Bár legutóbb, a szakállnyírós posztban hivatalosan halottnak nyilvánítottam kedvenc szőrzetápoló-masinámat, kísérletet tettem annak újjászülesztésére. Ez tulajdonképpen már megtörtént, de mint említettem: a végeredmény emberi szem számára fogyasztásra alkalmatlan minőségű lett. Azért mégis megmutatom, hogy lássátok honnan indultam el. 

Mindenek előtt azonban felhívnám szíves figyelmeteket arra, hogy ha tehetitek, elektromos készülékek javítását bízzátok szakemberre. Bár igen kevés esély van arra, hogy például egy szakállnyíró esetében baleset legyen a dologból, de láttam én már éjjeliőrt nappal meghalni. Az érintésvédelmi szabványokat pedig nem véletlenül találták ki. Mint azt láthatjátok a mai gányolásban jó sok ilyen szabályt hágtam át. Szóval csak ésszel!

"A kilógó vezetékek összekötögetése és zöld-sárga szigetelőszalaggal (ilyet találtam otthon) való felöltöztetése nem emberi szemnek való látvány." Ugye?

Valójában ezt a borzalmas látványt szerettem volna megszüntetni, amikor eszembe jutott, hogy amúgy is régi vágyam volt kipróbálni a zsugorcsövet azon a  felhasználási területen, ahova kitalálták. Eddig ugyanis a bojlis horgászat kellékeként használtam csupán. Mivel nem volt otthon, elbattyogtam a közeli barkácsáruházba, ahol előre csomagolt csövekre tettem szert. Sajnos csak a nagyobb átmérőjű készlethez tudtam hozzájutni, ennek hátrányát később tapasztaltam is. a zsugorcsőről nemrég megemlékeztünk, ezt ITT olvashatjátok.

Kellékek és a javítás tárgya. A zöld-sárga csövet nem használtam, de olyan szép, hogy nem tudtam lehagyni a képről.

Első lépésként szétbontottam ezt a csúnyaságot. Alap matek, hogy ami összeragasztáskor nem tapad rendesen, azt szétszedéskor igen nehéz eltávolítani. Azért nagy nehezen sikerült levetkőztetnem a vezetéket.

Így sikerült. Ahogy ti is láthatjátok a gépből kilógó vezetéket nem adnak lehetőséget túl sok próbálkozásra.

Ezek után, mielőtt összekötögettem volna a vezetékeket, a dupla és szimpla kábelrészekre is felhúztam egy-egy méretre vágott csődarabot.

Miután összekötöttem a vezetékeket, rájuk húztam a csöveket és elérkezett a várva várt pillanat, amikoris hőlégfúvóm nem lévén, öngyújtóval elkezdhettem melegíteni a csövet (fotózni nem tudtam, mert nem volt annyi kezem). A cső meg csak zsugorodott, zsugorodott, aztán már nem. Ennél a pontnál éreztem, hogy csak kellett volna mennem még egy kört zsugorcső ügyben és eggyel kisebb átmérőjűt beszereznem. Nem voltam elégedett ugyanis az így képzett  burkolat feszességével. No de sebaj, valamennyire tart, majd a dupla vezetéken lévő cső összeszorítja a másik kettőt. Így is lett.

Azért ez így jobban néz ki. Igen, tudom sokkal szakszerűbben és szebben is meg lehetett volna csinálni, és egy mekkmester vagyok, de a cél az volt, hogy gyermeki énem kipróbálhassa a zsugorcsövet. A gép működik és úgyis veszek egy újat, de ezt már megbeszéltük. 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.