A mai posztot a Tom Hindes, »Faragjunk apró figurákat« című könyvéről akartam írni. A fafaragás – legalábbis ebben a méretosztályban – épp a mindenki által, bárhol végezhető szabadidős tevékenységek közé tartozik, ideális ezekben a Covidos, kimozdulást egyáltalán nem támogató napokban. Ráadásul tényleg nem kell hozzá sok minden, plusz a faanyagok megfelelő megválasztásával hamar érhetünk el sikerélményeket. (Nyilván balzából vagy akár valamilyen nálunk is honos hársfaj fájából könnyebb faragni mint tölgyből vagy épp dióból.)

De aztán úgy döntöttem, erre később kerítünk sort. Hogy miért? Elmesélem.

A faipari alapműveletekről voltak már írásaink, de hát ez pont az a terület, amit talán nem árt néha újra elmesélni. A fa esetében a legalapabb (ilyen szó nincs is) munka persze a fűrészelés, márcsak azért is, mert enélkül sosem lesz az életünket is biztosító élőlényből deszka. Erről azonban most nem írunk újra, inkább idelinkelem egy korábbi posztunkat. Most egy ennél talán izgalmasabb területet nézünk át, a marás területét. Egy sima lécből vagy deszkából egy szép profil nagyon mutatós alkatrészt tud varázsolni, de a marás persze nem csak díszítésre való. Aki már látott kontraprofil marókészletet, az tudja miért olyan érdekes ez a terület, aki még nem, az majd most fog...

Természetesen abból, hogy a Furdancs egy barkácsblog, nem következik az, hogy mi mindent csakis saját kezűleg készítenénk. Mint már említettem korábban is, eredeti szakmám asztalos. Rendszeresen felvetődő kérdés, különösen újabb keletű ismerősökkel beszélgetve, hogy milyen jó nekem, mindent meg tudok építeni magamnak. A helyzet azonban az, hogy a mai tömegtermeléses és zilált gazdaságú világunkban jó esély van arra, hogy egy sztenderd méretű és funkciójú bútort bizony olcsóbb megvenni készen.

102 év hosszú idő. Elég belegondolnunk, hogy itt felénk szinte minden az azóta eltelt időszakban történt. Jó, kivéve persze Mátyást az igazságost, Dózsát a Györgyöt és Petőfit a költőt. De ezeken kívül szinte minden, tényleg. Nyilván 102 éve is készítettek már az emberek eszközöket, sőt, még gépeket is, de azért vélekedhetünk úgy, hogy egy 102 éves tárgy már elég rozoga lehet. (Hogy is lehetne máshogy? Az ember is elég rozoga ennyi idősen, a legtöbbünk jóval hamarabb szétesik.) Nos, itt a stúdióban van egy tárgy, ami idén lett 102 éves, és minderre a vélekedésre rácáfol. Pedig szerkezete van, mechanikája és rengeteg alkatrésze.

Nem tudom pontosan miért, de ma valahogy bevillant ez a 102 év, ahogy arrébb raktam a gépet. Gyorsan fel is idéztem, hogy is került a házhoz.

Ez egy rendhagyó poszt, nem barkácsolásról szól. Ugyanakkor mégis lehet érdekes, meglátjátok. Itt a blogon már többször felmerült posztokban és kommentekben a különböző hirdetési oldalak használata. Sokan vagyunk, akik veszünk és eladunk is időnként. Nem haszontalan hát, ha ismertetünk egy friss, tegnap történt esetet...

A tegnapi, az elektromosság veszélyeit taglaló posztunk után azért egy posztot megérnek a mechanikai eredetű veszélyhelyzetek is. Amikor ezt a posztot írtam, még aktívan asztaloskodtam. Ma már ez nincs így, de a poszt megállapításaival ma sem szállnék vitába. Végül is egy műhelyben minden csupa fog meg csupa él. Azt, hogy munka közben ne fúrjunk a kezünkbe, és ne vágjuk el az ujjunk, talán nem szükséges leírni. Azonban a kezdő barkácsolót érhetik meglepetések, ezekre próbál felkészíteni ez az írás. 

Ezt a posztunk eredetileg hét éve írtuk, és fennállásunk egyik legtöbbet kommentelt posztja lett. A benne foglaltak ma is igazak, szóval most újra kitesszük, hátha a mai olvasóknak fantáziáját is megmozgatja...

Egy korábbi posztunkban említettem, hogy elektronikai készülékek megbontásakor figyeljünk oda, nehogy hozzáérjünk egy feltöltődve maradt kondenzátorhoz. Az egyik kommentelő meg is lepődött ezen, és javasolta, hogy készíthetnénk egy posztot a Nem Annyira Magától Értetődő veszélyforrásokról. Akkor azt válaszoltam, hogy mindenféle házilagos barkács- és javítási feladatot meg kellene előzzön némi utána olvasás, az adott szakterület legalább nagy vonalakban való ismerete. Mindazonáltal a gondolat szöget ütött a fejembe, ennek eredménye lett ez a poszt.

A 3D nyomtatásról több poszt készült már itt nálunk. A blog korábbi szerzői, sőt maga Mr. Furdancs is használ ilyen szerkezeteket. Engem azonban sosem érintett meg ez az újfajta módi, valahogy én sokkal jobban hiszek az öntésben-marásban, eleve inkább a fémeket pártolom a műanyagokkal szemben. Mindazonáltal persze elismerem a 3D nyomtatási technológia előnyeit, kétségtelenül gyorsan és relatíve olcsón lehet pótolni vele például törött alkatrészeket, vagy épp létrehozni egyedi (mégis megismételhető) műalkotásokat. Ugyanakkor folyamatosan látok olyan híreket is, amelyek inkább öncélú tech-propagandának tűnnek, mint például tavaly egy valódi, életnagyságú motorcsónak-hajótest 3D nyomtatással történő elkészítéséről. Ez igazán lenyűgöző, de tényleg. (Tudják, értem én a viccet, csak nem szeretem…)

Van úgy, hogy az ember épp jókor(-ban) van jó helyen. És megélheti, ahogy épp változnak, alakulnak a minket körülvevő szokások. Persze a XX. század valójában épp erről szólt, nyilván generációk nőttek fel úgy, hogy látták, ahogy a gyertyát meg a petróleum lámpát felváltja a gázégő majd az elektromos lámpa, a lovat a gőz meg a belsőégésű motor. Vagy épp a mi korunkban a tárcsás telefont az okos…