Szilveszteri lakásdekor

2017.12.29. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

Üdv, kedves olvasók az év utolsó posztjában! Lassan zárjuk az esztendőt, de még vár ránk egy kihívás - a szilveszteri dekorációk elkészítése - amennyiben nem fogadtuk meg Paksi Endre tanácsát az ismert Ossián dal végén: "Ha legközelebb buli lesz, tutira nem nálam".

cxccvvb.jpg

Visszafogott, mégis látványos szilveszteri dekorációkkal kívánunk boldog új évet állandó- és vendégszerzőink nevében. Sok sikert és éles fúrószárat 2018. évben is! Sőt, terveik is sikeresebbek legyenek, mint a fenti fotó, hiszen ebből fogtörés vagy motorleégés lesz, vagy nem megy sehova.

Első fotónk mintegy ellenpélda. Milyen érzéseket vált ki önökből? Én konkrétan mindjárt elhányom magam a viktoriánus korszakra jellemző romantika és giccs ilyen szélsőséges megnyilvánulásától. Akkoriban nagy kanállal merték az aranyfüstöt. Ma már nem, viszont időközben felzárkóztak a fényfüzérek egy ideális, Instagramra szánt ünnepi enteriőr elkészítéséhez. A kevesebb is elég - mondják.

szilv_07.jpg

Szerencsére ma már az újgazdagok szelfijein kívül mértéktartóbb stílussal találkozunk, mely van annyira látványos, arányos, hogy kövessük példáját. Kellemes nézelődést, további tippekért katt a fotókra!

szilv_12.jpg

szilv_11.jpg

szilv_10.jpg

szilv_09.jpg

szilv_08.jpg

szilv_02.jpg

szilv_03.jpg

szilv_04.jpg

szilv_05.jpg

szilv_06.jpg

szilv_01.jpg

szilv_13.jpg


   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr6113523753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása