Aki dolgozott már fával, tapasztalhatta, hogy a faanyagok túlnyomó többsége még „holtában” vagyis feldolgozott állapotban is „élő” anyagként viselkedik. A környezet változásaira, a hőmérséklet és főképp a levegő nedvességtartalmának emelkedésére/csökkenésére vagy épp a direkt napsütés hatására bármikor képes némi alakváltozásra, vetemedésre. Bár erről a témáról írtunk már korábban, de most egy saját projekt kapcsán megint eszünkbe jutott. A fából készült kerti installációknak bizony nem tesz túl jót ez a váltakozóan esős és napsütéses időjárás, különösen, ha a felületkezelést halogatjuk, hogy majd akkor tegyük meg, ha tényleg száraz minden, miközben többször is megázik, majd a tűző nap hatására szinte megég a szerkezet...
Szóval, a nyers faanyagok bizony tudnak meglepetéseket okozni. Azonban jó tudnunk, a faanyagok vetemedésének vannak törvényszerűségei. Ha új dolgot készítünk, netán felújítunk valamit, a felhasznált anyagok válogatásával, vagy akár a megfelelő forgatásukkal, pozíciójukkal sokat tehetünk a későbbi problémák megelőzésére. Ez különösen fontos, ha szélesebb lapokat kell alkossunk, itt mint látni fogjuk a terítékképzésnek nagy szerepe van. Elsőként nézzük át, hogy is épül fel egy fa szerkeze. A faanyagok makroszkópiája persze külön tudományág, komplett könyveket tele lehet írni a témáról. Tele is írtak már. Mi most csak néhány főbb szempontot és kifejezést érintünk. (Ez sem lesz kevés, de talán nem haszontalan átolvasni.)
Az egyenletes növekedésű fatörzs esetén a keresztmetszeti nézetben a fatörzs közepén általában kör alakú, lágyabb szerkezetű bél található. Ezt veszik körül az évgyűrűk, amelyek az egy tenyészév alatt létrejött növekedést adják. Ez sem homogén anyag, a gyűrűt korai (tavaszi) és késői (nyári) pászták alkotják. Szélességük, színük sokat elárul az adott év hőmérsékleti és csapadékviszonyairól. A fa törzse gyakorlatilag folyadékszállító sejtekből és a szilárdságért felelős részekből álló élő szervezet, fő célja épp úgy mint minden más élőlénynek, a szervezet életben tartása, a növekedés és a szaporodás.
A teljes fatörzs keresztmetszetben néhány jól elkülönülő részre osztható:
A legkülső a kéreg, amelynek külső része a védelemért felelős elhalt rész, a belső az élő sejtek alkotta háncsból épül fel. Ezen belül található a kambium, az osztódásért, a fa növekedéséért felelős sejtek rétege. Még beljebb haladva találjuk a szijács rétegét, ez a tápanyagot és a nedvességet szállító réteg értelemszerűen puhább és lágyabb szerkezetű, mint a még beljebb található, a fa tömegének javát adó geszt. A geszt az az „öreg” része a fának, ahol a különböző szilárdságot fokozó anyagok lerakódnak (csersav, gyanta, mézga, stb.) tehát felhasználási szempontból ez a fa legértékesebb része.
Az egyszerűség kedvéért szögezzük le, hogy bármilyen asztalos célú felhasználásra csak megfelelően száraz faanyagot használhatunk. A szárítás folyamán az anyag zsugorodik. A kereskedésekben, barkácsboltokban beszerezhető gyalult anyagok már szárítottak, ezért most a fa nedvességtartalmára, a fa sejtjeiben található kötött és a sejtek közötti térben található szabad nedvességre nem térünk ki.
Egy modern szárítókamra persze már minimális alakváltozással képes beállítani az optimális nedvességet.
A faanyag alakváltozásai szinte minden esetben a nedvességviszonyok változására vezethetőek vissza. Ez ugyan a szárítás folyamán a legintenzívebb, de a már kellően kiszárított anyag is okozhat meglepetéseket, ha nedvesebb levegővel találkozik, különösen, ha már beépítésre került, ami adott esetben bizonyos részeknél nem teszi lehetővé az egyenletes alakváltozást. Ilyenkor a szabadon álló részek meglepő dolgokra képesek. Mindkét irányú folyamat okozhat problémákat, a növekvő nedvességtartalom dagadást és vetemedést okozhat, a csökkenő viszont repedésekhez vezethet.
A megfelelően szárított faanyagnál a repedések már kevésbé szoktak problémát okozni. A dagadás és a vetemedés azonban valós veszély. Néhány fogást azért alkalmazhatunk: ökölszabályként tudni kell, hogy a fa évgyűrűi illetve a hosszanti rostok szeretnek kiegyenesedni. Egy deszka vagy léc keresztmetszetéről a szálirány és az évgyűrűk helyzetéből pontosan megjósolható, milyen irányban fog vetemedni.
A kép felső részén a rönkök felszeletelésének különböző változatai láthatóak. Az első (bal oldali) a leggyakoribb mivel ez a legegyszerűbb, és ez adja a legjobb kihozatalt. Mint a kép alsó részén látható, sajnos az így szeletelt faanyag hajlamos a leginkább alakot változtatni.
A deszkák megfelelő forgatásával megelőzhetőek, de legalábbis csökkenthetőek a nem kívánt alakváltozások. Lapanyagok esetén ezt hívjuk terítékképzésnek, itt fontos a lapot alkotó deszkák megfelelő, váltakozva történő összeállítása, de lécek vagy gerendák esetében is lehet jelentősége hogy melyik oldaluk lesz a látható. Szintén fontos lehet, hogy egy új szerkezet építésénél mindig egy lépésben végezzük el a teljes felületkezelést, mondjuk egy ajtó esetén soha ne kezeljük csak az egyik oldalt, mert így a kezelt oldal egy kiegyenlített, stabilabb állapotba kerül, a másik, nem lekezelt oldal viszont a légnedvesség változásaira reagálni tud, és akár órák alatt elgörbülhet az ajtólap. Általában is fontos, hogy az elkészült bútor vagy egyéb fatárgy tökéletesen egyenletes felületkezelést kapjon. Lakkozott vagy más, nem lélegző bevonattal ellátott bútor esetében a bevonatnak folytonosnak kell lennie, hogy a faanyagot mintegy elszeparálja a környezeti változásoktól. Természetesen lehetséges lélegző bevonatot is használni, sőt, akár natúr is maradhat a faanyag. Azonban az ilyen jellegű bútoroknál célszerű eleve úgy tervezni a szerkezetet, hogy a változásokra reagálni tudjon. Minél kevesebb fix kötést alkalmazzunk, próbáljuk úgy kialakítani mondjuk egy asztal lábait, hogy a kereszttartók átmenő, ék alakú csapokkal rögzüljenek, amelyeket meg tudunk szorítani ha szükséges. És persze itt különösen fontos, hogy egyenletes és egyenes szálirányú és szerkezetű alapanyagot válasszunk.
Manapság egyre több helyen kapunk ragasztott faanyagokat, főképp ajtó- és ablakfrízekhez gyártott három-hat rétegből összeállított pallók és staflik formájában. Ezek ugyan drágábbak, mint egy hagyományos asztalos faanyag, de - különösen ha nagyobb méretű szerkezetet, mondjuk egy előtetőt vagy verandát építünk - érdemes lehet ilyenekből dolgozni, miután itt figyelnek a ragasztásnál a rétegek szálirányára, és egy meglehetősen homogén, nem vetemedő szerkezetet alakítanak ki. Házilagos kivitelezésnél is érdemes egy vastag léc helyett mondjuk két előzőleg általunk összeragasztott vékonyat használnunk. Megfelelő összeforgatás esetén itt is jobb eredményt érhetünk el.
A gyárilag ragasztott frízek mentesek a repedésektől és nem hajlamosak a vetemedésekre sem, ráadásul jóval nagyobb terhelést bírnak ki, mint az egy darabból készült alkatrészek.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.
