A nyájas olvasó esete a mosógéppel

2012.11.30. 10:00 | Írta: Mr. Furdancs

Egyik posztunk majdnem megihlette olvasónkat. Végül nem posztunk okán, de írt nekünk egy levelet. Alább olvashatjátok.

Kedves Furdancs!

Éppen reggeli kávémat, álmos fejjel hörpölgetve olvastam humoros írásodat a bojlerszerelő nagyapával, ami gyerekkori emlékeket ébresztett fel bennem. Az én nagyapám is hasonló habitusú, az a keményvonalas fajta, aki a hatvanas években a tervhivataltól kikérhető háromféle építési terv közül kiválasztott egyet és két három év alatt, Szentendrén felépítette a hétvégi házat a két kezével és némi haveri/családi segítséggel. Hozzáteszem, a mai napig áll a ház és szerintem atomtámadás ellen is véd, mert "nagyapád nem spórolta ki belőle a cementet"
 

Körülbelül itt tarthattam a nosztalgiázásban, amikor csengettek. A vízművek munkatársa szólt, hogy két óra hosszára elzárják a vizet. akkor még nem sejtettem, hogy ez a levél meg fog születni. Pár órával később a ködös idő miatt kialakult rosszkedvemet, gondoltam, elütöm egy jó kis mosással. Szépen behelyeztem a ruhákat a mosógépbe, elindítottam a programot és ahogy a víz elzárása után lenni szokott, óriási prüszkölő hangot hallottam, majd folyt a víz, vagy mégse folyt. Egy perc múlva elkezdett villogni a mosógép kijelzője, hogy problémája van. A használati utasítás gyorsan megmondta, hogy bizony nem jön a víz kellő intenzitással, úgyhogy pucoljuk ki a szűrőt. Fogtam egy régi fogkefét, majd elzártam a csapot, utána a cső másik végét kicsavartam a mosógépből és kitisztítottam a fogkefével.
 
furdincs-01.jpg furdincs-05.jpg
furdincs-03.jpg furdincs-04.jpg
furdincs-06.jpg
Ekkor láttam meg, hogy a kis szűrő, ami a csőben van, a hatalmas, robbanásszerű vízsugártól elmozdult és elzárta a víz útját. A tisztogatás után fogtam és visszaigazítottam, majd visszatekertem helyére. Ha már a mosógép mögött matatunk, a hátra esett macit és egyéb vackokat is kihalászhatjuk onnan. Ekkor még annyira a lábamban volt a boogie, hogy gondoltam az alsó szűrőt is megtisztítom. Ebben végül nem volt szennyeződés, ellenben megtanultam, hogy ha nem akarunk felmosni, a mosógéppel ki kell szivattyúztatni a vizet, mielőtt a szűrőt kiszedjük. Felmostam.

Üdv
Nyájas Olvasó

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr484922395

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A megingathatatlan, a DOHÁNYZÓ 2012.11.30. 11:42:39

" Mindannyian embernek születünk, aztán a szellemi törzsfejlődés folyamatában jelentős hányadunk elsorvasztja eme születési jellemzőét." Mindenütt ott vannak, de mai napság leginkább az utcákon, tereken gyakorolják fetisiszta szokásukat. Rendkívül érd...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.09.24. 00:02:30

Elárulom, ha kiszivattyúzom, még akkor is marad benne annyi víz, aminek felmosás a vége. :D

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2018.05.18. 14:58:45

De mégis kevesebb marad akkor benne. Mélytányért szoktam alárakni, néhány tányérnyi víz folyik ilyenkor már csak ki.
süti beállítások módosítása