Itt a vitorlásszezon!

2014.05.08. 06:20 | Írta: Gyökösi Attila

A régi fotóim között találtam egy nem túl jó minőségű képet, ami egy vagy 20 évvel ezelőtt készült bútort ábrázol. Maga az alkotás már nincs meg, de a poszt illusztrálására talán a kép is megfelel…

Ez a bárszekrény - merthogy erről van szó – teljesen saját ötletként született. Szokás szerint tervek-rajzok nélkül, improvizálva készült. Az alaplap (vagyis a szekrény háta) 8mm vastag rétegelt lemez, az összes többi oldala 18mm vastag és 25 cm széles készen kapható fenyő polclapokból készült.  A belső polcok üvegből lettek vágva, így a hajó alsó részében (hajótest vagy inkább tőkesúly) elhelyezett foglalatba tekert izzó fénye az egész szekrényt bevilágította, a különböző üvegpoharak mindenféle módon és szögben törték/szórták a fényt. (Ezen az alsó részen is üvegből van a takaró lap vagyis a „fedélzet” az palackok alatt.)

A képen látható hogy van egy kis stilizált orrvitorla szerűség is felszerelve. Ez az alsó élén zsanérokkal volt rögzítve, így lehajtható volt, a vízszintes állapotban egy kötél tartotta meg. Lehajtva ez képezte a pult részt, itt lehetett önteni a poharakba.

A szekrény összeállításáról nem nagyon van mit írni, összesen 5 csomópont van benne, ebből 3 derékszögű (ez persze nem véletlen, emlékszem, addig tologattam a deszkákat a munkaasztalon, amíg kiadta, hogy minél könnyebb legyen az elkészítése) csak a két maradéknál kellett szögben vágni a lapok végét. A sarkoknál csapolás, vagy köldökcsap, lamello vagy akár facsavar is alkalmazható. Ha bőségesen ragasztunk, és a hátfalhoz jól odarögzítjük az oldalakat, akkor szinte csak az, összetartja a bútort.

A szekrény meglehetősen célszerű alkotmánynak bizonyult. Egyedisége mindenkinek tetszett. Ha valaki szeretne ilyet, igazán könnyű elkészíteni. Előnye, hogy a sziluett vagyis a stilizált vitorlás forma elég szabadon alakítható, tehát bármilyen rendelkezésre álló helyhez tudjuk alakítani. Az interneten a schooner, sloop vagy épp a jolle keresőszóra számtalan ötletet kaphatunk a hajók formáihoz.

Ha lesz egy ilyen szekrényünk, ráadásul egész évben élvezhetjük a vitorlásszezont…

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr658764016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása