Folyik a WC, javítsuk meg!

2020.07.01. 05:05 | Írta: Mr. Furdancs

Arra lettem figyelmes, hogy az utóbbi időben a vécét lehúzva akár rögtön zuhanyozhatnék is. A tartály aljából ugyanis öblítéskor a víz a csövön kívüli világba is utat tört magának. Mindezt egyre nagyobb lelkesedéssel csinálta, így elérkezettnek láttam az időt, hogy a rendeltetésének megfelelő helyére, a csőbe helyezzem vissza a vizet. Már jelentős mennyiségű folyadék gyűlt össze a wc padlóján ahhoz, hogy megfelelő lépéseket tegyek a megoldás érdekében. Egy darabig a város különböző részein fellelhető illemhelyeken váltottam ki az otthoni öblítést. Így is száraz maradt ugyan a padló, de lássuk be, hosszú távon igen nagy megterhelés a napi logisztikába még az ürítkezést is beilleszteni. Nem beszélve arról, hogy a vécékészülék így tulajdonképpen funkcióját veszti. Felderíítettem, majd feltártam hát a hibát. 

photo_2017_02_03_8_45_16.jpgOtt csörgedezik bizony a kis patakocska, mely néha el-el válik a csőtől és vidáman locsolja magát szerteszét

Viszonylag egyszerű javításnak néztem elébe, de ismerve az ingatlanban rejtőző "kreatív" megoldásokat, nem voltak kétségeim felőle, hogy optimizmusom hamar indokolatlanná válik. Ez itt a teljes szerkezet:

photo_2017_02_03_8_45_57.jpgIgen, a figyelmes szemlélő hamar észreveszi, hogy ez bizony egy alacsonyra szerelhető tartály, amit magasra szereltek. Szépen bele van gányolva a lehúzó, de nem ez volt a legnagyobb baj.

Elsőként szétszedtem a csatlakozót a tartály alján. Ezt ennek a műanyag izének a letekerésével tettem. Alatta volt a tömítés, ami megöregedett, így aztán ereszteni kezdett. Ne legyenek kétségeink, bizonyos kor felett mi is ereszteni fogunk. 

Miután lecsavartam a műanyag rögzítőt, rájöttem, hogy bizony le kell szerelnem a tartályt, az öblítőcső ugyanis a falban foglalt helyet. Csak Harry Houdini lett volna képes a tartály leszerelése nélkül kiszedni a tömítést. Félelmetesnek tűnhet a művelet, de valójában nem vészes feladat. A tartály általában egy e célból a falra erősített tartóra van ráakasztva. Nálam sem volt másképp. Ha nem szeretnénk vizesek lenni, akkor a leszerelés előtt érdemes elzárni a töltőcsapot, majd a vécé lehúzásával kiüríteni a tartályt, illetve lecsavarozni a töltőcsövet. Javaslom, hogy ezt a cső fali csap felőli végén tegyük.

 

Miután lekaptam a tartályt, kipiszkáltam belőle a gumitömítést, amit azonnal halottá nyilvánítottam. Az alábbi képen látható, hogy bizony látott már szebb napokat is az alkatrész. Ami a fotón nem látszik, hogy anyagában is maga mögött hagyta eredeti kvalitásait. Repedezett, foszlott, folytonossági hiánnyal küzdött és még egy nagyon fontos baja volt, de erről később mesélek.

photo_2017_02_03_8_59_12.jpg

Nagyszerű, mondtam magamban, csak be kell szereznem egy ilyen tömítést. Biztos lesz a közeli szaküzletben. Nem volt, de ez nem is baj. Most térnék vissza arra, hogy mi baj volt még ezzel a gumidarabbal. Pusztán csak annyi, hogy nem ebbe a tartályba való. Sokkal kisebb. Szerencsére a biztonság kedvéért lemértem a tartály nyílásának illetve a falban található csőnek az átmérőjét. A boltban derült ki, hogy amit mintának vittem, méreteit tekintve köszönőviszonyban sem volt a mért értékekkel. Persze, hogy folyt. Csoda, hogy eddig kibírta. Elhoztam hát a boltból egy, a méreteknek megfelelő tömítést.  Kőkemény 300 forintba került.

photo_2017_02_03_11_51_15.jpgÍme a méretkülönbség

Mielőtt az új tömítést a helyére tettem, kitörölgettem a tartály kivezetését. Amikor gumi műanyaggal találkozik, javasolt valami csúszós dologgal összekenni őket, hogy ne tapadjanak egymáshoz. Enélkül az életben nem csúsznak egymásba. Én Nivea Softot használtam, de lehet mondjuk folyékony szappan is. 

Ezek után visszaakasztottam a tartályt a falra, miközben a leeresztő csőre is visszajátszottam az alját a friss tömítéssel. Jó kis türelemjáték. Ennél a résznél is érdemes valami csúszósat használni. Visszatekertem az alsó rögzítő műanyagot, de tulajdonképpen annyira passzentosra sikeredett az új rendszer, hogy még erre sem lett volna szükség. Így viszont ápol és eltakar. A töltőcsövet visszakötöttem, megnyitottam a csapot. Nem folyt, nem eresztett! Most már minden jó lesz! 

Közben meghallgattam a világ legunalmasabb lemezét. Na jó, olyan gitározás van rajta, hogy kikérem magamnak, Vince Neil hangja viszont tényleg uncsi pár dal után. Szerintem. Íme:

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr2212179976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lutria 2017.02.06. 14:54:12

Az miből látszik hogy "ez egy alacsonyra szerelhető tartály amit magasra szereltek"?
Az ilyet manapság inkább univerzálisnak hívják mert van gombja és teljesen gyári módon lehúzója is,manapság már szinte mindegyik ilyen.

kkm.furdancs 2017.02.06. 15:35:05

Az én békés lelkem koherenciája ma a WC-tető cseréjének (pontosabban beszerezésének) kihívásai előtt omlott össze. Miből készítik ezeket a tetőket, műanyaggal futtatott aranyból, hogy 7-20e forintba kerülnek? Vagy elballagok a boltba (megyeszékhelyre) vagy rendelek neten, de akkor a vásárlás/postaköltség arány rossz. Mellé nem tusok vásárolni, mert nincs szükségem semmire, de ha lenne, a szaniterboltok a high life stílus kiszolgálására szakosodtak. Talán még Vanderbilt is a Mini Szaniterboltból rendel gégecsövet 8000-ért.
Másrészt ritkán tüntetik fel a méreteket és ez problémát okozhat. Az is természetes, hogy a különböző márkák még véletlenül sem kompatibilisek.

Komolyan, ha eltörik a WC-tetőd, másnapra a civilizációba vetett hited sérül és szerdán már embert eszel evőeszközök nélkül.

Mr. Furdancs 2017.02.06. 16:01:03

@lutria: Igazából csak akkor látszik, ha nagyon erősen nézi az ember. Jobb oldalon a lehúzólánc bele van gányolva valahogy a tartály oldalába,egy utólag fúrt lyukon keresztül. Ennek a tartálynak az öblítőgombja a tetején van. Az a billenős fajta. Mondjuk az tényleg nem látszik a fotóról. Szóval ez nem univerzális szerintem.

Untermensch4 2017.02.06. 20:34:55

WC-gányolásnál a nem túl újszerű tömítés tuningolására használtam sziloplasztot is, kéznél volt, a szaniterbolt meg majdnem egy km... főleg hogy a tömítés kisebb volt, nem vetődött fel a hézagkitöltő megoldás?

reeingre 2017.02.06. 22:04:43

Nincs is jobb mint amikor a tartály meg is füröszti az embert. :) Én egy hete lehúzó kart voltam kénytelen gyártani mert a műanyag két év alatt eltört mint a sicc. Gyanítom amit csináltam az bőven túl fogja élni a tartályt, főleg, hogy a töltőszelep membránja átlag 1 évet bír ki.

Untermensch4 2017.02.07. 00:42:06

@reeingre: Nekem kéthetente törtek a műanyag lehúzókarok amikor egyszer hirtelen felindulásból levágott palacsavar-maradványokból hajlítgattam pótlást. Azóta tökéletes, 6-10 éve lehetett, már nem emlékszem...

Mr. Furdancs 2017.02.07. 07:22:04

@Untermensch4: gondoltam rá, de a régi tömítés jóval kisebb volt. Nem is értem, hogy tömített eddig.

schr62 2017.02.07. 13:00:51

ez egy vicc, csak semmit nem lehet megtudni, aztán láccik, nem nagyon ért a szerelő ehhez, kicsit kamu az egész, ebből azért nem lehet megjavítani és megtanulni semmit.
SITH!

hali69 2017.02.07. 13:48:26

Aprócska észrevétel: az eredeti tömítés állapotát elnézve, egy komplett vízkőoldózás nem ártott volna az egész tartálybelsőnek, ha már egyszer úgyis le kellett operálni a falról...

Mr. Furdancs 2017.02.07. 13:53:50

@schr62: Nem állítottam, hogy megtanítok bárkit is vécét javítani. Fogd fel élménybeszámolóként. Én így csináltam, és működik is. Ha mélyebben érdekel a dolog, szívesen megosztom tapasztalataimat részletesebben is. Ha kérdésed van, állok rendelkezésedre.

Kicknick 2020.07.01. 12:22:47

Minden tiszteletem a tiéd, meg szerencséd is volt hogy csak ennyi. A ház amit pár éve vettünk teli volt hasonló megoldásokkal, konkrétan az egyik hasonló tartály belülről - átmenő csavarral - volt felcsavarozva a falra.
Belülről...mondom...nem akartam elhinni hogy honnan jön a víz, ,de elöregedett az elzáró szelep, egyre feljebb engedte a vízszintet és nekünk is folyt de a hátán!
Azóta én mindent cserélek, feladtam a felújítás szépségeit, ezt meg a színéből ítélve dobtam volna messzire azonnal :D

@schr62: hallod, te egybites. Ha ebből nem volt egyértelmű akkor ne is fogj hozzá :P

DezInf 2020.07.01. 14:00:33

Vannak olyan wc-tartályok amik a wc fölé szerelhetők lehúzó lánccal, valamint a wc tartályra is szerelhetőek nyomógombbal. Ilyen esetben kétfajta tömítést kell használni, amit a gyártó ilyen termékhez mellékel is. A lehúzós felszerelésnél a tömítés egyúttal egy szűkítő is. A nyomógombos szerelésnél a nagyobb belső átmérőjű tömítést kell használni. Mindenki kitalálhatja miért :))

A régi tartályt felszerelő mekkmester egy wc-tartályra szerelhető ( monolit szerű ) tartályt szerelt fel a falra, a nyomógombot meggányolva lehúzósra. Természetesen a gyári tömítés is a nagyobb belső méretű volt. Jó esetben ilyenkor a lezúduló öblítővíz időnként kicsap a wc-kagylóból.
Az idők folyamán a tömítés elporlad. A boltban egy szűkítős tömítést kaptál. Szerencsés ember vagy :)

eßemfaßom meg áll 2020.07.01. 15:47:00

Komolyan ti milyen tartályokat használtok amiben folyamtosan törik a kar, tönkremegy a membrán? Én egy Döm*tör echo-t raktam fel amikor ide költöztünk 3 éve, 6ezer pénz, jól is működik, nem is tört el semmije, nem is ereszt. Anyáméknál egy lenti szerelésű laguna dolgozott vagy 16 évig, abban 1x kellett membránt cserélni, de semmije nem tört.

lajafix1 2020.07.01. 16:31:59

Ehh, szerintem is érdemesebb lett volna egy 6 ezer forintos új tartály. Tavaly cseréltem közeli rokonnál, az is elég kaland volt... :)

Sz@rból nem lehet várat építeni, az a jani aki megpróbálja...

Vén motoros 2020.07.01. 22:20:11

Nekem 2 hete nagyobb kalandom volt. A WC tartályunk egy kívül fehérre mázolt fadobozban elhelyezett horganyzott acéllemez WC tartály, a jól megszokott 'hagyományos' WC szeleppel: sárgaréz csuklós szerkezet, egy állítható pálca végére csavarható műanyag úszóval. Ez alig 90 éves konstrukció. A mostani tartály csak annyiban különbözik a régitól, hogy az teljes egészben horganylemezből készült, örökéletű (ki is bírt 75 évet...), míg ez csak _horganyzott_ acéllemezből. (Nem örök életű.) 15 évvel ezelőtt egy öreg vízvezetékszerelő mester _ingyen_ nekünk adta a műhelye sarkában 20-30 éve kallódó utolsó horganyzott tartályát, a hasonlóan utolsó darab WC szeleppel együtt, cak a munkadíjat számolta fel. Nos, én - mint egy Nostradamus - előre láttam a jövőt, és 15 éve elrohantam egy szerelvényboltba, és vettem egy másik WC szelepet tartalékba. (Talán ott is az utolsó darabot.) Nos, az öreg által beépített 15 éves WC szelep 2 héttel ezelőtt gyengült el, de csiribí-csiribá HIPP és HOPP, előkaptam az ország utolsó, általam előrelátóan betárolt WC szelepét, és beépítettem. Azt hiszem, egy mai ifjú vízvezetk szerelő ilyen fadobozos, horganyzott acél, sárgaréz, csuklós WC szelepes készüléket még nem is látott. Neki már talán a Dömötör tartály is történelem, csak a Geberit az ismerős. Nekem ez legalább akkora kaland volt.

eßemfaßom meg áll 2020.07.02. 08:23:50

@Vén motoros: Dömötör ma is van minden vizesboltban meg barkácshiperben szóval nem hinném, hogy egy ifju szerelőnek ismeretlen lenne.

Vén motoros 2020.07.02. 09:07:58

@eßemfaßom meg áll: Pedig a Dömötör tartály van vagy 30-35 éves. Ezek szerint bevált!
süti beállítások módosítása