Építési aprók

2014.10.27. 12:01 | Írta: kkm.furdancs

Szeretjük nézni, ahogy mások dolgoznak, ezért videoválogatásunk ma az építészetről szól. Könnyűszerkezetes és szalmabála ház, valamint cserépkályhakályha-építés képei peregnek alapozástól a takarításig.

Elsőként egy profi építészeti kisfilm, egyenesen a kivitelező cégtől. A könnyűszerkezetű házak csak most kezdenek meghonosodni. Talán mert most értük be Amerikát a tornádók kialakulási valószínűségében. Mindjárt látványosabb, ahogy deszkánként tépdesi fel az épületet Katrina valamelyik nővére, nem pedig csak áll a téglaház ház zavartan, de biztosan és legfeljebb lecserepeződik. Persze, ez csak olcsó humor, szeretjük a favázas házakat.

Még mindig könnyű építési anyagok, a régóta kikísérletezés stádiumában álló szalmabála építészetről kapunk sok hasznos infót. Például, hogy a várakozással ellentétben a szalmaház tűzálló, sőt! Szó esik a hatóságok ellenállásáról is, akik legnagyobb kerékkötői a szalmaházak elterjedésének.

Kellemes swing zenei aláfestéssel, két és fél percre gyorsítva látjuk, ahogy felépül egy cserépkályha. Egy igazán szép cserépkályha, kedvelem.

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr858763662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása