Önmagáért való gép

2016.12.21. 05:05 | Írta: Mr. Furdancs

Ha karácsonykor szeretnénk megmutatni a gyereknek, hogy az élet egy harc és csupa küzdelem, van egy ajánlatunk.  Beszereztünk ugyanis egy "Useless machine" névre keresztelt ördögi szerkezetet. Ez a "használhatatlan gép" tisztességre, alázatra tanít, már összeszerelés közben is. A masina szétszerelve érkezett ebben a pofás kis dobozban:

photo_2016_12_15_19_13_35.jpg

Kicsomagolás után viszonylag hamar visszavonulót fújtam, ugyanis ennyi anyát és csavart még életemben nem láttam. Ráadásul a látásom minőségéhez képest ezek az alkatrészek igen picinek bizonyultak.  A játék lényege egyébként, mint ahogy azt már egyszer itt a Furdancson is bemutattuk, hogy egy dobozon levő kapcsolót elbillentve egy ujjacska előjön a doboz mélyéről és visszakapcsolja azt az eredeti állásba. Végtelenségig el lehet vele játszani, azt várva, hogy egyszer majd másképp lesz. Na de előbb össze kell szerelni. Nem nagy mutatvány, gondolhatnánk, de olykor azért jól jött volna ha polipnak születek. Kevésnek bizonyult ugyanis végtagjaim száma. Ez a remekül megkomponált fotókból is kitűnik. 

Ezt tartalmazza a doboz:

Minden szépen, szisztematikusan becsomagolva, igazodva az összeszerelési útmutatóban leírtak sorrendjéhez.  

Mint az a fenti fotókon is látható, a készletben gyerekvilláskulcsot és tesz-vesz csavarhúzót is találunk. Holdra szálláshoz nem ezeket használnám, de az előttem álló feladathoz tökéletesen megfelelt. Volt idő, amikor egyáltalán nem érdekelt, hogy mit tartalmaz a szerelési útmutató, mert azt én majd jobban tudom. Nos, ezek az idők elmúltak, így szépen sorban haladva, a mellékelt brossurában leírtak szerint nekiláttam a szerelésnek. Először az ujjacska mechanikáját raktam össze. Hozzáteszem, hogy ez a kis ujj mind küllemre, mind érintésre egy gyógyászatisegédeszköz-üzlet képét rajzolta meg bennem. Feltételezem, hogy simán vannak olyan országok a világon, ahol egy ilyen játékszert valódi testrésszel adnak postára. A szerkezet lelkét jelentő motort is ebben a fázisban kellett felszerelni az ujjra. Vagy az ujjat a motorra? Mindegy is. 

Ezek után jöhetett a bűvészkedés, ami alatt a kevés végtaggal, gyakorlatilag közelnézésre alkalmatlan látószervvel történő szerelést értem. Itt a fenti fotókon egy mikrokapcsolót szerelek épp egy tartólapra. Az ujjacska alaphelyzetben ezen a kapcsolón pihen. Amikor a tetőn lévő nagyobb kapcsolóval ráengedjük az áramot a motorra, na akkor történik valami. Légyszi írjátok le kommentben, hogy hogy működik. Apám mindig azt mondta, hogy az, ha nem tudsz valamit nem akkora baj, mintha meg sem kérdezed. Tök hülye vagyok az elektronikához. Azt hiszem ki tudnám silabizálni, hogy hogyan működik ez a tényleg egyszerű áramkör, de ennél jobban nem szeretnék beégni. Köszi. 

Beszereltem a lelket a doboz aljára. Itt tényleg komolyan elgondolkoztam azon, hogy hogy fogom megoldani az apró anyák ficakba helyezését, majd a csavarok belejátszását és közben a fotózást. Végül a gravitációt hívtam segítségül. Illetve dehogy hívtam, hiszen épp volt nálam pont annyi, amennyire szükség volt. Fotózni viszont így sem tudtam, úgyhogy a már kész állapotokat rögzítettem. 

photo_2016_12_18_16_21_02.jpgItt tartottam az első nagyobb etap után. A gép lelke a helyén, a falakállnak. Bár írják a szerelési útmutatóban, de most én is szeretném nyomatékosítani: nem szabad nagyon megtépni a csavarokat. Nem hengerfejet rakunk a helyére. Hamar reped ez a műanyag. 

Ezek után a tetőrész összeszerelése következett a benne helyet foglaló kapcsolóval és a működést jelző világítódiódával együtt. A kábelek elrendezgetésén kívül elektronikai jellegű tevékenységet nem kellett végezni. Minden ilyesmit készen, szerelve kapunk a készletben. Felkerült a két részből álló fedés. Hogy semmiképpen ne unatkozzak, pihenésképpen két zsanért is fel kellett szerelni. Ezek segítségével válik ugyanis nyithatóvá az egyik féltető. Ennek felnyitásával tud demoralizálni a kis ujjacska, valamint a motort szuflával ellátó három darab AA elemet is ezen keresztül tudjuk elérni és cserélni. Ezekről egyébként külön kell gondoskodni, nincs benne a készletben. 

Tulajdonképpen kész is volnánk. Ami még hátra van, az a teszt, illetve a doboz levetkőztetése, vagyis a védőfólia eltávolítása. Hozzáteszem, hogy nekem fóliával jobban tetszik, de tartsuk magunkat a leírtakhoz.

 

 Íme a tesztüzem normál sebességgel:

Valamint lassítva:

Kész! Szerintem kiváló ajándék karácsonyra, eltekintve a haszontalanságától. Szerencsére azonban nem is akar más lenni, mint amit például a neve sugall. Mindent összegezve, jót szórakoztam a doboz összerakásával. Pontosan egy lemeznyi időt töltöttem vele. Ez az lemez pedig a Queensrÿche Empire című dolgozata volt. Ajánlom mindenki figyelmébe:

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr2912058687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zooltek 2016.12.21. 06:34:20

A képekből nem tudom megmondani, de gondolom a mikrokapcsoló a "megszakítós" fajta, tehát benyomod: OFF, elengeded: ON. És gondolom akkor van két kapcsoló áramköröd, a billenőnek meg a mikrónak. Alaphelyzetben mindkettő OFF. Aztán a billenő ON, ekkor áramot kap a motor, az "ujj" kiengedi a mikrokapcsolót, az is ON, az ujj lekapcsolja a billenőt OFF-ra, de a mikrokapcsoló még ON, egész addig, míg a motor hátra nem húzza az ujjat, és OFF-ra nyomja a mikrót. Végül is egy végállás kapcsolóról van szó. Remélem érthető voltam :) Nem biztos, hogy így működik, de ez a legegyszerűbb verzió szvsz.

kkm.furdancs 2016.12.21. 09:54:58

Milyen gyors! A tenyeres változat lehetne vöröspecsenye reflexjátékhoz edzőpartner.

Mr. Furdancs 2016.12.21. 10:01:21

@zooltek: szerintem ez a megfejtés. Ilyesmire jutottam én is :)
Köszi

Untermensch4 2016.12.21. 19:59:20

@Mr. Furdancs: Én kb két éve egy más jellegű elmebeteg ajándéktárgyat találtam ki: gravírozott villanykörte. Közelről jól mutat de távolabbról "mi a fenének van ott a polcon egy villanykörte?". Ha pedig használná az ember, ott az állandó nyomasztó érzés hogy a meggyengített vékonyka üvegben csak (vszeg rövid, ki tudja mennyire rövid...) idő kérdése hogy győzzön a feszültség és elpukkanjon/repedjen/törjön... Ha ezt a fenti gépet el lehet adni akkor nekem is árulnom kéne emezt. Jövőre is lesz karácsony... :)

Artie 2016.12.22. 14:14:12

Can't you hear it coming
Can someone here stop it

Passzol is a géphez :D
süti beállítások módosítása