Eljött a szaküzletek halála?

2018.01.02. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

Két boltban is jártam egy héten belül, mely egykori kínálatát és alkalmazotti gárdáját lassan leépítve menetel a bezárás felé. Az egyik - Veszprém régebben nagyon népszerű fotósüzlete - mellett simán elsétáltam tévedésből, mert korábban fényképezőgépektől, objektívektől hemzsegő kirakatában három állvány és két gép szerénykedett. A korábbi három-négy fős gárda helyett egy eladó állt a pultnál. A kiszemelt  lencsevédő mellett vakuk közt nézelődtem volna, ha az árplafonon belül tud ajánlani valamit.

bezart_bolt.jpg

Vaku csak rendelésre, a lencsevédő kizárólag eredeti Nikon, 1490,- forintért. Kikívánkozott a kérdés, mert 12 éve fényképezővásárlás közben leültettek és egy kávé mellett közösen választottuk ki (tanácsadással egybekötve) a megfelelő típust. Mi történt itt?

Az Internet megöli a forgalmat - adta a logikus választ. A másik, említett szaküzlet szintén hasonló gondokkal küzd. Egy webáruházban hihetetlen kínálatból, a személyzet lefoglalása nélkül lehet válogatni. Ráérősen utánaolvashatunk műszaki jellemzőiknek és nem utolsó sorban, olcsóbban, házhoz szállítással jutunk a termékhez. Mit vesztünk a netes vásárlással? Maximum azt az időt, melyet a sokféle foglalat, objektív, szabvány megismerése igényel - amennyiben nem komplett szettet vásárolunk. Egy felkészült eladó azonnal megválaszolja kérdésünket, azonban ez bérköltséget jelent a tulajdonosnak.

Sajnos a lecsökkent forgalom halálos spirálba kényszeríti a kereskedőt. Leépíti az alkalmazottakat, nem költ széles választékra és a megmaradt árukra egyre nagyobb haszonkulcsot rak. Azok az üzletek virágoznak még, melyek kínálatát csak kilós tételben találjuk webáruházakban, például rögzítőelemek. Egy csavarbolt nem fog tönkremenni, hiszen fajtánként néhány darabot vásárol az átlagvásárló, a csomagküldés sokkal többe kerülne a terméknél, illetve ezek kiválasztásánál különösen jól jön a szakértői tanács. Nagy tömegű és szemrevételezést igénylő árucikkek forgalmazóinak sincs félnivalójuk az Internettől.

612936_bezart_bolt.jpg

Milyen tanácsot adhatunk a veszélyeztetett boltoknak? Nyissanak saját webáruházat, ha csak kísérletképpen, a bezárás alternatívájaként. Bérelni is lehet webáruház kiszolgáló motort, más költség a termékpaletta feltöltése lehet. Ennek a párhuzamos üzletmenetnek sok előnye van, most nem boncolgatom. Nem pusztán elmélet, számos - a nagy malloknál jóval szerényebb kínálatú - virtuális boltot ismerek és tartok kedvenceim között. Másrészt - utalva a kétgrammos, műanyag lencsevédő árára - kis erőfeszítéssel importálni is lehetne utángyártott, de olcsóbb kiegészítőket, hogy növeljék a kínálatot. Szerintem egyáltalán nem degradálná le a bolt renoméját, ha egy sarokban kommersz típusokat találnánk, nem pedig állunkat keresgélnénk a pusztán felső kategóriás árcédulákat látva.

Összességében nekünk, vásárlóknak igazán kényelmes és spórolós világ köszöntött be a biztonságos, csomagküldő webkereskedelem felvirágzásával. Kár lenne viszont a nagy múltú, komoly szakmai tudásbázissal rendelkező hagyományos boltokat veszni hagyni. Önök mit tanácsolnának e vállalkozásoknak?


 Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr8313534055

scsaba1 2018.01.02. 10:53:13

Jó poszt, gondolatébresztő. Kisebb,10-15 000 -es vidéki városokban, már régebb óta látható ez a folyamat, hogy a kisváros főutcáján gyakorlatilag minden második üzlet kiadó. Ennek ellenére pl. a bérbeadók sem csökkentik a bérleti díjakat. Hajlamosak valamiféle fejőstehénként tekinteni a boltokat üzemeltető vállalkozásokra. (pl. nem tudom, hogy az első képen látható lefingott, összegrafitizett üzlethelyiség mennyiben emeli az épület presztízsét, mennyire javítja a városképet stb...) Tudok olyan épületről, amiben 3 üzlethelyiség van kialakítva, de a tulaj nem adja ki 80 000 Ft+rezsi alatt. Inkább üres mindhárom helyiség, és ő fizeti a közműveket meg a fenntartást Ez mondjuk nem tudom hogy éri meg neki, nyilván nincs szüksége úgy a pénzre, várja a nagyhalat, aki csak nem akar megérkezni, bárhogy dübörög is a gazdaság.
De nem csak a internetes kereskedelem tesz be, hanem a komolyabb vasárlóerő hiánya is. Budapest, ill. Budapest szűk agglomerációja még csak-csak, de a vidéki települések halódnak ebből a szempontból. A 600-700 Euros átlagkereset (ami vidéken inkább 500-600 € vagy még annyi sem) borzasztóan karcsú a nyugat-európai árszínvonalhoz meg a 27%-os áfához képest, így néha néhány ezer forintos különbség is a webáruházak javára dönt.

Jó tanácsot adni könnyű, de egy megtérülési pont felé zuhanó vállalkozásoknak nehéz, mert bármiféle fejlesztés egy vödör pénzbe kerül. A webáruház jó ötlet de az utánvétes vásárlás meg a 14 napos elállási jog okozhat meglepetéseket. Én mondanám, hogy mozduljon el valahogy a szolgáltatások irányába is (pl. Fotósboltnál fényképnyomtatás bármire, szerviz, szemüveg készítés stb), de ezekhez megint tőkeigényes dolgok, no meg szerviznél pl. hol talál hozzáértő optikussal keresztezett elektroműszerészt hardcore informatikai hajlamokkal) A másik lehetőség a profilbővítés ha van hely meg szintén némi tőke.Tényleg nem kell finnyásnak lenni. Bármiféle iparcikk jöhet, amit lehet társítani. Fotó- és műszaki bolt, Fotó- és ajándékbolt stb. Bár ez megint hordoz magában rizikó, mert ha rosszul mérte fel az igényeket extragyorsan omlik a fejére az egész birodalom.
Szóval nehéz okosnak lenni, de a kisboltok halálát én is látom és nem örülök neki...

kkm.furdancs 2018.01.02. 18:58:50

@scsaba1: Szia Csaba!
Veszprém is tele üres boltokkal, pont olyan okokból, amit te is említesz. Gratulálok egyébként a higgadt toleranciádhoz és az életszerűséghez, melynek szellemében átgondoltad ezt a problémát. A Facebookon csupa "így járt, aki kimarad lemarad, stb" véleményt olvasni írásom alatt. Nem valami előremutató, mert majd pár év múlva követi a siránkozás, hogy "bezárt az utolsó csavarbolt is, a webkereskedő ötkilós tételben árulja, az OBI meg két darabot ötszázért". Ha idegen nyelven olvasnám ezeket, akkor is rákérdeznék: Te, ezt nem magyarból fordítottad? :(

teéjesenmindegy 2018.01.02. 19:18:23

@scsaba1: "Tudok olyan épületről, amiben 3 üzlethelyiség van kialakítva, de a tulaj nem adja ki 80 000 Ft+rezsi alatt. "
Jó nagy marhaságot beszélsz. Ha 60 ért adná ki, akkor ugyanúgy odaírnád, hogy miért 60, ha 30 akkor miért 30. Ha egy vállalkozás nem tud kitermelni havi 100at, akkor annak minek adja ki? Hogy 3 hét múlva csődbe menjen?

A poszthoz: Nem lehet semmit tanácsolni. Ha webáruházat üzemeltet, akkor meg versenyezhet ilyen csipcsup cégekkel mint amazon, alibaba, ebay. Sok sikert.
A magyar vásárló nem gondol végig semmit. Bemegy a cipőboltba, felpróbálja, megnézi, hogy melyik a jó méret, aztán megrendeli egy lengyel/román/szlovák webáruházból. Az már nem jut el a tudatáig, hogy a bolt majd bezár, aztán nem lesz mit próbálgatnia. Vagy ha esetleg valami cucc hirtelen kell neki, akkor majd várhat 2 hónapot amíg megjön kínából.

zizi11 2018.01.02. 19:20:19

Szerintem a helyzetért java részt a márkás termékek forgalmazói a felelősek. Ha nem szolgálnának ki minden Feri bácsi webboltot áruval, akkor más a helyzet. Ez bizonyos márkáknál tetten érhető, és ott nincsenek is gondok. De a szórakoztató elektronika manapság teljesen elszabadult. Szerintem pl. pont az okostelefonoknál jól megfigyelhető, hogy a "régi nagy" márkákat egyre inkább szorongatják, a no name kínai gyártók.
Ahogy a demokrácia, úgy a szabad piac sem működik fékek és ellensúlyok nélkül.

eßemfaßom meg áll 2018.01.02. 19:26:01

Én spec annyira nem siratom a kisboltokat, választék soha nem volt bennük (mondjuk fotózásnál ha a tulaj canonkedvelő akkor canon ha nikonkkedvelő akkor nikon cuccok más meg kb nem is létezik), a szakértelem is gyakran kérdőjeles (nemritkán olyan "szakmai" tanácsokat adtak a laikus vevőnek amitől felállt a hátamon a szőr, tipikus: ez a gép jobb mert ez 8 megapixel a másik meg csak 6 )

Údv XXI század ami kell azt kihozza a futár.

scsaba1 2018.01.02. 19:31:38

@kkm.furdancs:

Ohó, nálunk már évek óta megy a siránkozás... (A 2008-as válság durván odabaszott a szektornak) (13 000-es kisvárosban élek egyébként), hogy egy cipőért vagy egy fúrógépért, egy normális abroszért (ami _most_ kell és nem holnapután) 20-30 Km-t kell autózni... Meg ebben a városban nincs semmi, bezzeg itt és itt, meg ott és ott mennyi üzlet van. Ami így hirtelen nincs nálunk, holott néhány éve, évtizede még volt: cipőbolt, autósbolt, normális ruházati- és méterárubolt (nem kínai, mert az van), számítástechnikai bolt (kávéval leöntött klaviatúra pótlásáért is autóztam 15 km-t a szomszéd városba), beülős, abroszos étterem...

zizi11 2018.01.02. 19:33:50

@teéjesenmindegy:
Egy biztos a vásárló se így, se úgy nem lesz okosabb, nyilván mindig a saját hasznát fogja elsősorban látni, nem fogja a kereskedő zsebét tömni feleslegesen. Őt hibáztatni rövidlátónak tűnik.
Ha a szolgáltatások színvonala szintet lép (civilizáltan néznek ki az üzletek, barátságosak az eladók, van áru stb.), akkor fog a vevők igényessége is emelkedni, s nem fordítva.
Nyilván könnyű kitalálni, hogy miért nem megy valami, mint azt, hogy hogyan mégis.
A tapasztalatom az, hogy a kereskedők jelentős része még mindig gyors megtérülésben gondolkodik, ami az állandóan változó szabályozási környezettel elsőre könnyen magyarázható, de hit és kitartás nélkül nincs jövő.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2018.01.02. 19:40:55

Tudok olyan budapesti külvárosi barkácsboltot, amelyiknek szarul megy. Nyugdíjas házaspár működteti, a férfi kényszervállalkozónak mondja magát. Az árai nagyrészt jók, ért hozzá és központi helyen van. Kirakatra, dizájnra viszont nem ad, neten nincs fent.
Ugyanaz a kerület, szintén központ, sétálóutcához közel: nagyrészt szintén jó árak, szakértelem már nem egyforma, a középkorú eladó jobban érti a dolgát, de lehet kártyával fizetni, van weboldal, megrendelik a terméket, nyitva vannak szombaton is.

Ezzel leírtam párdolgot:
- A szaküzletek nyitvatartása nem (mindig) igazodik a mai munkarendhez
- a csomagot már kérhetem munkahelyre is, ha ott jobban át tudom venni és engedik
- Amelyik bolt nincs fent a neten és a kirakattal se tudja eladni magát, rosszul megy neki
Ugyanakkor a netes vásárlás ellen van, hogy
- némely terméket többe kerül kihozatni, mint amennyibe kerül, így időben, pénzben jobb megvenni szakboltban
- kevesebb utánajárással, élőszó, személyes kapcsolat útján megszerzem az ismeretet, és ha kell, hozzáolvasok a neten.

Végső összegzésként szükség van a szakboltokra, de igenis kell haladni kell a korral. Legyen weboldal, vonzó kirakat, és az sem eretnek dolog, ha akár részmunkaidős foglalkoztatással (ami miért is nem elterjedt itthon?) alkalmaznak valakit, aki a közelben élőknek vagy a közeli címekre KIVISZI a terméket jelképes összegért. Akár gyalog, akár járművel.

scsaba1 2018.01.02. 20:38:36

@teéjesenmindegy:

Te beszélsz jó nagy marhaságokat de legalább arrogáns vagy... Látszik hogy fingod sincs az egészről. Egy rahedli önfoglalkoztató jellegű, (főleg kezdő) kisvállalkozás van, aminél havi 40-600000 Ft is számít. Nagyjából ennyi dönti el, hogy a cég bezuhan vagy nem zuhan be a megtérülési pont alá. Másfelől, ami megint a fogalomtalanságodat mutatja, az az, hogy az a mondat arra vonatkozott volna, hogy elvileg a bérleti díjakat is a kereslet-kínálatnak kellene mozgatnia. Azaz: ha minden második üzlet kiadó, akkor az azt jelenti, hogy a kínálat jóval meghaladja a keresletet, tehát bőven válogathatok a jó helyen lévő kiadó üzlethelyiségekből. Gondolom te is tudod, hogy egy önfoglalkoztató kisvállalkozásnak nem csak havi 100 000 Ft-ot kell kitermelnie, hanem egy rahedli egyéb költséget is, olyan havi 3-400 000 Ft értékben, 20-30%-os kiskereskedelmi árrés mellett és ez csak a haszon, _nem a forgalom_.
De józan paraszti ésszel megközelítve is: Van egy épületed, benne 3 üzlethelyiség. Az épület fenntartása simán benne van havi 20-30 pénzbe (téli fűtés, hogy ne amortizálódjon az épület, villanyáram. Az udvar és az utcarész ápolása, az épület karbantartása,mert a lakatlan épületek valahogy mindig gyorsabban amortizálódnak, építményadó-ha van ) Ha találnál valakit, aki 40 pénzért kivenné, hasznod még nem lenne sok, de az épület önjáróvá válna. Ha egy működő kisbolt mellé odatelepül egy másik: megint 40 pénz pluszban (mínusz szja). Ezzel szemben 20-30 m2-es üzlethelyiség 80 pénzért nagyjából esélytelen vidéki kisvárosban, így az épület termel neked minimum évi 200-300 pénz mínuszt. Melyiket választanád?

első 2018.01.02. 20:40:54

@teéjesenmindegy: És ez pontosan így van, tapasztaltam. Elmegy automatához pénzt felvenni. :) A pénztelenség csúfos szituációkat szül.

Girhes Joe 2018.01.02. 20:46:55

@Névtelen betelefonáló:

Két dologra nagyon rátapintottál, amivel a szakboltok maguk alatt vágják a fát, rosszul értelmezett takarékosságból: a nyitvatartás, és a kártyás fizetés. Hahó, ez a 21. század, nem fogok a házfelújításhoz veendő tucat db ajtó megvásárlásáért félmillát felvenni bankfiókban (az automatának ez már sok lehet), majd ennyi készpénzzel furikázni az ajtóboltba, ahol nagy kegyesen engednek ennyit elkölteni nekem hétköznap 8 és 16 óra között, ergo vegyek ki szabadságot, vagy ezért is fizessek meg valakit...

A legnagyobb hátast múltkor egy riasztósnál dobtam, amikor 1 darab 3000 forintos akkut kellett vennem, de sürgősen (ezért nem játszott a webbolt). Az egy dolog, hogy nemhogy szombaton zárva, de pénteken is képes 13 (!) órakor zárni, de kérdésemre még ő oktat ki, hogy nincs kártyaolvasója, mert az neki pénzbe kerül, így meg a vevőre hárítja. Ennél többet magukról és kevesebbet az ügyfélbarátságról már csak a hangszerboltosok gondolnak (még bizarrabb nyitvatartások, még meredekebb tiltakozás a kártya ellen, pedig egy jobb hangszer simán letet több százezres tétel), csakhát ők vissza tudnak élni azzal, hogy az ember nem vásárol hegedűt kínai webshopból.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2018.01.02. 20:51:16

Ha már fotós üzletről van szó, pár észrevétel: nem (csak) azért nem megy az említett fotós üzlet, mert mindenki a neten vásárol, hanem azért mert ma már nem csak abban a fotósboltban lehet fotó cikkeket vásárolni, hanem akárhol. Ráadásul a fotós áruk területén Magyarország sosem volt gyártó, hanem importőr. Míg régen az említett objektívsapkát csak és kizárólag az említett üzletben tudtad megvenni, ma már sok más üzletben is meg lehet venni, plusz még milliónyi webáruházból is meg lehet rendelni. Ráadásul sokkal olcsóbban, mint a bolti ár. Ugyanis pl. a kínai webáruházból érkező árura nem tesz rá még 3-5 közbeiktatott kereskedő jutalékot, azaz nem fizetsz exportőrnek, importőrnek, 2 nagykereskedőnek, stb. Az említett 1490 Ft-os ár egyébként olcsó, eredeti Nikon objektívsapka 3-6000 Ft. Ezért mi is azt javasoljuk mindenkinek, hogy utángyártottat vegyenek itthon 1000-1500 Ft-ért, vagy rendeljenek Aliexpress/Ebayről 300 Ft-ért.

A másik, hogy szeretem én a hazámat, de azért nem vagyok hajlandó sokszorosát fizetni valaminek, csak azért, hogy a kereskedő ne haljon éhen (és minden évben elmehessen a családjával 2 hétre a Bahamákra nyaralni). Szóval ma már mindenki ésszel vásárol. Csal példaként: még 7-8 évvel ezelőtt is jellemző volt a hazai fotós üzletekre, hogy minden a nyugati ár többszöröséért adtak. Konkrétan láttam olyan vakuszetteket, amiket Németországban pl. 100E Ft-ért, míg _ugyanazt_ itthon 200E Ft-ért lehetett megkapni. Ma már ugyanazok az árak vannak, de még így is lehet spórolni a kínai webshopokból vásárlással. Sajnos, a világ erre halad, így ha valaki nem áll rá az internetes eladásra is, akkor be kell zárni az üzletét. De, pl. a fotós eszközöknél is érdemes lehet kialakítani egy szakember gárdát, mert nem mindenki akar/tud 2 hétig utánanézni az igényelt terméknek, hanem ott helyben szeretne gyors választ és árut kapni a problémájára. Sok ilyen szakterület van, ezek esetében a létező boltnak mindig lesz értelme a webshopok mellett.

iaj 2018.01.02. 21:17:13

Miért tűnnek el a szakkereskedések? Egyszerű: változik a piac. Ha nem vagy rugalmas és nem követed a vásárlók igényét elpártolnak tőled a vevők. Ha nem mutatsz ujjat nekik, akkor majd ők keresnek. Ha nem vagy nyitva találnak olyan boltot ahol nyitva vannak. stb stb. A szakértelem ma már nem elég kereskedőnek is kell lenni. Ma találni olyan embert aki érti, hogy mit kell csinálni és kereskedni is tud az nagyon komoly pénz minimum havi 500 ezer, és ebből kell minimum 2db. Ha nincs komoly raktárkészleted akkor felejtős az egész ma mindenki azonnal akar mindent és kész. (kártyát aki nem fogad el manapság azt én vinném vissza az iskolába, hogy tanuljon meg számolni, aki használja a kártyáját 30%-al többet költ....) Bérleti díj kb havi 500 -800 ezer. Nagyon hamar kijön csak az sikeres aki havi 4 milliót megkeresi. (nem forgalmat profitot) Na és hol van a tulaj Bahamai nyaralása még sehol ja és a havi 1 - 1,5 millió simán csak az adó (TB Áfa stb.) Szóval azok a boltok mennek akik ezt kitudják termelni. A többi roló, de előtte egy lassú szenvedés.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.01.02. 21:17:14

@scsaba1: Pesten is van olyan társasház, aminek az aljában már 10 éve üresen áll két különböző méretű üzlethelyiség, de a bérleti díjon nem akarnak csökkenteni...
Egyébként sokszor pont a fizetőképes kereslet hiánya dönt a fizikai üzlet javára, mert sokan nem akarnak/tudnak csomagküldést fizetni.
Vidéken gyakorlatilag már csak a megyeszékhelyeken lehet normálisan vásárolni, ehhez a falusiak már rég hozzászoktak, újabban a kisvárosokban élők is megtapasztalták...

@teéjesenmindegy: Kínából semmi pénzért se rendelnék, elég a rendszeresen rendelő ismerősök történeteit hallgatni az átverésekről...

@zizi11: Sokan buktak már bele, hogy igényesebb boltot csináltak, mint amilyen igényesek a leendő vásárlóik voltak...

@Névtelen betelefonáló: @Girhes Joe: A környékünkön a legtöbb haldokló kisbolt (képkeretező, állatkereskedés, barkácsbolt, édességbolt) csak hétköznap van nyitva, persze se délelőtt 10 óra előtt, se délután 4 után és sokan még 1 órás ebédszünetet is tartanak. Nehéz sajnálni őket...

teéjesenmindegy 2018.01.02. 21:21:05

@Girhes Joe:
"A legnagyobb hátast múltkor egy riasztósnál dobtam, amikor 1 darab 3000 forintos akkut kellett vennem, de sürgősen (ezért nem játszott a webbolt). Az egy dolog, hogy nemhogy szombaton zárva, de pénteken is képes 13 (!) órakor zárni, de kérdésemre még ő oktat ki, hogy nincs kártyaolvasója, mert az neki pénzbe kerül, így meg a vevőre hárítja."

Na, tessék, te vagy a tipikus hülye.
Tehát a webboltból megveszel mindent, amin lenne a kereskedőnek haszna. De elvárod a másiktól, hogy legyen nyitva neked szombaton, meg vasárnap, plusz ő fizesse a 3-4% kártyadíjat, hogy neked legyen akksid. Pont erről beszéltem. A magadfajta kinyírja az ilyen boltokat, aztán majd sírhatsz, ha valami gyorsan kell. Megérdemled.

scsaba1 2018.01.02. 21:25:34

@Girhes Joe:

Itt viszont mindkét dolog nagyon igaz, nagyon betalált. Ugyanakkor a nyitvatartásos buli sem olyan egyszerű: Mikor legyen nyitva a bolt? 7-16 óráig, mert a mesterek korán, a meló előtt akarnak vásárolni? 8-17 óráig mer' 30 éve így vagyunk nyitva? 10-18 óráig, hogy ideérjenek még a népek munkaidő leteltével? 6-21 óráig, ahogy a barkácsáruházak? két műszak, elszaladó bérköltségek, amiért haszonkulcsot kell emelni, ill. honnan szerzek normális munkaerőt.
Bár pont a pénteken, ami a kiskereskedelemben hagyományosan az egyik legerősebb nap, délután zárva lenni nagyfokú hülyeségre vall. Pont akkor kellene akár 18-19 óráig is nyitva tartani.

A kártyaterminál hanyagolása megint rövidlátásra vall. Körbe kell kérdezni a az összes szóba jöhető bankot, igen kedvező telepítési díjjal (vagy akár ingyen is) kihelyezik a terminált, a kártyadíj - ha százalékosan van- 2% körül mozog, és nem kell attól tartani, hogy mostmár mindenki kártyával fog fizetni. Vidéken ez kb. az összforgalom kb 1/4-e, néha 1/3-a. Viszont nagyon tudnak örülni neki a népek, hogy nem kell ATM-ezni, ill. még mindig igen szívesen adósodnak el a hitelkártyájuk keretére, ami megint a kereskedőnek jó...

teéjesenmindegy 2018.01.02. 21:32:26

@scsaba1: Hát, persze, hogy én nem értek hozzá. :D:D:D
"Nem adja 80 ezer alá". Ha hatvan lenne akkor azt írnád, hogy "nem adja 60 alá". HA 10 akkor meg azt.
Imádom azt, amikor valami hasonló okos, mint te, jobban ért mondjuk üzlethelység kiadásához, mint az, akinek van üzlethelysége, és kiadással foglalkozik. Faszán megmagyarázod, hogy mennyivel jobban jár. Atyaisten, mekkora sötétség. Mondjuk ez nem meglepő, a taxisok meg fodrászok általában jobban értenek az államigazgatáshoz meg kormányzáshoz mint a kormány.
Kiadhatná ingyé is, nem? Akkor ki lenne fizetve a rezsi... Sőt, még ő fizethetne.

Kell a francnak olyan bérlő aki úgy kapirgálja össze a bérleti díjat. Minek? Hogy 2 hétig átalakítgasson, aztán 2 hónap múlva elkezdjen csúszni a kifizetésekkel, akarjon fizetgetni majd terményben, aztán fél év múlva, felhalmozott adóssággal lehessen pereskedni, meg kezdeni a kipakoltatást?
Ja, önfoglalkoztató kisvállalkozás minden bérbeadó álma :D
Az amúgy megvan, hogy ott a 3 üzleted, és abból ha egyet kiadsz 20 ezerért, akkor a másik kettőt sem fogod tudni többért, vagy ezzel is újat mondtam?

Topi Maci 2018.01.02. 21:33:03

Ez tetszik: "minden évben elmehessen a családjával 2 hétre a Bahamákra nyaralni."
Nekem is műszaki boltom van és pont most gondolkodok a bezáráson. Nem azért mert nem sikerült elmenni a Bahamákra, hanem azért, mert SEHOVA nem sikerült elmenni nyaralni.
Méghozzá azért, mert ezekhez a termékekhez nehéz hozzáadott értéket adni, és a kínai áruházak meg az itthoni nagy webáruházak olyan árakat diktálnak, hogy nagyon kicsi kiskereskedelmi árréssel lehet csak operálni. Hiába vagyunk mi is jelen webáruházzal sajnos még így is nehéz. Mire kifizetek minden költséget, egyszerűen nem marad :(

Hiába van szakértelmed, hiába akarod a legjobbat a vevőnek, sajnos ez csak a vegetálásra elég.
A 27%-os áfával + a kínai ingyen postával egyszerűen nem lehet felvenni a versenyt. És akkor a NAV még hozzám jön be próbavásárlásra, nem a kínaihoz...

chove chuva (törölt) 2018.01.02. 21:33:48

Alapvetően szívesen vásárolok helyi boltban a magasabb árak ellenére is, ha két feltétel teljesül: legyen raktárkészlet (megrendelni én is meg tudom, ráadásul olcsóbban), és legyen szaktanácsadás. Namost raktárkészlet szinte sehol nincs semmiből, a választék szar (nem nagy szortimentet várok el, hanem jól összeállítottat), a szaktanácsadásról meg annyit, hogy az eladók 99%-ának lövése nincs hogy mit árul, sokkal többre megyek ha pár percet az értékelések olvasásával töltök az Amazonon. A hülye nyitvatartás (szombaton délig-egyig, LOL) és a készpénzezés már csak hab a tortán.
A kiskereskedelem leginkább saját magát nyírta ki.

KissGecihuszár 2018.01.02. 21:38:06

Talán az egyetlen üdítő kivétel a villamossági anyagok, berendezések, melyek -jellegükből fakadóan- nem "webesíthetőek", legábbis jelentősebb részben. Mert pl. egy mágneskapcsoló, vagy épp egy "B" lépcsős túlfesz levezető, ill egy kapcsolószekrény számos specifikációval bír, melyeket mindenképp az üzletben kell checkolni és személyes tapasztalataim szerint ugyanez a helyzet a ruhákkal is, melyeket azért célszerű felpróbálni, pláne ha többféle fazon, forma, szín áll rendelkezésre, stb. Ami a real vidék szaküzlet helyzetét illeti; riasztó példa lehet a "festői" Keszthely, de a pár éve még ebből a szempontból (is) dübörgő Hévíz is rohad, ugyanis minden 3. üzlet, vendéglátó hely bezárt, ajtaján eladó és/vagy kiadó táblával, mely status quo évek óta tart. Ami a vizfejet illeti; ott is jeletős pusztítást végzett az esztelen plazásítási őrület. Elég, ha a Rákóczi út, Kossuth Lajos utca (itt a 2x3 sávos városi "autópálya" és az emiatt szűk járdák, illetve a borzalmas levegő sem ha a korzózás, kirakat nézegetés, majd az adott szaküzletbe betérés csodás folyamatának irányába, de a Nagykörúton is számos, akár évek óta lelakatolt üzletet látok. Ami a kisebb utcákat illeti; arról már ne is tegyünk említést. Tény; ezekkel a nettó átlagfizetésekkel, miután az átlagmagyarja kiizzadta az ilyen meg olyan törlesztőjét, kicsengette a rezsi számláit, bevásárolt a családnak ennivalót, megtankolta a kocsit (AUTÓT), azaz alázatosan rendezte a havi konstans rendezni valókat, nos ezek után már nem jut beülésre 1-1 "jó helyre", mozizni, színházazni, vagy épp betérni egyik-másik szaküzletbe, pl. fotós cikkekért, vmi új cipőért, sportszerért és akkor a több 100ezer Ft-os órákról, ékszerekről már nem is beszélek. Ameddig itt ez a népnyomorító 27%-os ÁFA lesz, melyet ezekből a 6-700 EUR közti nettó átlagfizukból kell minden tartós fogyasztási cikkért kiizzadni, nos addig itt senki ne várjon csili-vili szaküzletektől hemzsegő belvárosokat, még az exponált, tehát dübörgő iparú városainkban sem!

teéjesenmindegy 2018.01.02. 21:38:20

@scsaba1: Ja. évi 30-50 ezer a terminál. 2-4% a vásárlásnál a kártyacég jutaléka. Megint 1% a banki tranzakció díja, amikor a számládra kerül. Előbb ki is magyarázta, hogy 20-30% a kisker árrés? Már el is dörrentettél belőle úgy hatot..
És miért? Azért, mert girhes joe-nál nincs 3.000 ft.

Ja, tarts nyitva péntek este 7ig, hátha valakinek pont akkor kell egy 3000 forintos vacak, amiből 1000 az áfa, másik 1000 a beszer ár, és te szopjál ott 6 órát a hatalmas ezer forintos profitért.

scsaba1 2018.01.02. 21:39:14

@Online Távmunkás:
"Sokan buktak már bele, hogy igényesebb boltot csináltak, mint amilyen igényesek a leendő vásárlóik voltak.."

Ez mennyire igaz... Egy rahedli példát tudnék erre mondani, amikor egy vidéki üzlet jóval meghaladta a vásárlói igényeket és emiatt ment csődbe. Szóval kell a progresszió, de nagyon megfontolva. Itt is látszik, hogy ez az egész buli nem olyan egyszerű, mint ahogy azt a fotelban ülve elképzelik egyesek...

teéjesenmindegy 2018.01.02. 21:44:50

@scsaba1: " ez az egész buli nem olyan egyszerű, mint ahogy azt a fotelban ülve elképzelik egyesek..." veled az élen

Topi Maci 2018.01.02. 21:53:32

Ja a poén az, hogy a bankkártya terminál a bruttó kisker árból kéri a 2-4%-ot, míg én a nettó nagyker árra teszek 15-öt. Lehet számolni, nem 13% lesz a hasznom. És mielőtt előveszi a kártyáját, hogy fizetne, még előbb a nagyon okos telefonján lecsekkolja, hogy máshol mennyi a termék, és közli hogy azért van olcsóbb is.

teéjesenmindegy 2018.01.02. 22:01:32

@Topi Maci: :D:D:D
Na, mingyá jön valaki a fotelból, aztán elmondja, hogy miért vagy hülye, és miért nem úgy van amit mondasz :D

scsaba1 2018.01.02. 22:04:47

@teéjesenmindegy:

Akkor fizedgesd az évi 2-3 kiló mínuszodat, az üres üzlethelyiségek után, ha szerencséd van még a parlagfű miatt is megbírságolnak...
Kaució nélkül is kiadod az üzletet? Nem igen találkoztam még 2-3 havi bérleti díjnál kevesebb kaucióval, inkább csak többel.
Az üzlethelyiségeket szerződéssel adod ki vagy zsebből zsebbe? Gondolom az ügyvéded nem egy tökfilkó, a szerződés gondolom téged véd, azaz: nincs csúszás, terményben fizetés, lelakás, mert akkor ugrik az első pont és lehet pakolni.
Egyébként sehol nem írtam, hogy adja ki ingyé, hanem ha másfél-két éve nem tudja kiadni az egyébként jó helyen lévő üzlethelyiségeit, akkor valamit rosszul csinál, főleg hogy simán lehet ugyanolyan kondíciójú üzlethelyiséget találni fél- vagy háromnegyed áron is, és azok után sem kapkodnak. De ha így neki megéri, hát megéri. Gondolom valami hozzád hasonló közgazdasági géniusz lehet...

Topi Maci 2018.01.02. 22:09:38

@teéjesenmindegy: Tudom én magamtól is, hogy hülye vagyok. Nyalom azoknak a vevőknek a seggét akik igénylik és ki is kérik a szaktudást, aztán elmennek máshová megvenni, mert olcsóbb :)
Legyen szaktudás, raktárkészlet, mindenkinek megfelelő nyitvatartás, mindez jó áron. Ez kb. a megoldhatatlan egyenlet.

teéjesenmindegy 2018.01.02. 22:17:03

@scsaba1: Igen, bezzeg ta a fotelből átlátod a helyzetet :D:D
Ahogy az a kis fejed elképzeli, mi? Véd a szerződés. Hát hogyne. Aztán utána jönnek az olyan dolgok, hogy na, csúsznak egy héttel. De istenbizony vár egy utalást. Akkor mi? Kibaszod? Nem. Megvárod. Aztán ez így folytatódik.
Arról hallottál, hogy mit jelent hogy "birtokon belül van" valaki. Olvasgass utána, aztán láthatod, hogy az nem úgy megy, hogy elsején nem fizet, aztán másodikán már üres az üzlet.
Marhára nem úgy van, hogy te csak kivágod onnan. Jogai vannak.

És mennyire van szükség erre a macerára? Havi húszezer haszonért (40ért adod ki, abból áfa, társ.adó, ip. adó) érdemes ezt bekockáztatni?
Van értelme bekockáztatni azt, hogy mindhárom üzleted ilyen hatalmas 20ezres hasznot hozzon?
És akkor még olyanokról nem beszéltünk, (ami üzlethelységnél azért nem gyakori), hogy mondjuk televerték a 200nm raktárat veszélyes hulladékkal, aztán a tulaj csináljon vele amit akar.

Előbb írtad, hogy ez bonyolultabb mint a fotelből elképzelik. Persze mások. Te tűpontosan rálátsz a dolgokra a fotelből.

efi 2018.01.02. 22:36:21

A nyitvatartásról.
Igenis minden olyan helynek, ahova az ember személyesen betér, nem (csak) napközben, mások munkaidejében kellene nyitva tartania (ez vonatkozik a bankokra, meg a hivatalokra is, ott már mintha mozdult volna valami).
Fel nem foghatom, hogy a Józsi bácsi a földszinten lévő boltját, vagy a 2 utcára lévő üzletét miért is nem tudja működtetni kvázi akármikor? Mit csinál 4 után, elmegy a többi pancserhez vásárolni, illetve menne, mivel azok meg pont ugyanúgy nincsenek nyitva? Mégis kik számára vannak nyitva mondjuk délelőtt fél 11-kor vagy délután háromnegyed 2-kor?

scsaba1 2018.01.02. 22:42:24

@teéjesenmindegy:
Bankja válogatja a díjakat, nem csak a zótépé létezik. Egyébként vidéki viszonylatban minden negyedik Joe fizeti ki a 3000 forintos aksiját kártyával, tehát tehát csak ennek a 3000 Ft-nak bukod el a rettenetes 2-4%-át. egyébként az megvan, hogy modern gondolkodású Joe be se megy az üzletedbe, ha nincs kint a bankártyás matrica az ajtódon? Ha vissza is megy az ATM után (főleg ha a stílusod élőben is ilyen kellemes), legközelebb maximum köp egyet az ajtód előtt?
Ill. ha van terminálod Joe nem biztos hogy csak akksit visz, hanem mellé dob még ezt azt, mert bizonyított tény, hogy a megfoghatatlan bankártyapénzt jóval könnyebben adják ki a kezükből az emberek, mint a valódi bankókat...
Igazából meg is untam, hogy triviális dolgokat magyarázzak neked.Lehet azoknak van igaza, akik azt mondják, hogy pusztuljon ez a arrogáns, maradi, bunkó, fejlődésre képtelen kiskereskedői réteg. Ez a sorsuk....
----------
Egyébként 3-4 éve mikor én az elsők között igényeltem egy akció keretében terminált az összes ismerős bolt tulajától ugyanezeket a hülyeségeket hallgattam végig. Most 2017-re már mindegyik okostojásnak volt. Amit hozott: 20-25%-os forgalomnövekedés, nagyfokú vásárlói elégedettség és lojalitás, a bankszámlán mindig van pénz, anélkül, hogy az értékes időmből kellene rohangálni, sorban állni. könnyedén intézem a közterheket + az átutalásos számlák egy részét itthonról. Tavalytól a kártyadíj 1,5%-ra mérséklődött. De nyilván én csinálom rosszul...

scsaba1 2018.01.02. 22:53:09

@teéjesenmindegy:

Viszont ügyvédi szerződésben le lehet mondatni a birtokvédelmi jogáról, pont az ilyen esetek miatt.
Úgy látom nem nekem kell utánaolvasni.
Az általam említett épület magánszemély tulajdonában van, csak szja terheli.
Azt már csak kis színesként említem, hogy az épület udvarán található kamra jellegű melléképületeket kiadták egy erdélyi gáborcigány családnak, akik ott laknak. Ez megint tovább növeli nyilván az üzlethelyiségek bérbeadásának az esélyét... Biztos van logikája a dolognak csak én nem értem...

scsaba1 2018.01.02. 23:13:02

@efi:

A nyitvatartásról. Először 1998-ban voltam Londonban. Ami egyből szemet szúrt: pénteken, szombaton és vasárnap minden üzlet nyitva volt.A külvárosi pakisztáni, indiai meg ki tudja még milyen családi boltok olyan eszméletlen forgalmat bonyolítottak le hogy csak néztem. Ehhez képest nálunk szombat déltől még a fű sem nőt, elemben hétközben minden bolt nyitva volt reggel nyolctól fél ötig, ill. a szombat délelőtti nyitva tartást ellentételezve hétfőn vagy minimum kedd délután zárva volt. Már akkor tudtam, ha egyszer valami bizniszbe fogok, akkor így fogom csinálni. A hülye is látja, hogy nem jön ki a matek, mert aki dolgozik és van pénze, az hétköznap napközben nincs itthon. Ha vásárlóként látni akarom őket nekem kell alkalmazkodnom. Igen: este hatig nyitva vagyunk, szezonban még akár rá is húzunk egy órát, ill. nyitva vagyunk szombaton és vasárnap is. Az elején nem volt egyszerű, vidéken ez teljesen szokatlan volt, először alig voltak pl vasárnap délelőtt, de évek alatt kiforrta magát a dolog. Olyannyira, hogy heti bevétel több mint a fele a hét utolsó 3 napján folyik be...

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2018.01.02. 23:38:11

@Topi Maci: Oké, vettem, és ne sértődj meg, nem azért írtam a Bahamákat. ;) Amit írtam, az kizárólag a profi fotós üzletekre volt érvényes (fotóműtermi eszközök stb.), és mára már változott a helyzet, szerencsére. De, akkor nagyon irritáló volt, hogy konkrétan a német, holland webshopokban forgalmazott stúdióvakukat itthon 2-2,5x annyiért árulták egyesek (akik azóta vagy változtattak ezen az "üzletpolitikán" vagy eltűntek). Nem véletlen, hogy az egész műtermemet a német Ebayről rendeztem be a hazaihoz képest töredék áron (de ugyanazokkal a minőségi termékekkel, meg még sokkal jobbal, többel).
Egy általános jellegű műszaki boltnál nyilván máshogy mennek a dolgok. Nem tudom, ezen a területen mi a helyzet, de a közvetlen kínai, távol-keleti import talán segítene? Nyilván ez függ a termékcsoporttól, de a fotóműtermi szakboltok mind így működnek nagyrészt...

@chove chuva: +1! Pár éve bementem egy webshop átvevőhelyére egy hajszárítóért és amikor kérdeztem egy másik termékről _általános_ infókat, az eladó/tulajdonos sértődötten(!) válaszolta, hogy "ő azt nem tudja, mert nehogy már ismerni kelljen az összes forgalmazott 15 000 terméküket!". Ja, persze, de a kereskedő ismerje a terméket, amit árul! Vagy még azt sem tudja, mit árul? Egyébként ha azt válaszolta volna, hogy "ugyan most nem tudja, de utánanéz", akkor én később is visszamentem volna hozzájuk vásárolni.

teéjesenmindegy 2018.01.02. 23:42:00

@scsaba1: Na, foteltudós, csak nem hagyod abba. :D
Ja, nem csak az otp létezik. Van százféle kondíció, de biztos lehetsz abban, hogy havi 6-10ezer forint.
Persze, aztán nagyvonalűan legyintesz a 2-4% kártya +1-2% egyéb díjakra. Végül is előbb leírtad, hogy 20% a haszonkulcs, mit számít abból 4-5%.
Hogyne, az is 100%, hogy girhes joe, aki bevallottan azért megy a boltba, mert a webáruház már nem szállít ki, na, majd ő impulzív vásárlásokkal fogja fellendíteni az üzletet.
Mesélj, miért is nem csinálsz boltot, ha ennyire a kisujjadban van a kereskedés? Ja, már látom, szóval van is boltod, neked marhára megy, mindenki más meg aki halódik az hülye.
Ha 3-4 éve igényeltél pos terminált, akkor marhára nem az elsők között voltál. 20 éve is voltak már.
Imádom ezt a falhugyozó szöveget, a kártyareklámozást. Könnyedén intézem a közterheket. Ja. Csak olyan hülye vagy, hogy nem vágod, hogy hányszor szednek le, téged is meg a vevőidet is.
Fizetsz amikor elfogadsz pénzt, fizetsz amikor a számládra kerül. Aztán fizetsz amikor utalsz, vagy ne adj isten fel akarod venni. És örülsz is neki. Mert ennyire hülye vagy.
25500 Ft-ból 24775 Ft ami megérkezett a számlámra. 3%. Mi az neked, mi? Ha egymás alatt látod a két összeget egy webáruházban, akkor melyiktől vásárolsz?

Pont feldughatod a seggedbe az összes szerződést, akármit is ír bele az ügyvéd. Intézhetsz lakatost, szállíthatod el a cuccot, mehetsz mindenhova, ha kitalálja a tisztelt bérlő, hogy kárt okoztál neki.
Mondom, a foteledből marhára tudod...
De nyilván az a hülye, akinek van 3 ingatlana, ő nem tudja mit csinál. Mint ahogy az sem, akinek boltja van. De te tudod.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2018.01.02. 23:45:50

@scsaba1: 1986, Weimar (akkor még Kelet-Németország): délután 5 órakor, hétköznap, minden, azaz MINDEN bezárt. Bolt, műhely, múzeum, étterem, kávézó, szökőkút, utcai árus, minden! Azt mondták a helyi ismerőseink, hogy Weimar egy polgári kisváros, azért van ez. ;)
Ma meg azt látom, hogy Budapesten mi van nyitva mindig: a kínai (vietnámi stb.) bolt, étterem. Oké, van pár magyar bolt is, de a távol-keletiek azért elöl haladnak ebben a tekintetben (is).

teéjesenmindegy 2018.01.02. 23:50:54

@Fotósképző: " a közvetlen kínai, távol-keleti import talán segítene"
Hogyne segítne. Adhatsz garanciát, jótállást, 8 féle érintésvédelmi certifikátot, magyar tájékoztatót, szervízellátást. Aztán akkor még mindig ott van, hogy "az aliexpresszen ez fele ennyi" tehát rohadjon meg a kereskedő mert a bahamákra jár évente.

Te megvetted az ebayen a cuccod. Ha éppen szart kaptál volna, vagy tönkremegy, akkor kb. le lennél szarva 21 nap után. Ha itthon veszed, és valami tönkremegy, akkor meg vered az asztalt, hogy erre garancia van, hogyhogy nincs szervíz, küldöd a fogyasztóvédelmet, hiradót, tékozló homárt... (Elmondjam, hogy a német ebay fele román raktárakban van, és onnan küldik? Olyan kínai offshore cégek, hogy beszarsz)

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2018.01.03. 00:06:16

@teéjesenmindegy:
1: Nézd, nem értek a kereskedéshez, csak javasoltam valamit. De, gondolom, a kínai is le tudja gyártani a megfelelő certifikáttal a terméket, ha már eleve eu piacra szánja. Ma már nagyon sok minden ott készül.
2: Amit vettem a német Ebayről, az nem a kínai áru, hanem a németek által eladott új, vagy használt, legfőképp fotós termék (habár azt a monitort is így vettem, amit éppen bámulok, és ami vagy 7 éve kifogástalanul működik). Ráadásul nem a fix áron vettem, hanem liciten, így sokkal olcsóbban sikerült hozzájuk jutnom.
Ha egyszerűbb kínai árut szeretnék, akkor az usa Ebay, vagy az aliexpressz most már (ami rotterdami raktár). Ha elromlik/nem érkezik meg az áru? Akkor kínai _szó nélkül_ küld újat, vagy visszafizeti az árát. Ha később romlik el, akkor vagy veszek újat, vagy olcsón megjavíttatom. De nem veszek űrhajót, meg hűtőszekrényt Kínából közvetlenül én sem, annyi eszem nekem is van.

scsaba1 2018.01.03. 00:15:06

@teéjesenmindegy:

Nem én ajvékolok itt, hogy milyen szar minden, a bérbeadás, a terminál, a nyitva tartás, a bank lehúz stb... A forgalomnövekedés nyilván elkerülte a figyelmed, ahogy a vásárlói lojalitás is (már ha tudod, hogy mit jelent a szó, amit mondjuk nehezen hiszek). Az megvan, hogy a 24775 forintodból kp.ben jó, ha egy húszas lenne nagy nehezen, vagy éppen egy nagy büdös semmi? Mert nem fog elmenni a mókus az ATM-hez is, meg utána hozzád vissza? 2018-ban már nem. A terminált úgy értetem, te zseni, hogy kis üzletként. Persze a Sparban volt, meg a benzinkúton is, de kis üzleteben a mi kis fatornyos falunkban az elsők között voltam. A közterheket meg hogy fizeted? Havonta beviszed egy autóstáskában a Váci útra? Átutalást hogy? (nem mindegyik sofőr fogadhat el pénzt) Leautózol mondjuk Miskolcra, hogy kifizess Gizikének 217 328 Ft-egy bevételi pénztárbizonylat ellenében? Na szevasz...

teéjesenmindegy 2018.01.03. 00:52:52

@Fotósképző:
1., Ha megfelelő certifikát esetleg hamis, akkor szarban vagy.
Ha még igazi is, akkor is ott a többi, hogy gari, hogy alkatrészellátás,
2. A használt cuccokat nagyon nem kéne idekeverni, az más tészta.
3. "Ha elromlik/nem érkezik meg az áru? Akkor kínai _szó nélkül_ küld újat, vagy visszafizeti az árát. " Hahaha. Azért erre ne fogadj - De ez lényegtelen is. Te mint magánember állhatsz így hozzá, de így kereskedjen valaki? Kicsit meredek, nem?

Ez a direkt import sem fenékig tejfel.
Te fotósként gondolom találkoztál azzal a szöveggel, hogy fényképezni mindenki tud.
Amit, én úgy, hogy én nem tudok fotózni, simán elhiszem, hogy nem igaz. Hogy egy szakma. Amihez lehet érteni, meg meg kell tanulni.
Ennek örömére jössz te, aki nem ért a kereskedéshez, de rögtön javasolsz dolgokat. Nem gondolod, hogy akik ebben benne vannak, azoknak pont ugyanugy eszükbe jutottak a javaslataid, és pont ugyanugy 2 perc alatt, mint neked? És ha mégsem csinálják, akkor annak lehet valami oka?

teéjesenmindegy 2018.01.03. 01:13:47

@scsaba1:
Na, örülök, hogy a parasztfalvi szatócs marhára megmondja. Jól szórakozok rajtad :D
"Az megvan, hogy a 24775 forintodból kp.ben jó, ha egy húszas lenne nagy nehezen, vagy éppen egy nagy büdös semmi?" Persze apukám. Vagy 25500 kp-ben. Ugye? Mert pont ugyanugy megvette volna a vevő kp-ra is.
"Mert nem fog elmenni a mókus az ATM-hez is, meg utána hozzád vissza? 2018-ban már nem. " - Dehogynem. Ha nincs más választása akkor elmegy. Pont ahogy girhes joe is elment. Csak azért, mert nem volt webáruház. Ha lett volna akkor baszik odamenni, ha van pos, ha nincs. Így odament, csak puffogott, mert nem volt kényelmes neki. Ha konkrétan a boltban kinyalják az aranyeres seggét, akkor is a webáruházból vesz legközelebb, mert az olcsóbb. Akkor meg minek?

A terminálról annyit, hogy haverom bőrdíszmüves boltjában 5 nm volt már 20 éve. Szóval nem tudom, hogy hol lehet a falud, de jó távol mindentől.

Közterheket hogy fizetem? Megfogom a pénzt, bemegyek a bankomba, és ingyé ráteszem a számlára. Mennyit spóroltam, ha nem kártyázok? 3-4%?
Adott esetben bemegyek a kedvezményezett bankjába, és oda fizetem. Lehet, hogy te nem láttál még akkor összeget, de van ahol érdemes.
Az ilyennel, meg azzal, hogy nem a bankban váltok pénzt, éves szinten több százezret spórolok. De te nyilván ezt is jobban tudod.

yanoschka 2018.01.03. 03:23:39

@teéjesenmindegy: ő ki tudná termelni és a tudatunkig is eljut... csak mi vásárlók nem tudjuk megfizetni. én Bp-től 79 kilométerre lakom.. itt a bérszinvonal havi 130 ezer netto... akkor mi van a Nyirségben ?és most ebből mit vásároljunk ? max kinai gagyit...

zooltek 2018.01.03. 05:42:03

Hűha! Index címlap volt?

Topi Maci 2018.01.03. 07:35:22

Nem volt címlap. Én pl. csak követője vagyok a blognak, és nem szoktam ide írogatni, csak sajnos ez a poszt ideget szúrt. Olyan mintha a saját halálos ítéletemet olvasnám. :(
Aktuális sztori: Karácsony előtti utolsó nap, kéne valami a kedves vevőnek. Mondom az árát, majd közli, hogy a tescóban olcsóbb 300 Ft-tal. (Egy 20 ezer Ft-os terméknél.) Fontos, hogy kari előtt utolsó nap! Mert a Tesco full tele. Még a parkoló is. És képes ezért ott állni sorban 1.5 órát. És sajnos ez a jellemző gondolkodás.
Ezekből lesznek az öntudatos vásárlók, akiknek jogai (is) vannak, meg persze mindig igaza, ha véletlenül beesik a boltba, és ő fog rinyálni az árak miatt, az szolgáltatás miatt, stb.

Akik nem így gondolkodnak azok vannak kevesebben, csak sajnos nem tartanak el :(
Ez van.

kkm.furdancs 2018.01.03. 07:37:05

@zooltek: A kommentek nagyon tanulságosak. Beleírhattam volna a végére, hogy "felkészülnek a kisgép szervizek". Erről a témáról viszont te tudsz mindent.

kkm.furdancs 2018.01.03. 07:45:23

@Topi Maci: Ők szokták a Tékozló Homáron fogcsikorgatva, tagolva kijelenteni, hogy a vevőnek mindig igaza van. Aztán a harmadik komment: "lehet már a posztolót alázni?" - mert néha nincs igaza, csak önmagát égeti a leírtakkal, általában trágár szövegezésű, viccesnek gondolt panaszleveleknél fordul elő.

A webáruház élete sem csak játék és mese. Olvasom, hogy néhányan képesek egy nyaralás idejére megvenni a nagyon drága fényképezőgépet, majd parti homokkal szennyezett állapotban, 14 napon belül visszaküldik, hogy: Á, mégsem tetszett.
Utána kell kérdeznem, hogy ilyenkor mi történik az áruval. A boltos leértékelve árusítja, vagy esetleg a gyártó kompenzál valamit? Személyes vásárlásnál ilyen gondja nincs a kereskedőnek.

Topi Maci 2018.01.03. 07:47:52

Még egy aktuális sztori és befejeztem: Elmúlt hónapokban tartóztatták le az egyik nagy webáruház vezetőit, mert a gyanú szerint milliárdos áfát csaltak el..., Ja. Úgy én is tudok jó árat adni, ha eleve elengedem az áfát, mert tudom, hogy nem fogom befizetni. És teszik mindezt külföldről ahol, esetleg amúgy is kedvezőbb az adózás. Mert lássuk be nem csak a vevők hiányoznak, hanem még a nyakunkon ül egy százfejű hidra a magyar állam képében.
Na felkészülnek a kisgép szervizek.

2018.01.03. 07:52:01

Nem értem ezt... közel tizenöt éve, hogy megvettem életem utolsó fényképezőgépét. Már akkor is az volt a divat, hogy mindent csak rendelésre, minimum egy-két hét átfutási idővel. Objektívet Bécsben vettem, mert ott volt lehetőségem megnézni, kipróbálni, itthon meg "ha kifizetted". Az általam ismert kereskedőnek csúfolt boltok 99%-áért nem kár.

wamzer 2018.01.03. 07:53:54

@teéjesenmindegy: "Mert nem fog elmenni a mókus az ATM-hez is, meg utána hozzád vissza? 2018-ban már nem. " - Dehogynem. Ha nincs más választása akkor elmegy. Pont ahogy girhes joe is elment. Csak azért, mert nem volt webáruház. Ha lett volna akkor baszik odamenni, ha van pos, ha nincs.

No, én nem értek egy kereskedelemhez, én csak egy úgynevezett vásárló vagyok, akiből elvileg élsz. Miután lassan már kis pékségekben is kártyás fizetés van, parkolni, buszjegyet fizetni is lehet kártyával vagy mobillal, nem igazán van nálam készpénz. Van, hogy hónapokig nem kell felvennem. Ezt nem felvágásként mondom, egyszerűen ez van, így alakult. Nos, én nem fogok az ATM-hez sétálni, és kifejezetten szarul esik, ha ennek a költségét és leginkább idejét rám akarod verni.

Azt mondod, hogy te az azonnalisággal, és a szakértelemmel tudod kompenzálni a webshopos olcsóságot. Ebből az azonnaliságot kapásból bukjuk, ha nincs ATM, mert az nekem plusz 20 perc rohangálás automata után. (Mindezt ugye munkából kiugorva, mert akkor tartasz nyitva, ami nem is feltétlenül lenne gond, de így pláne nem mindegy, mennyi időt vesz el a művelet). Ennyi idő alatt inkább felkutatok egy olyan boltot a neten, ahol van kártyás fizetés, és inkább oda ugrok ki, adott esetben egy bő jutaléknyival többet költve, mint amit te ajánlottál árban.

Topi Maci 2018.01.03. 07:57:47

@kkm.furdancs: Elég gumiszabály a 14 nap. Mert a termék kipróbálásra ad lehetőséget, és nehéz meghúzni a határt a kipróbálás és a használás közt. Ilyen esetben van lehetőség a vevő terhére értékcsökkenést elszámolni, ez tipikusan ajtócsapkodós, fenyegetős, panaszkönyvbe írós sztori.

2018.01.03. 07:58:45

@kkm.furdancs: na persze... szegény boltos. Tízből nyolc laptopot úgy adnak el, hogy előtte valaki minimum fél napig járatta, használta, ki tudja, mit telepített rá (csodás uefi korában ugye a "bios" is fertőzhető), de egy Váci úti boltban volt rá példa, hogy vastagon poros(!), enyhén karcos, pixelhibás gépet akartak eladni újként stb.
Mikor a gyártó által elismert tervezési hibával rendelkező tévét két nap után visszaadtam, az eladó nekiállt hangosan morogni, hogy ha elállok a vásárlástól, csomagoljam vissza úgy, ahogy kézhez kaptam, mert... mert ugye szó nélkül rásózzák a következő balekra.

Topi Maci 2018.01.03. 08:01:18

@hullajelölt88: Nem azért mert rásózza, hanem mert a nagyker tőle is csak úgy veszi vissza...

2018.01.03. 08:54:39

@Topi Maci: csak az a baj, hogy már N+1-szer futottam olyanba, hogy újként eladott készüléket már valaki használta. Ez főleg számítógépeknél volt nyilvánvaló, ahol a hdd/ssd paraméterei elég árulkodóak tudnak lenni, mert megőrzik, hogy hány órán át voltak bekapcsolva, mennyi írás volt rajtuk stb.

eßemfaßom meg áll 2018.01.03. 09:42:39

@Topi Maci: "az öntudatos vásárlók, akiknek jogai (is) vannak, meg persze mindig igaza, ha véletlenül beesik a boltba"

Amikor ebay helyett megveszem tőled ugyanazt a kinai vackot dupla (tripla...) áron ha véletlenül beesek hozzád akkor megveszem vele a hazai jogaimat is a dupla (tripla...) árral. ha téged ez zavar akkor írd ki az ajtódra " vevőnek belépni tilos"

eßemfaßom meg áll 2018.01.03. 09:51:38

@kkm.furdancs: "Olvasom, hogy néhányan képesek egy nyaralás idejére megvenni a nagyon drága fényképezőgépet, majd parti homokkal szennyezett állapotban, 14 napon belül visszaküldik, hogy: Á, mégsem tetszett."

Szerintem ez azért közelebb áll az urbanlegend szinthez mint a valósághoz, másrészt a homokkal televert gépet nem teljes áron kell visszavennie hanem értékcsökentett áron.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2018.01.03. 10:40:12

@teéjesenmindegy: sok hasznos dolgot leírsz, de miért is kell ezt olyan kádári stílusban, mintha kegyet gyakorolnál azzal, hogy kiszolgálod a vevőt? Csak nem te is ilyen vagy?
Fordítsuk meg. Ezek a mai terhek egy cég életében. Viszont mit lehet ebből kihozni? Te mit tudsz és akarsz nyújtani? Mivel adod el magad? Mi az amiért jobban megéri téged választani?
Egy pláza mennyire éri meg vajon? Drába bérleti díj, megszabott arculat, tizenkét órás nyitvatartás, ráadásul kártyás fizetést nem lehetővé tenni öngyilkosság.
Nem hallottad még, hogy zsugorpdnak a Tescok mert már az lett a szempont, hogy kevesebb fajta terméket a közelben megkapjon az ember?

A webshop pedig nem ellenség, másra való. Csavarokat, kismegszakítót, polctartót a barkæcsboltban fogok venni, viszont mozgásérzékelős LED-reflektort a webshopból, mert olcsó és abból a kínai is kifogástalanul működik.
Ma ebben a közegben ha így állsz a vevőhöz hogy mi a francnak akar háromezer forintos tételt kártyával, pont te fogod rávenni arra, hogy hozassa házhoz még a facsavarokat is.
Pedig családi házas részen pl egy barkácsbolt igen hasznos, mindig van akinek kell valami.

Duplaxiii 2018.01.03. 11:04:40

Remek meglátások, de miért hagytad félbe?
Neked elég, ha a saját apró problémádat leírod?
A jelenséget egy generáció hozta létre, ez egy kiszámítható - káros - folyamat eredménye.
Az Y generáció által favorizált globális marketing szörnyszülöttje.
1) az emberi, verbális kommunikáció totális tagadása, helyette a 24 órás mobil és internet kommunikáció (számtalan más területeken is ugyanez a probléma fedezhető fel, pld. párkapcsoltai problémák, oktatási hiányosságok, intelligenciazuhanás, munkaerőkérdések) kizárólagossága.
2) a globális marketing hatékonysági törvényeinek a támogatása.
Ezeknek csatolmánya az aktuálpolitika, akik már élnek ezekkel társadalmi szinten is.
Nem veszik észre az emberek, hogy mindez valójában az individualizmus, a lokálpatriotizmus megsemmisítése és a kollektivista, központi irányítás törvényesítése.
Levezetve a posztra:
Két módszer működik ma már, ezeket támogatja a hatalom:
- plázaalapú kereskedelem a multiknak
- webáruház alapú, szakértelemhiányos primitivizmus a még működésképes mikrovállalkozásoknak.
Hiszen minek támogassák a valódi kereskedelemet, ha az emberek úgy is a gép előtt rohadnak vagy a plázákban mentelnek.
Persze ez hazugság, ezt ők, a globális marketing találta ki, a rá adandó hazug választ, indokot is.
Anno szidtuk a bunkó keravillos eladókat. Ma jobb? A webáruházakban már olyanok sincsenek! Egy 2000 forintos cucc szállítva 5000... Ez a menő!
Egy drága tévét, számítógépet vagy telefon vegyél egy fapados fasztól úgy, hogy soha nem láttad élőben? Nem teheted fele a kéréseidet, nem próbálhatod ki?
Nem kell vidéki városokat felhozni példának, a nagykörút 20 éve halott. Ocsmányabb, mint a 70-es években. Hiszen a nagyok bevonultak a Westendbe, ahol parkolhatsz, nem esik, ehetsz-ihatsz, minek sétálj az utcán?
Angyalföl szocialista polgármestere gond nélkül engedte, hogy a városrész frekventált helyére egy óriás teszkót építsenek! Hogy több kilométeres körzetben szinte az összes kisvállalkozó tönkre ment? Ki nem szraja le, ők nem tejelnek!
Több még élhető megoldás létezik, a tudatos vásárló él ezekkel!
1) minig megnézzük a terméket, ha lehet, a mintaboltban, valamelyik multinál (ahol drágább) és utána már rendelhetünk a neten, de csak:
2) csak olyantól, akinél van üzlet is! Olyentól, akinek egy valamilyen virtuális telepe van, valahol ismeretlen helyen, onnan SOHA!
3) ha van kiszálltás, csak olyantól, akik ismertek, a regisztráció után nyomon követheted a szállítást.
4) és SOHA nem fizetsz előre!
Szóval remek kis írás, kár hogy az egész összefüggést nem vetted figyelembe, a probléma nem az, hogy hol és hogyan vehetsz egy pótalkatrészt...

Duplaxiii 2018.01.03. 11:18:54

@Névtelen betelefonáló:
Nem beléd akarok kötni, de pont te értelmezed fordítva a dolgokat.
Amit írsz, az lenne az ALAP, amit támogatsz, az a mai trendi, irányított átverés.
Nem kell moralizálni, hogy vevő, meg jogok, mert az sok ezer éves alap, miközben épp egy mikroidőszakig tartó neobolsevik erőszakhullám (aktivista mozgalmak, feministák, gendervonal, ökoterroristák, marketing HR stb.) időszakát éljük.
Két út van: Vagy türelmesen kivárod ezeknek a pusztulását, a normális világ visszatértét (Leninék is alig 70 évig működtek, igaz ez világ a legtöbb áldozatott követelt...), vagy behódolsz a pillnatnyi kényelmeg miatt, feladva a jövődet.
MINDIG a vevőnek van igaza, akár normális, akár tahó!
És a kereskedőnek az a feladata, hogy ezt feldolgozza, akár üzlet és személyes viszont, akár webáruház.
Az egész világon - ma még - együtt él a többféle világ, ott vannak a plázák, a webes vonal, a kis üzletek és a drága márkaboltok!
Nálunk tudatosan leépítettek ebből egyet, a kisboltos részt, ami az emberek 80%-nak kellett...
Te most ezt támogatod?
Nem gondolod, hogy emögött nem csak a vásárlók vannak, hanem kereskedők százezrei is? (Kereskedő egy kisiparos is ebben a témában)
Azok is, akik már nem kellenek a multiknak és nem értenek a webes világhoz?
Most velük mi legyen? A vevők még átbevelhetők, de egy 50 éves kereskedő? A családjával?
1 milliós a valós munkanélküliség (szemben a ksh hazugságaival), aminek döntő részét ma a túlképzett 40-felettiek teszik ki, akik nem is szerepelnek a statisztikákban.
Ők azok, akik ÉRTETTEK ahhoz, amit csináltak, de pechükre ma ez nem kell, mert ma a fogaskerék kell, azok, akik a szabályok szerint csak "kereskednek".
Próbáld ki! 100 IT jellegű webáruház embereiből, vezetőiből, tulajdonosaiból hány százalék ért ahhoz, amit el akar adni neked? Szerintem 10% alatti a szám.
És te, mint vásárló önként rohansz HOZZÁJUK elkölteni a pénzedet.
És ebbő a 100 webes cégből kétévente a fele mással foglalkozik majd, csvarokkal, bútoralkatrészekkel, bármivel, amivel pénzt forgathat.
Te meg, mint vevő szopsz!!!! Mert mindig valami ostoba, láthatatlan, kommunikációképtelen zaggyal találod szembe magadat.
.
Tudod van egy régi mondás:
Elmegyek egy kurvához, adok neki 5000 forintot és SZOPIK!
Most mi a jellemző?
Elmész a KURVÁHOZ (webáruház, pláza stb.) és fizetsz 5000 forintot és TE SZOPSZ!
Ebből indulj ki és meglátod, más a leányzó...

brambika 2018.01.03. 11:21:36

Sziasztok!
Kereskedő vagyok. Belvárosi Szakbolt. Tizenéve. Webshopom is van pár éve. A forgalmazott Termék lényegtelen.

Végig olvastam pro-és kontra véleményeket. Sok érdekes és értékes információhoz jutottam általatok. Akár az eladópult egyik - vagy másik oldalát nézem.

Szerintem tanulhatnánk egymástól ! :-)
Indulat és elégedetlenség van mindkét oldalon, s természetesen mindkettő jogos.. DE egy alapigazság van: kereskedő nincs vevő nélkül, sem fordítva, ha nem lesznek boltok, hol kérünk szaktanácsadást, vagy próbálunk ki, vagy fel valamit...
Szóval olyat fejlődött világunk az utóbbi 10 évben az internettel, a MULTIK és az ADÓCSALÓ KÍNAI bazárosok bejövetelével, hogy annak áldását és hátrányát sem tudjuk még teljesen sem értelmezni, sem feldolgozni- akár vásárló, akár kereskedői oldalon..

..És még egy nagyon fontos tétel van az egész problémakör TETEJÉN!
Regnáló kormányunknak köszönhetően az átlagfizetés kb.150.000 Ft nettó, az sacper 500 Euró
Természetesen ez csak egy becsült átlag...hiszen nagyon sok 90ezres éhbéres vidéki munkás, és egyedül élő nyugdíjas, vagy gyermekét egyedül nevelő elvált szülő létezik, ellenben az IT szektorban, multiknál középvezetői pozícióban dolgozó fiatal is nettó 300ezres fizetéssel..
Ez az ÁTLAG fizetés nem elég egy 3-4 fős család létfentartására sem !

Mi a probléma Kereskedői oldalon ?
A kiskereskedők fele kiöregedett, régi beidegződéssel, kis forgótőkével. Egyáltalán nem tudják felvenni a multik és külföldi webshopok, kínai gyártók által diktálta tempót...Mi is az?
Hatalmas több száz nm-es csilli-villi üzletek, frekventált helyen, ingyenes parkolással, trendi dekoráció, topdizájn websop: INGYENES kiszállítás.. hát ezekkel valóban nehéz versenyezni. Pláne amiatt, hogy sok multi - kormányunknak hála- ócsón, jutott telekhez, bérleményhez,kap több éves adómentességet, VISSZANEM térítendő támogatást, stb ...de még emellett trükköznek ADÓZÁSSAL, PÉNZTÁRGÉPPEL, DOLGOZÓKKAL.. ja és elmaradott országban fillérekért gyártott és éhbérért dolgoztatott terméket árulnak !
Szezonközi ( ilyen szó korábban nem létezett! ) vásárlásaival tönkretették a kereskedelmet !!! A hazai kis-és nagykereskedelem olyan hátrányban van ezekhez képest, ami behozhatatlan!

Mi a probléma vásárlói oldalon?
A vásárlók 100 %-a csodát keres: féláron akar csúcsterméket venni! Minőséget akar, de nem hajlandó kifizetni a járulékos költséget: szaktanácsadás, próbalehetőség egy belvárosi szakboltban stb... Felkeresi a szakboltot, kiszolgáltatja magát, mondván Ő VÁSÁRLÓ.. ( bár az csak a pénztárnál van) és miután felpróbálta, kiokosította magát, feljegyzi a típusszámot, és hazamegy, már rendeli is a neten... mert biza, a net maga a VILÁG! ahol mindig lesz olcsóbb...

Sokan gondolják, hogy a hazai KERESKEDŐ azért drága mert Bahamán nyaral.. hát NEM!
Kormányunknak hála, európa legdrágább járuléka és költségterhe ( áfa, tébé, adók) terheli a magas közüzemi költségek mellett a vállalkozásokat.

Mivel az aktív szakipari dolgozók FELE lassan Londonban dolgozik , itthon nincs MUNKAERŐ!
Az Itthon maradtak többsége kispénzűek, akik miatt nem rentábilis a hosszított nyitvatartás, a nagy árukészlet!

Természetesen emiatt megy a tudatos vásárló a szép nagy multiba - vagy a kínai diszkontokba vásárolni, vagy keresi fel a kínai, szlovák, román weboldalakat

teéjesenmindegy 2018.01.03. 11:23:14

@wamzer: "kifejezetten szarul esik, ha ennek a költségét és leginkább idejét rám akarod verni"
Az meg jól esik, ha a kereskedő fizeti ki, ugye?

Ha te 20 perc alatt találsz másik boltot, meg megéri neked odamenni, akkor hajrá.

De mivel te az egész pofázásomnak a lényegét nem érted elmondom még egyszer, lassan.
Az öntudatos magyar vásárlónak elvárásai vannak. Itt vannak fentebb felsorolva. Legyen neki a bolt nyitva estig, meg hétvégén, legyen szakértelem, legyen kártyás fizetés, adjanak számlát, legyen garancia, meg nagymellű eladólány.
Ennek örömére az öntudatos magyar vásárló akkor teszi be a lábát a boltba, ha a webáruház éppen nem elérhető, vagy elfelejtett valamit megrendelni onnan, vagy azonnal kell neki valami szirszar. Lásd a példában az akksi. Mert girhes joe a riasztóját, ami 50ezer megrendelte a netről. Azon volt haszon az eladónak. Ja, akkut nem kapott hozzá, akkor irány a bolt, mert anélkül nem működik.
Szóval a vásárló elvárja, hogy a segge ki legyen nyalva, de cserébe a nagyobb vásárlásokat marhára nem ott csinálja. Ha van kártya, ha nincs.

Hogy még egyszerűbb legyen. Lakótelep közepén állt egy zöldséges. Aranybánya, ugye? Amerre nézel 10 emeletes házak, egymillió lakó.
Na, nyílt egy spar a lakótelep szélén, a buszmegállónál. Minden lakó hazafelé szépen bevásárolt a nagyboltban, majd, amikor otthon észrevette, hogy nincsen petrezselyem a vasárnapi ebédhez, akkor lement, és megvette, és otthagyott 70 forintot. Aztán amikor a zöldséges bezárt, akkor aztán sírt rítt a telep, hogy jujujj, pedig milyen jó volt az ott.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.03. 11:25:17

A probléma rendszerszintű, a megoldás csak politikai lehet: erősíteni kell az ország szuverenitását.

brambika 2018.01.03. 11:33:15

@eßemfaßom meg áll:

tripla áron nem a jogait veszi meg a vásárló, hanem kifizeti a termékre rakódó hatalmas adó, járulék, közteher, bérleti díj, szakeladó fizetésének a költségét

Kínai webshopban mindez nincs, kvázi ezért olcsóbb !

teéjesenmindegy 2018.01.03. 11:34:04

@Névtelen betelefonáló: Mert így van kedvem írni. Plusz, erre odafigyelnek.
"Viszont mit lehet ebből kihozni?" Túl sokat nem. Ez van, ha nem változik az emberek gondolkodása, akkor nagyon szar világ lesz. Mindenkinek. Aki most okoskodik, meg megmondja a tutit, lásd eza csaba az azért olyan marha okos, mert valami olyat árul, ahova ez az egész még nem gyűrűzött be, illetve a parasztok még nem jutottak nethez.
Pár év múlva ugyanúgy fog sírni.
"Te mit tudsz és akarsz nyújtani? Mivel adod el magad? Mi az amiért jobban megéri téged választani?" Hagyjuk ezt a marketinges, tréninges marhaságot. Leginkább megélni akar a kereskedő, és marhára nincs ötlete, hogy hogyan legyen versenyképesebb mint az amazon.
Megveszi az árut, kirakja a pultra, ráteszi a hasznát. Azért, hogy kifizesse a bérleti díjat, meg hogy megéljen. Amíg a magyar vásárlót csak és kizárólag az ár érdekli, addig esélye sincs egy webshoppal szemben, aminek az üzemeltetése nagyságrendekkel kisebb.

De tessék, leírod, hogy csavart a boltból, (3.20/darab) reflektort 20ezerért a webshopból. Szerinted, a 3.20as csavarból megél a bolt? Ha van kártya, ha nincs?

teéjesenmindegy 2018.01.03. 11:35:12

@brambika: Igen, aztán a kínai webshop majd utat épít, meg kórházakat, meg rendőrséget tart fenn, meg költ a gyerek oktatására...

commentes nikk 2018.01.03. 11:36:17

1. a kisboltok halódása természetes folyamat, változik a világ, ahogy ma már nincs lovaskonflis és drótostót, úgy szintén természetes, hogy eltűnnek a kisboltok, mert ez egy fejlődési ív, kiszorítja a helyüket más. Lehet kapálózni ez ellen, de amíg nem lesz valami kataklizma a világban, ami visszavet minket a középkorba, marad a netes vásárlás, a futárral való kiszállítás, a fotelből való válogatás, a számítógépen keresztüli egyszerű és gyors fizetés.
2. ahogy sokan írták, a kisboltok erősen tesznek azért, hogy beledögöljenek a rendszerbe, tudatlan eladók, elbénázott nyitvatartás, rossz készletezés. bemegyek én egyszer, kétszer, de ha azt látom, hogy fogalmatlanok minden téren, akkor inkább megkérdezem a netet a dologról (kismillió felhasználói vélemény mindenről) és megrendelem a dolgot a netről. és belekalkulálom, hogy ez napokat vesz igénybe (már a kiszállítás) de megszokom, és kész, változom a lehetőségekkel együtt.
3. a kereskedőknek egyszerűen tudomásul kell venni, hogy ami jó profil volt, ment húsz éve, az nem megy most. Bp melletti kisvárosban lakom, ami láthatóan megy, az a villamossági bolt, a barkácsüzlet, a gazdabolt, a vasáru kereskedés. csavarokat, kalapácsot, lombseprűt, ötven méter vezetéket stb nem fogok rendelni netről, ellenben mondjuk karórát, fúrógépet, kerti hintát igen. Tudomásul kell venni, hogy egyes szegmensekben a kisbolti kereskedelem halódik, és kész.
4. még mindig él az a régi komcsi szemlélet, hogy a vevő van a boltért. Hát nem. Nem feladatom valamilyen félreértelmezett hazafiságból a drágább (adott esetben kényelmetlenebb, bunkóbb, rugalmatlanabb stb) kisboltot választanom, nem feladatom vásárlás előtt azon morfondírozni, hogy szemétség-e a kisbolt helyett a multit, a kínait választani, azt választok, amit akarok, ez a világon mindenhol így van, ne csak addig szeressük a kapitalizmust, amíg kereskedőként van pénzünk belőle, hadd szeressem vevői oldalról is a versenyt, hogy választhatok.
5 az ár. Tudomásul kell venni, hogy Mo. egy csóró ország, itt az ár dönt, ahol olcsóbb, ott veszem meg, egyszerűen mert az átlagembernek kevés a pénze, és lehet, hogy szívet melengető gondolat ugyanazért a termékért hatezer forinttal többet kifizetni a kisboltban, tudva, hogy egy jó magyar ember zsebét gazdagítja, de a valóságban azt a hatezret az ember inkább magára, a kölkeire, vagy akármire költi. És értem, hogy ez eredményezheti a kisboltok eltűnését, de akkor mi van? Kibírjuk, az árért cserébe kötünk például időkompromisszumot. Nem én mondom ezt, ez a jól látható tendencia, aki kereskedőnként nem látja, az rosszul nézi a dolgokat.

brambika 2018.01.03. 11:37:57

@teéjesenmindegy:

a zöldséges tuti példa a hazai kiskereskedelemre :-)

tévét, sílécet, űrhajót neten veszünk - persze miután a szakboltban kipróbáljuk és betaníttatjuk magunkat..

aztán ha megjött, és nem volt a csomagban a működéshez szükséges 2db ceruza elem, azért visszaugrunk a szakboltba :-)

brambika 2018.01.03. 11:49:44

@commentes nikk:

sok minden változott valóban..

pölő nem járunk moziba, mert letöltünk
nem eszünk minőségi kaját, hanem gyorséttermi puffasztott szemetet
nem sörözünk a haverokkal, hanem csetelünk
sőt haverjaink sincsennek, hanem fészbuk és twitter követőink
szükségtelen a szakbolt, mert a netes használói vélemény hitelesebb
nem kell minőségi termék, hanem olcsó eldobható vacak

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2018.01.03. 11:55:26

@Duplaxiii: szerintem félreértettél, nem éltetem a kisboltok pusztulását.
Van viszont egy megváltozott trend, az okoseszközök és az időtényező rettentő meghatározó lett.
Ha visszaolvasol, két barkácsboltról írtam, egyazon kerületben, más-más helyen de központban vannak. Amelyiknek van weboldala, nyitva van szombaton is és lehet kártyával fizetni, annak jobban megy. Asszem három eladó van. A másik egy nyugdíjas házaspáré. A kirakat a hatvanas éveket idézi, oda csak az jár, aki ismeri az öreget. Bemegy beszélgetni, kést éleztetni meg venni három csavart. Az öreg bezár háromkor, négykor, alkalmazottat felvenni nem tud.
Épp azt is írtam, hogy ilyen helyi boltban a szaktudást is keresem, ha mond az eladó valamit, még plusz utánanézek.
Sőt, amiért szeretem még a boltot, hogy nincs bőség zavara. Ha dekopírfűrészlapot szeretnék, nem rejtik el négy-öt különböző helyen, és olcsóbban veszek jó minőséget. Német gyártmányú fűrészlapot veszek 370 forintért. De ha bementem fűrészlapért, nem csak azt veszek, mert a kellékek látványa megihlet, ha valaminek nem látom, megkérdezem az árát. Tuti veszek még pár filléres apróságot, sok kicsi meg sokra megy. Ugyanilyen indíttatásból vettem meg a polctartót, kis kézifűrészt, ilyenek. Ilyen fűrész nincs az Obiban, a polctartó többe kerül.
Úgy vagyok vele, hogyha tehetem, a pénzemet a kiskereskedőnél hagyom, nem a plázában.
ellenben ma van egy olyan trend, hogy kevesebbszer megyünk vásárolni, de egyszerre többet költünk. Barkácsra lefordítva bemegyek az Obiba, mert kell egy olcsó csaptelep és kártyával fizetek, szétnézek a levágott polcmaradékoknál, max párszáz ft/db, veszek belőlük. Aztán ott az olcsó de jó fúrószár. Külön nem mennék el érte, de a fémfúró biza fogyó eszköz, és ott 6 db 599 veszek hát egyet.
De a tekercsben árult villanyvezetéket meg nem venném, mert töredékébe kerül a szakboltban! Itt viszont a gégecső, ami jó áron van vagy szokott lenni időnként.
Sajnos az idő baromi nagy tényező. Viszont rugalmas a munkaidőm, szerencsés vagyok, egy hónapban egyszer el tudok menni az öreghez, meg ha kell az Obiba is, mert útba esik hazafele, ott kell átszállnom.
Kell a kisbolt, de a harmincas vagy hatvanas évek igényeinek megfelelve akármennyire is szeretem, halódni fog.

commentes nikk 2018.01.03. 11:56:13

@brambika: ezt a szaktanácsadás dolgot hagyjuk, én kb soha nem találkoztam olyan bolti eladóval, aki ténylegesen értett a termékhez (nyilván nem üvegpohár vásárlásról beszélek). Műszaki cikkek, óra, cipő, stb, egyszerűen nem értenek hozzá, mert bolti eladó a végzettségük, nem pedig elektrotechnikus, órás, vagy cipész. És nem, a kisboltos sem szakember jellemzően, és lehet, hogy van szakértelme éppenséggel, de akkor sem lehetek biztos benne, hogy nem a drágábbat akarja rámerőltetni (hiszen én nem értek hozzá), vagy csak valami betanult, kamuszöveget tol. A bolti eladó szakértelmére hivatkozni vicc 2018-ban, droidok dolgoznak a Media Marktban meg a sarki tévésboltban is, ha érdekel valami, akkor leülök a gép elé egy kávéval, és fél óra alatt átböngészek ötszáz darab tesztet, szakmai cikket, fórumot, valós felhasználói véleményt, és máris képben vagyok. Az ingyenes kiszállítást meg fel ne hozd már gáz dologként, van nekem autóm, de hogy a francba tuszkoljak bele egy mosogatógépet vagy sarokülőgarnitúrát, hát persze, hogy nyom a latban, ha kihozzák, ráadásul ingyen. Azért az nagyon nyolcvanas évek, hogy veszek egy mosógépet, aztán fogadok egy fuvarost, aki ki is hozza az ár 10 százalékáért.

commentes nikk 2018.01.03. 11:59:57

@brambika: ne haragudj, ez nagyon kesergő nyugdíjas vélemény, ráadásul nem is igaz. Járunk moziba is, csak le is töltünk (mert nem 1976 van...), a minőségi kaja szimplán pénzkérdés, a gyorséttermi kaja meg nálunk speciel nem olcsó, szóval ez is mellément, tökre sörözünk a haverokkal, csak van a kapcsolattartásnak más módja is (szintén nem 1976 van), és végül igen, 36 darab netes vélemény hitelesebb, mint egy darab bolti vélemény. Lehet tájékozódni összehasonlító tesztekből, több (el)ismert szerző véleményéből, valóban a terméket használó emberek véleményéből. A boltban ezzel szemben egyetlen ember véleményét kapom, aki pont anyagilag érdekelt a nekem való eladásban, tehát akkor honnan jön a hitelesebb info?

commentes nikk 2018.01.03. 12:01:59

@Névtelen betelefonáló: ezt teljesen megértem, nálunk a barkácsbolt nekem olyan, mint a cukorkabolt a gyereknek, ha bemegyek, abból mindig legalább húsz perc nézelődés lesz, és tuti veszek még pár dolgot, amit eredetileg nem is akartam.

brambika 2018.01.03. 12:06:34

@commentes nikk:
Össze vissza beszélsz. :-)
Hol egy 300ftos tételt akarsz kártyával fizetni, hol egy mosogatógépet ingyen hazaszallitani
Neked csak elvárásod van egy bolttal szemben, de racionálatlan és nem élhető!
Na az ilyen vásárlók miatt tart most a kereskedelem ott ahol tart :-)

brambika 2018.01.03. 12:09:53

@commentes nikk:
Hiteles használói vélemények :-)
HAHAHAHA
Kamuprofilos marketingre gondolsz?

commentes nikk 2018.01.03. 12:12:59

@brambika: összekeversz egy másik kommentelővel, én a kártyázásról nem értekeztem :) És igen, elvárásom van, bakker, ébredj ember, mi más lenne a vevőnek a bolttal szemben, mint elvárása? Most már tuti, hogy valami öreg bölény vagy, aki még a nyolcvanas években szocializálódott a kereskedelemben, és nem érti, hogy a vevőnek elvárása, plusz szabadsága van, ha valami nem tetszik, megy máshova, és a kereskedő nem kényszerítheti ki, hogy nála vásároljon. Azt sem érted, hogy sütheted az eladói tanácsodat, mert kb senkit nem érdekel, mikor szakmai, hiteles vélemények tömkelege hozzáférhető a neten. A kereskedelem meg köszöni, jól van, több pénzt költünk, mint valaha, te nem vagy jól, mert szarul csinálod :)

commentes nikk 2018.01.03. 12:15:40

@brambika: nem, boltos kamudumájára gondolok. Ami egyetlen vélemény, érted, egy, és semmi nem támasztja alá, hogy tényleg hiteles és igazi. Ellenben a neten számtalan akad, ahogy írtam már, fórumban, tesztekben, user véleményben, szakportálok cikkeiben. Sok, érted? Namost szerinted mi a jobb, 40 véleményből tájékozódni, vagy a te egyetlen bolti eladói tanácsodból, ami pont annyira elfogult, mint a kamuprofilos marketing, mert érdekből készült, hogy eladj. Mellesleg én magam is írtam már kismillió véleményt az általam vásárolt termékekről.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2018.01.03. 12:16:16

@teéjesenmindegy: a vevőkkel is ilyen vagy? Mert erre odafigyelnek és mert olyan kedved van?

"Hagyjuk ezt a marketinges, tréninges marhaságot. Leginkább megélni akar a kereskedő": meg akar élni. De meg tud, ha hagyja ezt a szerinted marhaságot? Hogyan él meg, ha sem fejben sem árukészletben sem innovációban nem reagál a 21. századra?

Kis kitérő: a pénzt illetően igazad van, drága utalgatni. Ellenben félmilliót felvenni a bankfiókban, az is drága, az ATM meg nem adja ki, nekem sima nem dombornyomott kártyám van. 300 ezer ft a napi limit. Igaz, magánszemély vagyok és alkalmazott. Ellenben vásárló és itt térek vissza arra amit írsz.
Van középút. Pl. ezer ft alatt nem fizetünk kártyával. Két marék csavarért tényleg ne kelljen.
De nem csak csavarért megyek abba a boltba. Sok dolog van jobb áron mint a nagyáruházban plusz ott a hozzáértés. Az idő viszont nagy tényező. Ha bementem, már vettem polctartót, kis kézifűrészt, csavaralátétet, dekopírfűrészlapot. Nem nagy tételek, de sok kicsi ugyebár. A jó boltnak híre megy,. Továbbadom. Oda menjél mert minden van, lehet kártyával fizetni és értenek hozzá, plusz szombat délelőtt is elintézheted, Régen vagy nem volt más bolt vagy megéltek a szájhagyományból. Ma ez kevés, de még mindig kell. Jó szakembereket még mindig így ajánlanak.

Visszatérve: a vásárlót ma már nem csak az ár érdekli, az ideje is drága. Nem nyolctól négyig dolgozik, vagy ha igen, nem ér oda a szakboltba.
A webshopot mire írtam? Nem veszek 20 ezerért reflektort, bár nyilván nem konkrét példa volt.
2599 ft-ért hirdetik az akkus LED reflektort. 990 a szállítás. Tegnap vettem egyet, jött az e-mail hogy átadták a futárnak, holnap hozzák. Lesz otthon, aki átvegye. Utánvéttel fizetek, mert a Gruppinak addig nem fizetek míg nem láttam a terméket. De idáig minden megérkezett, az utánvétesek sose panaszkodtak.
Ezt a reflektort nem tudod ennyiért adni, még a sima halogénizzós régebbi változatát sem. Ebben sajnos nem sajnos, nyertek a kínaiak. olyan alacsony a hibaarány, hogy akkor is nyertek, ha nem tudom kicseréltetni.
De a zuhanycsőért, tömítésért WC pumpáért, polctartóért, fűrészlapért, fúrószárért, csavarért bizony bemegyek a boltba, mert rendszerint nem külön-külön veszem ezeket, hanem amikor veszek csavart, már fúrószár is kell, nem jövök el külön érte.
Egyszerűen a boltok szerepe változott meg. Én, vevő, oda fogok menni, ahol partnerek. Ahol tudok kérdezni, ahol normális a kiszolgálás. Attól mert van webshop, nem nélkülözöm a szakboltot. Mind a kettőnek van szerepe és más-más funkciót tölt be.
Ha a tevékenységi köröd, TEÁOR számod lehetővé teszi, megvehetsz pár vevőcsalogató kínai vackot, mert ha már nálad járnak, vesznek mást is. Nem akarom a gólyát repülni tanítani, de amiket itt olvasol, VÁSÁRLÓI rekaciók. Neked, kereskedőnek kell tudnod élni az internet lehetőségeivel. Hány olyan trükk van, hogy 1+1 akció, olcsóbb mellé adom a drágábbat vagy épp fordítva? Ha én vásárlóként lehetőséget látok benne, meg fogom venni, még ha ott és akkor nem kell mert nem fogyott el, vagy nincs ilyenem, de árukapcsolással meglátom a hasznosíthatóságot benne.
Ezek mellett nem mehetsz és mehetnél el, ha meg akarsz élni. Én ma nem lennék kereskedő, ez tény, abban egyetértünk, hogy jelen feltételekkel nem vonzó. Ellenben aki már benne van és a pénzt forgatja, teheti ügyesen, úgy, hogy megéljen belőle.
MINDIG nézd meg a másik ember fejével, másik oldalról, hisz azokból élsz, vagy próbálsz, akiknek az igényeit épp lehurrogod.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2018.01.03. 12:28:39

@teéjesenmindegy: nézzük máshogy. Ha nem zöldséget árulna, hanem alkoholt, megélne. Egyszerűen nagyobb rá a kereslet.
Mi van akkor, ha a zöldség mellett tart mondjuk házitejet ami nincs a Sparban, de ő előbb nyit vagy később zár mint a Spar? Magyarul nem csak zöldséget árul? A vevő bemegy oda azért a termékért amit nem kap a Sparban. Ha már bement, ott veszi a répát meg a paprikát mert ott azonos áron v olcsóbban kapja és szebb. Nem fogja hanyagolni a diszkontot, de a kisbolt olyat nyújt neki amit a multicég nem, és ezt keresni fogja. Így annak ellenére hogy konkurensek maradnak, ki fogják egészíteni egymást.

Ami ellen nagyon ágálsz, a nyitvatartás: lakótelepen nőttem fel a kilencvenes években. két diszkont volt, a Jééé meg a Plus. Bezártak este hétkor, szombaton 13 óráig voltak nyitva. Megállt az élet. Nagy ugrás volt a kisbolt. Az bezzeg nyolcig van! Nem zár be szombaton egykor! (De nem este kilencig volt akkor sem.) Ma, amikor a diszkontok nyolcig-kilencig vannak a nagyvárosokban, egyszerűen luxus figyelmen kívül hagyni a vásárlók kedvét és időbeosztását. Ha te mag akarsz élni, el kell érd, hogy olyan árut/szakértelmet/rugalmasságot/bánásmódot (megfelelők aláhúzandók) adj, amilyet a környéken más nem, és ne sokadikként állj be a sorba valamit árulni, hanem abból másnak ne vagy kevés legyen, vagy a portékád abban az ársávban messze verje a konkurenciáét. Ez nem a hetvenes évek, ezt nem lehet megkerülni. Szerencsétlen zöldséges árult valamit, de ott nem maradt talpon. Más nyitvatartással, egyedi termékkínálattal és vagy más helyszínen viszont lehet, hogy két kézzel kapkodnának érte.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2018.01.03. 12:32:18

@commentes nikk: egyrészt az idő, másrészt nézelődőből könnyen vásárló lesz, harmad és legfontosabb rész, családi házon mindig találsz újítani-szépíteni valót. És egy kertvárosi közeg szerintem életre hívja, hogy az adott környéken legyen barkácsbolt :D
De tény, mindig meglátok más hasznosat is :D

wamzer 2018.01.03. 13:02:55

@teéjesenmindegy: az esetek 90%.ában nem 20, hanem 5 perc közepes intenzitású netezéssel találok általában terminállal rendelkező boltot Bp-n. Értem amit mondasz, csak sztem ezzel a hozzáállással egy csomó vevő meg sem talál, és nem csak az árérzékenység miatt.

teéjesenmindegy 2018.01.03. 13:25:44

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Az a baj, hogy ha politika ebbe beleszól, akkor kimegy a nép tüntetni mert a szemét kormány elveszi tőle az internetes vásárlás istentől való jogát

wamzer 2018.01.03. 13:27:39

@brambika: "Hiteles használói vélemények :-)
HAHAHAHA
Kamuprofilos marketingre gondolsz?"

A nagyobb áruházak (pl. amazon) nagyon komolyan veszik ezt a részét a dolognak, nincs kamuprofil. Minimál angoltudással bármilyen termékről jól strukturált, részletes felhasználói véleményeket találsz ezeken az oldalakon. Én csomószor csináltam egyébként azt, hogy amazon vélemények alapján döntöttem valamilyen termék mellett, amit aztán magyar (szak)boltban vettem meg, szóval a karvalytőke métely kisembergyilkos internetes gazdaságának ezen oldalhajtása vitt el a kisember boltjába :)

(Megjegyzem ha az amcsi amazon egy az egyben elérhető lenne itthon - normális szállítással, rendes garival, az amcsi árakkal, stb.-, kb minden más lehúzhatná a rolót, azzal tényleg nem lehet versenyezni sem árban, sem ügyfélközpontúságban. Az európai leányok megjelenése előtt sokszor rendeltem közvetlenül az USA amazonról, még szállítási költséggel együtt is magasan vert minden hazai árat, ha gond volt, pár órás e-mailváltással el lehetett intézni mindent)

brambika 2018.01.03. 13:31:37

@commentes nikk:
A stilusod téged minősít!
Negyvenes vagyok, nem szociban nőttem fel , hanem kapitalista nagy cégnél edződtem.
Ezért versenyképes az üzletünk, mert objektívan reagáljuk le a helyzetet.
Te csipri-csupri szubjektív dolgokkal dobalozol, önérzetes vagy és önérdekü.
Ismerem ezt a fajta típusú vásárlót :-)
Ő az aki csak nézeget, mindenkinél okosabb és a végén nem vesz semmit :-)

scsaba1 2018.01.03. 13:39:20

@Névtelen betelefonáló:

Nekem ott is sántít a mese a gonosz vevőkről, meg a gonosz Sparról, akik tönkretették a szerencsétlen zöldségest, hogy a Spar közismerten a egyik legdrágább árszínvonalú lánc Magyarországon. Szó se róla, jó minőségű termékeket árulnak, de az üzlet méretéből adódóan is a zöldségespult csak egy vagy két rövid sor. Egy zöldséges simán tud versenyezni vele, árban, minőségben választékban. Szóval valami nem kerek a mesében...

brambika 2018.01.03. 13:39:22

@Névtelen betelefonáló:
Na úgy latom annyira tudja itt mindenki a kereskedelem csínját-bínját, mint ahogy többen értenek fociedzőnek lenni... :-)

Na akkor hajrá, tessék nyitni egy kis zöldségest, és ott mutasd meg!
Mert ez csak így szájkarate :-)

teéjesenmindegy 2018.01.03. 13:41:02

@Névtelen betelefonáló:
Te figyelj, úgy és azt szövegelek amit akarok.
De legyél hülye ember, és ne a tartalmat figyeld, hanem azt, hogy neked bántja a füled. Leszarom igazából.

Semmi szükségem a tippekre, hogy mivel kéne kereskedni. Itt egy egész szektorrol beszélünk, meg egy egész nép hozzáállásáról. Nem árulhat mindenki gumitömítést, meg fűrészlapot.
És el fog jönni hamarosan, hogy a fűrészlap is fent lesz a neten, és te ott fogod megvenni. Csak idő kérdése.

Az a baszott nagy helyzet, hogy amíg ez a magyar ember hozzáállása, addig maga alatt vágja a fát.
Jössz azzal, hogy reflektort webről, csavart boltból. Remek. Hány csavart kell eladni ahhoz, hogy legyen annyi hasznod mint egy reflektoron? Ja, az adótartalmából ki fog neked utat építeni, meg kórházat?
Elugattam már ezerszer. Magyar árut próbálj venni. Válasz: banán nincs magyar, meg amúgy is oldja meg a termelő, hogy olcsóbb legyen. Tessék: ezzel szépen kinyírjátok a magyar termelést.
Itt fent a két példa: Legyen csilivili bolt, folyamatosan nyitva, azért, hogy vehessen ceruzaelemet. Mert az a boltosnak nyilván megéri. Ezzel kinyírjátok szépen a magyar kiskereskedelmet.
Aztán a termelő meg a kereskedő jó esetben elmegy dolgozni valamit, rossz esetben itt lesz a nyakunkon, hogy eltartsuk segélyen. Közben pedig lehet nézni, hogy miért nincs semmi pénz az ország fejlesztésére.
Fel kéne fogni, hogy egy nyomorult hajóban evezünk, ez Magyarországnak hívják. Itt nem fog más iskolát csinálni, meg nyugdíjat adni. A kínai webbolt nem fog itt semmit fejleszteni.

commentes nikk 2018.01.03. 13:41:38

@brambika: nem volt a stílusomban semmi kifogásolható, te írsz úgy, mint egy sértődött nagypapi a rendszerváltozás előttről. Jaaaj az internet, a fészbúk, az ingyens kiszállítás, a gonosz vásárlók akik az olcsóbbat nézik. Olvasod te magadat? :) Ha meg jól megy a biznisz, akkor minek siránkozol itt? Mintha nem csupa szubjektív dolgot írtál volna te is... Nem vagyok mindenkinél okosabb, direkt nem megyek már jó ideje üzletbe, elegem lett a dilettánsokból, ha kell valami, utánanézek, tanulok, tájékozódom, tőlem nem kapnak frászt a nagyrabecsült bolti eladók, mert velem nemigen találkoznak. És igen, egy átlag bolti eladónál sokkal okosabb vagyok.

eßemfaßom meg áll 2018.01.03. 13:46:53

@Duplaxiii: "Egy 2000 forintos cucc szállítva 5000... Ez a menő!"

A webshopban 2000 forintos cucc szállítva 2990Ft, helyben a kisboltban 4000.

"Egy drága tévét, számítógépet vagy telefon vegyél egy fapados fasztól úgy, hogy soha nem láttad élőben? Nem teheted fele a kéréseidet, nem próbálhatod ki?"

Igen. ha esetleg kipróbálom és nem tetszik akkor van 14 napom visszaküldeni a boltba.

a helyi kisboltban ugyanugy nem tudom érdemben kipróbálni, csak épp eleve nem is lesz az a modell nála mert a webshop 200 tipusa helyett 2 van neki raktáron a többit esetleg rendelésre, és ha otthon kiderül, hogy a bolti 1perces megnézés alatt nem derült ki valami nagy szopás a készülékkel akkor így jártam, használom amig rám nem rohad mert ha kivittem a boltból akkor csak ha elromlik akkor van köze hozzá az eladónak.

brambika 2018.01.03. 13:49:29

@commentes nikk:

Ön dicséret gyalázat.
Talán ezt is olvashatod a neten :-)

.. és biztos hogy szakmád zsenije is te vagy egyedül :-)

commentes nikk 2018.01.03. 13:51:55

@Duplaxiii: " Egy 2000 forintos cucc szállítva 5000" - ez erős sarkítás. Egyfelől Budapesten például rengeteg webshopnak van ingyenes átvételi opciója, másrészt a kiszállítás ritkán több egy ezresnél, de a pickpack pontos átvételt egy ötszázas környékén meg lehet úszni. Gyakran még így is olcsóbb egy kétezer forintos dolog, mint egy "szaküzletben", de nem ritkán nem az a baj, hogy az üzlet drágább, hanem hogy egyszerűen nincs neki, vagy ott is rendelésre hozzák, akkor meg ugrott az az előny, hogy azonnal átvehetem. Plusz ugye a kétezer forintos dolgok rendelése csak egy kis szelete a webshopos vásárlásnak, sok webáruház 20-40-50 ezer forintos rendelés felett ingyen szállít, akkor pedig már okés vagy. Szóval nagyháztartásigépet, tévét, drágább műszaki cikket egyértelműen jobb így vásárolni, és ténylegesen ingyen kijön.

eßemfaßom meg áll 2018.01.03. 13:52:48

@brambika:" tripla áron nem a jogait veszi meg a vásárló, hanem kifizeti a termékre rakódó hatalmas adó, járulék, közteher, bérleti díj, szakeladó fizetésének a költségét

Kínai webshopban mindez nincs, kvázi ezért olcsóbb ! "

Azt kihagytad, hogy a kínai eladónak még nyeresége sincs rajta hanem direkt ráfizetéssel árulja

commentes nikk 2018.01.03. 13:53:34

@brambika: olyanokra reflektálsz, amiket én nem írtam, állítottam. Így értelmetlen a beszélgetés. Ennek a kommentednek az első sora például teljesen értelmetlen. Maradj az üzletednél, ha megy, akkor meg ne okoskodj itt, hiszen jól csinálod, mi a baj akkor?

eßemfaßom meg áll 2018.01.03. 13:55:54

@brambika: "Regnáló kormányunknak köszönhetően az"

tudjuk ha Bajnai nyer 2014ben akkor itt már németországi jövetelmi szint lenne.Ő maga ígérte.

eßemfaßom meg áll 2018.01.03. 14:06:50

@brambika: "szükségtelen a szakbolt, mert a netes használói vélemény hitelesebb"

Még nem találkoztam olyan szakbolttal ahol ne az adott boltban található adott termék lett volna az ideális megoldás a problémámra. a esetleg nagyon húzom a számat neadjisten nem vagyok az adott témakörben töklaikus így nem eszem meg kapásból a kamudumát akkor esetleg megnézi a nagykerben, hogy van-e a mégiálisabb megoldás de az ha van is csak jövő hétre lesz és sokkaldrágábban.

"nem kell minőségi termék, hanem olcsó eldobható vacak"

A szakboltokba másik TV-t szállít a Samsung LVX-5100FHD típusszámmal mint a teszkóba vagy a zsédigitál.hö-be?

brambika 2018.01.03. 14:07:35

@commentes nikk:
Mivel itt sokan csak ugatják a holdat...

A média markt 2 céggel üzemel. Az online boltja lassan tönkre teszi az offline boltot.
Na akkor hova mentek be méregetni, tahó eladót csicskáztatni?

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2018.01.03. 14:07:38

@brambika: "az üzlet méretéből adódóan is a zöldségespult csak egy vagy két rövid sor. Egy zöldséges simán tud versenyezni vele, árban, minőségben választékban. Szóval valami nem kerek a mesében..."
Ezekre a nem kerek dolgokra szerettem volna rákérdezni, rávilágítani. Aki benne van, annak értenie KELL hozzá. Nem a vevőnek kell tudni. Elmúltak a válság évei, ha most 2009-ben lennénk, azt mondanám, hogy van amikor az összes hozzáértés kevésnek bizonyul.

wamzer 2018.01.03. 14:08:09

@eßemfaßom meg áll: ebbe felesleges politikát keverni, világszerte ez a trend, ezt max kim-jong-un módszerével lehet érdemben változtatni

brambika 2018.01.03. 14:11:31

@eßemfaßom meg áll:
Sony tv a metróban, tescoban nulla, azaz 0 alkatrészt tartalmaz a Sony - tól.
A hervisben saját gyártású nike bemelegitőt veszel - semmi köze a NIKE cégnek hozzá.

Mivel itt balkániában a csoringeszeknek csak az ár számít és nem a minőség...

commentes nikk 2018.01.03. 14:12:34

@brambika: ha kicsit is figyeltél volna az eddigi kommentjeimre, akkor tudhatnád, hogy sehova, azt pofázom, hogy nem kell a fizikai üzlet, nem kell az eladó tanácsa, nem kell látnom a készüléket. 14 napon belül visszaküldhetem szó nélkül, előtte meg tájékozódhatok nyolcvanféle forrásból a termékről. És kihozzák a kapumig, nem kell elbumliznom érte sehova. A MM meg biztos hülye, hogy kinyírja a saját üzletét, az elő sem fordulhat, hogy jobb a netes modell és azért csinálják? Mert úgy jobb üzletileg nekik? Vagy szerinted a MM tönkre akarja tenni magát heccből?

commentes nikk 2018.01.03. 14:13:58

@brambika: "Mivel itt balkániában a csoringeszeknek csak az ár számít és nem a minőség..." - akkor tedd át a bizniszedet Bécsbe. Miért vagy még itt?

eßemfaßom meg áll 2018.01.03. 14:14:58

@commentes nikk: "mi más lenne a vevőnek a bolttal szemben, mint elvárása?" mit vársz attól aki szerint a vevő a vásárláskor nem veszi meg a termékkel járó jogait is....

és ezzel a hozzáállással csodálkoznak, hogy egyre szarabbul megy nekik.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2018.01.03. 14:21:58

@teéjesenmindegy: azt nem vagy hajlandó megérteni, hogy a hozzáállásoddal csak éhen halni lehet, kivéve ha kocsmád van, mert inni mindenki fog.
Nem nekem, NEKED kell tudni, hogy mit lehet jól és mi versenyképes. A történet nem a kedves vásárlóval kezdődik, aki kínai reflektort vesz a netes webshopban, hanem jóval hátrébbról.
Onnan, hogy a soksávos autópályává tett Rákóczi úton csak a kínaiak nyitottak üzletet, onnan, hogy a kilencvenes években bejöttek a plázák és a hipermarketek. Ma pedig azt a trend kezd terjedni, hogy a heti-havi Tescozás helyett diszkontoknak áll a zászló. Miért? Mert a közelben vannak, azt adják, ami a mindennapjaikhoz kell a vásárlóknak, megfizethetőek és a szezonális barkács és háztartásicucc-akcióikkal mindig be tudják csalogatni a vevőket. Ez sem magyar, de mi tartja vissza a magyar láncokat attól, hogy ilyenek legyenek? De már itt is van jó példa, pár Príma áruházzal.

Az alapdolgot továbbra sem érted: NEKED kell megfognod a vevőt, azzal, hogy olyat adsz neki, (árut és hozzáadott értéket), amit csak nálad kap meg. Ha csak megélni akarsz, szükséges, de nem elégséges. Ha a hivatásod amit csinálsz, akkor nem gonosz marketingkérdésnek értelmezed amikor azt kérdezem, mivel fogod meg a vevőidet? Mert jelen esetben úgy fest a képlet, hogy van a vevő a hülye igényeivel meg a megváltozott szokások, te pedig az állandó, aki éhenhalásra van ítélve. Szó nincs arról, hogy mindenki 10 év múlva is megél abból, amit ma csinál és ma abból élhet, amiből a válság előtt. Arról van szó, hogy akkor szidhatod a vásárlókat és a világot tele pofával, ha te az összes lelkesedésedet, újításodat, szakértelmedet belevitted. Egy orvos továbbképzi magát, a ma már kiszorult betegségeket is fel kell ismerje, és az újabban felfedezetteket is. Akkor ha valaki megélni akar, mi tartja vissza az új ismeretek, módszerek megismerésétől és a számára hasznosak alkalmazásától? Itt a lényeg.

brambika 2018.01.03. 14:22:48

@commentes nikk:
Ha tudnád hányan mennyien mentek Bécsbe hűtőt venni.. Mint most pandorfba márkás cuccot venni féláron :-)
A márka cégek évek óta külön gyártják a termékeiket a szakboltoknak és külön az otleteknek, webshopoknak. Aki a szakmában van ezt tudja..
A csóró ám de menőzni akarók ezt természetesen hazugságnak tartják..

eßemfaßom meg áll 2018.01.03. 14:23:29

@teéjesenmindegy: "meg egy egész nép hozzáállásáról."
"Az a baszott nagy helyzet, hogy amíg ez a magyar ember hozzáállása,"

van egy rossz hírem itt a nagy magyarozás közepette.

Kurvára nem magyar ötlet a webshop meg az ebay és bármennyire hihetetlen, még a kínai kiskereskedőket se a magyar vásárlók tartják el.

eßemfaßom meg áll 2018.01.03. 14:25:24

csak jelzem, hogy az itt fördőskurvaként rinyáló és a vevőket fikázó kisboltosok ezzel csak azt érik el, hogy az ecceri olvasó kicsit még jobban megundorodik tőlük.

commentes nikk 2018.01.03. 14:27:07

@brambika: ez a Nike példa meg hülyeség ám, a hervises Nike termék is Nike, különben hamis lenne, gondolod a Hervis hamisat árul? Legfeljebb nem a prémium kategória, ahogy a Sony sem a Tescóban értékesíti a high-end cuccait, de attól még Sony, a Sony gyártástechnológiájával gyártják, a Sony minőségbiztosítása alatt, a Sony hivatalos védjegyével és garanciájával. Szóval de, azok eredeti Nike és Sony cuccok, legfeljebb nem a magasabb kategóriából. Ez a csórók a magyarok duma elég gáz, mert ócska lenéző szöveg, tényleg alacsonyabb itt az életszínvonal, és szemét dolog emiatt ütni a honfitársaidat, hogy az ár számít nekik. Ha egyszer kevés a pénz, mi számítana? Hogy brambikának jól menjen, ezért vásároljunk nála drágábban, mert akkor majd nem balkánoz le minket? A kereskedelem verseny, az győz, aki olyat kínál, amire nagyobb kereslet van. Ez lehet, hogy nyugaton a magas minőség (de ez max részigazság) nálunk meg a kedvező ár.

commentes nikk 2018.01.03. 14:29:08

@eßemfaßom meg áll: tény, a két itt megjelent boltos tökéletesen példázza a lenéző, pökhendi, kivagyi kereskedelmi mentalitást, pont azt, ami miatt kényelmetlen már bemenni egy boltba, mert azt látod az eladó/tulaj arcán, hogy szarba se vesz, lenéz, és max akkor érdekled, ha kérdés nélkül viszed a legdrágább cuccait. Hát, most nem nekik áll a zászló, nyüszítenek is.

eßemfaßom meg áll 2018.01.03. 14:30:13

@brambika:
"Sony tv a metróban, tescoban nulla, azaz 0 alkatrészt tartalmaz a Sony - tól.
A hervisben saját gyártású nike bemelegitőt veszel - semmi köze a NIKE cégnek hozzá."

Köszönöm, nincs több kérdésem.

eßemfaßom meg áll 2018.01.03. 14:33:46

@brambika: Ha van egy kis tököd kiirod milyen boltod van, szeretném ha csóringer balkániként véletlenül se lépjek be az ajtaján nehogy megzavarjam az életedet és koszoljam össze a balkáni csóró pénzemmel a bankszámládat.

brambika 2018.01.03. 14:47:20

@commentes nikk:
Én korábban jeleztem hogy kereskedő vagyok. Nem vagyok elszállva, és nem is rinyálok.
Objektív és szakmai dolgokat mondtam.
Természetesen belső információk alapján tudom ezeket

brambika 2018.01.03. 14:48:41

@eßemfaßom meg áll:

Hidd el, sokan be sem mernek jönni hozzánk a te fajtádból :-)

erol 2018.01.03. 14:53:32

@brambika: Miért mitől félnek? Csúnyán nézel rájuk?

brambika 2018.01.03. 14:54:37

@commentes nikk:
Senki nem sírt itt, csak az okoskodó kispénzüek, akiket az boldogít ha táskából esznek parizert a McDonald'sban és tescos kólát isznak hozzá, de élvezik a meki környezetét, az ingyen WC-t és a WiFit.

Jaj, ez olyan költői lett :-)

teéjesenmindegy 2018.01.03. 15:05:07

@Névtelen betelefonáló: Felejtsd már el az én hozzáállásomat. Köszi, én jól megvagyok. Per pillanat. De ez egy folyamat, tenni ellene nem lehet.
Mondom, tartsd meg a tanácsaidat, marhára tudom, hogy hogyan vezessem a cégem.

Ja. NEKED kell megfognod a vevő. Olyan áruval amit csak nálam kap meg, mi? :D Most már értem. Tehát akkor ki is az én versenytársam? Az egész világ a neten keresztül? Hát, nyilván menni fog.

" hogy akkor szidhatod a vásárlókat és a világot tele pofával, ha te az összes lelkesedésedet, újításodat, szakértelmedet belevitted." Ez tetszik. Ja. Belevitte nem egy, nem kettő ember. Oszt megdöglött a cége.
Próbáld meg felfogni. Ez egy folyamat. A cikkben leírt fotóbolt már így járt. Aki jelenleg megél, az azért van, mert olyan területen ténykedik, ahova ez az egész még nem ért el. Vagy azért, mert a parasztok ódzkodnak a netes vásárlástól, vagy abban a szegmensben még nem terjedt el. De el fog.
Még egyszer elmondom, hogy nem rólam van szó. De nem vagyok naiv, látom a folyamatot meg a végét.

A világ legegyszerűbb dolga lenne megváltoztatni a gondolkodást. Nem megy. Meséld el, miután már teleírtál egy egész képernyőt, egy másodpercig elgondolkodtál, hogy esetleg hazai kereskedőtől kéne vásárolni? Ugye nem?

teéjesenmindegy 2018.01.03. 15:07:50

@eßemfaßom meg áll:
És engem mit érdekel a svéd vagy portugál nép? Oldják meg. Lehet, hogy ugyanolyan hülyék, akkor náluk is ugyanilyen problémák lesznek, vagy már vannak.

Egy franciának nem kell sokáig magyarázni, hogy hazai terméket vegyen.

eßemfaßom meg áll 2018.01.03. 15:08:38

@brambika: Én elhiszem. Ki van téve a bejáratra egy áthúzott sárga csillag?

commentes nikk 2018.01.03. 15:09:12

@brambika: inkább szánalmas lett :) Belső információk, ne röhögtess, gagyi duma. Csak egyet mondj meg, ha jól megy a bizniszed, minek parádézol itt? Ha meg nem megy jól, biztos mindenki más a hibás, meg a csóró magyarok? Akkor miért nem húzol el innen?

eßemfaßom meg áll 2018.01.03. 15:10:37

@teéjesenmindegy: A világ leszarja, hogy téged mi érdekel. Ha viszont nekiállsz magyarozni a webshopok meg kínából vásárlás kapcsán akkor kiállítasz magadról egy szellemi szegénységi bizonyítványt.

wamzer 2018.01.03. 15:14:47

Na, akkor az a konklúzió, hogy a magyar vásárló hülye, a magyar kereskedő meg tudálékos faszparaszt? :D

eßemfaßom meg áll 2018.01.03. 15:15:50

@teéjesenmindegy: "Egy franciának nem kell sokáig magyarázni, hogy hazai terméket vegyen."

Nyilván nem is vesznek a franciák csak alcatel telefont (ja azt sem, már az is kínai régóta)

csak kíváncsiságból, mondjuk az edigital teljes kinálatának hány %-a létezik magyar előállításúban? Mondjuk kéne már egy új magyar dslr, mit javasolsz?

eßemfaßom meg áll 2018.01.03. 15:20:00

@wamzer: szvsz akkor lenne igazán hülye a magyar vásárló ha a pénzét az őt lenéző tudálékos faszparasztoknak adná

commentes nikk 2018.01.03. 15:20:04

@eßemfaßom meg áll: tudod az az érdekes, hogy a kereskedő (mint az itt megjelent díszpéldányok) mikor a kis üzlet mellett érvel, akkor fontos a magyarság, a magyar vállalkozó erősítése, a hazai gazdaság támogatása, a magyar érdek. Aztán ha valaki ellenérveket hoz, akkor rögtön átvált parízerzabáló, fillérbaszó ócska magyarra. Szóval amíg nála veszi a szart az ember, addig jó magyar, ha netről rendel, akkor csóró paraszt magyar. Ebből ki is derül, mennyi gerincük van ezeknek, addig volt fontos a magyar érdek, amíg róluk volt szó, onnantól meg ócska magyarok. Köpedelem társaság.

eßemfaßom meg áll 2018.01.03. 15:31:24

@commentes nikk: Mint ahogy fentebb rinyál, hogy milyen alacsonya fizetés de biztos vagyok benne, hogy a bömbike eladói se német átlagbért kapnak.

brambika 2018.01.03. 15:40:44

@eßemfaßom meg áll:

Szánalmas vagy.
Csak ennyire tellett a tudásodból?

2018.01.03. 15:41:35

szerintem a kicsi szakboltoknak ugyanúgy vége, mint pl. a fényképész műtermeknek- egy pár még kitart, a legjobbak a legtovább, de rendszerszinten fokozatosan eltűnnek (nem örülök neki, csak megállapítom)
ez a trend nem csak Magyarországon érvényes, de itt még gyorsítja az általános szegénység, ami miatt mindenki különösen "árérzékeny"-
erről nem tehetnek se a vevők se az eladók, ezek sokkal nagyobb ívű folyamatok, szóval valószínűleg nem érdemes egymást szidni miatta...

brambika 2018.01.03. 15:46:44

@teéjesenmindegy:

Ne törd magad.
Ezek tipikus üvegvisszaváltós kispénzüek, akik a város széli tescoba elbuszoznak az olcsóbb virsli miatt.
De annyira értenek mindenhez a foteljukban, hogy véres szájjal osztanak eszet.. Aztán ha elfogytak az érvek.. akkor elkezdenek zsidózni... Szánalmasak

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2018.01.03. 15:47:21

@teéjesenmindegy: olvastad a legelső kommentemet? Honnan tudnám, ha nem azokba a hazai boltokba járnék?
Nem tanácsot adok, amiket felsoroltam, azokat neked régen tudnod kell! (Erre azt állítod, hogy tudod, csakhogy az van, hogy az igazán hatalmas tudás birtokosai ilyet nem mondanak, és tapintatosan képesek hárítani a legjobb és a legrosszabb szándékú egyéneket is.)

A net pedig nem az ellenséged akkor, ha tudsz élni az általa nyújtott lehetőségekkel. Mondom, ha én vásárlóként ennyi mindent összehordtam, neked lexikonnyit kellene tudnod. Viszont a mély és alapos, naprakész tudás birtoklói között még nem láttam senkit, akinek ad hoc stílussal kellett volna felhívni a figyelmét a mondandójára, lévén szerinte máshogy nem figyelnek rá.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2018.01.03. 15:53:25

@eßemfaßom meg áll: és elmegy azokhoz a kisboltosokhoz, akiknél jó terméket, szaktudást, miegymást talál. Volt lakhelyemen a lakótelepi kisboltos azzal nyújt többet a másik közeli boltnál, hogyha van valami nem hétköznapi igényed, kisebb tételben megszerzi neked, másrészt sose várat azzal, hogy meg kell várd amíg elszívja a cigarettáját mert addig az utcán kell állnod. Ja, félreteszi neked az árut ha tudja, hogy másnap elviszed, így jutottam pl házi disznósajthoz, kolbászhoz. És egy egyszerű, plafonig zsúfolt kisbolt, amelyik 2000 óta van ott. Igaz, cserébe egész nap dolgozik, ha ő nincs, az édesanyja ugrik be helyette. Vannak pozitív példák.

brambika 2018.01.03. 15:55:42

@commentes nikk:
Nem árulunk magyar terméket.
De Magyarországon adózom, magyar munkabért adok magyar dolgozóknak.
Akkor érted meg végre az egész problémát, amikor a te szakmádat, munkádat ki lehet váltani egy ocsó külföldivel...
Bár szerintem neked akkor sem áll össze, hogy mi itt a baj

Kopasz Károly 2018.01.03. 15:55:44

@croc: Az árérzékenység egy létezõ probléma! Én pl. ezért hanyagolom a magyar webshopokat és vásárolok EU vagy kínai webáruházakból vagy helyi szakboltokból (már ha éppen kapható náluk a termék)! A magyar webshopokkal (és az USA webshopokkal) az a baj, hogy a ~600 HUF-ba kerülõ termékre még rájön ~1500-2000 HUF szállítási költség! MI VAN?!

brambika 2018.01.03. 15:59:15

@Kopasz Károly:
De tényleg mi lehet az vmi ami 600 forint és nem lehet itthon kapni és 2-3 hétig kell rá várni???

commentes nikk 2018.01.03. 17:00:37

@brambika: neked nem állt össze a dolog, vagdalkozol, minősítesz, és az a fő érved, hogy a másik egy csóró nyomorult, ami még akkor is szánalmas lenne, ha az lenne. Én speciel szerencsére nem vagyok az, de ez tökmindegy, és nem is a fillérezésről írtam javarészt, hanem a kisboltok elavultságáról. Mindegy mit árulsz, és jelen témában az is irreleváns hova, mennyit adózol, mert az alaptéma a kisboltok helyzete volt, nem pedig az, hogy ki mennyit, ki után, és hová adózik. A világ ilyen, telesírhatod az eget neonreklámmal, akkor is világtendencia, hogy az olcsó áru kiszorítja a drágát, és erre persze van megoldás, de semmiképp nem az, hogy az árérzékeny vevőt lefaszparasztozod (Hanem például exkluzív dolgot árulsz, pluszszolgáltatást nyújtasz, új piacot, terméket keresel ésatöbbi. Nem az, hogy filléres köcsög, aki nem tőled vásárol.)

brambika 2018.01.03. 17:43:13

@commentes nikk:
1. a trágár beszéd a ti hangnemetek
2. tehát akkor mindenki ájfont és mercit áruljon?
3.speciel a mi üzletünk nem elavult, sőt trendi, sőőőt webshoppunk is van
4. természetesen mi is olyan terméket értékesítünk, amit lehet mindig találni olcsóbban a neten
5.nem,nem azért nyüszitek ( ahogy vki itt mondta) mert szarul megy, hanem mert saját bőrömön érzem a változást
6. és nem, nem szoktunk nyaralni a Bahamákon

commentes nikk 2018.01.03. 18:08:19

@brambika: nem tudom ki az a ti, a nem boltosok? :))))
Ha neked az ájfon az exkluzív, akkor a nagy kapitalista cégnél, ahol mindent tanultál, átvertek :))) Csak egy kósza megjegyzés volt egyébként arra, hogy ha már így lecsórószarozol mindenkit, akkor neked való profil lenne a luxuscikk, de az meg nem az ájfón. És most már engem is érdekelne, hogy miféle boltod van, mert egyszer hol azt nyögöd, hogy szarok a magyarok, nem vásárolnak, fuj internet meg kiszállítás, aztán meg hogy pörög a biznisz van webshop, minden funky, szóval állítsd már össze a képet, miben utazol? Ha nem megy szarul, de a saját bőrödön érzed, akkor nem szarul megy mégis? Vagy mit érzel a bőrödön, a téli jeges fuvallatot? A Balatont meg nem értem, egészségedre.

brambika 2018.01.03. 18:27:20

@commentes nikk:

Csakis utánad kamingautolok :-)

Ti naivan azt gondoljátok hogy akinek nem megy, sír, az csakis bunkó tahó nyugger kereskedő lehet, mert nincs éjjel nappal nyitva, hogy ott vedd meg a 300forintos vackodat
Én állom a versenyt a multikkal, jól megy az üzletünk , de nem járok a Bahamákra, semva Balatonra.
Nem rinyálok, csak objektív látom a világ változását, igazodom hozzá.. és már nem idegesitenek az ilyen szarfaszuak, akik bejönnek hozzánk oktatásra, próbálgatásra..
De több márka forgalmazását pont a ti fajtátok miatt hagytuk abba, mert csak tesztelni akartak, és okostelefonon hasonlitgatták az árakat... Most alig lehet kapni már boltokban ezeket, a net meg fullon van hamis másolatokkal..
De jó lesz az nektek :-)

teéjesenmindegy 2018.01.03. 18:46:49

@eßemfaßom meg áll: Figyelj te ostoba barom!
Ja, az alcatel telefon a termelés alfája és omegája? Találtál egy olyan márkát, amiben okoskodhatsz? A francia ipar egyetlen terméke volt az alcatel?
Vagy csak ugattál valamit a világba, mert olyan kurva okos vagy.
Autók? Metrók? Vonatok? Élelmiszer? Ilyenek ugye semmit nem számítanak, csak a telefon.

Egyébként mégis miért ugatsz egész nap? Neked lesz igazad, a sok rohadt szemét kiskereskedő meg fog dögleni. Aztán majd rendelhetsz vécépapírt a szaros valagadra a netről.
Meg eltarthatod segélyen azokat akik jelenleg kiskereskednek.

A világ nem baszott még egy ilyen hülye faszt, mint a fajtád, aki a saját népe ellen kampányol. Komolyan beszarás.

teéjesenmindegy 2018.01.03. 18:50:11

@Kopasz Károly: Na, majd akkor kérd a nyugdíjadat is a kínai webshopokból.

teéjesenmindegy 2018.01.03. 19:12:52

@Névtelen betelefonáló:
Figyelj faszfej. Ismét mondom, hogy leszarom, hogy tetszik-e a stílusom.
A fogatlan csöves utánakiált az idős hölgynek, hogy "vén kurva, baszod, jön a vonat". Na, akinek esze van, az ebből levonja az értékes információt. A hülye, mint te, felhúzza az orrát, és sértődötten továbbmegy, rögtön a vonat alá.

" felsoroltam, azokat neked régen tudnod kell! (Erre azt állítod, hogy tudod, csakhogy az van, hogy az igazán hatalmas tudás birtokosai ilyet nem mondanak") " ÓÓÓÓ, tehát az, aki az általad felsorolt dolgokat tudja, az HATALMAS tudás? Azt a kurvaélet. Joda mester! Hát baszod, mondtál vagy 4 dolgot? Aki azt meri állítani, hogy ezekkel tisztában van, az hazudik, hiszen ekkora tudással csak kevesek rendelkeznek?

Próbáld felfogni, most ötödszörre hátha menni fog.
Nem kell a tanácsod, meg a felsorolásod. Van egy folyamat, ami zajlik. Tenni ellene csak a teljes társadalom szemléletváltásával lehetne. Te, meg a másik 5 itt, még ennek a gondolatát is elutasítjátok. Érted? Nem kell a magyaráratod meg útmutatásod, hogy mit hogyan kell csinálni.
Teljesen lényegtelen, hogy megosztod-e velem a hatalmas bölcsességeket, max. annyi lesz, hogy én fogok felépíteni egy világméretű amazon2-t a te bölcs útmutatásaid alapján. Attól még másik százezer kisbolt meg fog szűnni. Előbb vagy utóbb.
Itt vannak fentebb a példák. Elvárás ezer, cserébe ott megveszed az elemet a távirányítóba meg a csavart - hogy felszereld azt, amit másnál vettél. Ez nem működő képlet, ennek egy vége lehet.
Aminek viszont következményei is lesznek. Először az, hogy nem lesznek boltok. Aztán tényleg várhatod a csavarodat meg a budipapírt, hogy kihozza a futár. Aztán Csökkennek az adóbevételek. Aztán szép lassan csúszik lefele az ország.
Mondom ismét. A hazai termelést már faszrahúzták. Sok mindenki benne volt, a politikusoktól kezdve a panelproliig, aki 20 forinttal olcsóbb szlovák tejet megvette. Meg a spanyol paradicsomot, mert 30 forinttal olcsóbb. A ruhaiparról, meg másik ezer dologról nem is beszélve.
Most jön a kereskedelem.
Adhatsz egymilló jó tanácsot. Amíg nincs meg egy minimális szolidaritás, hanem csak az árak számítanak, addig NEM LEHET VERSENYEZNI a kínaiakkal, meg adócsaló webshopokkal.

commentes nikk 2018.01.03. 19:18:04

@brambika: ha az arcodból visszavennél, még egy kicsit szimpatikus is lehetnél. Rengeteg az indulat és a keserűség, ami lejön a kommentjeidből, ezzel kicsit ellentétes az, hogy milyen jól megy a biznisz és minden oké. Továbbra is mellémegy a nekem címzett oltás, mert nem rendelek Kínából 300 forintos vackokat (Paypalom sincs például) és nem szoktam bolti eladókat túráztatni, sőt, ahogy írtam, élelmiszer meg ruhabolton kívül nem járok boltokba se (kivétel az említett barkácsbolt, amit nagyon szeretek) szóval a műszaki cikkeket például kizárólag úgy szerzem be, hogy utánaolvasok, tájékozódom, és megrendelem, jellemzően nem külföldről, magyar webshopból, ergo full adom a pénzt a magyar vállalkozónak, a magyar államnak. Te meg hajtod itt a 300 forintos vackokat, nem tudom, lehet hogy 100 forintos boltod van vagy mittomén, de teljesen nem érted azt, amiről beszélek, amit már vagy 8 kommentben kifejtettem, hogy nekem a hazai kereskedelmi kultúrával van bajom, az olyan hepciáskodó, fennhéjazó attitűddel, amit tökéletesen prezentálsz, mikor fröcsögő nyállal szidod a magyar embereket, hogy csórók. Erre mondtam, hogy nyiss luxuscikket áruló üzletet, Rolexért nem megy be a csóró :) Egyébként meg nem comingoutot kértem, hanem érdekel, hogy miben utazol (érted, guminő, mázas cserépedény, hifi stb), hátha jobban megértem, mi a keserűség oka. (Tudom, nem vagy keserű, minden szuper, csak éppen a magyar emberek köcsögök :)))))

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2018.01.03. 19:23:44

@teéjesenmindegy: rosszindulatod határtalan, még ki is forgatod, amit írok, csakhogy faszfejezhess egyet.
De leírom még egyszer, hogy értsd. Amíg én felsorolok négy dolgot, a te fejedben négy lexikonnyi ismeretnek és tapasztalatnak kell lenn. De ha ez neked meglenne, nem lenne szükséged faszfejezésre, mert az igazi bölcseknek nincs szükségük a proliságra.

commentes nikk 2018.01.03. 19:34:55

@teéjesenmindegy: budipapír mindig lesz a teszkóban, nyugodj meg :)))) Egyébként teljesen komikus, hogy ha jól értem, szerinted apokalipszis lesz a vége annak, ha nem magyar kisboltban vásárolunk. Szólj a világgazdaságnak plz, hogy haldoklik :) Komolyra fordítva, azért hülyeség amivel példálózol, mert a napi alapvető háztartási cikkeket, élelmiszereket nem fenyegeti sem a webshopozás, sem kínai rendelés, azt megvesszük a világ végéig a sarki kisboltban, garázsdiszkontban, a Pennyben, a Tescoban, bárhol. Amiről itt alapvetően szó van, azok a drágább holmik, illetve a napi szükségszerű fogyasztáson kívül eső cikkek a bluetooth hangszórótól kezdve a led tévén át, a fröccsöntött műanyag Darth Vaderes szalvétatartóig. És ha ezeket valami kataklizma folytán a jövőben csak webshopból lehet beszerezni, semmi probléma nem lesz, hiszen a többség már most is onnan szerzi be, és még egyben van a bolygó.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2018.01.03. 19:55:00

@teéjesenmindegy: Vagyis?
Ha van Spar, ami olcsó meg van sarki bolt, ami közel van de drágább - és kisebb a választék-, akkor mi az elvárás?
Csak akkor vásároljam meg az elfelejtett petrezselymet, ha minden mást is ott vásárolok?
Nem úgy működik ez, hogy ha a sarki boltosnak ilyen körülmények között is megéri, akkor mázlim van, mert nem kell messzire menni a petrusért, ha meg nem és bezár/ki sem nyit, akkor így jártam?

brambika 2018.01.03. 19:59:48

@commentes nikk:
Látod milyen okos vagy, tudod te a választ..
No meg persze csak úgy általánosságokról csacsogunk mi itt, no para, tejet kenyeret boltban veszek, a többit meg azé a netről, mert buta és köcsög a magyar kereskedő.. értem én, csak úgy általában...
Közben kis és nagyvárosainkban üres, bezárt boltok vannak a főutcán, ahová azelőtt egymást ölték bérleményért a kereskedők.. No persze már akkor kezdtek köcsöggé válni.. és emiatt lett itt minden Vásárló kibaszottúl okos

brambika 2018.01.03. 20:01:41

@commentes nikk:
Meg hogy szimpatikus lennék ha nem hepciaskodom.. Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten!

commentes nikk 2018.01.03. 20:04:21

@brambika: ha nem érted meg, hogy ez mindenhol lezajló természetes folyamat, akkor lemaradsz. Sirathatod a kisboltokat, sirathatjuk a lovaskocsit meg a késélezőt is, de ez van, a korral jár, és ha mindenkit személyesen köcsögözöl le, akkor sem változik, mert a technikai fejlődés és a gazdasági változás ezt hozta magával. Ezt nem a szemét vevők csinálták, ez egy folyamat része. Lehet alkalmazkodni vagy siratni a kisboltot és ostobázni a vásárlót, aki olyan szemét, hogy az olcsóbbat választja. A rohadt perízerzabáló, hát nem azt nézi, hogy kisboltos lajos jobban éljen, hanem a saját pénztárcáját részesíti előnyben. Hülye proli. Ott az edigitalos csávó, ő értette, hogy mi a stájsz, csinált egy modellt, amiben a cuccokat neten megveheted, boltban átveheted, kiszállíttathatod, a boltban is őgyeleghetsz, plusz még árban is versenyképes. A csóka milliárdos, és nem a kisboltokon siránkozik. Ezen érdemes például elgondolkodni.

commentes nikk 2018.01.03. 20:05:54

@brambika: meg felhozom még egyszer, ha magyar webshopból vásárlok, akkor is szemét vagyok? Vagy csak az nem szemét, aki befárad a kisboltba, és az ott éppen a polcon megtalálható 24 termék közül választ? Neked is van webshopod azt mondod. Te is szemét vagy?

brambika 2018.01.03. 20:11:46

@jacint70:
Mert ti okosok szerint, akkor ez igy fasza? Üres belvárosi boltok, kinai, turkáló, zöldséges, 100-as boltok és csavar boltok lesznek ezután a belvárosokban, mert ti csoringeszek, csak azt akarjátok megvenni a kis boltban, ami olyat árul, ami kevesebb mint a kiszállitás vmi webshoprol? Akkor hol akartok ti szerencsétlenek parfümöt cipőt, ruhát, játék konzolt próbálni?

És azt gombóc agyatok már fel sem fogja, hogy hol lehet eladni vackot, hamis terméket, egy szipiszupi zenélő fotóval? Hát persze hogy a neten.. lásd hamis parfümök azért vannak féláron a neten, mert a köcsög és bunkó belvárosi parfümériák kurva drágák.

commentes nikk 2018.01.03. 20:21:09

@brambika: jajbazz, most néztem rá a kommentjeidre, te már 2013 óta nyomatod ezt a webshop a sátán dolgot, full felesleges volt ennyit szájtépni veled :) Feladtam, legyen neked karácsony. Annyi azért leesett, hogy cipőben utazol.

teéjesenmindegy 2018.01.03. 20:23:23

@commentes nikk: Hihetetlen, hogy mennyire képtelen vagy értően olvasni.
Na, mindegy, örülj, hogy lesz budipapírod, mert van tescó.
Az azért megvan, hogy attól mert a világgazdaságnak (kínai, india, amerika, japán és németország, stb.) jó, attól még itt Magyarországon egyáltalán nem biztos hogy jó lesz nekünk.

commentes nikk 2018.01.03. 20:24:42

@teéjesenmindegy: én értelek, csak nem értek veled egyet.

teéjesenmindegy 2018.01.03. 20:31:13

@Névtelen betelefonáló: Mondom, yoda mester, attól mert nálad többet tudok, még nem gondolom azt, hogy nálam van a bölcsek köve. És én így beszélek. És leszarom, hogy tetszik e neked.
És ismét mondom, hogy te 4 sor, én 4 lexikon, és akkor mi van?
Próbáld meg felfogni amit írok: Nem az a kérdés, hogy én mit csináljak. Én el leszek. Tényleg nincs szükségem a tanácsodra.
Leírtam egy folyamatot, ami zajlik.
Ha a vásárlók hozzáállása nem változik meg, akkor a kisboltok megdöglenek. Okoskodhatsz, meg verheted más faszával a csalánt, hogy mibe kell beruháznia, mit kéne változtatnia. A bolt a vevőkből él. Ha a vevő a weben vásárolja be az érdemi dolgokat, amin profit van, akkor a bolt baszhatja. Ha a kabátot megveszed valahol, nem várhatod el, hogy valaki majd árul gombokat.

A vásárlók pedig, ahogy itt fent a 2-3 értelmiség példája is mutatja, nem is hajlandóak meggondolni sem, hogy változzanak. Nekik így jó. A kisboltok megdöglenek.
Mit nem értesz még mindig?
süti beállítások módosítása