal a munkafázisokat végigvinni, és a legbosszantóbb, hogy mindez a méregdrága alapanyaggal történik. De térjünk vissza a gépekhez.

angol6_09.jpg

lehet szépen is                                                            lehet gányolva

Pár éve érdeklődve figyeltem fel a nagyáruházak polcain megjelenő a profi gépek árának tizedért kínált lapvibrátorokra. Persze előbb-utóbb kiderült, hogy nem ártana, ha egy kuplung is lenne az eszközön (azért ezt még gépnek ne hívjuk) és, hogy ezer négyzetméter követ nem lehet levibrálni, mert ha nem esik szét az első 100 m2-en, akkor a talpa elkopik az 500.-ra. Valljuk be, azért ez fontos eleme az eszköznek. Még bíztam benne, hogy legalább a szakik nem várják el ettől a valamitől, hogy az ipari gép árának töredékéért még működni is fog és ezzel munkát lehet vállalni, mindezt vaskos piaci áron. Szomorúan jelzem: elvárták,és még talán ők voltak egy kicsit megsértődve, hogy „főnók, beszart a Wackerom” hívó szóra és a kocsijuk csomagtartójába betekintve elnevettem magam. Ide csak két örök és agyonidézett igazságot írnék.

„Minőségi munkát csak minőségi géppel”
vagy
„Egy szakembert a szerszáma minősít, tehát ha a szerszáma sz@r, a munkája is”

angol6_10.jpg

A csoda szar 

Abban már megállapodhatunk, hogy a motorválasztéknál nagy különbség nincs, ami ott rossz egyiknél, az mindegyiknél rossz. Különösebb gondok a Honda által gyártott és az eszközök 99%-ra felszerelt GX120-160-as motoroknál nem jelentkeznek, már közel 20 éve magabiztosan működnek. Annál több  baj van újabban, hogy az 50-60 kg os kategóriában a jól megszokott GX120 motort „költségcsökkentés nyomására”  a GX100-ra cserélték, ami egy szivattyún, kis áramfejlesztőn tökéletesen működik, de lapvibrátoron nem, azt már bebizonyította. 
A meghibásodások forrása a vibráció, de hát mi is várható el egy vibrólaptól.

A fő gond a tanktartó konzol folyamatos törése, számomra érthetetlen módon ragaszkodnak ehhez a megoldáshoz. Érdeklődtem a hazai importőrnél, de mivel szerencsére még Magyarországon nem igazán terjedt el, ezt a választ kaptam:  „az Ön által említett problémával nem találkoztunk, a hazai kereskedők és szervizek nem jelezték felénk.”

angol6_11.jpg

Sajnos, ami késik az nem múlik, előbb utóbb megjelennek a hazai piacon is.

Arra a kérdésemre, hogy a kuplungnál a főtengely törését mi okozhatja, vagy ez is egy angol betegség, már választ sem kaptam. Pedig igen, törik. Én is meglepődtem az első alkalommal, de a harmadiknál már nem és ez független, hogy Wacker vagy CP (azaz Chicago Pneumatic vagy is Atlas Copco) gyártmány.

angol6_12.jpg

Szívató kar kopása azért idegesítő, mert vibrálás közben mindig átfordul szívató állásba és megfullasztja a motort, ami azért is kellemetlen, mert közel 6000.- Ft az a kis műanyag kütyü. Ilyen áron már egy komplett utángyártott karbit lehet venni. Azért a vállalkozó kedvűek szerencséjére két kis O-gyűrűvel ez a gond orvosolható.

angol6_13.jpg

Nem csak Magyarországon, de Angliában is érzékenyek az árra és ebből adódóan itt is a legkedveltebb a közel 60 kg-os  Wacker WP1030, Angliában kihívója az Atlas Copco (Chicago Pneumatic) által gyártott MV52-s típus, ami itthon Daynapac LF60 néven fut. A Wacker magyar képviseletétől azt megtudtam, hogy hazánkban nem ez a kedvelt típus, de hogy melyik, azt valami rejtélyes oknál fogva nem mondta meg. A többi importőrrel folytatott levelezésből az kiderült, hogy itthon nem annyira kétszegmensű a piac. Tehát van a Wacker és a másik oldalon  Bomag, Amman. A Dynapac valahogy eltűnt és jönnek felfelé a hazai gyártású Treszkai féle NTC lapvibrók, a romániai AGT és Amerikából az MBW. Azt a végkövetkeztetést levonhatjuk, hogy jelentős különbségek az árakban nincsenek. 

angol6_14.jpg

A fő különbség a rezgéscsillapításon, a markolat- és talpkialakításon, valamint a vibrorész csapágyazásánál található. Míg a Wacker egy peremén erősített talpat kapott, addig például az MBW és az MV52 ( és AtlasCopco-s társai) egy vastag vastalppal lettek ellátva. Igaz, a Wacker kihasználta az optikai csalódást és a vastag perem mellé egy jóval vékonyabb talprész párosul. Én ennek különbségnek addig nem is tulajdonítottam fontosságot, ameddig nem szembesültem azzal a használati szokással, hogy a kedves ügyfél nem igen várja meg kollégája segítségét, hanem egyszerűen lerántja a platóról a lapvibrátort és mivel nem légpárnás, így láss csodát, eltörik. De ez nem hánytorgatható fel a gép rovására, és csak szerencse ,hogy a Wacker ezt kibírja de a MV52 az nem. Azért sajnos a Wacker talpa sem tart örökké, sajnos a vékonyabb talp kialakítás miatt előbb utóbb elkopnak és átlyukadnak.

angol6_15.jpg

MV 52                                                                       Wacker 1030

Az amerikai MBW legnagyobb előnye Wackerral és MV-vel szembeni, hogy „a talpa acél ötvözet, rendkívül strapabíró, ill. ha egy leejtésnél összetörik, lehet hegeszteni. A grafitost nem.” Említettük, hogy a Wacker egy robosztusabb vibró szerkezettel rendelkezik, ami azt takarja, hogy a csapágyak egy zárt, olajjal feltöltött házban vannak elhelyezve, ellentétben az MV szériával, ahol egy sima „csőbe” zárt csapággyal oldották meg, olaj kenés nélkül. Élettartamban biztos óriási különbséget jelent, de a napi használatnál ez számomra nem okozott akkora különbséget az elmúlt 20 évben. Szervizelés (és minden más) tekintetében az MV egy lényegesen egyszerűbb szerkezet, igaz nincsenek benne a német mérnöki finomságok, de működik.

Megnyugtatok mindenkit, a többi géppel is vannak problémák, pl. a BOMAG, amit még régen a tömörítő gépek királyának tartottam, bár pár percre egyszer elbizonytalanodtam. Egyrészt Ők is tartanak a korral és bizonyos típusoknál kisebbre cserélték a motort. A kedvencem azért ez a megoldás, hogy egy sima dugó+gyűrű csere esetén is teljesen le kell szerelni a motort 2 mm miatt.  

angol6_05.jpg

Ugyanez az 1 mm bosszantó az Ammann lapvibró karburátor tisztításánál, ami néha elég sűrű feladat. Először azt hittem rosszul látok, de nem. Vagy leveszem a motort vagy lefeszegetem.

angol6_06.jpg

 De ne térjünk el a közös dolgoktól, Amiben különböznek, például hogy a markolatot hogyan lehet előre hajtani és ezt követően, hogyan fér el pl egy kombiba.

angol6_01.gif

Itt most az AMMANN nyert megelőzve a Bomag-ot az egyszerű markolatok kategóriában, azért minden cégnek, van „kocsibarát” változata, azaz jobban összehajtogatható markolat.

A markolat mellett még fontos ténye a haladási sebesség, ez szintén szinte teljesen azonos, de ami nem és ami nagyon fontos, hogy egyáltalán hány órát lehet dolgozni egy géppel. Azt már biztos mindenki hallotta, hogy láncfűrészeknél ökölszabály volt az egy tank használat / félóra pihi, ugyanez van a lapvibróknál. Amit figyelni kell az HAV azaz antivibrációs érték. Az említett HAV értékek kapcsán EU-s törvények 2003. óta vannak életben, magasabb HAV érték esetén korlátozni szükséges a géppel folytatott munkaidőt. A HAV értékeket a gyártók kötelesek feltüntetni a kezelési könyvekben. Azért ez hiányos, ezt részletesen a BOMAG egy belső anyagában találtam, ha valakit érdekel itt tudja megnézni.

angol6_02.gif

Ebből kiderül, hogy a fenti gépek közül egész napos munkára a Bomag felel meg, a többivel még fél napot sem nagyon lehet dolgozni. Ebben az esetben is igaz, hogy szinte minden gyártónak van speciális csillapítású típusa. A Román AGT azért nem szerepel a listában, mert olyan alacsony érték szerepelt a katalógusukban, hogy azt nem tudtam komolyan venni, a többinél meg nem találtam használható adatot.

Tehát a motor kivételével azért találunk különbségeket, és azt megtudtam az importőrtől, hogy a motor választásért nem a Honda a felelős.
„A Honda motorok minden esetben a lapvibrátorok alkatrészei, akár a tv távirányítói. Erőforrásként kulcs szerepük van a termékek működése kapcsán, de nem csak ettől függ az egyes gépek használhatósága és minősége. Kérem, ezt is vegye figyelembe a cikk megírásánál, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy a gyártó esetleges figyelmetlensége vagy a lapvibrátorok kiegyensúlyozatlansága a beépíthető motor sajátja. A hazai üzemanyagok minősége és gyakran a zord munkakörülmények szükségessé teszik a Honda motorral szerelt gépek következetes és rendszeres karbantartását, melyet a motorok hosszú (akár 3000 üzemórás) élettartammal és kiváló teljesítménnyel hálálnak meg.”

A fenti a mondatokban van megfogandó igazság, de menjünk tovább. Szintén a Bomag egyik anyagában találtam ezt az összehasonlító kis táblázatot, ami magyarázatot ad a különböző rövidítésekre géptípusonként, úgy érzem ez egy tökéletes lezárása a történetnek.

angol6_08.jpg

angol6_07.jpg

A jövő héten egy nagy dilemmára keresünk választ, hogy javításnál EREDETI vagy UTÁNGYÁRTOTT alkatrészeket használjunk.

Ui: Ha pontozni kellene a cikk kapcsán felkeresett cégek ügyfélszolgálatát, az alábbi ábra készülne.

angol6_03.gif

  

    Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

2 komment Címkék: külföld

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr4112810406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kőfaló 2017.09.09. 21:59:26

Én a Wacker Magyaoroszágtól kb két hete kértem egy árajánlatot, semmi válasz, az Osztrák cégtől kb két óra után megjött. Itthon egy kicsit el vannak szálva maguktól (Mint a Hilti)

Pajer 2017.09.10. 09:12:57

@Kőfaló: Szerintem az "ügyfédszolgálati elégedetségi mutótó" is mutatja a Wacker hozzáállását a cikk megírásához. Szinte mindenki segítet, ki többet ki kevesebbet , de próbáltak kivéve a Wacker hazai szállítóját. Ettől függetlenül a gépek jók és ha Németországba tudnának a hazai hozzáállásról biztos kapnának egy körmöst.
süti beállítások módosítása