Újabb olvasói levelet kaptunk, egy magát Furd Ancsa névvel illető, vélhetően hölgytől. Kazános kalandjáról olvashatunk alább. Én remekül szórakoztam rajta.

Történetem lett egy kazánnal. Az előző fűtési szezonban kezdődött a szappanopera, az első fejezetek azzal teltek, hogy próbáltam rájönni: miért nincs időnként meleg víz, másik időnként pedig fűtés. Kijött a főbérlő által hívott, kazántípusilag felelős szerelő, mókolt ezt-azt egyszer a berendezésen, másszor a termosztáton, harmadszor mindkettőn, de változás nem történt.

Pár nappal később újabb szerelő érkezett, de még mindig ugyanattól a cégtől. A kazán őrlángja helyett viszont továbbra is inkább csak a reményem, hitem és bizakodásom lobbant be; hiába, örök idealista vagyok, meggyőződésem volt, hogy ezek az emberek képesek megjavítani egy elromlott berendezést. A kellemes meleg helyett viszont továbbra is inkább csak az ideg ölelt át. Tudom-tudom, laikus felhasználó, reménykedő kazánbekapcsoló vagyok csak, mégis úgy gondoltam, ha valakire azt mondják, kazánszerelő, akkor az kazánt szerel. Nem így lett. Végigszenvedtem a tavalyi telet, meglepetésszerűen vágtam neki minden napnak: vajon ma meleg vizet kapok vagy fűtést? Szerencsére hamar kitavaszodott, a hóval együtt cirkóproblémáim is elolvadtak. Aztán idén, az ősz kezdetekor az első ellenőrzés megnyugtató eredményt hozott. A kazán rendeltetésszerűen működik, fűtés is van, meleg víz is, szinte korlátlan mennyiségben. Boldogságom mégis csak az első hidegebb időszak beköszöntéig tartott, amikor újrakezdődött a kazán-saga.

Ő az

 A probléma ismét jelentkezett, de addigra hál istennek már nem egyedül kellett megbirkóznom a jelenséggel, mert betoppant az életembe a szerelem, aki kazánügyekben meglepően határozottnak és megingathatatlannak bizonyult. Még úgy is, hogy a szezon első szerelője (összetettben immáron a harmadik) távollétünkben érkezett az albérleménybe. Első döbbenetünk a hazaérkezés után a lakást betöltő, kellemesnek nem mondható, de annál határozottabb hidegnek szólt. Másnap kiderült, hogy a szerelő önállósította magát, s úgy döntött, átállítja a berendezést „csak vizet melegítünk” funkcióra, egymást meg fűtsük mi, ha már ilyen jól egymásra találtunk. Közvetve érkezett üzenete szerint ő egyelőre nem tud mit tenni, mert váltószelepet kell cserélni. Amíg azt meg nem javítják, addig rajtunk áll a döntés: meleg víz vagy meleg levegő. Egy napot bírtunk fagyoskodva, aztán kezünkbe vettük az irányítást. Nem bíztunk tovább a központilag kirendelt szakikban, nekiálltunk mi magunk szerelőt keresni. Természetesen minden ismerősünknek volt egy embere, akinek az embere a világ legjobbja. Kedd délután érkezett a négyes számú versenyző, párban társával, 4.2-vel. Ekkor még azt hittük, pár perces melóval és az izé szelep kicserélésével mi is nyugodtan, meghitt melegben várhatjuk már a találkozást a galaktikus null síkkal. Ők azonban azt a meglepő dolgot közölték, hogy váltószelepet ebben a szerkezetben bizony nem lehet cserélni, merthogy olyan nincs benne. Óriási. Cserébe megtudtuk: képesek megoldani, hogy már-már minősíthetetlenül nagy igényeink kielégítése érdekében egyszerre legyen meleg levegőnk és meleg vizünk, s az elégedettségtől meleg szívünk is. Ehhez elmondásuk szerint direktbe kell kötni a relét – jelentsen bármit is ez a kifejezés. Felcsillant a szemünk, mint szépkorúvá öregedett emlékeinkben a forró kád víz izzadtan gyöngyöző habja. Aztán hamar lehűltünk, mert kiderült, hogy ez a megoldás balesetveszélyes, így nem is támogatja ezt a szerelő urak egyike sem. Nem volt mit tennünk, elfogadtuk a tényt, hogy az egyik vagy a másik panelt ki kell cserélni a működőképesség eléréséhez. Az árakat, meg azt, hogy van-e raktáron, az ember embere és annak társa csak a központban tudja megnézni, úgyhogy most valójában nem tudnak mit tenni. Ellenben a 10 ezer forintos kiszállási díjat elvinnék tisztelettel. De ne aggódjunk, mert ha tőlük vesszük meg a panel1-et vagy panel2-t, akkor jól levonják majd az árból. Nem aggódtunk. Fizettünk, becsülettel. Másnap tehetetlenségemben kihasználtam a nyilvánosság adta lehetőségeket, szerencsémre hallgatta az adást az ominózus márka hazai forgalmazója is. Megígérte, hogy este megérkezik egy specialista, és leszedi a problémát, mint Sylvester Stallone Eric Roberts kávéscsészéjét. Addigra már csak néhányan voltak az országban, akik nem látták a kazánunkat, kezdtünk tartani tőle, hogy lassan a NASA is megérkezik és tanulmányozásra lefoglalja a mi kis drágaságunkat. Amíg minden reménységünk, a márkaszerviz szakija kiszállt, vendégül láthattuk a főbérlő újabb szerzeményét, az ötös számú kazánszerelőt, akit magunk között már csak a „nagyhangúként” emlegettünk. Ő megállapította, hogy csere esetén a kéménnyel is kell valamit csinálni. Remek. Még mielőtt nekiálltunk volna tetőt bontani, késő este megérkezett AZ EMBER. A férfi, a szakértő, akinek kezében – reméltük – ott a Szent Grál, benne a megoldás és a meleg. Őt csak sokat beszélőnek hívtuk. Megnézte, átdugta. Merthogy egy vezeték máshová csatlakozott, mint ahová kellett volna. Tovább ellenőrzött. Elővette az elektromos panelt, mert nála az is kéznél volt. Mondtam én, hogy az ember. Kicserélte, ellenőrizte egyszer, ellenőrizte kétszer, ment minden, ahogyan soha nem hittük volna. Kedvezményt kaptunk és számlát, na meg meleget levegőben, vízben. Azóta nincs is 30 foknál hidegebb a lakásban, ha egyszer már megnyertük – még ha nehezen is – hadd vigyük. A nagy kazánsztori nagy következtetése is megszületett a trópusi lakáshőségben: kazánhoz szerelőt csak a márka szakértőjétől. Köszönjük a tanulságot.

Üdv
Furd Ancsa