Az elektronika mára abszolút az életünk része lett. Minden területen körbevesz minket, mi pedig a legtöbb esetben úgy használjuk, úgy vesszük igénybe az áldásait, hogy nem is próbáljuk megérteni, megismerni a működési elveket. Igazából rég feladtuk. El kell fogadjuk, mára komoly határai lettek a minket körülvevő, általunk létrehozott, megépített világ átfogó megismerésének. Sok esetben jobban járunk, ha egyszerűen olyan természetesnek fogadjuk ezeket a tárgyakat, mint mondjuk a levegőt vagy épp a vízvezetékből folyó vizet.

A mai elektronikus eszközök bonyolultsága mindenképp meghaladja egy – különösen csak műkedvelő, hobbista – ember agykapacitásának határait. Rég elmúlt már az a világ, amelyben mondjuk Verne rejtelmes szigetére vetődő hősei mutatták meg, hogy - a kor szintjének megfelelő - technikai tudással hogyan képes a művelt elme ügyességgel és kitartással létrehozni fémeket vagy épp üveget és aztán ebből készült tárgyakat, végső soron némi civilizációt. Ma már nincs az a lángelméjű hajótöröttekből álló csoport, amelyik mondjuk GPS helymeghatározásra képes mobiltelefont alkothatna egy mégoly bőséges erőforrásokkal bíró szigeten is. 

Így jártunk. (És a helyzet nyilván csak fokozódni fog...)

Azonban nem volt ez mindig így, a mára hiperbonyolulttá váló elektronikák ősei talán még 30-40 évvel ezelőtt is felfogható, megismerhető, sőt, akár javítható, létrehozható, megalkotható dolgok voltak. 

De mi is változott? Az elektronikus szerkezetek alapvető építőkövei, a működést biztosító építőkockák igazából könnyen felfogható törvényszerűségekre épülnek. Egy ellenállás, egy kondenzátor, de akár egy félvezető dióda megismerése önmagában nem kihívás. Márpedig a mai hipermodern szerkezetek is ugyanezen kockákból állnak. Csak közben kicsit megváltoztak a méretek. Ha ma megveszünk egy néhány centiméteres okoseszközt, akkor teljesen természetesnek vesszük, hogy mondjuk Bluetooth vagy épp wifi kapcsolaton keresztül kommunikáljon, tudjuk távirányítani, legyen rajta egy szépséges kijelző, működjön akkumulátorról napokig.

Ehhez olyan fokú miniatürizálásra volt szükség, ami – szerintem kimondható – afféle civil ésszel már fel sem fogható. Az, hogy egy néhány milliméteres alkatrészben elférjen egy komplett kétirányú rádióadó-vevő berendezés (hiszen az említett kommunikáció végül is ezt jelenti) persze a megfelelő kódolással és dekódolással felvértezve, hogy egy másik hasonlóan körömpiszoknyi elektronika képes legyen vezérelni egy színes LCD kijelzőt, egy harmadik borsszem menedzselje az akkumulátor töltését úgy, hogy közben egy csomó paramétert figyel… Az egész igazából felfoghatatlan. (Simán mondhatnánk azt is a vírustagadók stílusában, hogy ez az egész nem is létezhet, hiszen nem látjuk, amit nem látunk, az meg ugye nincs is.) 

Itt akár ennyiben is hagyhatnánk a dolgot. A helyzet, mint már említettem, amúgy is csak fokozódni fog, minden még kisebb és bonyolultabb lesz, tehát a megismerés még inkább a kevés kiválasztott, ezzel foglalkozó mérnök privilégiumává válik. (Akik egyébként szintén nem tudják létrehozni mindezt, maximum megtervezni, az alkotás hipertechnológiájú gyárak, gyártó gépezetek nélkül már nem lehetséges.)

Azonban lehetünk páran, akik egyszerűen nem vagyunk képesek teljesen elengedni semmit. Akikben azért még ott van az alapvetés, hogy amit emberek készítettek, azt én is képes vagyok - legalább! - megérteni. Ehhez viszont információra lesz szükségünk. Ezzel el is értem jelen posztocskám bevezetőjének végére.

Amiről igazából írni akartam, az ugyanis egy könyv.

Mégpedig Lambert Miklós »Egyszerűen elektronika« című könyve. Ha jól emlékszem, valamikor az ősidőkben mintha több hasonló témájú könyv létezett volna, persze akkoriban még léteztek például olyan rádióamatőrök, akik maguk építették az adó-vevőiket. Ma már ez vélhetően kevésbé divat. Ettől függetlenül, az alapokat megismerni ma sem felesleges. Lampert Miklós könyvéből ezt meg is tehetjük, sőt, ennél jóval többet megtudhatunk a témáról. Megismerhetjük magát az elektromosságot, a töltések és elektronáramlások világát. Majd az egyszerűbbtől a bonyolultabbig az összes passzív és aktív elektronikai építőkockát az ellenállásoktól a szenzorokig vagy épp a szerves félvezetőkig. Igazán komoly tudásanyagot találunk a lapokon összeszedve. Megismerjük a működési elveket és az alkatrészek felépítését is. Szintén felfrissíthetjük (kiegészíthetjük) tudásunkat a Mágikus Betűszavak témakörében, az ismertebb LCD, LED kifejezések mellett a MOSFET, pnp/npn vagy épp a JFET rövidítések jelentésével is megismerkedhetünk.

Ekkor azonban még mindig csak a kötet kétharmadánál tartunk. A harmadik harmadban meglehetősen széles választékban kapunk információt az elektronikákat felhasználó eszközök, rendszerek működéséről, legyen az irányítástechnika, távközlés, vagy épp gyógyászat.

Persze, tekintve, hogy a kötet összesen alig 180 oldal, ezek a területek már messze nincsenek kibontva. Azonban mégis megtudunk belőlük annyit, amennyi szükséges ahhoz, hogy értsük a minket körülvevő eszközök főbb működési elveit. Ha másra nem is használjuk ezt a tudást, arra mindenképp jó lesz, hogy ne dőljünk be mindenféle összeesküvés elméleteknek, lásd az épp aktuális vírusterjesztő 5G agymenést. 

A könyv fejezeteinek végén találunk egy-egy néhány kérdésből álló kvízt is, így szembesülhetünk azzal, valóban megértettük-e az épp olvasottakat. 

Egyszóval, ha kénytelen-kelletlen ugyan belenyugszunk, hogy egy esetleges világégés után jóeséllyel sosem lesz többet mobiltelefonunk, sőt, egy árva robotporszívónk sem, azonban legalább azt szeretnénk tudni, melyek azok az alkatrészek, amelyek elkészítésére a fellelhető botok, kövek és vasérc felhasználásával sem leszünk képesek, mindenképp ajánlom ezt a kötetet. A belőle szerezhető tudás kicsit talán hasonlatos a (molekuláris-) biológiai tudásunkhoz. Arra gondolok, talán elég sokan vagyunk, akik magunk elé tudunk képzelni egy kettős DNS spirált, legalábbis annak sokszor látott modelljét. De persze belegondolni abba, hogy ez a spirál minden egyes sejtünkben ott van, azért az már kicsit meredek. Az én olvasatomban a modern elektronika épp erre tart. Azt olvasni, hogy épp hány ezer  tranzisztort tartalmaz egy icipici integrált áramkör, nos, ez még valahogy felfogható. De persze mindezt, mint fizikailag megvalósítható 'szerelési tevékenységet' nyilván nem könnyű elképzelni és befogadni. Lambert Miklós könyve talán kicsit közelebb visz ennek a egyre kisebb, mégis egyre bonyolultabb elemekből építkező, lassan mindent elnyelő, irányító ugyanakkor ki is szolgáló világnak a megismeréséhez.

Beszerezhető a jobb könyvesboltokban, és persze a kiadó webáruházában is.