A hét műtárgya - A szegecshúzó

2013.02.21. 10:00 | Írta: Mr. Furdancs

Mai műtárgyunk egy igazán különleges kis szerszám. Gyerekkoromban még nem tudtam, hogy létezik ilyen, de a vele végzett munka végeredményét naponta láttam a házunk előtti parkolóban. A szomszéd srác széjjeltuningolt Ladáján ugyanis ott virított a popszegecsekkel rögzített, rendkívül gusztusos spoiler. Sosem értettem, hogy mire volt jó ez a légterelő - gondolom, terelte a léget - de legalább rondán volt felfogatva.  Még kicsi voltam és nem igazán tudtam elképzelni, hogy azok a helyes kis szegecsek hogyan kerültek a helyükre.  

szegecshuzó.jpg

Mielőtt megfejtenénk a szegecshúzót, szakmázzunk egy kicsit, már amennyiben jól emlékszem az iskolában tanultakra. Ha nem, akkor majd ti úgyis megírjátok. A szegecs a kötőgépelemek csoportjába tartozik. A kötőgépelemeket szerkezeti elemek, gépelemek összekötésére használjuk. Meglepő fordulat nemde? Ezek a kötések lehetnek oldhatók (pl. csavarkötés, csapszegkötés, ékkötés) ebben az esetben nem kell nagy rombolást véghez vinnünk ahhoz, hogy az előzőleg egymáshoz rögzített alkatrészeket újra elválasszuk egymástól. Ezen kívül a kötések lehetnek nem oldhatók (pl. ragasztás, forrasztás, hegesztés) Ebbe a kategóriába tartozik a szegecskötés is. Az egymáshoz rögzített elemeket ilyen esetben csak a kötőgépelem roncsolásával lehet újra szétválasztani. Más szempont szerint a kötések lehetnek alakzáró, erővel záró, és anyaggal záró kötések. Ennyit erről.

popszegecs.jpg
Popszegecsek

Szegecselni sokféleképpen tudunk, de mivel ma a szegecshúzóé a főszerep, foglalkozzunk ezzel. Otthoni használatra általában elég egy kézi szegecshúzó, de létezik e szerszámnak gépesített formája is. Működési elvük ugyanaz. A speciálisan erre a szerszámra kialakított nyers szegecset (popszegecs) beletoljuk a szerszám "csőrébe", majd a szegecs szerszámból kilógó, vastagabb végét az előzőleg kifúrt lyukba toljuk. A fogó két szárának összenyomásával a szegecs közepén keresztülfutó tüskét tudjuk mozgatni, minek eredményeképpen a lágy fémből készült szegecs a furat túloldalán elkezd zömítődni. Ezzel szorítja össze a két egymáshoz rögzítendő anyagot. Amikor megfelelő a rögzítés, akkor a szegecshúzó "elvágja" a tüskét.

pneuszegecs.jpg
Pneumatikus szegecshúzó

Visszatérve a szerszám autós vonatkozásához, van egy autó mely, ha jól emlékszem, tisztességesen el van látva popszegeccsel és még jól is áll neki. Ez a Land Rover Defender. Csak remélni merem, hogy ezek ott valóban popszegecsek. Ha nem, akkor bocs.

Land_Rover_Defender_rear_20070518.jpg

Azt, hogy pontosan miről is volt szó feljebb, ebben a videóban meg is nézhetitek. A szegecshúzó használatát láthatjátok egy szimpi kockás inges bácsi előadásában.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr815095482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nandras01 2013.02.21. 18:59:59

"Amikor megfelelő a rögzítés, akkor a szegecshúzó elvágja a tüskét."

nem vág biz' az semmit sem.
a szegecs "szárán" van egy gyengítés, ami egy bizonyos húzóerőn túl elszakad.

Madár Fokker 2013.02.21. 19:23:55

16 éves koromban nyári munkán két gabonaraktár tetején kellett a bádoglemezeket összeszegecselnem kézi szegecshúzóval. Igen férfias kézfogásom lett utána. :)

Mr. Furdancs 2013.02.21. 20:24:46

@nandras01: Ez mondjuk igaz, de az én gyermeki lelkem elvágásnak éli meg :)
Köszi a pontosítást.

¿Qué tapas hay? 2013.02.21. 23:28:04

No, ez bármilyen furcsán is hangzik, ez a szerszám nem szegecshúzó. Ez szegecselőfogó, vagy popszegecshúzó. A minden jelző nélküli szegecshúzó a hagyományos szegecselés-technológiában az a szerszám, ami a kötendő elemeket a kötés helyén "összehúzza", pontosabban összenyomja és szorosan rátolja a szegecs gyámfejére.

Acmee 2013.02.22. 15:13:53

A szomszédod "gyáriasan" végezte el a Lada tuningkit rögzítését, a rally ladikon is ugyanez a technológia szolgál (esetleg lencsefejű csavar):

www.autopictu.com/images/lada-vfts-06.jpg

Tamás Gabrovits 2013.02.28. 13:25:30

Hello, faterom bádogos, gyerekkoromat végigkísérte ez a szerszám, jó anyag. Emlékeim szerint a Britek találmánya, ezzel a kötésmóddal könnyítettek a repülőgépeken anno!

altalaj 2013.10.17. 18:22:29

Fontos dolog arról is szót ejteni , a pop szegecselést azért találták ki ,hogy csak egyoldalról hozzáférhető helyzetben is lehessen szegecskötést kivitelezni.Mint pl. csőszerü esőcsatornák egymáshoz szegecselése.
süti beállítások módosítása