Pár korábbi posztunkban már szóba került, hogy én időnként még asztalosként is dolgozom, amolyan beugrós szerepkörben. A tegnapi nap is így alakult. Barátom (akinek segítettem) egy irodák bérbeadásával foglalkozó cégnek végez asztalos munkákat, ebbe beletartozik az irodák beépített bútorzatának alkalmankénti szét- és összeállítása is ha valami változás történik valahol. Ezzel nem is szokott gond lenni, ha mindkét munkafázist ő végzi.

Azonban megesik, hogy a szétszedést egy teljesen más szakterület emberei végzik, és bizony az is, hogy szétszereléskor még egyáltalán nem biztos, hogy a kérdéses – esetünkben – konyhabútor visszakerül-e, vagy kidobásra ítéltetik. Gondolhatnók, hogy ilyenkor a szétszerelés messze nem az elvárható gondossággal történik. Aztán, ha kiderül, hogy mégsem fér új konyha a költségvetésbe, akkor jön a barátom, hogy majd ő hipp-hopp összerakja a konyhát újra, hiszen minden alkatrésze megvan, „csak össze kell csavarozni”.

Akinek már volt dolga modern irodaházakkal, az tisztában lehet azzal, hogy ezeknél egy adott szint (emelet) általában pusztán egy a betonfödémek és az épület külső falai által határolt hodály, ahol a tulajdonképpeni irodák, közlekedők, folyosók, konyhák, vizes helységek kialakítása álpadló és álmennyezet beépítésével, és persze gipszkarton falakkal készül. Egy komolyabb területet bérlő cég általában saját igényeire alakíttatja a bérbeadóval a teret, és ilyenkor elég sok minden cserére kerül. Millió szakember és team dolgozik ilyenkor egyszerre, elvileg pontos ütemtervek szerint, azonban a valóságban én még csak kaotikus állapotokat láttam, legalábbis a határidők végén. Teljesen általános ilyenkor, hogy mondjuk a már glettelt és frissen festett falon hirtelen mégis kell még egy kicsit vésni, az új ajtólapok magasságát úgy kell beállítani, hogy az új padlóburkolat még nincs a helyén, mert nem tudják behordani a folyosóról, mert épp akkor ragasztották le a recepció új szőnyegpadlóját. Eközben szerelők tucatjai húzzák be a netes és egyéb villanyvezetékeket, mindeközben a takarítóbrigád már elkezdi porszívózni a területet... ilyenkor derül ki az is, hogy egy-egy ajtó inkább fordítva nyíljon, helyezzük át a pántokat és a zárbemarásokat, őrületbe kergetve ezzel a festőket, akik direkt rohamtempóban glettelték és festették az ajtótokokat, hogy időben meglegyenek. Szóval, mókás napok ezek.

De térjünk vissza a saját történetre. A kérdéses konyha alkotóelemei a nyitóképen is látható módon valóban egymás mellett pihentek egy másik helységben. A konyhában pedig a vízbekötések és a nemes egyszerűséggel a szétszedéskor ott hagyott szekrényhátfal alapján jól látható volt, mi hova kerül vissza.

Ami viszont rögtön nem derült ki, az annyi, hogy a konyhaszekrény korpuszok állítható műanyag lábai szinte mind töröttek voltak. Ezek a műanyag lábak magasságban állíthatók, és négy csavarral vannak felrögzítve a korpusz aljára. És miután elég rideg anyagból vannak, könnyen törnek, nemigen szabad oldalirányban csúsztatni rajtuk a bútorokat, pláne nem tapadós jellegű padlóburkolaton. De ezzel itt nemigen törődtek.

Persze kellő számú új láb nem volt nálunk, de sikerült nagyjából újrafúrni, megmenteni néhány régi lábat, így végül a konyha a helyére került. Elég masszív is, de azért a szemrevaló recepcióssal nem ezen a pulton kell közelebbi ismerettségbe kerülni...

Ezután már csak néhány ajtólapot kellett visszaszerelnünk a helyükre. Aztán mire indultunk volna haza, jött a festő, hogy akkor most újra vegyük le az ajtólapokat, mert csak próba okán kellett felrakni azokat, és most festené az ajtók tokjait. De mire ezt megbeszéltük, a kérdéses helységek aljzatát szépen felkenték szőnyegragasztóval, ami épp szikkadt. Tehát egy darabig megközelíthetetlenek lettek az ajtók, így azzal a tudattal jöhettünk el, hogy minden a megszokott rendben halad.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.