A ragasztópisztolyokról, és az olvadékragasztókról hallhatunk mostanában sokat. A legtöbb dekorációs meg csináld-magad műsorban sűrűn feltűnik ez a technológia. Jómagam, is találkoztam vele persze, de mindig kicsit bohóckodásnak tartottam, hiszen léteznek valódi ragasztók, minden anyaghoz megfelelő, és egy igazi férfi különben is tubussal és kinyomópisztollyal ragaszt, nem holmi elektromos ketyerével.
Már csak azért is ez volt a véleményem, mert a hagyományos ragasztók kémiáját picit ismerem, épp ezért nagyjából tudom, hogy adott feladatra miért épp az adott ragasztót használjuk. Ki ne találja már valaki, hogy egy random műanyag megolvasztott darabkája korrekten meg fog ragasztani MINDENT? De, mint tudjuk, időnként mindenkit érnek meglepetések, minél szilárdabb és erősebben megalapozott egy vélemény, annál valószínűbb, hogy előbb utóbb inogni és recsegni kezd.
Az történt, hogy a bárpult projektem kapcsán (amely keretében kocsmává alakítom a konyhát) szükség támadt a LED-szalag polcvilágítások alu sínének gyors rögzítésére. Vagyis alumíniumot kellett fához ragasztanom. A LED-szalag persze amúgy öntapadós, de arra jutottam, hogy a sérülések elkerülése miatt talán nem felesleges egy direkt erre a célra szolgáló alu sínbe helyezni a szalagot, a sínnek van szépséges átlátszó plexiborítása, így a belül lévő ledek minden mechanikai sérüléstől védve lesznek.
Szóval, volt egy ilyen feladat, amit valahogy meg kellett oldani, méghozzá, úgy, hogy viszonylag gyorsan létrejöjjön a kötés, mert haladni akartam, és amúgy sem lett volna elég szorítóm egyenként rögzíteni a ragasztásokat órákig. Épp kapóra jött, hogy volt nálam egy Extol ragasztópisztoly, méghozzá egy vezeték nélküli verzió.
Amikor idekerült, én is csodálkoztam a drótnélküliségen, hiszen azért ez nem egy drága szerszám, feleslegesnek éreztem, hogy ebbe is akkut rakjanak, pláne, hogy egy fűtőszál azért fogyassza az energiát, szóval akármilyen kis méretű akku elvileg nem is lenne elég. Aztán kiderült, hogy nincs itt semmilyen akku, egyszerűen a szerszám használaton kívül egy dokkolóban csücsül, onnan kapja a delejt, majd ha kivesszük a dokkolóból, akkor pusztán az »elraktározott« meleg, ami biztosítja az olvadék felhasználhatóságát. A meglepő az egészben az, hogy a dolog működik. A dokkolóról levett pisztoly egész jól használható, és érzésre egész sokáig, 5-8 percig, ha jól át van forrósodva, akár tovább is. Miután nincs madzagja, bárhová odafér, akár létrára is szaladgálhatunk vele. Opcionálisan egyébként van arra is lehetőség, hogy a dokkolóról lehúzott 230V-os tápkábelt direktben a szerszámra csatlakoztassuk, szóval gondoltak mindenre. A pisztoly kicsit nagyobb és nehezebb is a megszokottnál, gondolom épp amiatt, mert több fém van beépítve, így tovább raktározza a hőt. Van rajta egy helyes piros lámpácska, ez a felfűtési időszakot mutatja, épp mint egy vasaló esetében. A bekapcsolás után, s fűtés alatt akár 200W-ot is fogyaszt, de ez csak 2-4 perc, a már felfűtött pisztoly alig 50W teljesítményt igényel a szintentartáshoz.
Amire viszont figyelni kell, a használati útmutató is kitér rá, az az, hogy ne nagyon nyúljunk a forró ragasztóba. Én most úgy írom ezeket a sorokat, hogy a bal kezem mutatóujja egy pohár hideg vízbe lóg, mert ügyesen belenyúltam abba a szalvétába, amelyikkel a forró ragasztót törültem le a pisztoly csövéről. Egy dolog, hogy tényleg forró, igazi égető módon, de ráadásul abszolút letörülhetetlen. Ahová kicsit már kihült állapotban csöppen oda, onnan kihülés után lejön, mintha rágógumi volna, de az ujjamról szerintem csak az égés miatt lehámló bőrrel fog lejönni...
Tehát tettem egy próbát. Az aluprofilba belülre beszabtam-beragasztottam az öntapadós LED-szalagot, majd csak néhány kis műanyag pöttyöt nyomtam a mintegy 60 centis aluprofil külsű oldalára, 10 centinként egyet, és odanyomtam a deszkapolcok belső oldalához. Meglepő, de a technológia működik, az aluprofilok egy pillanat alatt - épp csak egy kis igazítást lehetővé téve - odaragadtak a fenyő polcokhoz. Olyannyira működőképesnek tűnt a technika, hogy felbátorodtam, és fát fához is ragasztottam így. Eddig még semmi nem esett szét, szóval lehet, hogy ez mégsem az ördögtől való technológia. Mindenképp jó, ha tiszta és valamelyes érdesített a ragasztandó felület. Ami még szintén mókás a dologban, hogy a hagyományos ragasztók használat utáni korrekt lezárása mindig rejt buktatókat magában. A kartus-tubusok csőre biztos hogy benő (vagyis beleszárad a már ott lévő ragasztó) és a fémtubusos ragasztók korrekt visszazárása is csak néhány alkalommal sikerül, bármit is mondjanak a gyártók. A ragasztópisztolynál ilyen gond nincs, a műanyag persze beleköt a pisztoly fémcsőrébe, de a következő használatnál szépen felolvad újra, és mehet a móka tovább. Arra persze vigyázni kell, hogy ez a ragasztás nem valami hőálló, az átlagos körülmények között ez nem probléma, de ha mondjuk egy hagyományos izzólámpa körül akarunk ragasztani valamit, vagy épp egy vasaló törött burkolatának megfoltozására nem ez a jó választás. Ugyanakkor mindenképp jóval komolyabban vehető annál, mint amit én korábban gondoltam erről, messze nem csak papír és mondjuk adventi ajtódíszek ragasztására alkalmas.
A felszerelt világítással már jobban is mutatnak a polcok, bár ez még csak az első lépcső, további folyóméterek jönnek, mert az italok világa hihetetlenül hatalmas, ennyi hely nyilván semmire sem elég.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.