Guruló passzívházak

2015.12.21. 16:34 | Írta: Gyökösi Attila

Guruló (majdnem) passzív házak a vasútnál

A vasúti pályaépítésben, pályakarbantartásban általános gyakorlat, hogy a kivitelezést végző szakemberek hetekre, hónapokra „kiköltöznek” a munkahelyre. Változó a munkahely, így folyamatosan költözni kell a munkát végzők kiszolgálását biztosító iroda-szállás-raktár komplexumnak is. Erre a célra speciális, az igények szerint átalakított vagonokat használnak, amelyek nappal irodák és raktárak, éjszaka pedig szállást nyújtanak a munkát végzőknek.

knauf vasút vasúti kocsik vasúti kocsik szigetelése lakókocsi szigetelés

 

Az elhasználódott, korszerűtlen vagonok felújítása során kiemelt szempont lett a vagonok hőszigetelése. Ez egyrészt a használók komfortérzete miatt, másrészt pedig a használat sajátosságai miatt fontos. A különböző építési helyszíneken eltérő a rendelkezésre álló villamos teljesítmény, amiből a jelentkező összes igényt ki kell elégíteni. A kocsik hűtés-fűtésére elhasznált energia mennyisége – mint a lakóépületeknél is – jelentős mértékű a teljes felhasználáson belül, így a beépített szigetelés hatékonysága elsőrendű fontosságú.

knauf vasút vasúti kocsik vasúti kocsik szigetelése lakókocsi szigetelés

knauf vasút vasúti kocsik vasúti kocsik szigetelése lakókocsi szigetelés

knauf vasút vasúti kocsik vasúti kocsik szigetelése lakókocsi szigetelés

A Classic 032 [λ D =0,032 W/mK ] ECOSE ® kötőanyagú, tekercses hőszigetelő anyag választásának főbb szempontjai: 10 cm szerkezeti vastagság mellett maximális hőszigetelő képesség, könnyű bedolgozhatóság, ne tartalmazzon az egészségre káros anyagot, a változó felületnagyságok mellett minimális, inkább nulla hulladék keletkezése. A relatíve kis légköbméterű helyiségekben kiemelt jelentőségű a dolgozók egészségvédelme, ezért a kiválasztott anyagok mindegyike rendelkezik az Európában a lehető legmagasabbnak számító Indoor Air Quality [Beltéri Levegőminőség] szabvány Gold minősítésével.

knauf vasút vasúti kocsik vasúti kocsik szigetelése lakókocsi szigetelés

Az első így készült vagonok már jól vizsgáztak a gyakorlatban. Nyári tesztidőszakban 1 hetes tartós 34-35 °C nappali hőmérséklet mellett a belső térben 26-27 °C –t mértek a lezárt vagonokban, klímahasználat nélkül.

Hidegben, -1°C külső hőmérséklet mellett a mindössze 1500 W teljesítményű fűtőtest a kb. 100 lm3-es helyiségben 1⁄2 óránként kb. 5 perces működéssel stabilan, egyenletesen tartotta a beállított 21 °C-ot. Ezekkel az eredményekkel teljesültek az elektromos energia felhasználással kapcsolatos elvárások is. Az újabb kocsik tetőinél, mivel a hely engedi, már 16 cm vastag Classic 032 kerül beépítésre, hogy a maximumot lehessen kihozni egy olyan építési feladatból, ahol minimális, illetve csak korlátozott tér áll rendelkezésre.

A vagonok eltérő funkciójú helyiségei közötti válaszfalakba a jó hangszigetelő képességű, táblás, 50 mm vastagságú Ekoboard [AFr ≥ 5 kPa S/m 2 ] anyag került beépítésre, hogy a pihenés és a munka békés egymás mellett élése is biztosítható legyen.

A kifejezetten jó szigetelési minőség a kiváló hővezetési tényezőjű szigetelőanyagnak és a szakszerű, jó minőségű beépítésnek köszönhető. Mind a hő, mind pedig a hangszigetelés készítésénél kiemelten fontos az anyagok szoros illesztése, a hézagmentes beépítés, mivel az „ottfelejtett” hő- vagy hanghidak jelentősen rontják a végeredményt. A szigetelések pára elleni védelmét párazáró fólia biztosítja.

A megrendelő igényei szerint a projektet a Módos Property Zrt. bonyolította, a tervezéstől a komplett kivitelezésig. Véleményük szerint a kiválasztott anyagok jól vizsgáztak: jó volt vele dolgozni, minimális volt a porképződés, az anyag szagtalan, könnyen vágható illetve beépíthető, nem roskad. A különböző tervezési szempontok optimális összehangolásával, jó minőségű, korszerű anyagok beépítésével sikerült egy új kocsi beszerzési árának töredékéből megvalósítani a projektet. A végeredmény magáért beszél, a Classic 032 és az Ekoboard szigetelőanyagok pedig láthatatlanul végzik a feladatukat, szolgálják a használókat a mindennapokban.
 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr348762920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása