A múltkori autópolírozós posztban jeleztem, hogy egy polírozógép jó móka, de persze nem valószínű hogy igazán sűrűn használjuk majd. Kivéve, ha valami más feladatra is alkalmas, például csiszolásra. Most alkalmam adódott kipróbálni, hogyan is funkcionál csiszológépként. Lássuk hát a tapasztalatokat.

Az általánosan elterjedt motoros kézi csiszolók nagy vonalakban két fő csoportra oszthatóak, a szalagcsiszolókra, és a vibrációs csiszolókra. Van ezeken kívül is sokféle szerszám, de a különböző marok- és deltacsiszolók gyakorlatilag szintén rezgőcsiszolónak számítanak.

Az, hogy mire mit használunk egyrészt a rendelkezésre álló csiszolóanyagtól - vagyis hogy milyen finomságú a csiszolóanyag – függ. Másrészt a géptípus is sokat számít, hiszen könnyen belátható, hogy egy mondjuk kiterítve 50 cm hosszú csiszolószalagot percenként 300 méteres sebességgel körbeforgató szalagcsiszológép jóval komolyabb anyagleválasztásra képes, mint egy rezgőcsiszoló, amelyik egy tenyérnyi csiszolóanyagot mozgat, és csak pár milliméter oldalirányú elmozdulásra képes, igaz, ezt szaporán teszi. (Nem véletlen, hogy a szalagcsiszolók általában 3-4-szer nagyobb teljesítményűek, oda szükséges a komolyabb kraft.)

így néz ki egy rezgőcsiszoló:

És így egy szalagcsiszológép:

A fentiek alapján nagyon nagy túlzással elmondható, hogy a szalagcsiszolók inkább a nagyobb egyenes felületek durvább csiszolására, a rezgőcsiszolók pedig a finomabb munkára valók. (Kivéve, ha a szalagcsiszolóra finom csiszolópapírt, a rezgőre meg durvát teszünk.) De az biztos, hogy a szalagcsiszoló a nagyobb teljesítmény és a nagyobb forgácsleválasztás miatt egybefüggő nagy felület estében tud meglepetést (például csíkosodást) okozni, míg egy rezgőcsiszoló azért kevésbé.

Léteznek a fenti két fő csoport mellett még rotációs csiszológépek, ezek körben forgó csiszolótárcsát használnak, és általában excentrikusan is mozognak. Így viszonylag nagyobb a leválasztott anyagmennyiség, az excentrikus mozgás pedig segít elkerülni, hogy a csiszolás során vállat, vagyis körkörös vonalakat csiszoljunk az anyagba.

És akkor nézzük, hogy működött a polírozógép, mint csiszoló. A csiszolandó tárgy a lépcsőm volt otthon. Ez az elmúlt évek során már többféle színű volt, natúr fenyőként kezdte, aztán volt krámszínű, narancssárga, és legutóbb fehér. A baj az vele, hogy igazából a készítésekor kicsit sietni kellett, és a csiszolás sosem volt tökéletes. Azt gondoltam, most végre rendbe rakom, aztán vélhetően megint fehér lesz, de most már bársonyosan, pontosabban selymesen sima. Azt ugye tudtam, hogy ennél a gépnél a maximális fordulatszám 3000 ford/perc, ami jóval kevesebb, mint mondjuk az említett rotációs/excenter csiszológépeké. Ugyanakkor arról is beszéltünk már, hogy a polírozógép 'nyomatékra hangolt' szerkezet, tehát az biztos, hogy elegendő lesz.

A géphez volt két 125 mm átmérőjű tépőzáras adapterem, az egyik kicsit vastagabb, rugalmas tárcsa, a másik egy kemény és sima tárcsa volt.

A tépőzáras csiszolóanyagokat millió gyártó készíti, minden barkács- és különösen asztalosipari boltban találunk belőlük, mindenféle finomságban, többféle, szabványos átmérőben (75-125-150-180 mm) és mindenféle anyaghoz valót. Tapasztalatom szerint a tépőzárak sem különböznek, minden mindenre odatapad. Ahol lehet eltérés, az a csiszolóanyagok esetleges perforációja, ahol - ha olyan a gép és az adapter - a csiszolóport szívja el a felületről. Esetemben ennek nem volt jelentősége, mert a polírozógép - érthetően - ilyen elszívó funkcióval nem rendelkezik.

Szóval a csiszolóanyagot felraktam a tépőzáras tárcsára, és nekiálltam. Az eredmény lenyűgöző, érdemes jó minőségű csiszolóanyagot venni, döbbenetesen szapora a munka, és a jó anyag szemcséi sokáig nem kopnak el. Persze rá kell érezni arra, hogyan is tartsuk a gépet, épp úgy ahogy a polírozás esetén is. Ha megtaláljuk a megfelelő technikát akkor a gépet csak az egyik irányban kell ellentartsuk, így már jól használható.

A tárcsa keskeny, és a polírozógép sokkal karcsúbb mint a csiszológépek, a szöghajtást tartalmazó rész is kisebb mint a tárcsa átmérője, tehát a korlátlécek közé is beférünk vele.

Az anyagleválasztás tényleg komoly, figyelni is kell rá, ne koptassuk túlságosan el a csiszolandó felületet. Ebből a szempontból a vastagabb, kicsit rugalmasabb adapter jobb, mert az bizonyos mértékig kiegyenlíti a túlzott nyomást. (Ne feledjük, ennél a gépnél van nyomaték, tehát a gép hangján nem fogjuk érezni, hogy túlságosan erősen nyomjuk!)

Az egyetlen gond az lehet, hogy itt ugye nincs elszívás, tehát por az keletkezni fog rendesen. Erre számítani kell, ráadásul a körben forgó tárcsa szépen egyenletesen, minden irányba juttat belőle.

Arra külön mégegyszer felhívom a figyelmet, hogy nem érdemes a csiszolóanyagon spórolni. A barkácsáruházak böngészőkosaraiban található papírok és vásznak nem sokat érnek. A boltokban az ismert gép- és szerszámgyártók nevével feliratozott anyagok jók, de irreálisan drágák. Érdemes kicsit kutakodni, mondjuk a neten, mert a professzionális csiszolóanyaggyártók termékei alig drágábbak, mint a barkácsáruházakban található gagyi anyagok, viszont döbbenetesen jók, egészen elképesztő méretű felületeket tudunk megmunkálni egy-egy csiszolókoronggal. Én a poszthoz a Smirdex csiszolóanyagait használtam, mert ez volt épp itthon, de sok más, szintén jó minőséget készítő gyártó van, a nagyobb asztalosipari boltok, jobb festékáruházak általában tartanak valamilyen profi anyagot, azokból érdemes választani.

Összességében a dolog bevált, egy ilyen polírozógép csiszológépként is megállja a helyét, ami mindenképp gazdaságossá teheti a beszerzését.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.