Egyszezonos medencék

2021.06.29. 05:00 | Írta: Gyökösi Attila

Bár már jó néhány éve kaphatóak a különböző fóliaanyagú medencék a kereskedelemben, igazán olcsóvá az utóbbi 5-10 évben váltak. Manapság már akár 30000.- Ft alatti összegért is vehetünk egy 3,6 méter átmérőjű medencét, szűrő és vízforgató berendezéssel, takarófóliával. Persze ilyen alacsony áron nem számíthatunk túl hosszú élettartamra, de ez már az az árszint, ahol akár egy  szezon miatt is megérheti a beruházás, különösen, ha több gyerek is van a családban, hiszen ennyi pénzt akár egy hétvégén is otthagyhatnánk egy strandon. 

Ezek a medencék alapvetően két csoportra oszthatóak, merev falúakra és felfújhatóakra. (Illetve van még a fémvázas megoldás, ami igazából afféle köztes variáció, itt egy rudakból összelegózható kaloda adja a merevítést.) Minden típusnál fontos tudni, hogy a medencék merevítését igazából a bennük lévő több köbméter (vagyis több tonna) víz végzi el. A medencék anyaga túl vékony ahhoz, hogy a víz támasztása nélkül önállóan megállna. A merev falúaknál valamilyen fém- vagy műanyag lemez van a víz bent tartásáért felelős fólia külső oldalán, a felfújhatóaknál pedig egy levegővel töltött „öv” ami a medence merevségét biztosítja.

Merev falú medencéből sokféle van. Akad olyan is, ahol a fal önhordó, tehát megáll a lábán üresen is, de sok esetben csak egy vékony fémlemez, amely a benne lévő víz támasztása nélkül nem igazán stabil.

A felfújható "öv" a víz színén igyekszik lebegni, ezen az elven egészen nagy méretű medencék is vannak. Igazából ezek nem mások, mint egy vízzel töltött nagy zsák, amelyet a saját levegővel töltött pereme óv meg a felborulástól...

Az ilyen medencéknél épp a fentiek miatt hihetetlenül fontos, hogy sima és vízszintes felületre kerüljenek. Ezt persze a használati utasításuk is írja, azonban tapasztalat, hogy ezt igazán komolyan csak kevesen veszik. Az is igaz, hogy a nem gyakorlott szem nem biztos, hogy észreveszi a felállításra kinézett terület pár fokos lejtését. És amikor a medence félig feltöltve finoman elkezd csavarodni/dőlni a lejtés irányában, akkor már a legtöbben azt gondolják, mindegy már, ennyi vizet nem öntenek ki, jó lesz ez így is. Pedig ez nagyban megrövidítheti a medence életét. Az anyagfelhasználás minimalizálásával készült medencék ragasztásaiban sokszor nincs annyi tartalék, hogy egy nem ideális irányú terhelést túl sokáig elviseljenek. Különösen igaz ez, ha a medencében folyamatosan egy csomó gyerek ugrál…

Ezen a képen látható ahogy a medence balra dől. Ez a medence ragasztásait fokozottan igénybe veszi,
mindenképp az éllettartam rovására megy.

Szintén oda kell figyelni a medence aljára, vagyis arra, hogy valóban sima felületre kerüljenek. Itt ugyanaz a helyzet, a medencék használati útmutatója ugyan előírja, hogy megfelelően sima felületre kerüljön, geotextilia, vagy akár homokágyra, de a valóságban sokszor megelégszünk azzal, hogy ne legyenek a medence alatt éles kövek, ágdarabok, de néhány fűcsomó már átcsúszhat az ellenőrzésen. Pedig itt is fontos a gondosság. A medence alja sokszor csak 1-2 milliméter vastag (vékony…) anyagból van, és ne feledjük, akár 4-5 tonna súlyú víz is lehet benne. Ez persze azt jelenti, hogy idővel akár egy pár milliméter méretű - a talajból kiemelkedő - élesebb tárgy is kilyukaszthatja a medence alját.

Tehát a medence alatt tényleg szükséges komolyabb talajsimítási munkálatokat végezni, és akár több réteg plusz talajtakarást (fóliát, geotextilt) is a talajra teríteni. Épp a nagy súly miatt lehetőleg ne feltöltsük a talajon található mélyedéseket, hanem azok szintjéig vegyük el a felesleget. 

Az ilyen medencékhez adott vízforgatók és szűrők általában eléggé alulméretezettek. A tisztításukra fontos odafigyelni, különösen ha a medence olyan helyen áll, ahol belepotyoghatnak levelek, virágok is. A használaton kívüli medencét érdemes letakarni, még akkor is, ha ez sokszor macerás, mert a víz nagyon hamar elalgásodhat, és ha ezt elhanyagoljuk, később már szinte lehetetlen megszabadulni az algabevonattól a medence oldalain.

És ha már szóba kerültek az algák! A medencéhez adott (vagy külön vásárolt) ph értéket beállító vegyszereket és az algásodás megelőzésére adagolható anyagokat használjuk folyamatosan. A klóradagolás is rendkívül fontos. Akár két-három nap alatt zöld levessé válhat a medencénk, és mint az előbb írtam, ilyenkor már nagyon nehéz rendbe rakni.

A víz cseréje általában nyűgös kérdés. Ennyi vizet nem szívesen önt ki az ember, és a kertben való ellocsolása sem egyszerű… Optimális esetben a megfelelő vízkezelés és –szűrés elég hosszú ideig biztosítja a víz megfelelő állapotát, azonban a belekerült napolaj és egyéb folyékony szennyezések azért idővel felgyülemlenek. Az olcsó szűrők általában csak mechanikus szűrést végeznek, tehát az ilyen jellegű szennyeződést nem tudják maradéktalanul kitisztítani. A medence telepítésekor arra kell számítsunk, hogy a szezon alatt párszor (nyilván a használat és időjárás függvényében) szükséges lehet lecserélni a benne lévő vizet. Sokan használják azt a módszert, hogy 3-4 naponta lecserélik a víz 5%-át. Ez még épp a kertben ellocsolható mennyiség, és így szinten tarthatjuk a medence vízminőségét. Ugyanakkor a víz ph értékét és a klórszintet minden ilyen részleges csere után is rögtön be kell állítsuk.

Balesetek persze történhetnek itt is. A medencetest sérülése ugyan általában javítható, de ez legtöbbször a víz leengedését kívánja meg. (Vannak már a víz alatt is használható ragasztók, ezekkel mindig a belső oldal felől kell dolgozni, hogy ragasztás után a medencében lévő víz nyomása a felülethez préselje az odaragasztott foltot.) Erre - vagyis a víz hirtelen leengedésére -  számítani is kell, tehát a medencét mindig olyan helyre kell felállítani, ahol nem okoz túl nagy kárt, ha rövid idő alatt jelenik meg a benne lévő vízmennyiség.  A nappali teraszán például jól mutat a medence, de gondoljuk arra, hogy probléma esetén egy pillanat alatt 10-20 centi magas szökőár bukhat át az erkélyajtó küszöbén, ami nem biztos hogy jót tesz a nappali parkettájának, a kanapékról és az elektromos csatlakozókról nem is beszélve…

A fentiek betartásával ugyanakkor biztos hogy vidám nyarunk lesz, mert bár az ember alapvetően szárazföldi lény, azért nem tagadhatjuk le, hogy első őseink bizony a tengerből másztak ki a szárazföldre…

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni!

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr698763916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Skywatcher 2017.06.29. 16:23:21

Nagyon jó tanácsok, csak megerősíteni tudom. Én végigszenvedtem 2 évet, mire mindenre rájöttem, és kitapasztaltam. Persze ebben sok "áh, minek az..." is volt, aztán rájöttem, hogy ja, azért, mert kell.
Nekem egy 4 méteres puhafalú van, 90 cm magas a víz benne, ez 6 köbméter. Természetesen első nekifutásra csak símán felállítottam az udvaron, ami kb 2-5% dőléssel bír végig. Jólesz az!
Hát ja, csak félig töltve így nézett ki, mint a fenti képen. Rögtön leengedtem, de ez már elég volt neki arra, hogy végérvényesen megnyúljon az egyik oldalon a ragasztás.
Egy egész délutánom ráment, hogy a talajt 4 méteres átmérőben vizszintesre csákányozzam, egyengessem, majd 3-4 centi vastagon finom homokot terítettem rá. Vizimértékkel körbeforogva, itt -ott ráhagyva (jó lesz az úgy!), elkészültem. Takarófólia (direkt medence alá), és hajrá. Mikor félig volt, már biztató volt, szépen vizszintesen állt a víz benne (látszólag). Aztán mikor felért a felfújható peremig, akkor láttam, hogy egyik oldalon valóban peremig ér, másikon vagy 5 centi hiányzik még. Ez nem sok lejtés, de bőven elég volt, hogy azon a nyáron, még tovább nyúljon az egyik fele, így rákövetkező évben az immár fullbrutáltotál vizszintezett terepen is (peremnél rendben!) a medence egyik oldalán vagy 10 centivel kijjebb buggyosodik, hasas, amarról meg szinte függőleges. De ez már így marad.
Következő szívás az algásodás. Persze itt sem vacakoltam sokat az elején, aztán csodák csodájára 2 hét után olyan szép zöld volt a víz, és nyálkás a belső fala, hogy undorító volt. Próbáltam leereszteni egy részét, és gyökérkefével kitakkerolni, de reménytelen volt. Ezután beszereztem egy rakás klórtablettát, meg PH mérőt, meg algaölőt, meg minden francot, beleöntöttem mindent, hogy az Alienek vére semmi volt ahhoz képest... Ez sem segített. A vízben alig látható fehér taknyok úszkáltak, és nemtudtam miaz. Néhány napos utánajárás után egy medenceboltban tájékoztattak, hogy azok az elhalt algák, miegymás, és kell nekem egy ún. pelyhesítő!!! Miafranc... Mibe nem kerül egy medence (fenntartása?).
Nosza, beledobtam pár pelyhesítő tablettát, és tényleg, megszüntek az úszkáló fehér trutyik, és leültek az aljára. Na most ezt mivel szedjem fel?
Néztem medenceporszívót, 50ezer. kösz. Próbáltam egy slagot a szivattyú bemenő lyukába dugni, és azzal felszippantatni, reménytelen, annyira gyönge vacak az az I. tipusú amit adtak. Próbáltam a kert végébe szivattyúzni a lejtést kihasználva, még ez volt a legjobb, de 3 óra alatt tudtam úgyamennyire kitakarítani az alját. Ezzel vége is lett a 2. év szezonjának.

Idén okosabb voltam.
1. prezícen ellenőríztem a vizszintet.
2. újra kimostam (előző év végén is!), majd algaölővel lekezeltem a medence belsejét (bepriccelni, majd hagyni száradni, kimosni, és újra bepriccelni)
3. teleengedtem a medencét, vettem egy nagyobb méretű hőmérős úszó adagolót, és egy barátom tanácsára 3 az 1-ben tablettát. (Multitab?) Ez algaölő, klórosító és baciölő, meg pelyhesítő meg minden egyben. Induláskor még 5 db apró klórtablettával "sokkoltam" is a vizet.
4. vettem egy II. méretű keringetőt (3 m3/h), ez már érezhetően keveri a vizet, középen lassan örvénylik, ha nincs bent senki
5. 3-4 hetente leengedem a 25%-át, és újratöltöm, sokkolom

Eddig bevált. Kristálytiszta vizünk van, nem zöld, nem trutyis. Porszívózni is jobban lehet ezzel a II.-es szivattyúval, szépen szedi fel az aljáról ahogy tolom a kis 2 méteres slagdarabot.
Ja, kellett még vennem egy fölöző hálót, ez 1200 ft volt, de nagyon hasznos a belefulladt legyek, darazsak, mókusok, stb eltávolításában, fürdés megkezdése előtt.
Vettem rá 3000ért egy takarófóliát, ezt ha nem felejtem el, rárakom, de a nagyobb szél mindig letépi, szóval nem eröltetem. Eső úgyis beleesik, napfény meg úgy látszik eddig nem tudta az algákat feléleszteni.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2017.06.29. 16:35:18

@Skywatcher: Ez király hozzászólás volt, köszönjük.

lutria 2017.06.29. 19:51:54

Mindig csodálkozom egy kicsit ezeken a "csalós" termékbemutató fotókon,az első akkorának néz ki mindha akár 20-30 ember is beleférne (a képen 6 felnőtt és 3 gyerek van benne meg egy csomó üres tér),a 3. képen lévőbe meg legalább 10 fő még ha a fala mellé is ülnének szemben egymással ...

TamásD 2017.06.29. 21:53:23

Azért a felfújhatós meg a merevfalú kategória mellett érdemes lett volna megemlíteni a harmadikat, ami szerintem a leggyakoribb, a fémvázas medencékét.

efi 2017.06.29. 22:04:02

@lutria:
Ahol egy létrának nincs árnyéka, miközben a csöveknek van, ott minden megtörténhet...

actsy farang 2017.06.30. 03:38:58

Alapvetően fontos, jó tanácsok ezek. Különösen fontos a precíz vízszintezés és vízkezelés fontosságának kiemelése, ugyanakkor érdemes kiegészíteni és néhány dolgot pontosítani.
Már 10 évvel ezelőtt is lehetett 20 ezer alatt ilyen 3 60-as kis lavórokat kapni, nem az utóbbi 1-2 év termékei ezek. Nem pontos a medencetípusok felsorolása: mivel itt ún. mobil medencékről van szó, az épített változatok nyilván nem kerülnek szóba. Azt azért tudni kell, hogy ezeknek a mobil medencéknek nagy előnye, hogy az épített medencék több milliós bekerülési költségéhez képest 5-6 számjegyű összegekből kihozhatók.
Tehát vannak a merevfalú (fémpalástos) medencék, a puhafalú (csővázas) medencék, a felfújható PEREMŰ medencék és a felfújható medencék. Ez utóbbiak általában kisebb méretű gyermek medencék. A fémpalástos medencék akár süllyesztve is telepíthetők, téliesíthetők, a többi NEM! A cím annyiban nem pontos, hogy az első két típus nem egyszezonos, míg elsősorban a felfújható peremű medencéket eleve azzal a gondolattal gyártják Indiában és Hong Kongban az amerikai és a nyugat-európai piacra, hogy használd és dobd el, ha jön a hideg. Arra, hogy mi itt a végeken szeretnénk több évig is használni ezeket, csak vállukat húzogatják. A felfújható peremű medencék sérülékeny pontja maga a perem. Ha elvégeztük a szintezést, nem hagytunk éles tárgyakat a medencetest alatt, geotextíliával megakadályoztuk, hogy a tarack beköszönjön alulról, akkor maga a medence ritkán sérül. Ha esetleg gyári hibás, akkor cserélik. A felfújható peremmel az a baj, hogy az erőteljes napsütés hatására az anyag elgyengül, elvékonyodik és például egy időben le nem takarított madárszartól kilukad. Ezt még megpróbáljuk javítani, de egy idő után exponenciálisan kezdenek szaporodni a lyukak az anyagfáradás miatt, amit már nem tud az ember ép ésszel követni. Hogy az anyagfáradás mikor következik be az a helyi körülményektől és magától a terméktől is függ, de általában két szezon még nem szokott gondot okozni, de sokaknál bírja a 4. 5. szezont is. Beszédes tény, hogy a felfújható peremű medencék esetében egyik gyártó sem vállal garanciát a legkényesebb alkatrészre, magára a peremre! A két nagy gyártó közül a B...y alsóbb kategóriájú, kisebb medencéinek pereme valamivel gyengébb anyagból készül mint az I...x-é, a nagyobbak esetében nincs eltérés. Viszont pont az előbb említettek miatt nem érdemes felfújható pereműből nagyobb, drágább medencét vásárolni. Ha az első szezonban történik valami a peremhurkával, akkor sem kötelesek cserélni, bár hallottam már olyan esetről, ahol a kereskedő nagyvonalú volt, de nem kötelezhető rá, tessék elolvasni a garancialevelet, kizárják a garanciából.
Cserébe viszont ezek a legolcsóbb szabadtéri pancsolók.
Nagyon jól látja a szerző, hogy szinte mindegyik medence vízforgatója alul méretezett, kivéve az eleve homokszűrővel kínált típusokat, de azok már a százezres, vagy több százezres kategória. Van egy örök dilemma, mely szerint egy kisebb medencéhez egyszerűen túl sokba kerül egy rendes homokszűrős vízforgató, ezért marad a kínlódás a papírszűrős forgatóval, de én azt mondanám, hogy 10 m3-től már érdemes beruházni egybe, mert nagyon nagyon megkönnyíti a karbantartást és medencetestek jönnek-mennek, de a homokszűrős vízforgató marad, akár 10-15-20 évre is.
Fontos, hogy kiemelted a vegyszeres karbantartás szükségességét is, mert a vízforgató az csak a mechanikai tisztítást végzi, emellett a vizet kémiailag is kezelni kell.
Egyébként a neten minden pontosan le van írva millió helyen, még magyarul is, nem igazán értem, miért nem veszik az emberek a fáradságot, hogy egy nyugodtabb estén elolvassák a tudnivalókat? Miért gondolják azt, hogy ők az elsők ebben az évezredben, akik egy műanyag edényben kívánnak otthon pancsolni, és több éves szívás árán maguknak kell minden szembejövő problémára megszülni a megoldást? Miért kell fölfedezni a spanyolviaszt?
Tele van az internet panaszkodó emberekkel, akik mindent beleöntöttek a medencébe amit a boltban kaptak és mégis bezöldült a vizük. Talán mert nem mindegy, hogy miből, mikor, mennyit és miért?
Eleve sokakat meglep, hogy megveszik a 11 ezer forintos lavórt és meg ugyanannyit kell költeni vegyszerre, aztán jönnek az egyéb költségek, úszó adagoló, hőmérő, fölöző háló, anyám kínja stb... Az a helyzet, hogy minél kisebb a medence, arányosan annál többe kerül a körítés. A fölöző háló ugyanannyiba kerül egy 25 m3-es medencéhez, mint az 5 köbmétereshez.

actsy farang 2017.06.30. 04:28:57

Na de, miért olyan drágák a medence vegyszerek? Egyrészt nyilván a gyártó, a kereskedő megpróbál a lehető legjobban lenyúlni téged végül is ez luxus, nem jár alanyi jogon mindenkinek a medencézés joga. Ugyanakkor az is igaz, hogy ezek a szerek olyan kiegészítőkkel vannak kombinálva, amelyek pl. stabilizálják a klórt, ezért az mérhető, adagolása szabályozható. A hypo például ezt nem tudja, ráadásul jól felnyomja a PH-t és kezdhetsz mindent elölről. Sajnos a vegyszerezéshez mérni kell és a bolti mérőcsíkok, folyadékok nem olcsók, de ráadásul jó pontatlanok is. Ami pontosabb, azok több tízezres kategória. Szerencse, hogy ha jó minőségű csapvízzel töltjük fel a medencét, akkor nem kell annyira precíznek lennünk. Hoppá, a vizet is számoljuk bele a költségekbe! Nem mindenkinek van kútja és a kútvizek többsége sajnos szennyezett, instabil, magas vastartalmú. Egy vasas kútvízben a klór reakcióba lép a vassal, a víz besárgul, gusztustalan lesz. Ki lehet takarítani, de nagyon sokba kerül. Miután kisikáltuk a medencét, tölthetjük újra a kútból és örülhetünk a tiszta 12 fokos víznek, ami kánikulában három-négy nap múlva már fürödhető is. Ha valakinek mégis jó kútvize van, akkor azon szerencsés kevesek közé tartozik, akik egy 5 köbméteres medence esetén megspórolhatnak 3-4 ezer forintot. Ha bármi gond van a kútvízzel, azonnal át kell térni csapvízre, mert a vegyszer ami a rendbetételhez szükséges sokkal többe kerül.
Az alapokról: PH beállítással kell kezdeni, miután a víz fölmelegedett.Tehát nem rögtön feltöltés után. Valószínüleg magas lesz a PH, ezért PH mínuszt fogsz adagolni, ami lényegében kénsav. A PH plusz az szódabikarbóna. A dobozon rajta van milyen érték a jó, mennyi vízbe mennyi kell, mérd ki, keverd el vödörben, öntsd be. (Soha nem öntünk vegyszert közvetlen a medencébe, és nem keverjük a különböző vegyszereket, ahol dolgozunk ott gyereknek nincs helye stb. Lassan oldódó tablettákat adagolóban úsztatjuk.) Azért kell a PH-t az előírt értékek közé szorítani, mert a klór így tudja kifejteni a hatását. Ezután adagoljuk a klórt (gyorsklór granulátum!), hogy az érték 0,4-08 mg/l között legyen. Körülbelül ennyi, PH-t beállítani, klórt szinten tartani, de ehhez már olyan multi tablettát érdemes használni, ami tartós klórt adagol és másfél, két hét alatt oldódik el a vízben. Pelyhesítés meg további részletekbe most nem mennék bele, de az egész lehet azért összetettebb is.
A mechanikus tisztítást (szűrést) nagyban megkönnyíti egy homokszűrő, vagy olyan papírszűrő, ami legalább 3m3/h teljesítményű. Ide tartozik a porszívózás is, de ne 50-100-300 ezer forintos automata robotokra gondoljunk! Amire nekünk szükségünk van, az egy egészen egyszerű porszívó fej, egy teleszkópos nyél és pár méter gégecső. Ezt meg lehet venni boltban 6-15000 forint közötti áron, vagy lehet otthon barkácsolni. Méltóztatunk rácsatlakozni a gégecsővel a szívó falátvezetésre és a saját kis kezünkkel elvégezzük a munkát. 5-10 perc, hetente.
A legjobb persze az lenne, ha a lehető legkevesebb vegyszerrel tudnánk megoldani a víz tisztán tartását. Léteznek más vízkezelési eljárások is, de én a legjobbnak azt tartom, ha bekötünk a rendszerbe egy UV-C germicid lámpát, 25-50 ezer forintos költséggel(36W-55W), nem kell profi medencébe való, elég otthonra a kerti tóba való. Ez csírátlanítja a vizet, a klór felhasználását pedig kb. tizedére lehet csökkenteni. Nincs klórszag, csak kristálytiszta víz. Ne felejtsük, a víznek nem kéknek kell lennie, hanem kristálytisztának!

Mr. Waszabi 2017.06.30. 08:53:30

@Skywatcher: ha a keringető szivattyút szívó ágát lekötöd a medencéről, és a gégecsőre veszel egy 2 méteres pvc csövet, arra meg egy régi porszívó kárpittisztitó fejét teszed, akkor nem csak a keringetés lesz jobb (ha a medence átellenes oldala felé fekteted el -, hanem porszívózni is tudsz vele akármikor.

Mr. Waszabi 2017.06.30. 08:56:12

@actsy farang: lehet kapni ún. folyékony oxigént is, 20 liter kb. 20 rugó. Első hallásra drága, de elég belőle hetente 10 m3-hez fél liter, és nem kell se klórtabletta, se algaölő. Nem okoz allergiát sem, színtelen, szagtalan.

actsy farang 2017.06.30. 11:59:04

@Mr. Waszabi:
Így van, az az egyik alternatív lehetőség, csak nem akartam már tovább ragozni, így is túl hosszú lettem. Meg van a sós víz lehetősége, aztán a sóbontós tisztítás, de mindegyiknek van előnye, hátránya. Mindenkinek saját magának kell eldöntenie melyik kompromisszum éri meg neki a legjobban. Vannak akik például rézgálicot használnak, ami méreg, (ezért permetezett vele nagyapánk) de az algát öli. Viszont a klórral szemben a réz nehézfém, a bőrön keresztül felszívódik és SOHA nem ürül ki a szervezetből, egy életen át halmozódik és, hogy kinek mikor milyen gondot okoz, nem előre látható. Egy 50 éves felnőttnek lehet, hogy már mindegy, de a kisgyerekemet biztos, hogy nem engedném rézgálicos vízbe, hogy pár forintot megspóroljak. Az, hogy az öregeink is elvoltak vele, nem jelent semmit. DDT-t is használtak meg azbesztet is...

actsy farang 2017.06.30. 12:03:00

@Chalky White jr:
Ez a legjobb összefoglaló oldal magyarul, ami nem kereskedelmi érdekből született, kizárólag egy jó pár, hosszú évek óta medencéző fórumozó tapasztalati kincsét gyűjti össze. Kötelező olvasmány minden kezdő medencésnek

alprazolam 2017.06.30. 12:12:27

Á, nem kell ide nagy okosság. 5 éve van ugyanaz a felfújható peremű kínai, május végén megtöltöm, szeptemberben leengedem.
Amit csinálok: nappal megy a vízforgató, éjjel nem. Egy időzítőkapcsolóra van állítva. 3-4 naponta kimosom a szűröt slaggal.
hetente 50 ml. algaölő.
200grammos klórtabletta úszóadagolóban.
Oszt ennyi, jónapot.

actsy farang 2017.06.30. 13:19:11

@alprazolam:
Mivel nincs két egyforma víz, ezért ez a tapasztalatod nem biztos, hogy másnál ér-e valamit. Előfordulhat, hogy ugyanolyan szerencsés lesz, mint te, de az is lehet, hogy az ő vizénél nem fog működni. Ezért értelmetlen ilyen tanácsokat osztogatni. Rengeteg ember van aki bénázik a medencéjével, a tanácsod nekik semmit sem segít. Te viszont elmondhatod, hogy a szerencsések közé tartozol, és ennek jogosan lehet örülni.Meg kell tanulni a helyes vízkezelést, aztán idővel lehet egyszerűsíteni és akár oda is eljuthat ahová te, de nem lehet így kezdeni!
Az olyan adatok, hogy 50ml, meg csak akkor van értelme, ha hozzáteszed mennyi vízhez adagolod.

Chalky White jr 2017.06.30. 15:36:44

@actsy farang: + még az említett oldalon linkelt Indexes topik is ajánlható, rutinos, segítőkész törzsgárdával.

Sátán meg a Jocó 2017.06.30. 18:40:15

Csodálatos közösség vagytok ti, hálás köszönet a tartalmas posztokért és hozzászólásokért!

Kopasz Szuzukis 2017.07.01. 10:49:36

A "folyékony oxigén" valójában 6%-os hidrogén peroxid oldat. Ezt használják a fodrászok is szőkítésre.
@actsy farang: a réz igenis kiürül a szervezetből. Csak lassan. De ugyanezen alapon az összes "rozsdamentes" edényt, evőeszközt, mosogatót is ki kell dobni. Mert biza, azok is oldódnak. És nem réz, hanem a jóval toxikusabb króm kerül a szervezetedbe. Csupán a mennyisége a kérdéses.
A réz csak akkor szívódik fel a bőrön keresztül, ha valamilyen, zsírszerű szerves vegyületet képez. A natúr rézgálic kicsapódik a bőr külső hámrétegén, sima, enyhén savas vízzel ( ezred százalékos ecetsav-, citromsav- vagy borkősav oldattal ) lemosható.
Ha már algamentesítés, akkor ezüst. Milliomod résznyi ezüstion meggátolja mind az algaképződést, mind pedig a patogén baktériumok elszaporodását. Elég egy ezüst tartalmú szűrőbetéten átnyomni naponta 1x a vizet.

faterpolo 2021.07.03. 12:18:21

@efi: Kezdjük ott, hogy apuka a kerítés közepéig sem ér az első képen. :D Igaz a másodikon se.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.10.13. 04:15:30

úúúhh, bazz, de jó, hogy megtaláltam ezt a posztot.Jövő nyáron talán lehetne már végre olyan helyünk, ahová érdemes lenne mödansziét építeni, venni; de ezzel a poszttal kábé el is ment a kedvem az egésztől!
:-)))
(Pedig kegyetlenül vízfüggő vagyok, és ráadásul nem is bírom a magyar 40 fokos kánikulákat...)
Lehet, hogy nem is olyan drága mégsem a háromezer forintos strandbelépő, tekintve hogy ott még úszni is lehet általában.Csak a rohadt 70 fokos kocsibelső ne lenne, ahová este be kell szállni hazajövetkor.
De azért majd meglátjuk, hátha sikerül valami.Vagy esetleg helyettesítő megoldásként szolárbojleres zuhanyzó.(Ilyen építős poszt van-e-é esetleg?)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.10.13. 04:18:01

Esetleg a dézsa lehet még megoldás, bár az sem olcsó és ott is valszeg szenvedni kell a vízszintezéssel, péhával, stb...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.10.13. 15:11:17

@Chalky White jr: Kár, hogy már nem működik ez a honlap, megnéztem volna...

Untermensch4 2021.10.14. 00:58:49

@geegee: A kommenteket, kapcsolódó bejegyzéseket (és azok kommentjeit) is ajánlom:
kiszamolo.hu/medence-koltsegei-2021/

Szolárbojleres zuhanyzóra sztem a hagyományos "feketehordós" technológiához egy fluxuskondenzátor (izé... termosztátos keverőszelep vagy mi) első nekifutásra beválhat.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.10.14. 13:11:05

@Gyökösi Attila: @Untermensch4: Köszönöm a válaszokat, elteszem a linkeket.
A szolárbojlerrel nem fogok ennyit vacakolni, ha az lesz végül.Nagy hordó, feketére festve, felrögzítve egy póznára, bemenő cső, kimenő cső, kék színű golyós csap és csókolom.
:D
De ehhez kell még minimum fél év, szóval meg is kell élni.

Untermensch4 2021.10.15. 00:27:39

@geegee: A "vacakolás" annyi lenne hogy a bemenő csőről megy egy leágazás a kimenő csőre ahol a termosztátos szelep köti össze őket. Néhai nagyapám mindkét ilyen létesítményéből mindössze ez hiányzott, bár ő hordó helyett ponyvagarázs tetejét borította be fekete slaggal, így a bemenő cső volt a kimenő, meg a hordó is :)

Untermensch4 2021.10.16. 09:40:22

@geegee: Az egyik kiszámolós kommentelő ír egy fórumról ahol rövid idő alatt elolvasgatva meg lehet tudni olyan dolgokat amit saját tapasztalatból 2-3 év alatt, sok fáradozással és idegeskedéssel a gyakorlatban is ki lehet tapasztalni...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.10.17. 08:37:46

@Untermensch4: Aham, köszi, tényleg az sem rossz ötlet.A kiszámolókat olvasom, még nem rágtam át magam mindegyiken, azokat a linkeket is elteszem majd.
Nekem a nyári 40 fokban igazából hideg víz kell, hogy felfrissüljek, szóval az sem kizárt, hogy csak a sima slagból jövő víz lesz, minden firlefranc nélkül... :D
Vagy ha mégis mödanszié, akkor csak egy 40 cm mély, amiben már el lehet feküdni, és akkora vízmagassággal talán még nincs sok baj.De majd meglátjuk, el is kell odáig jutni még.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.10.17. 08:39:53

Egy kérdésem viszont lenne addig is, hátha jár még erre valaki: a sok minden vegyszerrel, klórral kezelt vizet, ha kiborítom, ellocsolom a kertben, akkor nem fogja kipusztítani a füvet, növényeket?Vagy csakis lefolyóba, csatornába szabad üríteni?Kösz előre is.

Untermensch4 2021.10.17. 15:45:47

@geegee: Egyik ismerősnél volt a kertben "permet-kapu", ha jól tudom így hívják. Tképp slag de n+1 olyan szelepen keresztül adja ki a vizet ami nagyon víztakarékossá teszi a hűsölést.
süti beállítások módosítása