Miről olvasnátok a Furdancson?

2020.12.02. 05:00 | Írta: Gyökösi Attila

Ez a bejegyzés egy felhívás is egyben. A Furdancs blog immár lassan 10 éve van jelen a hazai blogok világában. Voltak jobb és rosszabb időszakok is az életünkben, de azért az olvasótáborunk folyamatosan növekszik, lassan 10 ezres Facebook követőtáborral bírunk. A témáink ezalatt igencsak változatosak voltak. Írtunk a kőművességtől az asztalos és villanyszerelő témákon át a fóliasátrakig, a számítógépek és kávéfőzők lelkivilágát taglaló írásoktól rengeteg barkácsszerszámot bemutató posztig mindenről. Sőt, igazából mindenről IS.

furdancs1.jpg

Az idei év nálunk sem sikerült a legjobban, ahogy igazából szinte senkinél. De 2020 lassan véget ér, és utána nyilván minden szebb, jobb és egészségesebb lesz. Mi is megújulunk, és visszatérünk a megszokott, sziporkázóan szellemes, mindamellett döbbenetesen sok bölcsességet magukban hordozó, igaz, sokszor megosztó, néha kicsit provokatív posztokhoz. Mindez ráadásul ropogósan friss és naprakész lesz. A kérdésünk most először is annyi, hogy ti, kedves olvasók, miről is olvasnátok legszívesebben?

Emlékeztetőül, ide másoljuk a Facebook oldalunkon található bemutatkozásunk:

Pár száz évvel ezelőtt az emberek (pláne a falusiak) mindent maguk csináltak. Ők húzták fel a házat, Ők rakták rá a tetőt, Ők toldottak hozzá egy új szobát ha kellett. Nyilván a kemencét is maguk tapasztották. Ha volt a faluban egy ember, aki mondjuk híresen jó kemencéket épített, azt elhívták a kalákába. De alapvetően az emberek ismerték az őket körülvevő világot és az akkori technológiát, valamint volt józan eszük.

A mai világ persze bonyolultabb, de azért igenis megismerhető, különösen, hogy van már internet, bármelyik szakkönyv vagy tanulmány előttünk lehet pár kattintás után. A szakemberek tudása nem lebecsülendő továbbra sem, és biztos hogy egy-egy részfeladathoz többet értenek a műkedvelőknél.

De ha valaki érez magában affinitást a kétkezi munka iránt, van türelme és igénye utánaolvasni a szükséges tudnivalóknak, azért rengeteg dolgot megcsinálhat maga. Némi józan ésszel átláthatók a veszélyesebb pontok, és el lehet dönteni, mi az amit mi meg tudunk oldani és mi az amit nem. Józan ész kell hozzá, semmi más.

Vagyunk szerintem ilyenek egy páran.

Többek között az ilyen emberek számára íródik a Furdancs blog.

Arra gondoltunk, talán volna kedvetek (különösen a minket régebb óta követőknek) itt alul kommentben megosztani velünk, mi az, aminek ti leginkább hasznát vennétek, netán mi volt az a posztunk, ami valóban segített nektek egy-egy probléma elhárításában?

A válaszokat megfontoljuk, jövő héttől már rendszeresen új posztokkal jelentkezünk. Jönnek olyanok, ahol egy-egy korábban már bemutatott alkotásunk/javításunk utóéletét mutatjuk be, lesznek továbbra is könyvismertetőink, és persze számos olyan fúrás-faragás története, amit mi követünk el, és meg is örökítünk, példaként vagy épp tanulságként, hogyan ne próbálkozzatok... Kövessetek hát minket továbbra is,

ha tetszett a bejegyzés, osszátok meg ismerőseitekkel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr3516311048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gazz 2020.12.02. 07:45:52

Az amatőr hegesztés trükkjeiről például.
Mit mivel érdemes fúrni.
A fémvágás különböző módszereiről.
Egy egy barkácsprojekt részletes leírásairól.
Aldi, Lidl szerszámok tesztjei.
Ilyesmi.

faterpolo 2020.12.02. 22:30:50

Famegmunkálás, különösen a felületkezelés. Ez utóbbit a legtöbb blogger és youtuber csak elnagyoltan szokta érinteni.
Ezen kívül elektronikai kendácsolás és házfelújítás.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2020.12.02. 22:53:21

@Gazz: Igenis, megfontoljuk az ötleteid. A barkácsprojektek jönnek sorban, a fémmegmunkálásban jártas szerzőtársunk most épp nem ír nekünk, de még bármi változhat. Az Aldi-Lidl vonal érdekes, nyilván mi is követjük az ottani történéseket...

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2020.12.02. 22:54:20

@faterpolo: Köszönjük, a famegmunkálásról lesz poszt elég, és persze a felületkezelésről is.

zooltek 2020.12.03. 05:24:36

Nekem nem volt bajom eddig sem. Amíg volt új poszt, mindent elolvastam, még a reklámokat is. Persze munkámból adódóan az elektromos cuccok, főleg a szerszámgépek érdekelnek, mert ahhoz tudok talán érdemben hozzászólni, de tőlem aztán jöhet bármi :)

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2020.12.04. 14:04:29

@zooltek: Még mindig írhatnál ám nekünk ide. Legalább néha...

zweitakt 2020.12.05. 17:35:15

Egy régi angol ház újjászületéséről! Ez a projekt valahol elmaradt, -már ami a publikációt illeti!

SK végzett javításokról, felújításokról!

Ha már kivánságműsor:
Hogyan lehet megoldani a lehető legvékonyabban hőszigetelő külső, nem teherhordó fal készítését? (Lichthofra nyíló fürdőszoba-ablak helyére szekrényt, természetesen a lehető legkisebb űrméret veszteséggel!)

gigabursch 2020.12.11. 20:10:27

Tőlem akár még a csajokról is írjatok!

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2021.02.03. 17:55:57

@BB.George: A távgyógyítás minden doktor kedvenc műsorszáma. :) Ez a szekrény elvileg pont olyan, mint egy konyhabútor felső elem, ugyanolyan függesztő vasalatokkal kell felrakni, ha jól látom. Azt nem tudom sínes-e vagy direkt a falra megy? Ha sínes (ilyesmi www.ikea.com/hu/hu/p/besta-felfueggeszto-sin-ezuestszinu-30284846/) akkor egyszerűbb a helyzet, mert a sínt akárhány csavarral felrakhatod. Ha viszont direktben kell felrakni a függesztő vasalatokkal, akkor fontos, hogy az a néhány tipli és csavar valóban tartson.
Ha betonra megy, akkor talán tényleg megtartja... Először is azt nézd meg, milyen vastag a fal. A teljes vastagság kétharmadánál semmiképp se válassz hosszabb tiplit/csavart. A másik fontos okosság, hogy mindig vékony fúróval kezdj. A fakl sokféle lehet, még a beton is, és ha mondjuk nyolcas tiplit használsz, amihez 8mm-es fúróval fúrsz elő, aztán fúrás közben kiderül, hogy a fal porózus, vagy bármi történik, akkor az a lyuk már nem fogja korrekten megtartani a tiplit. Ilyenkor elsőre 6mm-es fúrószárat használj, aztán ha minden oké, kibővíted egy 8mm-es fúróval. Tiplire-csavarra nehéz okosat mondani, de a Fischer dübel termékeivel biztos jól jársz. Drágák ugyan, de hát neked gondolom csak vagy négy darab kell, azért az belefér, és a barkácsáruházakban kapsz blisterbe csomagolt tipli/csavar kombót. A csomagoláson rajta van a méret meg hogy milyen faltípushoz való. Ha jó a fal, és passzentosak a lyukak, akkor mondjuk 8X50, 8x60, 8x80 méretű tipli elég lehet. A Fischer Duopower tiplije például tényleg jó. De a hagyományos Fischer UX tipli is szuper. www.fischerhungary.hu/hu-hu/termekek/altalanos-roegzitesek/muanyag-duebelek

Untermensch4 2021.02.03. 23:41:41

@Gyökösi Attila: Én a kicsit lötyögősre sikerült lyukba a tipli/dübel behelyezése előtt intuitívan nyomtam sziloplasztot vagy fbs-ragasztót.

szépjuhászné 2021.02.07. 21:42:54

@BB.George: Nekünk betonba a fémtipli vált be, az egy kisebb autót is megtart és hatlapfejű csavart lehet bele tenni, dugókulccsal pedig csak kényelmesebb, mint csavarhúzóval. @Untermensch4: A mi régi téglafalunkba csemperagasztót szoktam tenni, az biztosan megtartja a tipliket.
süti beállítások módosítása