Mivel a kis lakás falai és padlója teljesen megújult, a fiatal tulajdonos pár a nyílászárókat vette kezelésbe. Az alapbevonatok nem voltak túlságosan lehasznált állapotban és átmázolva is csak egyszer lettek, viszonylag könnyű volt a dolguk. Némi felületi simító korrekció után jöhetett az új festék bevonat, amivel az ajtók és ablakok is közel újszerű állapotba kerültek. (A posztban látható fotók illusztrációk)
Először is az ajtókat vették kezelésbe. Leszerelték az összes kilincset, zárcímert és egyenként leemelve két konyhaszékre fektették. A felületüket vibrációs csiszolóval „átdolgozták” amihez 120-150 szemcsenagyságú papírt használtak. Az ajtó éleket kézzel csiszolták le, majd az adódó felületi hibákat olajos tapasszal javították ki. Az ajtókat egymás után kezelték le, majd tapaszolt ajtókat a nagyobb szoba fala mellé állították, mert a tapasz kötéséhez legalább egy nap szükséges. Amint a tapasz megkötött, a tapaszolt felületeket újból alaposan lecsiszolták és portalanították. A padlót természetesen védőfóliával borították be, és keletkezett port gyakran felporszívózták, nehogy széthordják a többi helyiségbe. A vizes lábtörlő is nagyon hasznos volt e tekintetben.
Miután mind a három szobaajtót előkészítették az új festék „fogadására”, a munkát egy-egy ajtón folytatták. Először megint a konyhaszékekre fektették az egyik ajtót, majd széles ecsettel egyenletesen és kisebb felületekre osztva felkenték rá az alapozó festéket, majd szépen, hosszú húzásokkal igyekeztek teljesen összedolgozni a részletekben lekent területek bevonatát. A festéshez a zománc festékhez ajánlott alapozót használtak, mivel alapvetően fontos a megfelelő rétegrend és az egymáshoz illő festékek alkalmazása a jó fedés érdekében. A lealapozott ajtót megint a fal mellé állították, hogy az alapozó megszáradjon. Ezt követően a másik két ajtó egy-egy oldalát is vízszintes helyzetben alapozták le. Nem csak azért, mert így kényelmesebb az ecsetet kezelni, hanem a festék terülése is ideálisabb. Az alapozó hígítására is a gyárilag ajánlottat használták és csak annyit adagoltak a festékbe, hogy se vékony, se vastag ne legyen, azaz könnyű legyen vele a munka, de ne is legyen túl híg. Az élek lemázolásához 50 mm, a nagy felületek átvonásához pedig 80-100 mm széles finom sörte ecseteket használtak. Ezeket az alapozás után hígítóban alaposan kimosták, a szálaikat egyenesre simítva és fektetve tárolták másnapig. A lealapozott ajtókat pedig a fal mellé állították. Másnap az alapozó teljes száradása után az ajtók másik oldalát kenték át, majd újabb száradási szünetet iktattak a munkafolyamatba. Az alapozás teljes száradása után újabb finom felületi csiszolás következett, és az ajtótokokon is elvégezték ugyanezeket a munkafázisokat. A finom csiszolás azért is fontos, mert ezzel eltüntethetők az esetleges ecsetnyomok és a fedőfesték is jobban a felületekre tapad. A portalanítás ez esetben is fontos. A csiszolást természetesen folyamatosan mind a három ajtó összes felületén elvégezték és az ajtók újra a fal mellé kerültek. Nem feledkeztek meg a por összetakarításáról sem, ami a fedőfestés minőségét jelentősen leronthatta volna.
Következhetett a fedőmázolás, amihez fényes zománcfestéket választottak. Ám az ecsetelés helyett most ún. lakkozó hengert használtak, amivel a zománcfestéket az ecsetnél egyenletesebben lehet felteríteni. Ehhez egy kis festékező tálka is szükséges, ami többnyire a nyeles poliuretán lakkozó henger készlet tartozéka. A hengerek szélessége hasonló az ecsetekéhez, azaz 50 mm és 110 mm. A hengerek külön is kaphatók, jobb beszerezni belőlük többet is, mert a szakaszos használat miatt gazdaságosabb a cseréjük, mint a kimosásuk, amihez sok hígítóra lenne szükség. A fedőfesték hígítását most sem szabad túlzásba vinni, mert az a bevonat vastagságát előnytelenül befolyásolja, míg a testesebb festékkel nehéz dolgozni. A festékező tálba öntött kevés zománcba forgatott hengerrel viszonylag gyorsan nagy felületeket lehet egyenletesen – a festőhengerekhez hasonlóan – bevonni. A hengerrel fékezett mozgással, keresztirányba is hengerelve, majd újból hosszában áthengerelés után finomszőrű oszlató ecsettel, a felületet alig érintve lehet a henger után maradt kis buborékokat eldolgozni és a felület ezután kisimul. A mázolt ajtót ezt követően néhány órás pihentetés után a fal mellé állították száradni és jöhetett a másik ajtó, majd a harmadik. Természetesen mindig csak az ajtók egyik oldalát vonták be friss festékkel, majd száradásuk után az élekre és a másik oldalukra kerítettek sort. A fedőfestékkel két réteget vittek fel minden ajtóra és a teljesen megszáradt felületeket lágyan 180-as csiszolópapírral is átsimították a jobb tapadás és a sima bevonat érdekében. Amíg az ajtók száradtak, az ajtók tokjait mázolták be, ehhez azonban már a keskeny ecsetet használtak és a falat ragszalaggal lefedve védték meg a „túlhúzásoktól”. A munka végén minden ajtó megújult fehér ruhát öltött és új zárcímerekkel „feldobva” teljesen megújult külsőt kaptak.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.
