Elérkeztünk hát ide végre. Mint írtam már, a Grund Stúdió egy régi műhelyben épül, amely egy egyszerű téglafalú építmény és amelynek a fala bizony igencsak hepehupás. Persze eszünkbe jutott, hogy a vakolat leverésével lehetne valamilyen loftos, indusztriális belsőt kialakítani, de a téglák egyszerűen túl vegyesek, sérültek is néhol, és a fal sem igazán függőleges. Ráadásul hőszigetelni mindenképpen kell, méghozzá belül, mert a külső oldalhoz nem mindenhol férünk hozzá.

Igen ám, de mivel? Olyan anyagra volt szükség, ami lehetőleg egyszerre oldja meg a hőszigetelés problémáját, és szép felületet is ad. Én eleve a Knauf Insulation termékei között kezdtem keresgélni, elvégre épp elég posztot írtam már a termékeikről ahhoz, hogy tudjam, a fagyapot termékeik között lesz az igazi megoldás.

Így is lett, a belső válaszfalak - főképp akusztikai célú burkolására - Heraklith fagyapot lapokat, a külső, komolyabb hőszigetelést igénylő falakra pedig Tektalan lapokat választottuk. Ez utóbbi egy fagyapot rétegre ragasztott kőzetgyapot szigetelés, afféle 2 in 1 megoldás. A kőzetgyapot szigetelés szigetel, a fagyapot pedig egy nagyjából kemény, festhető felületet ad a belső oldalon. Plusz az akusztikai tulajdonságai is remekek, a szálas fagyapotból préselt réteg nagyon jó hangelnyelő tulajdonságokkal bír. (Nem hiába használják előszeretettel ezeket a fagyapot termékeket koncerttermek, színházak kialakításánál, de például mélygarázsok hangszigetelésére is. Vagy akár autópályák melletti zajszigetelő falak építésére.)

A szigetelés a tervek szerint egy léc/deszka vázra került, egyrészt mert így a váz kialakításánál mód nyílott a függőleges fal kialakítására (a lécek alá különböző vastag párnafákat tettünk) másrészt én hadilábon állok a falba történő tiplizéssel, itt ugye szigetelő tábláknál látszanak a rögzítőcsavarok, ha mondjuk szerelés közben kiderül, hogy az adott helyen a tipli nem tart, és arrébb kell fúrni, akkor az össze-vissza található rögzítőcsavarok elég furán néznek ki. A lécezés alatti párnafákat viszont biztosságosan oda tudjuk fogni a falhoz, mindegy hová esnek a csavarok, a Tektalan táblák pedig már facsavarokkal kerülnek rögzítésre a vázhoz, itt nincs rizikó.

Így is történt, a dolog egész haladós volt. Ebben hihetetlen nagy segítséget jelent az erre a feladatra kölcsönkért Bosch vonallézer. Ez egy kis méretű, meglehetősen kedvező árú, kifejezetten beltéri használatra tervezett modell.

Néha szoktam töprengeni azon, melyek az emberiség valóban fontos találmányai, amelyek nélkül igazából nem is lehet élni. Hát a vonallézer bizony ezek közé tartozik. A falra felvetített tökéletes vízszintes és függőleges vonal hihetetlen módon meggyorsítja a munkát, tényleg csak dobálni kell egymás mellé a lapokat, a rögzítő csavarok is egy vonalba kerülnek, egy csoda, na. Nem kell vízmértékkel meg alu zártszelvénnyel vízszinteseket rajzolgatni a lapokra, nem kell méregetni a csavarok helyét.

A Bosch GLL 2-10 modell valóban beltéri, kis teljesítményű lézerdiódákkal szerelik, aminek előnye, hogy akkor sincs gond, ha véletlenül belenézünk a lézersugárba, ugyanakkor arra azért számítani kell, hogy ha épp besüt a nap a falra, akkor nem túl jól látható már a lézer rajzolta vonal. Egyebekben viszont a tökéletes műszer, egyszerű, strapabíró, kompakt méretű. Én egy sima fotóállványra raktam, de igazából bárhová lerakható, a szintezést megoldja maga. Lehet rögzíteni a szintező mechanizmust, így tetszés szerinti ferde vonalakat is vetíthetünk vele. Három AA méretű elemmel üzemel, én ceruza akkukat tettem bele, ezekkel két napot szinte folyamatosan elvilágított.

Maga a szerelés nem volt bonyolult. Függőleges lécezés került a falra, majd arra vízszintesen 12 centiméter széles deszkák. Ez utóbbiak már korrekt függőleges síkot kellett adjanak, tehát ahol szükséges volt, ott a függőleges lécezés és a vízszintes deszkák közé kellő hézagolás, rétegelt lemez illetve deszka csíkok kerültek. A vízszintes deszkák már úgy lettek elhelyezve, hogy középvonaluk pont a lapok tervezett illesztéseinél fusson, tehát a burkolólapok sorai ezeknél a deszkáknál találkozzanak, így az alsó és a fölötte lévő sor is erre a deszkára került rögzítésre. A lapok rögzítéséhez facsavarokat (pontosabban ácsszerkezeti csavarokat) használtam.

A Tektalan lapok normál asztalos körfűrésszel remekül vághatóak, gyakorlatilag mm pontosan. Viszont csak porálarcban, mert roppant irritáló por képződik a kőzetgyapot vágásakor, első nap még álarc nélkül kezdtem neki, köhögtem is egész nap.

Fontos lehet, hogy ahogy én szereltem, lécvázra rögzítve a lapokat, mód nyílik egy kis játékra is. A lapok hátulján lévő kőzetgyapot ugyan sokkal masszívabb, sűrűbb, mint a tekercsben kapható szálas szigetelések, de azért valamelyes összenyomható. Így aztán ha erősebben húzzuk meg a rögzítőcsavarokat, a tábla kicsit beljebb, a deszkákhoz közelebb kerül. Így a kész fal szépen síkba hozható. (Erre akkor lehet szükség, ha gyorsan dolgozunk. A Tektalan raklapon érkezik, és az 1 méter magas rakat alján a súly picit összenyomja a lapokat. Aztán ezek persze magukhoz térnek, de az kétségtelen, hogy mondjuk egy napja a falhoz támasztott lap láthatóan vastagabb, mint amit épp akkor varázsoltunk elő a raklap alsóbb régióiból.) Ezért is lett amúgy ez a fajta, az élein letört (fazettázott?) fajta lap választva, itt gyakorlatilag egyáltalán nem feltűnő, ha a lapok síkjában van plusz-mínusz 2 mm eltérés.

Hogy a hő és a hangszigetelő tulajdonságok végül hogy vizsgáznak, azt még nem tudjuk, mert a mennyezet még szigetelésre vár, de az bizonyos, hogy már most is csöndesebb a terem. A következő írásban a mennyezet jön már, attól egy kicsit tartok, bár elvileg jó megoldást találtunk ki...