Állítható magasságú asztalláb vagy bármilyen állvány rögzítő-mechanikára mutatok be egy megoldást. Csinos és meglepően stabil (mondhatni sziklaszilárd) alkotmány. Fúrót, hegesztőt, kétféle zártszelvényt, laposvasat és szabad stílusban beszerzendő távtartókat igényel.
Íme egy monitortartóval egybeépített hangszerállvány. Az első verzió, melyet saját kényelmes testtartásomhoz méreteztem. Azonban gondolva a jövőre, mikorra összeaszok vagy tolószékbe kényszerülök, még időben nekiláttam elkészíteni magasságállítós változatát. Természetesen a 3D nyomtatást hívtam segítségül, de enélkül is megoldható a csúszó fületek egymásba illesztése.
Vegyük alapul a számos méretben kapható zártszelvényt, mint erős és szabványos építőelemet. Elegendő nyomószilárdságot már a 15*15 mm méretű is biztosít bármilyen asztal számára, azonban hajlításra már korántsem ennyire ellenálló. Láttam néhány koncertet, ahol a szintetizátor előre-hátra, oldalra imbolygott keresztállványán.
Modernista bútorok meggyőző jellemvonása a túlméretezett lábvastagság, mely tömörséget, biztonságot és erőt sugároz. Tehát egy 30*30-as zártszelvény lábazat nem túlzás. A belecsúszó sín annyival legyen keskenyebb, hogy közöttük maradjon hely a megvezető közbetétnek. 20*20-asnál ez 6 mm, mivel a szelvény anyagvastagsága 2+2 mm.
Hogyan lássunk neki egy ilyen asztalláb elkészítésének? Határozzuk meg a teljes állvány magasságát, vele az állíthatóság mértékét. Az alsó tagba épített menetes szorító fogja meg a csúszósínt, ezért kétszer akkorának kell lenni a belsőnek, mint az állítási magasság. A szorító helye az alsó tag felénél van.
Miért? Mert a belső tagra rá fogunk hegeszteni egy 3 mm-es távtartót, hogy ne a műanyag közgyűrűk tartsák meg a szorítás erejét. A felső kép illusztráció, ott egy 5 mm laposvas a távtartó, ami nem emelkedhet ki az alsó tagból, mert ronda lenne. Ezért kell elég hely a távtartó csúszkálásának.
Első lépés: Alsó tagot kifúrni a marokcsavar átmérője + 1-2 mm vastag fúróval. Keressünk hozzá anyát, abba egy hosszabb csavart tekerve ráfektetjük a zártszelvényre - lehetőleg merőlegesen. Ez megvédi az anya menetét, hogy ne hegesszük szét. Körbevarrjuk, majd lecsiszoljuk.
A belső tagra 3 mm laposvas darabokat hegesztünk. Ezek fogják ellentartani a marokcsavar szorítását és megvezetik a magasságállítást. A laposvasakkal megtoldott része a marokcsavarral ellentétes oldalra kerül. Legjobb az lenne, ha az oszlop belsejébe kerülne az anya. Ezt már nőgyógyász sem vállalná és nem férne el mellette a belső tag. Lehet viszont tompítani a pőre hegesztés látványát takaró profilokkal.
A közgyűrűket én nyomtattam, de ha ügyesen kivágjuk a kereskedelemben kapható zártszelvény dugók belsejét (vagy egy felforrósított belső tagot szúrunk keresztül rajtuk), nagyjából hasonló eredményt kapunk. Nagyjából.
A belső tag végére is kell egy gyűrű, hogy mind a négy irányban kotyogás-mentesen tartsa. Nem is olyan egyszerű eltalálni a szorulás-lötyögés középértékét. Popszegeccsel rögzítem majd a belső taghoz, ehhez kettős furatot terveztem a gyűrűbe, hogy ne emelkedjen ki a szegecs vége.
Így fest összetolás előtt. A belső tagot ráhegesztjük egy merőleges zártszelvényre, befestjük és dugókat teszünk a végére. A marokcsavarok beszerezhetők a kereskedelemből vagy bontott bármiből. A képen egy felsőmaró alkatrésze látható, de majd nyomtatok magamnak kézreállóbbat.
Teleszkóp hatást érhetünk el, ha a belső tag másik végét kövérebb zártszelvénybe illesztjük. Nem kell csúsznia, behegesztjük, szegecseljük vagy a szoros közgyűrűket beragasztjuk a szelvény belsejébe.
Ebben az országban kb. 8.000.000 ember nem tud hegeszteni rendesen. Az ő munkájukat megkönnyítheti a varrattakaró profil. A még nem teljesen alakkövető első próbálkozás elvi megoldását láthatják a képen.
Már ez a dizájn sem rossz, de ha varratakarókat más színre festjük - mondjuk vörösre - bonyolultabbnak, profibbnak és drágábbnak tűnik a konstrukció (ha biznisz illatot érzünk az állványgyártásban).
A furatok pontos illeszkedéséhez készült néhány pontozósablon. Ezek nyomtatása kapcsán jöttem rá magamtól az egyébként közismert tényre, hogy a nyomtatószálak megszívják magukat párával. Elégedett vagyok a Renkforce típussal, főleg tömör tárgyak nyomtatása esetén, de idővel feltűnt, hogy a tekercs vége már produkál bosszantó jelenségeket. Érdemes tehát letakarni vagy letekercselni belőle a felét és légmentesen lefóliázni.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.
