Családi porecset

2021.01.23. 09:21 | Írta: Gyökösi Attila

Szentimentális szombati szösszenet.

A képen a családi porecset látható. Mióta az eszemet tudom, ez volt apám porecsete, a mindenféle famunkáknál ezzel söpörte le a csiszolóport, miegymást. Ott lógott egy szögön a műhelyben a szekrény oldalán.

78461257_3334514136575356_874825086610178048_o.jpg

Amikor elment (már vagy 15 éve) az ecsetet - a műhely szerszámainak javával együtt - hazavittem az akkori vidéki lakomba. Ott söpörtem vele tovább.

Aztán tavaly, hogy költöztem vissza, persze visszakerült. Raktam ide-oda, egyszer ki is esett a szőrös vége (egy komplett tömbként) a nyélből, azt akkor visszaragasztottam. Most pedig, hogy épp műhelyt takarítok/alakítok, vissza is akasztottam a szögre, ahol a 15 éves vidéki kiruccanása előtt évtizedekig lógott.

Közben az jár az eszemben, hogy ez az ecset igazából döbbenetesen szimbolikus jelentéssel bír. Hiszen folyamatosan veszem észre, hogy egyre több mindent csinálok úgy, ahogy apám csinálta. Mióta visszaköltöztem, persze a saját gondolataim alapján alakítom a környezetem, mégis sok esetben alighanem éppen úgy, ahogy ő is tette. Magamtól teszem, de utólag sokszor kiderül, hogy mégis pont úgy.

Hmm. Ennyit a változásról. Meg arról, hogy az emlékezéshez nem emlékművek kellenek, sokszor elég egy porecset is...

Nektek vannak hasonló, mondjuk úgy mélyebb jelentést, emlékeket hordozó tárgyaitok a műhelyetekben? Írjátok meg, ha van kedvetek, kommentben alul.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr3816400278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gazz 2021.01.23. 13:06:23

Nekem apám gyalupadjára fájt a fogam sokáig. A faanyaga tölgy, amit a föld alól ásott ki gyerekkorában egy kétszáz éves malom romjai közül. Teljesen tömör anyag, mint a műanyag. Ebből csinált neki egy asztalos egy kis gyalupadot. De otthon anyámnál fél napig kellene pakolni, míg hozzáférnék. Egyenlőre még szántam el magam, de egyszer úgyis az enyém lesz.

szépjuhászné 2021.01.27. 17:32:54

Anyám kiskalapácsa, amit 1928-ban, 4 éves korában kapott az Apjától, aki mérnök volt, és már akkor úgy gondolta, hogy egy lánynak is lehetnek szerszámai.
A másik nem szerszám, de kb. 100 éve kifogástalanul működik, az egy emelős dugóhúzó.

plümpike 2021.02.16. 19:42:37

ELU körfűrész. A szögbeállító menetes szár holnap fog megújúlni egy esztergályosnak köszönhetően, és remélhetőleg még 30 évig pontosan derékszögben vágja azt a néhány dolgot, amit kell.

A Hetra-100 as hegesztőtrafó kezét viszont elengedtem, van helyette CO2-t is tudó Iweld.

zooltek 2021.02.17. 03:15:44

@plümpike: Jó lesz még az a Hetra, amikor esőben kell rozsdás/festékes kerítést hegeszteni, és a 130 ezres Elektrosta nem veszi az ívet. Személyes tapasztalat.

plümpike 2021.02.17. 08:13:48

@zooltek: Jaj ne fájdítsd a szívem, hát így is lelkifurdalásom van miatta... De tényleg felelseges, kelleni nem kell ilyesmiket csinálni, viszont csóri Hetra komoly feltámasztást igényel, 10 év nedves pincében lakás után...

zooltek 2021.02.17. 12:25:48

@plümpike: Ha meg akarsz válni tőle, inkább küldd el, megveszem, megmentem. Mondj egy árat privát üzenetben. Nekem is van inverteres jófajta gép, de az apám 200-as Hetráját nagyobb becsben tartom, az előbbi 100 ampere nem olyan, mint az utóbbié. Komolyan gondolom, gondold meg.

zooltek 2021.02.17. 12:27:56

@zooltek: Nem fogom tudni eladni a mai inverteres gépek árai mellett, nem fogom tudni használni, mert a 200-asom messze jobb, de nem szeretném, ha meghalna :/

Untermensch4 2021.03.08. 11:31:23

@szépjuhászné: "A másik nem szerszám, de kb. 100 éve kifogástalanul működik, az egy emelős dugóhúzó. "

Az egy dübel- és tiplikiemelő. Azaz szerszám. :)

szépjuhászné 2021.03.11. 21:45:50

@Untermensch4: Amennyiben a parafadugó dűbelnek avagy tiplinek tekinthető, úgy igazad van! :I

Untermensch4 2021.03.12. 14:29:07

@szépjuhászné: A tipli egy többnyire keményfából készített dugó, nemde..? :) Egyik volt tanárom korábbi munkahelyén keresgélt a kollégája a vegyes fémkupacban.
Mit keresel?
50-es drótot.
Izé... 50mm átmérő az nem rúd..?
Képzeld el 2km hosszban...

Nem tehetünk róla hogy a borosüvegeket tiplivel zárják le :)
süti beállítások módosítása