Talán nem vagyok egyedül a tapasztalásommal, hogy egy lakás vagy pláne ház körül van egy csomó olyan tennivaló, amit a leglelkesebb fúrfarag beállítottsággal is a hátunk közepére kívánunk. Persze a munka »nemszeretem« voltának többféle oka lehet. Például van olyan eset, amikor tudjuk, hogy a rendbehozatal csak időleges eredményt hoz. Ilyen például egy régi vízvezetékrendszer fürdőszobai elzárócsapjának csöpögése, ahol ismerjük már a lehetőségeket, tudjuk, hogy igazából csak a teljes rendszer cseréje volna tartós megoldás, amihez viszont falat kéne vésni-bontani, meg minden... A kócból készült tömítések cseréje csak afféle tűzoltásnak jó, csak időleges megoldást jelent.

Aztán vannak olyan munkák, amelyeket valójában korrekten meg tudunk csinálni, csak épp nagyon nyűgös a dolog, mert mondjuk nehezen férünk hozzájuk, kényelmetlen az egész. Esetleg nagyon piszkos az adott munkafolyamat. Vagy akár mindez együtt.

A minap épp egy ilyenbe futottam bele. A ház ahol élünk, egy klasszikus, 100+ éves családi ház, az ablakok ugyan cserélődtek már, de a hagyományos, fából készült beépített redőnyszekrények megmaradtak az új ablakok felett is. Ezeknél nincsenek trükkös, rugós mechanikák, mint a mai redőnyöknél, egyszerűen egy fából készült forgó rúd van beépítve a szekrénybe, amelyre felcsévélődik a redőny, és amelynek a végén a felhúzást-leengedést szolgáló gurtni található, értelemszerűen a redőnnyel ellentétes irányba csévélve.  

Az egyik ilyen redőny gurtnija megadta magát és elszakadt. Volt már ilyen, persze nem túl sűrűn, de azért az én életemben is kellett már gurtnit cserélni. A dolog nem is annyira bonyolult, eltekintve attól, hogy ezek a szekrények vagy 3,5 méter magasan vannak, és bizony igencsak komoly pormennyiség van bennük. Nem is pornak mondanám, hanem afféle komplett ökoszisztémának, nyilván saját flórával és faunával, pormacskákkal és porkutyákkal amelyek önfeledten kergetőznek a hatalmas fekete porrengetegek porbokrai között. Ezek a redőnyszekrények messze nem zárnak légmentesen – ez már csak a redőny leereszthetősége miatt sem várható el – az utca felé épp ezért valamelyest nyitottak. És hát a levegőben szálló por, kipufogógáz, korom, de akár a finomabb növényi hulladék is bejut. (Találtunk már amúgy korábban máshol redőnyszekrényben darázsfészket is, szerencsére télen, szóval nem volt aktív a benne élő lakóközösség, de azért eléggé megijedtünk, amikor a belső takarólemez kinyitásakor megláttuk az építményt…)

Itt nálunk az eredeti fa redőny cserélve lett valamikor műanyagra, de a szerkezet egyebekben ugyanaz maradt.

Akárhogy is, a gurtnit ki kellett cserélni. Ehhez először is venni kell vagy 5 méter textilgurtnit. Aztán kell egy adag lelkierő, egy hosszú létra, fogó, esetleg egy csavarhúzó.

A redőnyt felhúzzuk a legfelső állásba. (Már ha van mivel, esetünkben a gurtniból elég maradt ehhez.) Aztán rögzítjük a felhúzott szerkezetet mondjuk egy fölé begyűrt törülközővel. És leszedjük a – régi redőnynél fából készült – dobról a gurtni maradékát, amit általában egy szöggel rögzítettek a fa dobra. Ehhez igazából a fogón túl csak néhány spagetti vékonyságú ujjra van szükség, lehetőleg jó hajlékonyakra, mert ez eléggé el van dugva, nem könnyű hozzáférni.

Ha leszedtük, akkor már csak az új gurtnit kell a megfelelő irányból befűzni, majd mondjuk egy facsavarral rögzíteni a végét a dobon. (Nyilván szögelni is lehetne. Már ha odaférnénk, de hát ez elvileg is lehetetlen, az eredeti szöget még nyilván összeszerelés előtt verhették be. Nekünk sokkal egyszerűbb egy motoros csavarhúzóval, hosszú bittel kicsit oldalról beküzdeni egy rögzítésre épp úgy megfelelő facsavart.) Itt is van egy kis küzdés, mert a felső állásban is szokás 2-3 menetnyit rátekerni a dobra, mielőtt a gurtnit megfeszítjük, így biztosabban rögzül, nem csak a csavar tartja az egészet, hanem a néhány menetnyi gurtni is ráfeszül a dobra, így mintegy önmagát szorítja rá. Amit ugye csak a spagetti ujjakkal tudunk körbetekergetni, hiszen a legfelső állásban vagyunk, itt már tovább tekerni a dobot nem tudjuk, a gurtnit kell körbevezetni rajta 2-3-szor, egy elég mélyen lévő, cserébe szűk helyen, egy létra tetején egyensúlyozva.

De ha ez is megvan, akkor már csak a vezetőgörgőkön kell átfűzni a gurtnit, egy csavarral rögzíteni az alsó végét is, és meg is vagyunk. Vissza kell még rakjuk a redőnyszekrény belső ajtaját, és kész.

Igazából az egész nagyon hasonlít a fogorvossal kapcsolatos félelmeimre. Az ember hetekig retteg, halogat, készül, meg nekidurál. Aztán elmegy és egy fél óra alatt túl esik mindenen, ami ráadásul közben – hála a valóban aranykezű fogdoktornénimnek – még csak nem is fájdalmas. Ennyit a halogatásról.

Nektek vannak hasonlóan nemszeretem munkáitok odahaza? Meséljétek el, itt, vagy a Facebook oldalunkon.