A vegyestüzelés alkonya?

2017.02.16. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

Nehéz érzelmek és indulatos állásfoglalások nélkül felvezetni a következő írást, mivel érintett vagyok a témában. Közbeszéd tárgya lett - már kormányzati szinten is - hogy valamit kezdeni kell a vegyes fűtésű kazánok okozta légszennyezéssel. Jól értesült Facebook-források és a legalja bulvár címeket használó médiumok már a vegyes tüzelés betiltását vizionálják.

caf.jpg

Mivel fűtsek, ha nincs gáz a környéken? Kávéval?

Kormányszinten óvatosabban kezelik a problémát, mit kezdenének a Parlament felé menetelő, fagyoskodó milliókkal? Majd a matrica, az segít - állítják. Sajnos van tapasztalatunk a kőgazdag nyugati fejekből kipattant rendeletekkel, hogy például Föld anyácskát csakis egymilliós kondenzációs kazánnal menthetjük meg. Nem kétséges, egészségkárosító töménységben áramlik egyes településeken a nedves fával, szénnel vagy épp szeméttel (pillepalack+gázolaj) fűtött házakból kanyarodó füst. Azonban úgy érzem, már megint fűnyíróval metszett szabályzás készül és a minőségi, száraz fával tüzelőket egy kalap alá veszik az igénytelen, deviáns (vagy egyszerűen csak szegény) szeméttüzelőkkel.

Készüljünk tehát a drágább fűtési rendszerek bevezetésére. S hogy mankót nyújtsunk a tájékozódáshoz a Cser kiadó tudásbázisához nyúltam. Nevezetesen Max Direktor: Energiatakarékos fűtés című könyvből szemezgettem ki a hatásfokkal és energiaveszteséggel kapcsolatos fogalmakat. Majd ezeket lehet olvasni a címkéken...

Hatásfok A különböző hatásfokadatok azt mutatják meg, hogy a telj­es hőtermelő és elosztórend­szerek a termelt hőnek hány százalékát tudják hasznosíta­ni. Amikor azonban a hatásfokokat összehasonlításra hasz­náljuk, mindig pontosan is­mernünk kell, hogy azok milyen körülményekre érvé­nyesek.

A tüzelési hatásfok megha­tározásához a bevezetett energiából le kell vonni a füst­gázveszteségeket. A füstgáz­veszteségeket a kéményseprő rendszeresen meghatározza. A tüzelési hatásfok akkor jó, ha a füstgáz veszteségek ki­csik. Ezek egyebek mellett ak­kor kicsik, ha a füstgáz hő­mérséklete kicsi. Gyakorlati szabályként elfogadható, hogy a füstgáz hőmérséklet 15 °C csökkentése 1 %-kal csökken­ti az energiaveszteségeket. Kívánatos továbbá, hogy a füstgázban minél kisebb mértékben legyenek eléget- len gázok, elsősorban szén-monoxid (CO).

Tökéletes égés esetén szén­dioxid keletkezik. A kémény­seprő ezért a szén-dioxid- tartalmat méri. Az égés akkor jó, ha ez nagy. A kéményseprő tehát lényegében az égés jó­ságát méri. A tüzelési hatásfok nagy értéke nem jelenti feltét­lenül azt, hogy a kazán jól dol­gozik, mert lehet, hogy annak rossz a szigetelése és sugár­zással sok hőt elveszít. A füst­gázveszteségeket az égő tel­jesítményének csökkentésé­vel, a füstgázok gyors távozá­sát megakadályozó huzatha­tároló beépítésével, valamint a koromnak és a lerakódások­nak az égőkamrából való rendszeres eltávolításával le­het csökkenteni. Már 1 mm koromlerakódás 5%-kal nö­velheti a hőveszteséget.

A kazánhatásfok megállapí­tásához azt kell megmérni, hogy tüzelés közben mennyi hő adódik át a fűtővíznek. Az égő üzeme közbeni sugár­zást ilyenkor le kell vonni.

A kihasználási fok azt adja meg, hogy a hőtermelő be­rendezés egy teljes fűtési pe­riódus alatt - a kazán összes hőveszteségeinek figyelembe­vételével - a tüzelőanyag mennyiségének ténylegesen hány százalékát alakítja át haszno­sítható fűtési hővé. A kihasz­nálási fokot úgy határozzuk meg, hogy különböző haszno­sítási tényezőket szimulálunk és ebből számítjuk a kihasz­nálási fokot. A szabvány sze­rint meghatározott kihasználá­si fok alkalmas arra, hogy se­gítségével különböző terméke­ket hasonlítsunk össze.

A hasznos hőt úgy kapjuk meg, hogy még a csővezeték- rendszerben fellépő szállítási veszteségeket is figyelembe vesszük. A hasznos hő ponto­san nem határozható meg, mert ehhez a csövek, a falazat stb. összes adatát figyelembe kellene vennünk.

Egy fűtőberendezés tényle­ges hatásfokának megíté­lésénél tehát a következőket kell szem előtt tartanunk: az összhatásfok akkor jó, ha a tüzelési hatásfok és a kazánhatásfok  értéke nagy, ezenkívül a csővezetékek hőszigetelése jó, a csőrendszer a lehető legrövidebb, a vízhő­mérsékleteket pedig kis érté­ken tartjuk.

Következő alkalommal a fűtési rendszerben keletkező energia-veszteségeket mutatjuk be, tehát: Folytatjuk!

 

  Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr712263276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2017.02.16. 11:18:38

Igazából gőzöm nincs, mit lehet kezdeni a problémával. Betiltani nyilván nem fogják, hiszen sok helyen nincs alternatíva. Komoly szemléletváltozás kéne, meg persze magasabb életszínvonal. Egyik sem megy gyorsan, valahová a több évtized és a soha közé teszem az ilyen változáshoz szükséges időtartamot... Ellenőrizni persze megpróbálhatnak, meg kitalálhatnak valami jó kis szomszédfeljelentős rendszert, mint az ötvenes években az otthoni disznóvágásoknál.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2017.02.16. 11:24:41

Persze esetleg a kéményseprőket is be lehet vonni egy ilyen buliba, hiszen ők nyilván észreveszik - már csak a korom állapotából is - hogy mivel is fűtött a polgár. De ez csak kéményseprők uralta vidékeken működik, nálam például - mint már beszéltünk erről - nem járnak ilyen feketeruhás népek, meggyőződésem, hogy az én házam és a kéményei nincsenek is benne a helyi kéményügyi nyilvántartásban. (Kár hogy nem kémények alapján kell adót fizetni. Bár akkor alighanem már felírták volna az én kéményeimet is.)

rnz 2017.02.16. 11:43:19

Csak és kizárólag a megújuló energiaforrást látom lehetőségnek. Ahhoz, hogy a gáz mindenhova eljusson (tározókkal, vezetékhálózattal és még megannyi más dologgal karöltve), szerintem több pénz kellene, mint a helyben telepített zöld forrásokhoz. Azzal aztán lehet fűteni akár elektromosan is, ami nagyságrendekkel olcsóbb, mint egy modern gázos fűtés kialakítása, a zéró emisszióról már nem is beszélve.
Egyébként ha néha van 1-1 komolyabb tél (ami most is), akkor előveszik a témát, kőröznek felette, hogy húzzák az időt tavaszig, majd szépen elfelejtik a következő szmogriadóig.
Most cseréltem le a kazánomat tavaly nyáron. Elképesztő mennyiségű bürokrácia és pénzlehúzás az egész, ha valaki legálisan akar mindent megcsinálni (amin az _összes_ szerelő, kéményseprő, gázos szaki megrökönyödik, mert nekik úgy persze nem csúszik zsebbe). Mivel nem volt semmi extra, "csak" egy kazáncsere, amihez persze a kéményt is modernizálni kellett, röpke 100-150e ment el csak a járulékos, "beeső" dolgokra, cakk-pakk 6-700e forint, ha az ember normálisan meg akarja csinálni. Egy átlag magyar családnak, vagy egy nyugdíjasnak ez megfizethetetlen még a támogatásokkal együtt is.

kkm.furdancs 2017.02.16. 12:44:49

@Thoreau: És a tűzoltók, mikor kéménytűzhöz riasztják őket :)

kkm.furdancs 2017.02.16. 12:49:23

@rnz: Igaz. Elég egy sétát tenni a Google Maps-al az országban és látszik, hogy a lakásállomány 40%-át simán le lehetne dózerólni, annyira rossz állapotban vannak, költeni pedig főleg nem érdemes rá. Ekkor esik jól a minimálnyugdíjasnak, hogy az elromlott kazánjára csak csóválják a fejüket, hogy már nem kapni csak sok pénzért.

Egymillió forintba kerül, hogy az utcán húzódó gázvezetéket behozzák az udvarba. Nem ezt kellen inkább támogatni?

Egy másik érdekes tény, amit a napokban hallottam: a napelem jó dolog, viszont senki nem látott még négy évesnél idősebb invertert...annyira gyorsan tönkremennek. Pedig az a legdrágább része.

rnz 2017.02.16. 13:07:31

@kkm.furdancs: Az inverter akkor szokott gyorsan tönkremenni, ha alulméretezik, hanyagul kötik be, nem megfelelően üzemeltetik (túlmelegedés), esetleg gagyi a minőség (az olcsó húsnak bizony itt is híg a leve). Ma már simán adnak 10-15 évre is kiterjesztett garanciát, illetve a technológia is fejlődik napról napra. Ez utóbbinak köszönhetően egyébként a hatékonyság is folyamatosan javul, így a megtérülési idő is rövidül.
Ráadásul az ilyen rendszerek viszonylag egyszerűen bővíthetőek és az energiaforrásokat bátran lehet keverve is használni (szél, nap, földhő)
Egyáltalán nem vagyok zöld megszállott, minden esetben érdemes mérlegre rakni a dolgokat.

Lassan eljön az ideje annak is, amikor nem csak 230V AC, hanem 12V DC konektor is lesz minden szobában. Elosztóból is már csak olyat veszek, amin van usb csatlakozó töltéshez. :)

zooltek 2017.02.16. 14:28:41

@rnz: Ez azért nem olyan egyszerű. Illetve lehetne, mert az áramot hosszú távra vinni nagy veszteség nélkül nagy feszültségen lehet. Azután meg a házba mindenhova legalább 6-8 mm2-es vezetékeket húzz be, mert 12V mellett akkora lesz az áramfelvétel, hogy kigyullad a ház. Nagy általánosságban ugye Watt=Volt x Amper, és akkor egy 2kWattos elektromos tűzhely mindjárt ~170 Ampert venne fel, ami meglehetősen kuvva sok.

De az invertert illetően igazad van.

zooltek 2017.02.16. 14:36:09

@rnz: Jajj, most értelmezem az utolsó mondatodat. Párhuzamosan létezik a kettő. Akkor vedd semmisnek az előző hozzászólásaim és mea culpa, mea maxima culpa!

rnz 2017.02.16. 14:36:22

@zooltek: Azért valamennyire képben vagyok, elektroműszerész a (tanult) szakmám.
Nyilván nekem sem ismeretlen a P=U*I ;)

rnz 2017.02.16. 14:37:56

@zooltek: Ne viccelj, örülök hogy van aki figyel! :)

kkm.furdancs 2017.02.16. 17:41:59

@rnz: Mondanom sem kell, egy olyan szakembertől hallottam, aki elsősorban EU-s pénzből végez önkormányzati beruházásokat... Egy évtized és a sokezer milliárd EU támogatás nyoma csak néhány szétfagyott bicikliút, feltérkövezett síkságok és egy halom korán tönkrement környezetvédelmi rom marad. Mivel fenntartásra már nem adnak pénzt, illetve eleve rossz minőségben készítik. Szkeptikus vagyok, elnézést, de ez a tapasztalatom már most.

kkm.furdancs 2017.02.16. 17:43:24

@zooltek: Egy 12V hajtású bojlernek örülnék. Meleg víz mindig kell.

rnz 2017.02.16. 17:45:05

@kkm.furdancs: Az hogy a pénzek nem úgy és nem oda vándorolnak sok esetben ahogy az kellene, még ne írjuk le a dolgot. ;)
Sőt, az ilyen EU-s pénzes dolgoknál nem árt azonnal szkeptikussá válni, pláne ami a pénzeket illeti.

Untermensch4 2017.02.16. 22:57:31

@kkm.furdancs: Pár éve találtam egy szaki barkácsolt házi 12V-os rendszeréről leírást. Mivel nem értek a delejhez, annyit fogtam fel belőle hogy a "telekre" a kis házikójába bekötögetett 2-3 használt autó-aksit és a 12V-os rendszert kis fogyasztású dolgok használatára tervezte. Kedvence egyértelműen a LED-es világítás volt. Aksi-kapacitás bővítésének esetére (indítóaksi ugye nem a legtutibb folyamatos áramfelvételű fogyasztókhoz) pedig nézegette hogy kb mindennek csináltak már autós, szivargyújtóról üzemeltethető 12V-os kivitelét, kávéfőzőtől a hajsütővasig. Így aztán a konnektorokat mind szivargyújtó-fazonúra csinálta. A betáplálást meg egy kis 200W körüli kínai napelemmel mert napelemes cégek csak 1,5 millió+ árkategóriájú rendszereket tudnak elképzelni a vevőiknek, ő meg 100ezer alatt akarta tartani a projekt költségeit.
Úgy egyébként a mi áramszolgáltatónknál tűnt fel egyszer hogy külön kiemelt bekezdésben figyelmeztetnek vésztjóslóan hogy a hálózattal nem összekötött napelemeket is kötelező bejelenteni hozzájuk, különben... Ami érdekes mert elvileg a kerti ösvény mellé leszúrt éjjeli sétafény is napelemes, de hogy mi köze lehet hozzá a villanydrótos cégnek, azt nem tudnám ésszerűen megindokolni. Az áramlopás gyanújának elhárítását nem tartom ésszerűnek, azt pont hogy saját hálózatukon méregetik, nem hinném hogy ha vhol lecsökken a fogyasztás, bemondásra elhinnék hogy a napelemek miatt.
Viszont ha a jövőben meg akarják adóztatni a napfényt (is) akkor jó ha gyűlik az adóalanyok listája. A villanyos cég biztosan nem ad át adatokat, miért is tenné. Hogy különadóval lenyomják a napelemet mint konkurenciájukat..?

Untermensch4 2017.02.16. 23:11:54

@rnz: "Sőt, az ilyen EU-s pénzes dolgoknál nem árt azonnal szkeptikussá válni, pláne ami a pénzeket illeti"
Itt a közelünkben épült egy híd meg egy sétány eu-s pénzből (is, önerőből is). Nagyon büszkék voltak rá hogy nagyrészt közmunkásokkal építették a sétányt, ők gyártották a térköveket is. Akkoriban amikor kész lett, arrafelé dolgoztam. A sétány (ami egy elvileg árvízvédelmi töltés tetején van), a csekély gyalogosforgalom ellenére érdekes gödrösödéseket növesztett néhol. A mellvéd/korlát érdekes ütemezésben készült (10 méter három hétig, következő tíz méter egy nap alatt), az első fedőlapot két nappal átadás után szedte le vki. A mellette lévőt meg véletlenül mi amikor kárfelmértünk mert vki óvatlanul rá mert támaszkodni...
A (gyalogos- és kerékpáros) híd egyik végén tilos kerékpározni, utólag külön felvillogózták kétoldalt mert a járófelület kissé hamar síkossá válik, nagy a csúszásveszély. De ugyanez a járófelület és a korlát anyagában azonos része eléggé hamar mutatni kezdte az anyagfáradás jeleit (pl felkunkorodott, ami egy egyenes léc esetében nem teljesen a terv része, mert amire rárakták az egyenes maradt). De legalább zörög ha mennek rajta, főleg kerekes dolgokkal.
Az egyetlen pozitívum hogy a térkövezésnél elvileg a gátak életvitelszerű "mozgolódása" miatt kialakuló egyenetlenségek könnyen gyógyíthatóak. Lennének, de már a fentebb említett gödrösödésből sejthető hogy nem annyira hozzáértő módon építették, ergo a javítgatás után sem várható kimondottan jó eredmény. Ha javítják egyáltalán.
Némi érdeklődéssel várom hogy lesz-e árvíz idén.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2017.02.17. 09:11:25

@kkm.furdancs: Ez is igaz, de nekem például van egy kecskeméti mérnök barátom, aki napelemeket importál, és ezeket telepíti, méghozzá komplex energetikai átalakítások részeiként. Ami miatt ez most idekívánkozik, hogy ő számos vidéki iskolát (köztük a lányom régi turai általános iskoláját is) hozott így rendbe, uniós pénzekből, itt az épület teljes szigetelésére (becsomagolására) és a fűtés és melegvízellátás átalakítására kell gondolni, ahol a gáz és a vezetékes áram kombinálva lett az iskolák tetejét rendesen beborító napelemek enegiájával. Persze azért rengeteg EU-s támogatás folyik el, de azz sem igaz, hogy semmi sem épül belőle.

Nancsibacsi 2017.02.17. 15:57:21

A vegyestüzelés úgy is szennyezőbb a gáznál, ha száraz fát/szenet tüzel az állampolgár. Jelenleg nem a CO-val van gond, hanem a korommal, az meg gáztüzelés esetén gyakorlatilag nincs, vegyestüzelésnél meg akármilyen tökéletes is az égés lesz valamennyi.

Leváltani persze le kellene, de jelenleg nem kondenzációs gázkazánra éri meg, hanem elektromosra - magyarán klímára. H árammal az a legolcsóbb (anélkül is), és gyakorlatilag nem szennyez. Megújulót meg telepítsenek a környező országok, és mi meg megvesszük negatív áron, ha éppen nagyon fúj a szél és hideg van :-D

laci_52 2017.02.17. 16:47:03

A fatüzelés már csak azért is zsákutca, mert ha így folytatódik, elfogynak az erdőink. Hogy mégis sokan fával fűtenek, pedig be van vezetve a gáz a házukba, ennek az az oka, hogy a gáz még most, a rezsicsökkentés után is nagyon drága a legtöbb ember számára(27%-os áfa van rajta!).

Szociális és környezetvédelmi indokok is azt kívánják, hogy kormányunk csökkentse a vezetékes gáz árát, de ez nem nagyon akaródzik neki...

2017.02.17. 17:28:43

1 köbméter földgáz (~115 Ft)
cirka
3 kg SZÁRAZ tűzifa (90-95 Ft)
(JÓ kazánnal és HELYESEN FŰTVE)

Biztos sokkal drágább a gáz?!

Főleg, most amikor épp a frissen vett vizes fával fűtenek a népek...

2017.02.17. 17:30:58

@laci_52:

A fa MEGÚJULÓ cucc !!!

Az akác erdő pl. ~ 20 évente újra és újra használható :-)
Azaz soha nem fogy el... valójában.

Az energia célú nyárfa erdő még ettől is rövidebb forgás idővel működik.

É2I 2017.02.17. 17:31:19

@Nancsibacsi: Számolj azért a villamos hálózat minőségével, kapacitásával. Tanyán ezt is daszhatod, ha legközelebb 1+ km-re van KIF/KÖF hálózat. Gatyád rámehet, már ha van akkora.

on:

Alapvetően azoknak a településeknek, tanyáknak adhatja fel a leckét a vegyes-tüzelés esetleges megtiltása, ahol nincs vezetékes gáz. Annak kiépítése irdatlan pénz, a palackosé meg szintúgy drága.
Probléma mára már a fával, szénnel való tüzelés is, mivel annak ára is környékezi a gázét.

Konklúzió: a fűtés minden válfaja költséges és környezetszennyező, az embereket meg nem lehet mindenféle eldaszott szabályozással felfűteni, max. érzelmileg, de ez nem szokott kedvezni a regnáló kurmány-politikusok élettartamának.

Megújuló energiák felhasználására szintúgy nincs esélye majd semelyik olyan településnek ahol néhány család lakik, és a tanyák 98%-nak sincs - a maradék kettőnél meg már megoldották valahogy. Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben napelemes, 7/24-ben működő háztartási kis-erőmű sincs és ami egyáltalán van, az sem két fillér. Téli fűtésre meg olyat kellene építeni, ami jó eséllyel nincs is a piacon.

Fentebb volt egy olyan bejegyzés, amiben a bácsika összehozott x számú akkumulátort és erre meg arra milyen jól be is vált. Igen. Ha nincs a közelben villamos hálózatod, mivel töltöd? Nem, a napenergia télen elenyésző, nem elég; néhány tea megfőzése után jó eséllyel lemerülne a rendszer és akkor hol van a 2-3 hónapig mínuszos tél?

Szóval nem egyszerű problémakör ez. Láthatóan a kormány tapogatózik, de jelenleg nincs a "kecske is jól lakjon a káposzta is megmaradjon" szerű megoldás, bármennyire is szeretnénk.

MIx 2017.02.17. 18:07:10

A vegyestüzelésű kazánnal az a probléma, hogy nagyon csekély mértékben szabályozható. Nem szabályozható le az előre menő víz hőfoka, hogy magas legyen a hatásfok, s alacsony a károsanyag kibocsátás. De gázfűtés esetén sem kondenzációs kazán beépítésével, mert csak akkor lesz a lakásban 20 fok, ha a radiátorok fűtőfelületét megduplázzák.
Ezt sajnos nem kommunikálták eddig. Pedig a fizikát a melegvíz jól ismeri.

torró 2017.02.17. 19:13:09

@MIx:
Kicsit tájékozatlan vagy, mert most már vannak olyan kazánok, nekem is van, ami szabályzóval van ellátva és olyan hőmérsékleten tarja a kazánt amilyenre beállítod. A másik. hogy megfelelő teljesítményű kazánt kellene betenni, aminek a hatásfoka a ház kifűtésére legalább 85% hatásfokkal tud üzemelni. Csak nálunk még nagyon sokan a tervezők lusták kiszámolni, vagy a rossz szemlélet, hogy inkább tegyünk be nagyobb kazánt az a biztos. Hát nem.
Amúgy egyenlőre nálunk számtalan probléma miatt, ahogy többen is írják,pl: pénz hiány , gázvezeték nem megléte, áram kapacitás, drága bekerülési költségek, ez mind buktató. Talán a tisztelt nagyurainknak, és holdudvaruknak az ellopott milliárdokat ebbe kéne vissza tenni!! Tipikus Magyar hozzáállás a meggondolatlan kijelentések katyvasza!

énisfélek 2017.02.17. 20:01:15

A téli PM10-es szálló port 70-90 százalékban a dízel autók okozzák. Azok a "szakértők", akik mást mondanak, azok vagy nem értenek a szakmájukhoz vagy az autóipar megrendelésére a képünkbe hazudnak.

igazi hős 2017.02.17. 20:01:35

@rnz: "Azzal aztán lehet fűteni akár elektromosan is, ami nagyságrendekkel olcsóbb, mint egy modern gázos fűtés kialakítása" Tessék? Az az elektromos fűtés, ami hatékonyabb a modern gázfűtésnél, az 20 (kedvezményes tarifa esetén 40) %-kal olcsóbban üzemeltethető, de sokkal drágább kiépíteni, különösen, ha már kész van a házad. (Viszont az igazán drágák nyáron ingyen tudnak hűteni.) Teljes élettartamban érezhetően olcsóbb lesz a víz-levegős hőszivattyúd, de nem nagyságrenddel, hanem 10-20%-kal. És ha beleszámolom, hogy az 1-2 milliós árkülönbséget bankba is tehetem, ami nekem fial, akkor még kisebb a különbség.

igazi hős 2017.02.17. 20:07:03

@kkm.furdancs: "Egymillió forintba kerül, hogy az utcán húzódó gázvezetéket behozzák az udvarba. Nem ezt kellen inkább támogatni?" Jogos, lehúzás az egész. Ennél már csak az elektromos művek a pofátlanabb, amikor gyakorlatilag a semmiért (már eleve bent volt a 3 fázis, csak a biztosítékot cserélték 25A-esre) levesznek több mint százezerre bővítés címén. Azért fizetek, hogy több áramot vehessek tőlük.

igazi hős 2017.02.17. 20:16:47

@Nancsibacsi: "mi meg megvesszük negatív áron" Sajnos mi vagyunk azok, akik 0 vagy negatív áron adnak el áramot, pedig PaksII még meg sem épült, viszont egyáltalán nincsenek tárolókapacitásaink. (Tudom, most feleslegesen Prédikálok.)

igazi hős 2017.02.17. 20:18:51

@É2I: Ahol 1 km-re van áram, ott marhára nem számít, hogy mennyit kormolsz, mert nincs akit zavarjon.

Kegyetlen 2017.02.17. 20:20:00

Sztpetervarott 5600 rubel 1000m3 gaz. Itt vki jol keres...

igazi hős 2017.02.17. 20:24:12

@énisfélek: "A téli PM10-es szálló port 70-90 százalékban a dízel autók okozzák." Akkor a nyárinak mekkora részéért felelnek? Azt meg tudod magyarázni, hogy míg nyáron hétvégére mindig látványosan leesik a szennyezés mértéke, addig télen alig változik?

2017.02.17. 21:03:28

@igazi hős:
Plusz meg kellene nézni mondjuk az időkép szmog-térképen, hogy mikor is és hol van a legnagyobb szmog.
Ahol legcsóróbbak a népek -10, -20 fokban kénytelenek minden éghetővel amit találnak, fűteni.

Egyébként pár napja a cikk Indexen:
index.hu/belfold/2017/02/12/egy_funyiro_kiakaszthatja_a_szmogmero_allomast/

Cikkünkben Horváth Gyulával, az Országos Meteorológiai Szolgálat főosztályvezetőjével és Dézsi Viktorral, az OMSZ levegőtisztaság-védelmi szakértőjével kerestük a válaszokat a kérdésekre.

Januárban szokatlanul hosszú szmogriadót rendeltek el Budapesten és az ország több részén. Mi volt ennek az oka?

Horváth Gyula: Harminc éve a leghidegebb január volt a mostani, ráadásul egysíkú, szélcsendes időjárással, kevés csapadékkal. A legrosszabb kombináció. A szálló por, a PM10-részecskék magas szintje volt a legkritikusabb.

Az érthető, hogy a szél kiviszi, a csapadék elmossa a szálló port, de miért baj, hogy nagyon hideg volt?

H.GY.: A nagyobb fűtés miatt több füst keletkezik, ami nem tud kiürülni a városból.

Ezért vezették be a gépjárművek mintegy harmadára vonatkozó szmogriadót. Az mire volt elég?

Dézsi Viktor: A mérések adatai szerint a teljes közlekedési forgalom mindössze 5-8 százalékát okozza a szmognak. Az ipar maximum 10 százalékát. A többit mind a lakossági szilárd tüzelés, azaz főleg a cserépkályhák, vegyes tüzelésű kazánok. Ezt nehéz felfogni, mert mindenki úgy gondolja, sok helyen még úgy tanítják, hogy az ipar és a közlekedés az elsődleges oka a szmogszennyezésnek, de ez egyszerűen nem igaz.

2017.02.17. 21:04:25

@icipicicsipa:

Tehát a lényeg és a realitás (logikus, ha a kocsik miatt lenne, akkor egész évben fulladnánk) még egyszer:
A mérések adatai szerint a teljes közlekedési forgalom mindössze 5-8 százalékát okozza a szmognak. Az ipar maximum 10 százalékát. A többit mind a lakossági szilárd tüzelés, azaz főleg a cserépkályhák, vegyes tüzelésű kazánok. Ezt nehéz felfogni, mert mindenki úgy gondolja, sok helyen még úgy tanítják, hogy az ipar és a közlekedés az elsődleges oka a szmogszennyezésnek, de ez egyszerűen nem igaz.

András Horkay 2017.02.17. 21:17:27

@nonolet: Két dolog amit említenék. Az energia fűz termelhető magán belterületi ingatlanon is, kb 2 m2 kell egy fának. 7-8 év alatt vágható, szárítva 200 kg, 35 cm tőátmérőnél. Ilyen kísérleteket folytatunk pár éve, és a facsemete is termelhető nagy számban, 6 hónap alatt 4 méter magasságot értünk el (1000 db) . A kályha témában is van egy találmányunk, 24-36 órás fűtési ciklus, 100-120 C fok kimenő füst hőmérséklet, képes támogatni pufferen keresztül a központi fűtést is, vagy légfűtést. Az új típus egy nap alatt összerakható (nincs kosz az építésnél) a burkolata tetszőleges, kandallóbetét beépíthető. Ára kb fele lehet egy nagyobb cserépkályhának. a nagy tűztérhőmiatt az éghetőgázokelégnek ésígy sokkalkeveseb a szennyezésmint a szokásos kályha/kazán megoldásoknál. Méretezhető, fűthető vele egy szinházterem is, persze akkor nem kicsi a tűztér. Összeségében kb a harmadába kerül vele a fűtés a gázhoz képest. "Farm kályha" stílus esetében a méterfa (fatönk is) is mehet a tűztérbe, vagy gally és kukorica szárköteg, illetve apríték. 3 éve folyik vele a kísérlet, azzal fűtök. Egyébként automatizálható is sok minden benne (levegő betáp, füstgáz termosztát, stb, Van hozzá új kéménytípus is, és egy huzatfokozó / szabályzó is. Idősebb embereknek,akik gondozásra szorulnak kedvező az hogy napi egyszer kell begyújtani és nem kell rárakni általában csak 24 órán belül. Nagyon nagy hidegben kell ismételni egyszer maximum. Szóval nem annyira reménytelen a fatüzelés, persze a fát meg kell szárítani rendesen, de ennek érdekében felaprítva kell szellős és nap sütött helyen tárolni. Most próbáljuk bevezetni a piacra.

kkm.furdancs 2017.02.17. 21:26:38

@András Horkay: Sok sikert kívánok! Mindig tiszteletre méltó, ha valakinek van egy ötlete és igyekszik megvalósítani. Az energiatartalma és tömege, mint fenyőé-nyárfáé kb?

averageuser 2017.02.17. 21:36:04

1. Miért van csak hidegben szmog? Az inverz időjárási helyzet miatt a szennyezett levegő nem tud felemelkedni. Los Angeles -ben pl. ez nyáron jellemző.
2. Mi a baj a szilárd tüzeléssel? Az alacsony égési hőmérséklet miatt rengeteg dioxin keletkezik.
3. Miért pont Most.-n? Nincsenek szigetelve az épületek.

Merlot 2017.02.17. 21:48:53

@igazi hős: "amikor gyakorlatilag a semmiért (már eleve bent volt a 3 fázis, csak a biztosítékot cserélték 25A-esre) levesznek több mint százezerre bővítés címén. Azért fizetek, hogy több áramot vehessek tőlük."

Ha van fideszes képviselő ismerősöd, mondd el neki ezt.
Pár nap alatt megszavaztatják majd a parlamentben, hogy a "rabló" E.ON-t vegye meg az állam, és helyette - az NHKV mintájára - lesz majd Nemzeti Áramszolgáltató és Áramelosztó Koordinációs Zrt., akik majd ugyanezt a duplájáért bővítik, és utána fél évig nem kapsz majd áramszámlát sem, utána meg havonta kettőt.

"Magyarország jobban államosít"

:))))

Merlot 2017.02.17. 21:58:07

@nonolet: Marhaság amit írsz.

A lakást cserépkályhával fűtöm. Az egész - idén különösen kemény - télre nyáron vett tűzifa ára
62 000.- azaz hatvankettő ezer - forint volt szállítással együtt.
A szomszéd lakás ugyanakkora. Ezt gázzal fűti a tulaj. A decemberi és januári gázszámlája erre a két hónapra volt 60 ezer!
És a további 4 téli hónap a 6 hónaposra tehető tüzelési idényből???
Akkor mi az olcsóbb? Igaz a fát be kell hordani, aztán ki kell hamuzni begyújtás előtt, de legalább a napi mozgásigény meg van vele, ami ugye egészségügyi tényező is. segít egészségesnek maradni. A ropogó tűz feelingje csak bónusz. :)

Netuddki. 2017.02.17. 22:02:40

"Nem kétséges, egészségkárosító töménységben áramlik egyes településeken a nedves fával, szénnel vagy épp szeméttel (pillepalack+gázolaj) fűtött házakból kanyarodó füst."

Valaki egyszer bedobta ezt az oltári nagy baromságot, aztán mindenki rákattant és ezt ismételgeti.
Nem lehet ezekkel etetni a kazánt vazzeg, mert mindennap kormolhatod!
Értsétek már meg, az se mindegy milyen szenet használsz. Ha nem 70°C fölött tartod a hőmérsékletet, akkor az egész kazán egy kormos dzsuva lesz, amitől másnap még annyira se fog melegíteni, ha egyáltalán ég és nem alszik ki.

András Horkay 2017.02.17. 22:12:12

@kkm.furdancs: Nem sok különbség van a fák energia tartalma között, csak a tömegük változik jelentősen. Nyilván a tölgy,bükk, akác, sűrű, általában a keményfák. De nehezebben szárad is ki. A táblázat szerinti értékek viszont nem rosszak a puhábbáknál sem, a fenyő az gyantás, nem igazán jó erre. Általába azt írják hogy egy kiló fa 4 Kw. Elfogadható. Csak ezek a mérések nem tökéletes égésnél mértek, illetve a kályhák sem azt szolgáltatják, ha meg vizes a fa akkor tragédia van.A vizet forralgatják,mert eléri a 40-50% ot is sokszor. Nincs az embereknek nedvesség mérője, és a látszatra megfelelő fát is berakják. Meg kellene tiltani a vizes fa árusítását, szárítsa meg az erdőgazdaság ésárulja akkor ha eléri a 12 %-t. Így mérgezi a levegőt. A vevő nem tudja mit vesz.

András Horkay 2017.02.17. 22:20:56

@averageuser: Sajnos így van az átlagos kályháknál. Nálam 800 C fok körül van a tűztérben a hő. A betonvas szétégett benne (tűztér bútort csináltam belőle). Füstöt nem is látni a kémény kitorkolásánál. A vaskályhák a leggyengébbek,mert a tűztérből azonnal a kéménybe megy a füst, és hőtárolónincs, a katalizátort meg nálunk még nem rendelték el. A cserépkályha márjobb, de ott is lehül afüst a ciklus eleján és a végén, és kétráynt rak le, meg kormot. Hőtároló része alig van (csak azt hiszik az emberek hoyg igen, de a kályha nagy része járatból áll. A tömegkályha már rendelkezik hőtárolóval,de túl nehéz, sok munka megcsinálni, drága, és emeletre nem tudják rakni. Egy halomnyi probléma van a kályhákkal, ezeket oldottuk meg - nem volt egyszerű egyébként.

énisfélek 2017.02.17. 23:48:50

@igazi hős: nyáron a szálló por jelentős részét a mezőgazdaság okozza. Hét végén meg nem dolgoznak a földeken.

Beer Monster 2017.02.18. 00:42:32

@András Horkay: Mégis, milyen konstrukció ez? Lehet valahol olvasni róla?

rnz 2017.02.18. 08:32:30

@igazi hős: Talán ha nem emeled ki a kontextusból, még igazad is lehetne. Ellenben itt nem csak a házon belüli költségekről volt szó, hanem azt is beleszámoltuk, hogy oda is kell vinni a gázt. Az már önmagában sok településen 100 milliós nagyságrendű költséget jelentene, ráadásul semmiféle támogatás nem kapcsolódik hozzá. Nyilván olyan esetről beszéltem (ezt mondjuk le is írtam, ezért is kellene egyben értelmezni az egészet), amikor egy kisebb településnél simán lehet olcsóbb egy helyi, akár közös "erőmű", mint a gáz eljuttatása.

A "bankban fial" a naív kisemberek eltévedt elképzelése a valóságról, 10 milliós nagyságrend alatt jó ha nullán maradsz az inflációval együtt...

rnz 2017.02.18. 08:38:34

@É2I: Nem, a napenergia télen sem elenyésző, az éves átlag kb. felét, a nyári csúcs kb. harmadát meg lehet termelni télen is. Már nem a kőkorszakban vagyunk, napról-napra fejlődik ez is. Ráadásul ha vissza tudsz termelni a hálózatba nyáron, akkor azt télen visszakapod gyakorlatilag ingyen. Nem fekete és fehér a dolog, no meg nem árt naprakésznek se lenni, ha valakit érdekel a dolog.

András Horkay 2017.02.18. 10:46:50

@Beer Monster: A weboldal még nem tartalmazza az új típusú rendszert, ami le van írva most az egyedi samott tűzterű rendszer. Ez a nagyobb területekhez jó, pld iskola, szinházterem, vagy nagyobb ház, stb. Ipari csarnok, vagy állattartó telep. Természetesen jó családi házhoz is, csak akkor megfelelően van méretezve. A megrendelő egyedi igényeihez lehet igazítani,mert pld vidéken jó ha nagy a tűztér, be lehat rakni nagyobb darabokat is, ez városban nincs.
De ezt meg kell csinálni, úgynevezett kőműves kályha, ami munka igényes.

Az új kályha / kazán szerkezete sokban különbözik ettől, mondjuk 60 %-ban, mert csak CE minősítésű anyagok összeszerelésével készülhet el nagyon gyorsan, kb 1 nap alatt. De ennek a teljesítménye csak családi házakra elég. Az előző működési logikáját átvettük, és a gyors és olcsó összeszerelés volt a cél. Sokkal olcsóbb hőtároló funkciót is meg tudunk itt valósítani, mert tonnánként 50000 Ft a bővítési költség. Tehát egy 5 tonnás hőtároló 250000 Ft, ami megegyezik 1 tonna samott tégla árával. Lakáshoz, házhoz nem nagyon kell több mint 2-3 tonna, ami eltűnik, mondjuk egy válaszfal formájában. De egyébként bármilyen formációt felvehet. Van hol kővel borított padokat, nyugágyszerűbútorokat, konyha dobozokat stb építettek külföldön, és azt is fűtik belülről, így a hőleadó felület megnőhet. Persze ez alacsony hőmérsékletű mondjuk 25-35 C fok, tehát kellemes.

A tüzelőanyag termelésére is van egy rendszerről némi leírás a menüben (energia fűz).

Természetesen titkok nincsenek leírva, az iparjogvédelmi kérdés.
Partnereket viszont keresünk területi megvalósításra, franchise rendszerben.

www.pointernet.pds.hu/tuzifa/index.html

Beer Monster 2017.02.18. 18:46:02

@András Horkay: Meglévő válaszfalak felhasználására is van ilyenkor lehetőség?

András Horkay 2017.02.18. 19:24:37

@Beer Monster: A válaszfal a plafon alatt át lett hidalva betongerendával,majd kibontva az egész
. A helyére került a fűtésre használható "válaszfal" nak látszó kályha. Nyilván szélesebb mint az eredeti, mondjuk 40 cm (20+20), ami nem különösebben látszik, így a kályha test eltűnik. sokkal jobb a hősugárzási lehetősége mint ha sarokba tennék az egy tömbben megjelenő kályhát, ami csak nagy nappalikban vagy terekben mutat jól, de ott is túlhangsúlyos,bármilyen szép a burkolata. A válaszfalba építettet lehet fehérre is vakolni, hőálló vakolattal, így tényleg nem látszik, viszont mindkét oldalra közel 9 m2 felülettel sugároz,ami a duplája is lehet az egy tömbben létrehozott kályhának. A padló terhelést is meg lehet szüntetni, szintén alsó áthidalással (statikus kell) így mehet emeletre is egy több tonnás kályha,mert a főfalakra terhelhető. Ma már kapható 10 kg-os műanyag csomagolásban teljesen száraz fabrikett, amit hazavihet a ház úrnője és befűt vele. Esetleg a garázsba letesznek pár raklappal és ennyi volt a tüzelő betárolása.

András Horkay 2017.02.18. 19:27:45

@Beer Monster: A meglévő tégla válaszfal is maradhatna elvileg, de a tégla nem a legjobb hőtároló, mert a válaszfal téglák nem erre lettek tervezve, tele vannak levegővel. Ezen kívül továbbitja a meleget a ház szerkezetébe, ami nem cél.

Beer Monster 2017.02.18. 19:54:37

@András Horkay: Értem, akkor a tömör válaszfal való hozzá? Kisméretű téglából?
Mi a legkisebb hely, amekkorát igényel?

András Horkay 2017.02.18. 20:17:31

@Beer Monster: A régi válaszfalra mint anyag nincs szükség, csak akadályozza a működést. A méretek a hőszükséglettel függenek össze. Mekkora a fűtendő terület, akarnak e vizmelegítést a radiátoroknak, stb. Méretezni kell az egészet. De ez minden kályhánál így van, nem arról lehet szó hogy bemegy valaki a boltba, vesz valamit azután csodálkozik hogy nincs elég meleg. Ez a gázkazánra is igaz. Nem csak a Kw számít hanem a hőtároló képesség is, fűtő felület nagysága, stb. Ha kicsi a felület akkor több idő felfűteni a teret. Ez meg pazarlást eredményez. A vicces az amikor egyterű 100 m2-t akarnak egy 6 Kw-os kandalló kályhával fűteni. Nem is fér bele elég fa. A nagy légszennyezés is ezért van sokszor, mert túlpörgetik nagy hidegben az adott kis teljesítményű kályhát, így sok szennyező anyag megy a kéménybe, meleg meg alig van. A vizes fa csak hab a tortán.

kkm.furdancs 2017.02.19. 09:55:09

@Untermensch4: Elnézést, hogy csak most reagálok.
Szentesi tanyán láttam vagy 15 éve egy bácsinál az autóakkumulátoron alapuló elektromos hálózatot. LED-lámpa még sehol nem volt, ezért gyakrabban kellett beraknia az oldalkocsis Dnyeperbe az akksit és elvinni tölteni a barátjához, de működött. Akkumulátoros hűtőszekrény, minden kapható.

Beer Monster 2017.02.19. 18:12:58

@András Horkay: Akkor újonnan épülő házakba rakható csak, ha jól értem.

András Horkay 2017.02.19. 18:29:19

Dehogy. Bárhová.Sőt meglévő kandallókat is átlehet építeni viszonylag egyszerűen hőtárolós kályhává. A válaszfal kivétel csak egy eset. Jó dolog mert helytakarékos.

Beer Monster 2017.02.20. 18:42:43

@András Horkay: Ja értem. De akkor a régi válaszfal nem használható föl akárhogyis, mindenképpen csak bontással építhető be a helyére?

András Horkay 2017.02.20. 19:06:11

@Beer Monster: Magát a téglát fel lehet használni ha muszály. De úgy kell elképzelni hogy egy ilyen fűtőfelület belül üreges ésmindeféle eszközöket is tartalmaz, a válaszfal meg csak egy téglafal. A tégla egyébként is nem igazán jó kályha építésre, pedig használják, de az általában kisméretű tömör tégla, nem üreges. Volt már ilyen is hogy egy "szellemi sasmadár" lukas téglából készített tömegkályhát, de mivel a levegő kitűnően szigetel, ezért pont erre a célra a lukas tégla nem nyerő e miatt. A belül lukas blokktéglák pont ezért lukacsosak, hogy jól szigeteljenek. Felejtős tehát a válaszfal, de pld a főfal és a kályha közötti hézag szigetelésének keretéhez felhasználható, közé kerülhet a közetgyapot szigetelés. pld.

Beer Monster 2017.02.21. 21:58:25

@András Horkay: A válaszfal, amire én gondolok, az speciel éppen kisméretű tömör téglából áll, csak lebontani semmiképp sem szeretném. Esetleg szorosan melléépíteni lehet a kályhát, hozzáhabarcsozva, hogy a hő egy részét le tudja adni a túloldali szobába is?

András Horkay 2017.02.22. 20:40:52

@Beer Monster: Természetesen lehet, csak rontja a kisugárzás hatékonyságát valamennyire. Jelentősen lassítja is a meleg megjelenését,mert a hőátvezetési tényezője a téglának nem egy villám, de szép lassan elnyújtva sugároz persze. De van olyan megoldás is hogy a kandalló betét pld mindkét oldalon üvegfelületű és akkor a másik szoba is kap az elsődleges tűztér hőből. Ennek az a hátránya hogy csökken a tűztér belső hőmérséklete, magas hőfokon égő gázok esetleg nem gyulladnak meg. Ha intenzív a tüzelés akkor persze át fog melegedni a válaszfal is. Időlegesen viszont a kandalló üveg ajtót is le lehet takarni hőszigetelő felülettel és akkor elemelkedik a belső hőmérséklet. Lehet ezzel is szabályozni a folyamatot.

Beer Monster 2017.02.22. 20:50:09

@András Horkay: Egy 60x110 cm-es beugróba tennék kályhát, illetve ennek a felét lehetőleg meg szeretném hagyni. Van erre értelmes megoldás? Két kisebb 12-13 m2-es helyiséget fűtenék.

András Horkay 2017.02.22. 20:55:47

itt látni egy pár tűzteret így lehet tervezgetni. www.technical.hu

Untermensch4 2017.02.22. 21:57:13

@kkm.furdancs: Ha már a dnyepr is szóba került... van az aksiknak is egy érdekes szegmense, a lúgos aksik. Van de mégse... tisztára mint Szlovénia.
Ahogy egy sima elektromos bekötés tavalyi tapasztalatait továbbgondolom olyan helyzetre ahol nem a telek mellett van az utolsó pózna...
Most eszembe jutott egy elvetemültebb ötlet:
Fagáz-üzemanyagú motorral termelt áram, a hulladékhőből meg fűtésrásegítés.

Untermensch4 2017.02.22. 22:07:02

@icipicicsipa:

"A mérések adatai szerint a teljes közlekedési forgalom mindössze 5-8 százalékát okozza a szmognak. Az ipar maximum 10 százalékát. A többit mind a lakossági szilárd tüzelés, azaz főleg a cserépkályhák, vegyes tüzelésű kazánok."

"nyáron a levegőszennyezés 47 százalékát teszik ki szénvegyületek, azaz főleg a szén és a korom. Télen ez akár 80 százalékra ugorhat fel a lakossági szén- és fatüzelés miatt"

Beer Monster 2017.02.23. 19:38:11

@András Horkay: Hú ezek nagyon nagyok, 15-20 kW. A kisebbeknek kellene csak a fele. A 8kW-os lemezkályha elég volt januárban.

Arcade Macho 2017.03.12. 22:01:56

@rnz: "Lassan eljön az ideje annak is, amikor nem csak 230V AC, hanem 12V DC konektor is lesz minden szobában. Elosztóból is már csak olyat veszek, amin van usb csatlakozó töltéshez. :)"

ez egy kulon posztot megerdemelne!!!
nekem tetszik a tema, kulonoskeppen az hogy nem vagja agyon az aram a delikvenst, na meg a vellanyszerelot sem a kinti poznan ha rosszul van a napelemes inverter bekotve
nem mellesleg egy jo kis szunetmentessel meg lehet spekelni...

Arcade Macho 2017.03.12. 22:17:51

@Untermensch4: jo ertem en a felallast hogy most a szmoghelyzetben megaszondtak a tuttit, de most oszinten erdekel hogy a hungarian belul merre latsz te faval hazalo teherautokat?
tudod pl. a nagykoruton mikor lattal TE szeneskocsit vagy egy faval megpakolt teherautot, hogy a tulaj a negyedikre felcipelje?
es kepzeld el telen van ott szmog...

Arcade Macho 2017.03.12. 22:21:29

@rnz: "Már nem a kőkorszakban vagyunk, napról-napra fejlődik ez is. Ráadásul ha vissza tudsz termelni a hálózatba nyáron, akkor azt télen visszakapod gyakorlatilag ingyen."

ahogy egyre tobb kis piaci szereplo lep be ebbe a tutti biznicbe, hogy ratermel es visszael a RENDSZERREL ugy lesz egyre egetobb a kerdes hogy ezeket jol megszivassak

mert ez a temazgatas hogyha sut a nap akkor ratermelnek a rendszerre amikor meg draga az aram eloallitasa akkor "ugyanazt" visszakapjak az kicsiben beeteteses modszernek meg jo, de nagyban nem fog mukodni
de abban egyetertunk hogy naprol-napra fog ez fejlodni... okosmero meg iyesmi :)

Untermensch4 2017.03.13. 18:34:34

@Arcade Macho: Pont azért raktam egymás mellé a két idézett részt mert hasonló gondolataim voltak mint neked, csak nem tudtam jól megfogalmazni... :) Főleg hogy a nagykörúttal ellentétben járatosabb vagyok az úgynevezett "vidék"-en, ahol a szén, fa, szemét eltüzelése és a hátizsákban vitt rendszámmal leműszakiztatott autók még annyi szmogot sem tudnak összehozni hogy az asztmások vergődjenek.

János Bereczk 2017.10.09. 11:22:15

@Nancsibacsi: Amikor a rossz "tüzelést!", próbálják úgy eladni jó árért, hogy a vevőt, majd lehessen büntetni, mert FŰTENI nem tud vele, nyomatja a kormot, a CO-t a szabadba, igen, akkor mondhatom, hogy igazad van! Amikor úgy kezdődik valami, hogy C (szén), akkor beszélhetünk
FŰTÉSRŐL!!! Ahhoz hogy fűtésünk legyen, kell az éghető anyag, oxigén, a gyulladási hőmérséklet,
a, kazán, a kályhacső, a kémény és a huzat. Mindent meg lehet venni, csak jót nem és innen kezdhetünk, fűtésről beszélni!
Éghető anyag: szén, fa csoportba tartozó, apríték, pellet, szalma, energiafű, tűzi fűz, stb., gáz, villany, nappal, széllel, vagy atom energiával! Aki beruházott már valamire, tudja nem piskóta,
fizet és fázik!
Szén, egyre kevesebben tudják, a szén a legtisztább, legolcsóbb, legegyszerűbb fűtőanyag, viszont egyre többen tudják úgy elégetni, hogy kormoljon, füstöljön és mérgezzen!
Az égési fokozatok, mindegyikét tudja, nem kíván különleges kezelést, könnyen szabályozható!
Az alap, egy szenes kazán, egy láda, vízzel körülvéve, 2,5, vagy 3-as lemezből, de ilyet boltban
nem kapunk. legyen két ajtaja, alul és középen, mindegyik huzatszabályozóval, tolós vagy tekerős, a középső ajtó, felső szintjébe egy kémény kivezetés, egy be és egy kivezető cső!
Egyetlen terelő kell belülre, ami az égésterméket, fentről a kályhacsőhöz vezeti, az egyik sarokba! A fűtés legyen gravitációs, a rendszert bonyolító villamos berendezéseket hagyjuk meg
a fejlődési szakaszban lévő, informatikusoknak, akik számtalan kiváló ötlettel állnak azok
rendelkezésére akik, igénylik ezt a szolgáltatást! (de kormolni nem fognak!) EZ a legfontosabb, még életemben nem kormoltam, én sem!
Hogyan fűtök, egyszerű! Berakok a dobozba, amit kazánnak is hívhatnék, 5 veder szenet, majd felülről meggyújtom. Némi kekeckedés után lángra lobban, a meleg hatására, a kéményt elhagyja a légdugó, amit a kályhacső tart szinten, ekkor állítható be a FŰTÉS, az ajtókon lévő szabályozókkal, két hüvelyk ujj, körüli lyukkal. A szén izzani fog, a szekunder levegő, a fejlődő
CO-t kék lánggal elégeti, ha kint tároljuk, a szenet, kicsit vizezzük meg, így fog kialakulni, a városi gáz, ami a parázs felett, kék lánggal ég, mint a gáztűzhelyen! Valaha így főztek a konyhában, ma ezt földgázzal teszik! Akkor melyik a jobb, ugye az olcsóbb! A kéményen CO2
ballag ki 30°C vel, nincs kátrány, a kémény is fehér, nem ég szét. "24 órára végeztünk a fűtéssel, élvezzük a melegét! Ilyen egyszerű!
Ha már úgy érzi, hogy a hétvégi kormolás hiányzik, fával is tüzelhet, ha mégsem lenne meleg, a
fórumokon, számtalan megoldást talál, mit mivel szereljen, majd építse át, többször, majd a névtelen tanácsadó eltűnik, mert már Ő sem érti, amit tanácsolt, nála sem működik, viszont jó sokba került. Most fát nem lehet kapni, kell a szalmafűtésű erőműbe, mert az energiát pótolni
kell! Azt olvastam a LÁNG jól fűt, a levegőt meg ellepte, a szmog! Lehet választani, SZÉN vagy
GÁZ, vagy elég a SZÉNGÁZ!!!

János Bereczk 2017.10.09. 13:36:27

Ha már ilyen kedvesek, hogy írhatok még, kihasználom, a lehetőséget! "2020ig (?), ez már így megy több éve, konferenciákon alvó emberek, eldöntötték, hogy csökkenteni kell az üvegház hatású fűtőanyagok kibocsájtását! Mivel minden égés végeredménye ilyen, nincs más mint becsukni, a boltot!(?)
Azonban van, aki nem akarja betartani, ezeket a rendelkezéseket, például a lengyelek, vagy az amerikaiak, akiknél a szén tüzelése (hungarikum, vagy lengyelikum? A német ilyenkor azt mondja mein gott, de mit mondjon, a finn-gott, ne nyelvészkedjek de a metán is fűtőanyag!) Szóval ezek az országok szeneznek, és nem, az erdőt vágják ki. Tudnak-e, a szénnel FŰTENI?
Valószínű, nem!! Ha így van, nagy lehetőség lenne arra, hogy ne onnan hozzuk, a barkács kazánokat, hanem exportáljuk és megtanítsuk Őket, a szénnel történő, gazdaságos fűtésre! Csupán össze kellene hívni, 6x6. konferenciát, vagyis a 666 666.at, ahol bemutatnánk eme tudományt, a gyakorlatban, műszerekkel mérve, a káros anyag kibocsájtást!!!
De ez túl egyszerű lenne, mert a közlekedési eszközökben zörgő kazánok is csípik a környezetvédők szemét, meg a mienket is! Nem csodálom ezek a motornak nevezett, valamik
még szennyezőbbek, mert amíg a kazán szabályozható, a motor égése már nem!
Ahogy, a kazán hozzá kevésbé értők tákolmányai, úgy a motorok is ebbe a kategóriába sorolhatók: Az ok roppant egyszerű, és én úgy gondolom, ha az okot megismertük, ketten, hárman, akkor azt meg is tudnánk oldani. Már az első motorok óta tudjuk és voltak kísérletek, hogy a hibát kiküszöböljék, csak az a probléma, hogy nem a hibát akarják kiküszöbölni, hanem
azt, a problémát amit okoz! Ez az alkatrész, az excentrikus főtengely, amitől nem tudnak szabadulni, ami a hő 50%-át rögtön a hűtőbe küldi, majd a maradékot, számtalan másra pocsékolja el, és csak ilyen matematikával tudják, a dolgot fényesíteni, mint én a 6x6-tal.
A fórumban azt mondták ez hülyeség, nem hülyeség, logika. A budapesti taxi hívószáma!!!
Nos én, merészen kiegyenesítettem ezt a vasat, és némelyest, lecsökkentve a motor súlyát,
létrehoztam egy olyan elméletet, ahol egy 1000cm3, 10 hengeres motor, 80 LE ad le, míg a súlya 3kg. Pofon egyszerű a dolog, a berobbanó üzemanyag, közvetlenül forgatja a főtengelyt, amit még egy fizika tétellel is alá tudok támasztani, miszerint, az egy irányba ható erők
összeadódnak! Tehát igaz, a mondás, kicsi a bors de erős! Ebből a mondásból kiindulva, kevesebb üzemanyaggal, kisebb robbanással, több levegővel, csökkenteni tudnánk, a távozó gázok összetételét, Ma a motorok, az üzemanyagot, meggyújthatósági arányra állítják, míg így
a tiszta égéshez hiányzik, a szekunder levegő, amit a kazánon állítani tudunk, menet közben,
a motorok esetében ezt, a beszívott levegőből kell pótolni!
Amerikában egy 1901-es motort próbálnak életre kelteni,mert a kicsi, nagy teljesítményű motor, nagyon kellene, a drónokba, meg a hibrid autókba, meg a kis repülőalkalmatosságokba, egy
személyes helikopterbe, mondta egy mentős doktornő!
Tehát ha kirukkolnánk, környezetvédelemből nagyot lépnénk előre, de a munkahelyteremtés sem szenvedne csorbát!!!!

János Bereczk 2017.10.12. 13:55:44

Nagyon szomorú hírem van, az egyik fával fűtő, akit többször figyelmeztettem, kár a kéményeket égetni, most áttért, a gázra! Nem próbáltam meggyőzni, csak rendszeresen megemlítettem.
Úgy tűnik, a meggyőzés nem elég, de a sok kudarc, azt eredményezi, lépni kell! A kazán, mivel szenes, van idő továbbgondolkozásra, egy esetleges gázkimaradás esetén, csak félek, a lánggal
tüzelést fogja, a szénnel folytatni, a kátrányos kéményben!!!!
süti beállítások módosítása