Ahogy a poszt címe is elárulja, ezúttal egy évtizedek óta kertről kertre vándorló pad felújítását örökítettem meg. Az írás nem arról szól, hogy hogyan kell csinálni, hanem arról, hogy én hogyan csináltam. Mielőtt belefognék, az olykor rémtörténetbe illő leírásba, hadd mondjam el, hogy az egész a szomszédommal kezdődött. Ő valójában a főbérlőm, de az olyan bénán hangzik. Legalábbis nekem, mert veletek ellentétben én ismerem őt. Sokkal fontosabb ennél, hogy kiváló tanár, és ezt a hétköznapokban sem tudja levetkőzni magáról. Persze nem is kell, egy dolgot viszont megtanultam vele kapcsolatban: soha ne mondj a jelenlétében olyat, hogy valamit "meg kéne csinálni". Ebben a mondatban ugyebár benne van az, hogy bár fel kellene szerelni azt a karnist, de valójában ráér az még egy-két hetet, hónapot, évet is akár. Ő egy ilyen mondatot meghallva játszóruhába öltözve már hozza is a szerszámokat és akkor nincs mese, neki kell állni. Alapvetően szeretem ezt a hozzáállását a dolgokhoz. Ezért is gondolom, hogy kiváló tanár: nem hagyja, hogy alkotó gondolataim gondolatok maradjanak. 

Szóval Ági, a fent említett hölgyet így hívják, még januárban feldobta nekem, hogy van nekik egy igen viseltes, használatom kívüli padjuk, és milyen jó lenne az nekem a kertbe. Csak át kell festeni. Aha, mondtam magamban. Ezek azok a mondatok, amik magukban rejtik a teljes felújítás lehetőségét. Kívűlről úgy nézett ki, mintha el akarnám odázni a dolgot, de a tavasz közeledtével exponenciálisan szaporodtak Ági részéről, a "mikor jössze le megnézni a padot" tartalmú megkeresések. Ha eddig nem említettem volna a pad vidéken volt. Nagy nehezen eljutottam a munkadarab fellelési helyére, akkor már azzal a tervvel, hogy szétszedem és hazaviszem. Íme, így nézett ki akkor:

Az ott Mr. Furdancs rövidnadrágos lába 

A betonkeverő a családi ház megbecsült szürke eminenciása. Évekig csendben áll a fészerben, de ha elővesszük, abból valami nagy, nehéz és szilárd készül. Formavilágát elsősorban a praktikum jellemzi és az iparművészek sem iparkodnak díszítő motívumokkal ellátni (pedig a matyó virágminta kézenfekvő lenne), ehelyett közútfenntartó-sárga egyenszínben pompázik, amíg be nem borítja a vékony cementréteg.

Szerencsére itt van a steampunk stílus, hogy utat mutasson a mérnököknek és a jellemzően cári Oroszországra utaló szín- és mintajelleggel díszített betonkeverők utat találjanak a szalonokba és cukrászdákba. Betonra nem alkalmas, hiszen ki tudná levakarni a rákötött cementet?  A Steampunk Tendencies oldalon bukkantam e néhány fotóra, ahol hajó formájú ágy és régi varrógépből készült hintaszék egyaránt megtalálható. Érdekes és inspiráló oldal.

A különböző gázzal működő kazánok és fűtőberendezések szabályozásának változásáról sokat olvashattunk az utóbbi időben. Alapvetően arról van szó, hogy nálunk is bevezetésre kerülnek a 813/814 EU Energiahatékonysági rendeletek, amelyek többek között sok, korábban engedélyezett, de messze nem korszerű és energiahatékony berendezésfajta további forgalmazását is megtiltják. Behoztak viszont a közhasználatba egy új kifejezést, az ErP-et.

A rendelet itthoni bevezetésének volt persze türelmi ideje, majd 10 hónap, azonban most már a véghatáridő közeleg. Ez pedig pontosan 2016 július elseje. Erre a türelmi időre igazából a zökkenőmentes átállásért volt szükség, és hogy a kereskedők megszabadulhassanak a még rendelkezésre álló készletektől. (Amit persze valakik megvettek, így most nagy boldogan még évekig rossz energiahatékonyságú berendezéseket használhatnak. De most hagyjuk ezt...)

Trabant kilincs, pille palack, partvisnyél, valamint egy lavór és egy tölcsér kompozíciója. Ezekből épült Gyuri bácsi vadászgépe az igényes lemezmunka mellett. A telhetetlen gyerekek már nagyobbat kértek, mint az addig készült modellek, így hősünk körbenézett a fészerben és tyúkólban alapanyag után.

Egy kedves rövidfilmet mutatunk be házilag készített, majdnem életnagyságú MIG-15 makettről, melybe be lehet ülni, kapcsolókat elforgatni, tehát az élmény majdnem valóságos. Ráadásul nem esik le, ha kifogyott üzemanyaga. Mert olyan még nem volt, hogy repülőgép fennmaradt...

Hallom a rádióreklámban, hogy az EON házi napelemes rendszereket árul full-szervizzel "Már havi 96000 forinttól". Nem hangzik túl jól a végső ár becslését illetően. Kedves olvasók kedvéért keresztülverekedtem magam a java-hibáktól hemzsegő kérdőíven és eljutottam a végső fázishoz, az "ajánlatkéréshez". Nem álltak elő tehát a konkrét árajánlattal. Személyes adataim megadása után a honlap ígéretet tett, hogy keresni fognak. Hetekkel ezelőtt történt, azóta is hívnak.

Az átlagnál több olvasói reakciót kapunk az elektromos szerszámok bemutatására válaszul, vagy azzal összefüggő írásokhoz (mosógépmotor bekötése, "Szétszedtem!" rovat). Háztartásigép-szerelő törzskommentelőnk mellett bizonyára lappanganak még néhányan Önök közt szakmabéliek. Hozzájuk fordulunk egy kérdéssel.

Néha-néha még be kell gyújtani, de már látjuk a fűtési szezon végét. Nem hagyjuk árok szélén fűtési rendszerünket, karbantartással meghosszabbíthatjuk élettartamát és a miénket is, mert veszélyes üzem a fűtés. Mai videóválogatásunk fő témája a házilag elvégezhető munkálatok, de azt is megnézzük, hogyan csinálják a profik.

8 mm-nél nagyobb átmérőjű szegecseket melegen kell szegecselni, másképp túl nagy erőre van szükség a szegecseléshez és a nagymértékű alakváltozás miatt a szegecs anyaga rideg lesz.

A szegecset a munkahely közvetlen közelében levő kovácstűzön vagy villamos szegecsmelegítővel hevítjük világos vörös izzásig, majd behúzzuk a szegecslyukba és erőteljes ütésekkel hozzáfogunk a zárófej kialakításához. A zárófej végső alakját itt is, mint a hidegszegecseléskor, szegecsfejezővel adjuk meg. A gyámfej biztos megtámasztásáról gondoskodni kell.

Bútorlapból készült bútorok általánossá válásával együtt terjedtek el az ilyen bútorok ajtajainak rögzítésére használt kivetőpántok. Anno még a múlt évszázad 80-as éveiben a mindenféle iskolai szakmai gyakorlatunkat különböző bútorgyárakban töltöttük. Akkoriban még divat volt a hagyományos zsanér használata is az ilyen szekrényajtóknál. Ezeket általában apró csavarokkal rögzítettük, amit roppant célszerűen kalapáccsal vertünk be a bútorlapba. (Ez volt a hivatalos ajánlás.) Gondolhatni, mennyi ideig tartotta a helyén az így rögzített pánt az ajtót.

Ez egy gyors poszt lesz, cserébe legalább rövid. Mostanában permanens témahiányban szenved a szerkesztőség, ezért minden szembejövő megírnivalóra próbálunk lecsapni. Az történt, hogy tegnap a jónevű JAB Anstoetz cég csodálatosságos budapesti képviseletén kellett a falra felrögzíteni egy 2x3 méteres szőnyeget. Ez egyfelől persze nem bonyolult munka, másrészt azért igényel némi átgondolást...

Egy ilyen szőnyeg azért már nem kis súlyú. A felrögzítéshez mégsem volt szükség mindenféle bonyolult és masszív keretekre, vagy egyéb különleges alapra. A megrendelő adott három vékony rétegeltlemez csíkocskát, amelyik tele volt ferdén beütött apró acélszögekkel, olyan volt mint egy amcsi autósüldözéses filmben a rendőrök által az útra keresztben lefektetett szalagok. Itt persze a szögecskék csak 8-10 mm-t álltak ki a felületből.